Most például tényleg az a legnagyobb bajunk, hogy emléktáblát avattunk fel? Vagy az, hogy hogyan viszonyulunk egy múltbeli eseményhez, ami 60-70 évvel ezelőtt történt? Kétség sem fér hozzá, fontos a múlt, meg is határoz minket, de engedjük, hogy meg is kössön? Hiszen minden ünnepünk a múltról szól, különösen a szobor, kopjafa, emléktábla-állítások és avatások. De tényleg ezek a legnagyobb problémáink? És tényleg arról kell vitatkozni a zsinatnak, hogy a „kárhozatos bálványimádással” mit is kezdjünk a 450 éves káténk ünnepén? Amennyire nem sikerült Kálvin személyét közelebb hozni nemhogy a társadalomhoz, de a gyülekezetekhez sem a Kálvin-emlékévek során, olyannyira nem érzem ezt a kérdést sem aktuálisnak most. Pontosabban, nagyobb bajok is vannak, mint az említettek. ... Mit kezdünk a társadalom folyamatos változásával, a cyber-nemzedék, az Y- és Z-generációk gyökeresen más világ- és egyházlátásával? Nem kellene átalakítani a hittantanítást, a konfirmációt, a tanításunkat? És itt végképp nem arról van szó, hogy hagyjuk el a régit, szolgáljuk ki az igényeket, idomuljunk hozzá a mai modern korhoz, az évenként tapasztalható változásokhoz. Hanem arról, figyeljük-e a társadalom rezdüléseit, változásit, s ahhoz hozzátesszük-e a magunkét. 

Pótcselekvés - Parókia

Arccal a harmincas évek felé - túl sokszor érzem, hogy ez a fő irány az egyházunkban. Értem én, visszatekintünk az eltépett fonal túlvége felé, próbáljuk megemészteni, hogy több évtizednyi diktatúra több évtizednyi gettót jelentett, hazugságokkal, kínos csenddel. Valahogy vissza kellene csinálni, valahogy fel kellene venni azt a ritmust, amit elveszítettünk (amit elvettek tőlünk), és révedünk bele, mi, károlis valákat mormogó bocskais papok, egy elveszített aranykorba, és velünk még pár társ.

"Akkor még voltunk valakik, akkor még hitt Istenben az emberek, akkor még számított a szavunk." Fogalmazzunk másként: akkor még azt a nyelvet beszéltük, amit a társadalom, aztán minket lekapcsoltak, a többi meg ment a maga útján. '89 után pedig azt hittük, visszatérhetünk. A baj az, hogy kicsit visszatértünk, de nem jöttek velünk sokan. Nem lehet kérdés, helyes az igazságtétel, a névtelenített hősök felmutatása, négy évtizednyi torzítás kijavítása. Fontos feladat rendezni a múltat, ismerni, ismertetni. De nem csak ez van nekünk.

Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik közül az egyik bordatörést szenvedett és kórházban van - közölte az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása szerdán. hvg Szabadkán magyar fiatalokat vertek szerb fiatalok

"...megjelent egy 15–20 tagú, szerb fiúkból álló csoport. Odamentek a magyar fiatalokhoz, és annyit mondtak: jobb lesz, ha elmennek, ha nem akarják, hogy baj legyen, hogy megverjék őket. Azonnal el is indultak, de a szerbek üldözőbe vették őket, és két fiút sikerült elkapniuk.  ...rendszeresen "járőröző" fiatalok csoportjáról van szó, akik "vadásznak” a magyarul beszélő fiatalokra, és ha kellő fölényben vannak, megtámadják őket."

Nekem, nekünk jó néhányunknak ezért a minap 100 éve született Kádár János uralmából, rendszeréből egyáltalán nem a viszonylagos jólét, létbiztonság emléke maradt meg sírig kísérően, hanem a felnőtt fejjel, „önként és dalolva" véghezvitt őszintétlenség, hazudozás szégyene.

Michnai Attila: Hazugság, Kádár-kor a neved! - Heti Válasz

Iskolásként gyakran mentem szavalni. Ez az időszak még keményen a kádár-rendszerre esett. Mondjuk úgy: az iskola, a falu, a rendszer így használt ki. Kádár szavalója voltam.

Jövel, teremtő Szentlélek!

A jubileum kapcsán rövid összefoglalóval kezdődik majd a műsor, és több program is bemutatja majd a búcsú történetét. Barlay Tamás főszerkesztő elmondta: minden évben készülnek különlegességgel a nézőknek, idén azokat a - főként egyházi - iskolákat és diákokat fogják bemutatni, akik osztálykirándulásuk helyszínéül és céljául a csíksomlyói búcsút választották.

Csíksomlyói búcsú a közszolgálati televízióban – agnusradio.ro

Pünkösd tájékán megindul az össznépi zarándoklat Csíksomlyó felé. Először nyugatról ős és még ősebb magyarok vegyesen mennek a nemzeti zászlót lobogtató áhítatos és csodára váró csoportokkal, akik ott a csíki hegyek oldalában fedezik fel újra identitásukat. S hogy addig ne legyen az út unalmas, a székely gőzösnek nevezett svéd mozdony vontatású kocsijaiban hegedaszóra vándorol ide-oda a butykos. Szóval a keleti El Camino acélabroncsokon rövidül, míg a lélek a test kényelmetlenségeit igyekszik pótolni.

A posta hétfőn az adóbevallási határidő miatt a normál rendtől eltérő nyitva tartással várja az ügyfeleket. Így a Nyugati és a Keleti pályaudvarnál lévő posta éjfélig, a Mammut bevásárlóközpontban működő pedig 21 óráig lesz nyitva. A Budapest Fogarasi úti Tesco posta az általános nyitvatartási rendje szerint, 00:00-24:00 óráig van nyitva.

Azokon a megyeszékhelyeken, ahol nincs az általános nyitva tartás szerint 20.00 óráig (vagy tovább) üzemelő posta, illetve ahol az igénybevétel indokolja, a megyeszékhelyi 1-es posta hosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
 

Adóbevallás: ma éjfélkor lejár a határidő - msn.mainap.hu

Tegnap a csapból is az folyt, hogy itt a határideje az adóbevallások leadásának. Engem kicsit már idegesített a dolog, főleg, amikor arról szóltak a hírek, hogy egyes posták emiatt hosszabbított nyitva tartással üzemelnek. Ugyan miért kell a postán dolgozóknak extra órákat benntölteni?  Elvileg január 31-én mindenkinek meg kellett kapni a munkáltatótól a jövedelmigazolást, és a többi szükséges papírt is, ami kell a bevallás elkészítéséhez. Több mint 3.5 hónap áll rendelkezésre a bevallás elkészítéséhez, az esetleges adótartozás lerovásához. Azokat még csak-csak megértem, akiknek befizetnivalójuk van, hogy a végére hagyják a dolgot – addig is nekik kamatozik a pénz-, de a többieknél nem igazán találok mentséget az utolsó napi sorban állásra, a postai hosszított nyitva tartásra. Márpedig a hatóságok által jelzett még hiányzó adóbevallások nagy számából már csak statisztikailag sem valószínűsíthető, hogy mindenkinek tartozása lenne. Miért kell valamit/mindent az utolsó pillanatra hagyni? Mi lesz akkor, ha mégis közbejön valami? Akkor aztán lehet sopánkodni, lehet mindenkit hibáztatni, lehet kemény büntetéseket fizetni! És lehet tükörbe nézni, s megvizsgálni önmagunkat, hogy mit is gondolunk a határidőkről, hogy is állunk velük.

A Kárpát-medencei reformátusság 2009. május 22-én közös alkotmánnyal erősítette meg egységét. Közös alkotmányunk preambuluma így fogalmaz: „Az egykor erőszakkal szétszakított Magyar Református Egyház szervezeti egysége fokozatosan ismét helyreállítható. [...] Az egység helyreállítása annál inkább megvalósítható, mivel a magyar reformátusság Isten igéje, óegyházi hitvallások, a Heidelbergi káté, a II. Helvét hitvallás alapján folyamatosan megőrizte hitbeli és teológiai egységét. Őrizte istentiszteleti rendjének közös alapelveit, a sákramentumok – a keresztség és úrvacsora – kiszolgáltatásában egységét soha fel nem adta."

A magyar református egység vasárnapjára - reformatus.hu

Ez mindig úgy van, hogy aki egy közösségen belül él, az magától értetődően jobban látja annak a közösségnek a belső problémáit, feszültségeit és megosztottságait. Sőt, meglehet, csak azt látja. Egy közösség belső életének a dinamikája sokszor elfedi a közösséget magát. Nem látni a fától az erdőt. Ezért aztán ma, a Magyar Református Egység Napján is, már ha komolyan vesszük, okkal feltehető a kérdés: miféle egység?

A hegyen állok és földbe gyökerezik a lábam. Csak úgy elszáll, mint egy léggömb, amit nem tartottak jól. Mint az áldozati oltár füstje - hiába fognám markommal, elillan. Milyen kár, micsoda fájdalom marad itt utána. Üresség. Nem lesz itt velünk, nem érintjük, nem tanít, nem etet meg. ...  De még ennél is többről van szó. Ahogy Jézus elment, újra vissza is fog jönni. Újra érinthetem, újra velem lesz, mesterem lesz. És életprogramomat addig is ő adja: kísér a Szentlélek által.

Tanítvány mester nélkül - Parókia

Nem valljuk be, de nehéz ünnep ez az Áldozócsütörtök. Nincs rajta fogás. Nem nagyon tudjuk közelengedni magunkhoz - amúgy is a távolodásról szól. Vannak szép és értékes gondolataink, teológiai magyarázataink, dogmatikai igazságok. De akkor is marad valamennyi hiányérzet. Miért történt? Miért ünnep egyáltalán? 

Nagyrészt mentegetőzünk, hogy azért ment el Jézus, hogy közelebb legyen, így túllépi a tér és idő korlátait, jó nekünk így, persze, satöbbi, satöbbi... Meg amúgy is, a mennyről mit mondjunk már? Evilági kérdésekkel küzdő fölhözragadt keresztyénség a miénk - részben mert túllendültünk egy másik szélsőségből, amelyik köpött a láthatókra, és csak a túlvilágra rendezkedett be. (A sors iróniája, hogy az egyre vadabb és egyben egyre változatosabb kozmológiai elméletek több teret engednek a mndent átható isteni valóságnak, de ezt most hagyjuk. A tudományellenes kreacionistáknak azért ajánlom, hogy néha legyenek képben a kortárs természettudományban, meg fognak lepődni a húrelméleten, a skalártereken, multiverzumokon!)

De nem is erről akarok írni. Írtak a kopó és feledésbe merülő ünnepről a Reposzton is, máshol is. Engem most az itt maradt ember érdekel.

Pawel Kuczynski egy lengyel művész, aki a szatirikus  illusztrációkra specializálódott. A diplomás grafikus elgondolkodtató képeivel már közel száz díjat és kitüntetést gyűjtött be. haerdekel.hu / elgondolkodtató

"A legtöbb műve komoly témákkal foglalkozik, mint például a szegénység, a kapzsiság, a hazugság és a halálozás. Míg a grafikák mondanivalója messzemenőkig éles, a stílus amiben rajzol kifigurázza ezeket a nehéz témákat, így azt gondolom a legjobb módját választotta, hogy elgondolkoztassa az embereket."