Báltermi visszhang

Három olyan estét töltöttem el ismeretlen és ismerős testvérek között, amit semmi pénzért nem hagytam volna ki, és ha tehetem, jövőre meg is ismétlem. Biztatok mindenkit, aki eddig idegenkedett, vagy nem kereste ezeket az alkalmakat, hogy a következő báli szezonra már készüljön, hiszen megéri – nem csak a sámliért vagy a dvd-ért.

Bál-trilógia - Parókia.hu

Egyszer, jó régen már volt egy vitánk a teológián pár évfolyamtárssal egy kávészünetben. Felmerült a kérdés, hogy vajon lehet-e úrvacsoraosztás közben mosolyogni. Egyik teológus-hallgató társam váltig állította, hogy nem illik az, semmiképpen nem tenné, mi pedig, a többiek (egyenlőtlen helyzet), váltig állítottuk, hogy nincs azzal baj, ha az örömteli úrvacsorai közösséget lelkészi oldalról őszinte mosollyal támogatjuk.

Abszurdnak tűnhet ez a vita, de jól illik a rendszerbe, a mindennapok egyházi valóságába, ahonnan száműztük a derűt, a könnyed pillanatokat is, nem hogy a megélt életörömöt. Az evangélium (ÖRÖMhír) komolysága komorsággá lett sokhelyen, a vidámság törvényen kívülre került. Pedig ezt nem szabadna engedni, a hitgyakorlatunk, a rítusaink összessége, a közösségi élet teret ad, keretet teremt a meghitt, mély és nehéz pillanatoknak, a bűnbánatnak, és a gyásznak, de ugyanígy lehetőséget kapunk az örömre, a vidámságra is.

Isten és szerelem

Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.

Bölcsességek az életről - citatum.hu

Régóta ismert, s ma tudományosan is leírható, hogy az emberi elme szelektál és csak a legfontosabb dolgokat őrzi meg. De a tudat mélyén olyanokat is, amelyekről nem beszél élete folyamán, s mégis életének olyan elválaszthatatlan, kitörölhetetlen részét képezik, amelyek talán éppen a halál közelségében újra a felszínre kívánkoznak. S mik ezek a nagy dolgok. Az örök emberi érzések: szerelem, halál, kín, szabadulás, háború, házasság, gyermekszületés, csalódás, családi kapcsolatok. Érzelmileg csak váltakoznak, netán finomodnak ezek.

Torkos Csütörtök

A Farsang a magyar néphagyomány egyik kiemelt jelentőségű időszaka. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a Torkos Csütörtök is, mely a „farsang farkát”, azaz a farsangi időszak végét jelző három jeles nap egyike. pestmegyei hirhatar Idén is lesz Torkos Csütörtök

A másik két ünnepről, a Húshagyókeddről és Hamvazószerdáról valószínűleg többet tudunk, vagy többet hallottunk már a vallás és néphagyomány kapcsán, mint harmadik „torkoskodó” testvérükről.

Korlátok feszegetése

A sportvilág a doppingvétséget csalásnak tekinti és bünteti. De vajon üldözendők vagy üdvözlendők-e az amerikai egyetemisták körében egyelőre illegálisan terjedő, szellemi teljesítményt fokozó szerek?

 

Gyógyszerekkel gyúrnak agyra az amerikai egyetemisták - origo.hu

 

Furcsa szerzet az ember. Mióta elidegenedett Teremtő Urától, nem találja helyét a világban. Valami önmagának is megmagyarázhatatlan belső, és sokszor hasonszőrű társai által diktált külső kényszer űzi és hajtja, hogy feszegesse létének korlátait mindenféle szempontból. Minél inkább elvesztette a koordináta-rendszerét létezése, annál inkább felerősödött a korlátfeszegetés a lét minden szegmensében.

A kürtőn át

 

A Hitel folyóirat 2012. februári számának bemutatójára hívogató plakát - Könyves Szövetség

Történt régen, hogy egy gyülekezet el akarta bocsátani a lelkipásztorát, mert megelégelték, hogy a papné mindenbe beleszól. Összeült a presbitérium, s hogy a papné ne zavarjon be, kizárták. Erre az egyszeri papné felment a padlásra és a kürtön kiabált le az atyafiaknak:
- Nem úgy van az, hallják!”

Érdek és érték

A Reuters hírügynökség forrásai szerint felmerült az is, hogy a görög választásokig, vagyis legalább áprilisig elhalasztják a 130 milliárd eurós mentőcsomag következő részletét. Az uniós pénzügyminiszterek szerint ugyanis a görög politikai elit nem elég elkötelezett az előírt költségcsökkentés iránt, és láthatóan nem akarja bevezetni a népszerűtlen intézkedéseket.

Külföldi megfigyelők lesnék a görög kormány minden lépését - Index

Átlagpolgárként figyelve az eseményeket, számomra a görög tragédia a liberális demokrácia és a szabad piacgazdaság viszonyának tipologikus esete: a görög emberek most szabad akaratukból szavazhatnak arra, amit a piac diktál nekik. Amíg a demokrácia valóságosan szabad akaratból hozott döntést feltételez, addig a piacgazdasági kényszer nyilvánvalóvá teszi, hogy legyen a demokrácia rendszere mégoly mívesen kimunkált jogi konstrukció is, könnyen illuzórikussá válhat. A görög válság brutális élességgel megvilágítja a szépen kisminkelt nyugati világkép alapvető ellentmondását, amely abban rejlik, hogy a piacgazdaság és a demokrácia mai fogalmai nem feltétlenül egészítik ki egymást.

Rendhagyó házasság

A darab a 8-as javaslat (Proposition 8) néven elhíresült népszavazás apropóján született - ez volt az a javaslat, ami betiltotta a melegházasságokat Kaliforniában. A szerző a javaslatot megtámadó, és azt alkotményellenessé nyilvánító tárgyalás záróbeszédeiből kiindulva írta meg egyfelvonásos darabját, amit egyszer adnak csak elő, és minden bevételét a melegjogi szervezeteknek juttatják el. A melegházasságok egyelőre még törvényileg tiltottak az államban, de az ügy már a Legfelsőbb Bíróság előtt van.

George Clooney a színpadon kampányol  a melegek jogaiért - index.hu

Amerika messze van. A megvalósítható álmok hazája számunkra az új élet szempontjából nehezen elérhető. Nem lehet csak úgy kivándorolni, mint déd- és nagyapáinknak. Amerika úgy is elérhetetlen, hogy az ott képviselt, megélt szabadság számunkra (még?) elfogadhatatlan. Például a melegek házasságával kapcsolatban.

Az árnyékos oldalról

(Fabiny Tamás) emlékeztetett arra, hogy a házasság hetén "az egyedül maradottakra is gondolnunk kell, az ő életük is értékes", nekik viszont törekedniük kell arra, hogy lehetőség szerint legyen társuk, mert "a férfi és a nő együtt lehet egységes egész".

Házasság hete - a társadalomért a család tud felelni igazán 
- Csornai Hírhatár

Soós Szilárd szerdán itt a Reposzton világosan leírta, hogy házasságban élni jó. Ajándék és lehetőség a szeretetben összekötött élet, örömeivel és küzdelmeivel, távlataival és kríziseivel együtt is, ezért kell kellő figyelmet fordítani rá, ezért kell segíteni, erősíteni, támogatni a házasságra készülőket, a már házasokat. Azért is jó a Házasság hete programsorozat, mert segít megértenünk, hogy a házasság különleges kapcsolat.
Én most mégis kiegészíteném az alapmondatot. Házasságban élni jó - ha az nem egy földi pokol. Mert lehet az is. Túl sokszor történik meg, hogy ez az ajándék eltorzul, az egymást építő és segítő teljes lelki és testi közösség életnyomorító börtönné válik. Ezzel is számolnia kell, foglalkoznia az egyháznak, hiszen gyülekezeteinkben ott vannak azok az emberek, akiknek ki kellett lépni a házasságból, elváltak, és mindezt nem azért tették, mert megunták a másikat, vagy mert nem bírta szabadságra vágyó lelkük a köteléket, hanem lehet, hogy az életük (vagy gyerekeik élete) függött attól, hogy kilépjenek a kapcsolatból.

Többségi kisebbség

Több fontos kérdés is szóba került a Generális konvent Elnökségének két napos, berekfürdői tanácskozásán. A témák között szerepelt többek között a közös költségvetés, a Generális Konvent körmendi-szombathelyi plenáris ülése - melynek záró istentisztelet egyben egyházkerületünk ünnepi, hálaadó istentisztelete is lesz - és a tanácskozás vendégei voltak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház két szlovák ajkú egyházmegyéjének képviselői.

Berekfürdőn tanácskozott a Generális Konvent Elnöksége - refdunantul.hu

Amikor 2009. május 22-én a debreceni Nagytemplomban ünnepélyesen aláírták a Kárpát-medencei egyházak közös nyilatkozatát, amelyben kinyilvánítják hitbeli összetartozásukat, a Szlovákia Református Keresztyén Egyház (SzRKE) küldöttei bár jelen voltak, nem írták alá. Nem akarták rontani az otthoni amúgy is feszültséggel terhelt egy egyházszervezetben élő, de két nyelven beszélő egyházrészek viszonyát. Ugyanakkor Koncsol László nyugalmazott főgondnok egyértelműen jelezte ünnepi beszédében a 85-88 százalékban magyar anyanyelvű felvidéki reformátusság vágyát az együvé tartozásra.

"mint szerelmes szüvem én édes urának"

A koronária bypass műtéten átesett emberek közül azoknak, akik boldog házasságban élnek, több mint háromszor akkora az esélyük arra, hogy még 15 évvel később is életben legyenek, mint nem házas társaiknak            

Jót tesz a házasság a szívnek - Medicalonline

 

"Tizenöt évvel a műtét után a boldog házasságban élő nők 83 százaléka élt még, míg a boldogtalan házasságok esetén csak 28 százalékuk – hasonló, 27 százalékos volt a túlélő nők aránya a nem férjezettek körében is. A jó házasságok esetén a férfiaknál is 83 százalékos volt az életben maradtak aránya, de nem jártak a rosszul a kevéssé kielégítő házasságban élő férfiak sem: az ő körükben 60 százalékos volt a túlélési ráta, míg a nőtlen férfiaknál csak 36 százalékos."

Szingliként a házasság hetében

Kérdés: Mi ma a legnagyobb kérdés az egyedülálló keresztények számára?

Burge: A keresztény szinglik mindig azt kérdezik, „Hová menjek, hogy találkozzam a megfelelő személlyel?”, de én úgy gondolom, hogy ez téves perspektíva. Én azt hiszem, hogy először neked kell a megfelelő személlyé válnod és azután Isten el fogja küldeni neked a megfelelő társat. Meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat arról, hogy „Hová menjek, hogy társat találjak?”, arra, hogy „Hogyan válhatok én olyan személlyé, amilyet szeretnék, hogy az Úr küldjön nekem?”-re.
 

 Egyedülálló …és nem keres

 

 

A házasság hetét ünnepeljük, férfi és nő Isten teremtési rendjében adott kapcsolatát, mely áldások színtere lehet. Azt hiszem, hogy amelyik nőben van valamennyi egészséges életösztön, az úgy indul az életnek, hogy férjet és családot szeretne, szeretne kiteljesedni az anyaságban is.
Keresztyén körökben főleg illik ezeken a stációkon végigmenni. Ha nem így alakul az életed, akkor valamit nem jól csináltál. (Amikor beütöttem a szingli és a keresztyén szót együtt a google-ba, a fenti cikk jelent meg.)  Szokás az egyedül élőket leszólni, önzőknek titulálni, akik csak magukkal vannak elfoglalva, akik nem hajlandók áldozatot vállalni, akik karrieristák, éretlen a személyiségük, és sok egyebet mondhatnék még, csak pozitívumot nem igen találnék benne. Gyakran jönnek az övön aluli ütések kis csipkelődésekkel: „Könnyű neked!” „Neked nincs gyereked, te ezt nem érted!” „Te ezt még igazán megcsinálhatod, még ezt is felvállalhatod, idődből úgyis kitelik!”

Az élethez több kell

Őrzők! A szavak nem elegendők!

„Ha gyerek lennél, és szülőt kéne választanod, biztos, hogy házasságba szeretnél megszületni” - jelentette ki Richard Kane, a Házasság hetének megálmodója…

Mentsük meg a házasságot! - reformatus.hu

Isten

Az Egyesült Államokban ezt kulturális háborúnak nevezik, ugyanis a kultúrára nézve meghatározó, mi az uralkodó tudományos nézet. Létrejöhet-e az élet a semmiből? Vagy valaki belekódolta az anyagba az információt, ami maga az élet? Egy materialista számára nincs zavaróbb és felkavaróbb, mint az intelligens tervezés. S a kultúrának és korszellemnek megfelelően többnyire ők töltik be az egyetemek vezető pozícióit, ezért nem kaphat az ID kellő publicitást. Az evolúció tudományos dogma, amit nem illik megkérdőjelezni.

A darwinizmus elakadt – összeomlik az evolúcióelmélet? - Mindennapi

Emlékszem, általános iskolás voltam, amikor először találkoztam Darwin nevével. A tanító néni magyarázta a már akkor is dogmaként kezelt elméletet, mire én, a papgyerek, nagy ártatlanul felkiáltottam: „De hiszen az embert Isten teremtette!” Mire a többiek elkezdtek nevetni rajtam, a „csuháson”, a tanító néni pedig szigorúan rám nézve valami olyasmit mondott, hogy máskor ne mondjak ilyeneket. Ilyen szép emlékeim is vannak a hivatalos ateizmus korából. Egy korból, amit úgy éltem meg és át, hogy amit én gondolok, az minimum illetlenség a hivatalos doktrínával szemben. Aztán jött a nem remélt rendszerváltás, azzal a reménységgel mégis, hogy visszakerülve a „ szabad világba”, most majd a hitemmel a többséghez tartozom. Nem tudom miért, vagy tán nagyon is tudom, hogy ma, leszámolva illúzióimmal, szellemi folytonosságot érzek a gyermekkoromban átélt ateizmus és a mai globális nyugati világ hivatalos doktrínája, a filozófiai liberalizmus között. Isten eleve elrendelt, kikutathatatlan végzéséből megint egy ateista világban élek.

Szállj, szállj, szállj fel magasra...

Az orosz fejlesztési bank az ott tárgyaló magyar küldöttséggel már a Malév újraindítását lehetővé tévő újabb hitelről egyeztetett.

Budapesten és Moszkvában szakemberek hada próbál megoldást találni a Malév Zrt. feltámasztására. A Napi Gazdaság értesülései szerint a kormánynak a múlt pénteki leállás után vált világossá az, hogy a nemzeti légitársaság megszűnése milyen költségvetési hiányt eredményezhet. Mindezek, illetve a munkahelyek megszűnése miatt Budapesten egy légügyi szakértőkből és volt malévosokból álló csapat kezdte meg a munkát, illetve tárgyalások indultak az amerikai ILFC céggel is a flotta egy részének ismételt lízingbe vételéről - erre a járatok újraindításához lehet szükség.

Moszkvai mentőkötél a Malévnak? - hirado.hu

Az Unióval való nagy szkanderezés és a tartós hideg közben a Malév egyszercsak összedőlt.

Kilépve a négy fal közül

A döbbenet erejével – ez a szlogenje a közelmúltban Budapesten is megnyílt Kontrasztkiállításnak. Aki nem látta még a református egyház és a rendőrség közös tárlatát, azt gondolhatja, hogy ez egy – a reklámokból, vagy kereskedelmi médiából ismert és unalomig ismételgetett – hatásvadász mondat. De téved!

Kiélni, átélni, túlélni? - Parókia.hu

Sokan úgy szeretnék látni a keresztyéneket, mint ha egy zártkörű klub lenne, ahova néha elvonulnak egyesek, jól elvannak, miközben furákat beszélnek, különös szimbólumokkal játszanak. Majd ha vége a szeánsznak, az egész mókázást leadják a bejáratnál, aztán visszatérnek az ideológiailag mentes, progresszív és politikailag korrekt világba. Addig nincs semmi baj velünk, amíg négy fal között csináljuk, de kilépve onnan, nehogy bármit szóljunk, tegyünk, mert hát azt nem illik a XXI. században. Akik így gondolkodnak, előszeretettel vágják a fejünkhöz, hogy miért politizálunk, az hit különben is magánügy, belső szféra. Ugyebár...

Sajnos ez nem megy. Még az egyházakat gettósítani és megrontani akaró pártállami évtizedekben sem ment, hogy is menne most, amikor újra szabad beszélni, szólni és tenni?

Jövőkép

Orbán Viktor szerint 2011-ben új útra lépett az ország, Európát az alkoholhoz, a szocialistákat pedig a zátonyra futott olasz tengerjáró hajó kapitányának viselkedéséhez hasonlította a miniszterelnök. A kormányfő elismerte, hogy a válságadók kivetése nem volt élete legelegánsabb lépése, de mindenkivel együttműködne, aki segíti vagy legalább nem gátolja az ország megerősítését. Tizennegyedik alkalommal tartott évértékelő beszédet Orbán Viktor.

A miniszterelnök évértékelője - Index

A hó hull emberemlékezet óta. Hol bővebben, hol szűkebben, mint az idei évben (is). Orbán Viktor tizennégy éve mond évértékelőt, mindegyik meglehetős közfigyelmet váltott ki nemcsak akkor, amikor kormányfő volt, hanem ellenzékben is.

Beszakadt a Balatonba két luxusterepjáró

Kora délután is tartott a műszaki mentés a balatonakarattyai strandnál, ahol hétfő este beszakadt a jég két terepjáró alatt; az egyik járművet kedden délre sikerült partra vontatni - közölte Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
A balatonalmádi rendőrkapitányság korábban azt közölte, hogy két Hummer terepjáróval fiatalok mentek a Balaton jegére, időközben azonban kiderült, hogy az autókban hét, negyven év körüli ember ült. Az autók szlovák rendszámúak.                                                                                      vezess.hu Beszakadt a Balatonba két luxusterepjáró

Temetni jöttem Csurkát, nem dicsérni

Az, amit Csurka – hogy megnevezzük legnagyobb, legmélyebb szenvedélyének tárgyát – „zsidónak” tekint, Otto Weininger és legnagyobb tisztelője, Adolf Hitler óta egyértelmű kulturális képlet. E tekintetben, semmi kétség, Csurka náci volt meg fasiszta. De nem úgy volt náci, mint a Jobbik, amelynek indítékai között nem szerepel a magyar nép. Csurka a magyar népet a zsidónak tekintett belső szabadsággal szemben definiálta, a Jobbikot nem érdekli a magyar nép, csak a diadal: a csonkítás, a verés, az elhallgattatás. Az apokalipszis lovasai (tudjuk a Doktor Faustusból) hidegek. A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.

 

TGM: Csurka István halálára-hvg.hu

Miután hallottam a rádióban a hírt a politikus-drámaíró haláláról eszembe jutott néhány dolog.  Például egy régi Magyar Fórum egyik címlapja, amelyen a BUX Gyula főcím szerepelt, és telitalálatos jóslatnak bizonyult. És voltak olyan írásai „magyar szemmel”, melyek eszméltető tartalmat hordoztak. Felidéződött a múltból néhány jó hangulatú ünnepi nagygyűlés is Budapesten. Nem voltam MIÉP-es, de jó volt ünnepelni azt, hogy magyarok vagyunk, együtt gondolkozunk, itt néven neveztek dolgokat, amit máshol nem. És igen, nem csak az értelem számára volt rágódni tovább gondolni való, hanem érzelemi élmény is ért. Meg egy adag kíváncsiság hajtott: miért utálják annyi annyian ezt az embert? Mind fasiszta, nyilas, antiszemita, aki olvassa és hallgatja őt, és gondolkozik azon, amit mond? (Bár nem volt igazán tehetséges szónok, az írás jobban ment neki) Hadd döntsem el én első kézből és nem kommentárok után, hogy mit is gondol, mire hívja  fel a figyelmet! Vagy én is azonnal azzá válok, ha csak megemlítem, hogy hallgattam? Nem gondolom.

Berlin


Mit ihrem Debütalbum "Mit K" sind Kraftklub von null auf eins in die Charts eingestiegen. Jetzt werden ihre Songs über Langeweile und Verzweiflung wohl endgültig zu Hymnen einer Generation werden - ob die Chemnitzer das gut finden oder nicht.

A KraftKlub a semmiből az első helyre ért - spiegel.de  

Úgy alakult, hogy rövid időn belül kétszer is el kellett utaznom Budapestre. Az első egy durva mélyreszállás volt, célomhoz érve keveset találtam alapvető emberi gesztusokból, annál többet nagykörúti provincializmusból. A második utazásnak úgy mentem elébe, rosszabb már úgysem lehet.

Et resurrexit tertia die

Ha Jézus feltámadt, de az analógia elvéhez körömszakadtánkig ragaszkodunk, nincs az a történeti érv, amely elfogadhatóvá tenné számunkra a hírt.

Íme, a bizonyítékok: Jézus feltámadása történelmi tény! - mindennapi

Mint tudjuk, Ádám és Éva voltak az első történészek: öntudatra jutottak, mert ettek a jó és a rossz tudásának fájáról, s elmagyarázták Istennek, mi történt. Mindig így van ez: önmagukban az események jelentés nélküliek. Az ember az, aki jelentést ad az úgynevezett tényeknek: elmagyarázza, hogy mi történt. S aki elmondja a jelenben, mi történt a múltban, mindig értelmez. Nagy hiedelem azt gondolni, hogy majd az úgynevezett, egyébként néma „múlt” önmagától megszólal, s értelmezi önmagát a jelennek. Ennél fogva teljeséggel mellékes, hogy az önmagában vett, jelentés nélküli „múltban” mi történt. Ami számít, az az, hogy arra, „ami történt” az emlékező hogyan emlékezik. Minden identitás az emlékezetben megőrzött és értelmezett múltra épül. Ehhez képest az, amit a történészek bogarásznak elő a múltból, teljesen mellékes.