Új cél, a társadalom aktív formálása

Az új generáció már nemcsak azonos bánásmódot követel, hanem azt is, hogy a társadalom aktív alakítója, értékeinek formálója lehessen. A multikulti az ő szempontjukból tehát ma már nem arról szól, hogy az írt és íratlan szabályok betartásával úgy élhetnek, ahogy nekik tetszik, hanem arról, hogy a németségnek mint fogalomnak a tartalmára befolyással lehessenek. A bevándorlók első generációja ugyanis inkább hallgat és elviseli a sértéseket, hogy meg tudja vetni a lábát. Ezzel szemben minél jobban integrált valaki, annál mélyebben éli meg a vélt vagy valós rasszizmust, és annál többet akar, például eldönteni, mikor melyik identitása kerüljön előtérbe. Már nem hagyja, hogy megmondják neki, mit gondoljon, vagy tegyen – El-Mafaalani úgy véli, Özil ezért sem kérhetett bocsánatot az Erdogan-ügy miatt.

Németország fordulóponthoz ért 24.hu

"Meg is kéne szoptatni már." *

Mára már a legtöbb kismama tudja, hogy az anyatejes táplálás jóval több, mint etetés. De, hogy e természetesség soha többé ne legyen érzékeny téma, 1992-ben a WHO és az UNICEF bevezette a köztudatba az "Anyatejes táplálás világnapját", amelyet világszerte mindenütt augusztus 1-én tartanak. … Minden nőnek és férfinak éreznie kell az anyatejes táplálás súlyát. Fontos, hogy merjenek szembe menni az alakrombolásról szóló tévhitekkel, és elsősorban az anya-gyermek diád érdekeit védeni, a szülőkön egyre inkább eluralkodó énközpontú szemlélet helyet.  

Anyatejes táplálás világnapja - Miért fontos a szoptatás? babaszoba.hu

Túlfogyasztás napja

Idén augusztus 1-jén érkezik el a túlfogyasztás napja. ... A Global Footprint Network 2003 óta hasonlítja össze a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával – írja az MTI. A túlfogyasztás napján ez a két érték találkozik, onnantól kezdve tehát a bolygó megújulóképességén felül fogyaszt az emberiség. Most 1,7 Földre lenne szükség ahhoz, hogy kiszolgálja az emberiség jelenlegi igényeit. ... A népesség és a szükségletek növekedésének nyomán már az 1970-es években elkezdődött a túlfogyasztás (akkor december 29-ére esett a túlfogyasztás napja). Azóta egyre korábban jön el a nap, amikor az emberiség által elhasznált természeti erőforrások és a károsanyag-kibocsátás átlépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy éven belül még újra tud termelni, illetve el tud nyelni. Ezt követően az emberiség fogyasztása már az ökoszisztéma rovására megy. ... Amikor a lassult a gazdasági fejlődés – például a 2007-2008-as pénzügyi válság esetén – az energiaszükséglet is csökkent, ami pozitív irányba mozdította el az ökológiai mutatót.  

Életmódunk mellékterméke a műanyag

Toxikus és allergiás reakciók, sejtkárosodás: ezzel járhat, ha a mikroműanyagok az emberi szervezetbe jutnak. Évente tízmillió tonnánál több műanyaghulladék kerül a vizekbe. Gyökeres fordulatra lenne szükség a világon, de akkora üzlet a csomagolóipar, hogy erre még sokáig kell várni.

 Meggyilkoljuk magunkat a bevásárlással - katasztrófa felé tartunk napi.hu

Add nekem ...

Idén Budapesten lobbizott egy francia-német tárgyalódelegáció, hogy távolodjon a magyar kormány Kínától ... Szlovákia is panaszkodik amiatt, hogy egyelőre semmiféle komolyabb kínai beruházás nincs az országban. Emellett Románia is elégedetlen, hogy egy 2015-ös megállapodás ellenére még semmi előrehaladás nincs két román atomerőművi reaktor kínai megépítése terén,     ... összesen 18 kétoldalú megállapodást, illetve memorandumot írtak alá a kínai illetékesek a régiós országokkal, de egyetlen új nagyobb beruházást sem jelentettek be. 

Merkelék óva intettek minket Kínától, mégis indul a gigaberuházás  portfolio

Adósságcsapdában a kilakoltatás szélén

Csak ebben az évben 30-40 ezer embert tehetnek utcára, miután a parlament felfüggesztette a kilakoltatási moratóriumot. A Bankszövetség 2006-ban még melegen ajánlotta a családoknak a devizahitelt. Átverték-e a bankok a devizahitellel az embereket? ... Kevés durvább látvány van annál, mint mikor kiteszik az embert onnan, amiért hosszú évekig dolgozott: az otthonából. Főleg, ha józan ésszel felfoghatatlan indokból, mint például azt a kőbányai családot, amely 5 millió forintos hitelt vett fel, a bank pedig több mint 30 milliót követelt vissza. Nem sikerült nekik, így jött a végrehajtó a rendőrökkel, ők meg mehettek, ahova akartak. Két gyermekükkel végül a szülőknél húzták meg magukat. 

Inkább felgyújtom, de másé ne legyen” – Több ezer családot fognak utcára tenni atv

Az is marad?

Aligha van olyan ember, aki ne tudná, hogy egy család vagyoni körülményei jelentős mértékben meghatározzák az oda született gyerekek későbbi életét, előmenetelét. Egy módos családba születő gyerek sokkal nagyobb eséllyel lesz a későbbiekben jól kereső, szintén vagyonos ember, mint az a társa, aki szűkös körülmények között kénytelen felnőni. … Meglepőbb azonban, hogy még a fejlett országokban is többnyire igen alacsony azon gazdag emberek aránya, akiknek a szüleik a legrosszabbul keresők közé tartoznak. Például a lehetőségek hazájaként emlegetett Egyesült Államokban a férfiak leggazdagabb felső negyedének csupán a 8,5 százaléka jött olyan családból, ahol az apa a lakosság legrosszabbul kereső 25 százalékába tartozott. 

 Itt a bizonyíték: aki szegénynek születik, az nagy eséllyel az is marad penzcentrum

Milyen lány?

„Hirtelen mintha mozgást hallottam volna a hátam mögött, a moslékos vödörnél. Ezután jött a teljes horror – egy aprócska lábat láttam kilógni a vödörből. A bábának bele kellett dobnia az élő babát a moslékos vödörbe! Kis híján belevetettem magam, de a két rendőr – akik a kísérőim voltak – a vállamhoz nyúlva lefogtak. „Ne mozdulj, nem tudod megmenteni őt. Túl késő.” „De hát…  ez gyilkosság… és ti pedig rendőrök!” A kis láb még mindig ott volt. A rendőr még pár percig nem engedett elmozdulni.”  

 Gratulálok, anyuka, kislány! Hogy kívánja megölni?  csaladinet.hu

Valamikor ifis koromban ellenőrizhetetlen teóriákat keresgettünk és borzongtunk a feltételezéseken. Amikor több fiú születik háború lesz. Ilyeneket.

A vonatok még mindig jönnek.

Halálra gázolt egy Budapest felől Vác irányába menetrend szerint közlekedő személyvonat egy 17 esztendős lányt a Felsőgödi vasúti átjáróban ma 17 óra körüli időben. ... Lapunk úgy tudja, hogy a lány az átjáróban a piros jelzés ellenére indult el. A vonat dudált, illetve többen kiabáltak is neki, ám - szemtanúk elmondása szerint - a lány ezekre nem figyelt fel. Többen arról számoltak be, hogy a lány fülében fülhallgató volt és a telefonját nézte, amikor megtörtént a szörnyű tragédia. 

Szörnyű tragédia Felsőgödön - egy 17 éves lányt gázolt halálra a vonat vaconline

Ez az én testem, azt csinálok vele, amit akarok, ez az én életem!

Hogy tisztán látszódjon, mik voltak a szerfogyasztásom következményei, összeírtam tételesen, tényszerűen, a leglényegesebbeket kiemelve, a teljesség igénye nélkül. A használatom során évekig tagadtam a problémámat. Azt gondoltam lehet ezt “okosba”, következmények nélkül csinálni. Vagyis más nem tudja, de én majd igen. Én majd másképp csinálom, jobban figyelek magamra, nem leszek hepatitiszes, nem fogok leépülni, majd vitaminokat szedek és steril tűt használok. Persze egyik sem jött össze. Többek között azzal áltattam magamat, hogy csak magamnak ártok. Úgy gondoltam, senkinek semmi köze ahhoz, hogy én hogyan pusztítom magamat! Ez az én testem, azt csinálok vele, amit akarok, ez az én életem! Teljesen dacosan, gyerekesen gondolkodtam. 

A szerhasználat negatív következményei divany.hu

Lopott idő

Az elmúlt években folyamatosan nőtt a felnőttképzések utáni igény, így egyre több vállalkozás alakult annak érdekében, hogy ezt a hirtelen támadt keresletet kiszolgálja. A szakképzésnek számító, OKJ-s tanfolyamok között viszont egyre több az olyan, ami hatásos marketinggel csalogatja magához a pályát váltó felnőtteket, ám valódi tudást kevesen kínálnak... 

Egyre többen csalódottak és dühösek az OKJ-s képzések miatt  nlcafe

Országos képzési jegyzék. OKJ. Elviekben felnőttek szerezhetnek államilag elismert szakmát. Mindenképpen jó kezdeményezés. Hiszen az élet végéig tanul az ember.

Zsarnokgyík

Egy svéd pszichiáter figyelmeztetése arra vonatkozón, hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akik mindig csak azt teszik, amit ők szeretnének! ... a svéd szülők nagyfokú engedékeny nevelése egy olyan generációt hozott létre, melyből teljesen hiányzik az együttérzés, az empátia. ... David Eberhard pszichiáter szerint, az ilyen közegben eltöltött gyerekkort, rendszerint egy, az életben csalódott felnőttkor követ. ... A jelen társadalom fiataljai 20 éves korukra már életuntságot, kiégettséget és csalódottságot produkálnak, 

Egy svéd pszichiáter figyelmeztetése! Ez történik azokkal a gyerekekkel, akiknek mindent megengednek a szülők! filantropikum

Valóban. Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik mindig csak azt teszik, amit szeretnének? Először is szeretnék kilépni a liberális, konzervatív és hasonló fogalmak közül. A cikkíró belesétál ebbe a tipologizálásba. Ez néhány gyűlölködőnek is jól jön, meg néhány együtt érzőnek. Az ahá, hoppá, leesett áll, vagy fröcsögő nyál előgerinchúrosainak. 

Pünkösdi wellness a Fogadó a Szentlélekhez-ben

Családi programok, ételkülönlegességek, gyermekműsorok, vásár, élő zene, tánc, habparty, hajnalig tartó mulatozás, esti mozi és operett a fürdőben: felsorolni is nehéz, mennyi izgalmas programot tartogat a háromnapos hosszú hétvége. Fürdők és fürdővárosok környékén nézelődtünk. 

 Pünkösdi programok: hét ötlet hétvégére termalfurdo

A Pünkösd metafizikai síkjáról Köntös László három napja értekezett. Abban felveti azt az icipici, ám annál lényegesebb gondolatot, hogy az identitáshagyomány önmagában üzemanyagát vesztett hajó, amely még megy a tehetetlensége okán, bár a motor már áll. Ideje lenne elkezdeni a keresztyén üzenettel foglalkozni. Azaz tankolni és újraindítani a motort. 

Most egy kicsit talán kevésbé komoly szavakkal, de komoly tartalommal kell továbbra is szembenéznünk.

Ákos, akire ráismerünk

dr. Mojzes Ákos, a Széchenyi-egyetem oktatója egy komáromi futóversenyen esett össze. A komáromi dr. Mojzes Ákos teljes életet élt. Két kislány édesapjaként, a győri Széchenyi-egyetem logisztikai és szállítmányozási tanszékének oktatójaként, sportolóként, úszóoktatóként, vízi túrázóként, a Duna szerelmeseként. A családapa rendszeresen futott, így senki nem gondolta, hogy baja eshet az április 22-i, 44. Komárom–Komárno 10 kilométeres utcai futóversenyen. 

Gyászol a győri Széchenyi István Egyetem - Meghalt dr. Mojzes Ákos kisalfold

A 39 éves egyetemi adjunktus azonban nem ért be a célba – 300 méterrel a befutó előtt összeesett. Éppen egy rendőrautó mellett, így a mentők egy percen belül mellette termettek. Mivel a híd szlovák oldalán történt a baj, a szomszéd ország kórházába szállították. A kómába esett férfi végül múlt szombaton hunyt el. ... Dr. Mojzes Ákos rendszeresen vízi túrázott a Dunán, évtizeden át tanított gyermekeket úszni, sportos életet élt.

A fenntartható fejlődés mítosza

1983-ban, az ENSZ Közgyűlés határozata alapján, Gro Harlem Brundtland norvég miniszterelnöknő vezetésével megalakul a Környezet és Fejlődés Világbizottsága (WCED). A Bizottság, amelynek Láng István akadémikus, az MTA akkori főtitkára is a tagja, 1987-ben publikálja 247 oldalas, mérföldkőnek számító, „Our common future” (Közös jövőnk) című jelentését. A jelentés a gazdasági növekedés olyan új korszakát, stratégiáit vázolja fel, amelyben a fenntartható fejlődés, a természeti erőforrások megőrzése, a szegénység leküzdése alapértékké válik. A Brundtland Bizottság, ezernyi tudóst bevonva, választ keresett arra, hogy a 21. századra miképpen lehet a globális fejlődést fenntartható pályára állítani. A Bizottság jóhiszeműen (mi mást tehetett volna?) bízott abban, hogy van olyan gazdasági növekedés, amely nem vezet környezetünk pusztulásához, és társadalmilag is igazságos. De, vajon létezhet-e ilyen ideális gazdasági növekedés, amikor a vállalatvezetők a részvényeseiknek tartoznak felelősséggel és nem a közösségnek, vagy a kormánynak, legkevésbé pedig a bolygónak? A választ az Olvasóra bízzuk!  

Összefügg a depresszió a természetes életmódtól való eltávolodással?

Az emberi bioritmusnak szerves részét képezi, hogy a napunk egy részében valamilyen rendszeres, munkaszerű tevékenységet végzünk, ahogy azt a természeti népek mindig is tették és teszik… a bioritmusunk annak idején a bioszférával összhangban állítódott be. A vadászó-gyűjtögető ember még napi négy-hat órát dolgozott, rengeteget mozgott, az étrendjében sok volt a zöldség és a gyümölcs, és kevesebb a hús. Fontos depressziós modell a túlterheltség is, ami egyszerre jelenti a hétköznapokban való túlterheltséget és az információs túlterheltséget is.

 Minél nagyobb kényelemben élünk, annál depressziósabbak leszünk? - Közeli Dr. Purebl Györggyel  noklapja

Kinek az érdeke?

Jól tudjuk a világtörténelemből, hogy a változásoknak mindig volt egy ideológiai máza, amely arra volt hivatott, hogy elfedje a valós okokat. Az üzenet, a kód mindig erkölcsi, a valós indok azonban mindig politikai és gazdasági. Ha a világ bizonyos körei nem kihasználni, hanem megoldani akarnák a problémát, sokkal közelebb kerülhetnénk a megoldáshoz. Ha ezek a szereplők nem a pénzügyi és/vagy politikai haszonszerzési lehetőséget látnák a migráció jelenségében, sokkal tisztább lehetne a kép. Amint Európa népe megtalálja a választ a legősibb és legfontosabb kérdésre: cui prodest (kinek az érdeke?), abban a pillanatban megtalálhatja a megoldást is. 

A népességrobbanás okairól és következményeiről mandiner

 "aki ma Európában a bevándorlást megoldásnak tartja, az vagy nincs az ENSZ adatainak birtokában, vagy szándékosan figyelmen kívül hagyja azokat. Esetleg teljesen más Európában gondolkodik. Teljesen világos, hogy a korlátlan befogadó filozófia nem a megoldás filozófiája, és a hátterében egészen más gondolatok rejtőznek."


 

Nem igazságos a világ

 „Ha a diszkriminált kölyköknek azt mondjuk, hogy a társadalmi rendszer korrekt, és közben ők igazságtalan dolgokat élnek át, akkor előbb-utóbb elutasítják magát a rendszert, és olyan viselkedésekbe bonyolódnak, amik nem válnak a javukra.” 

 NE TANÍTSD A GYEREKEKNEK, HOGY IGAZSÁGOS A VILÁG! divany

Ki felelős?

Minden embernek saját belső médiahatósága van: egyedi, hogy kinél mennyi zavaró információt engednek be a tudatba. Aki képes arra, hogy elviseljen egymásnak ellentmondó, vagy kellemetlen tudattartalmakat, aki tudatosan törekszik a világ objektív megismerésére, annak többet engednek be, aki sérülékenyebb, annak kevesebbet. De azért elég hasonló elveken működnek az egyes emberek elmebeli korlátai. Ezeket a korlátokat, a belső cenzúrát hívjuk kognitív torzításoknak. Minden torzítás úgy működik, hogy a kívülről érkező információk befogadását olyan módon szűri, illetve úgy változtatja meg az információt, hogy az egyénnek ne okozzon érzelmi válságot, ne kelljen megkérdőjeleznie addig hitrendszerét, vagy ne terhelje túl az agyát feldolgozhatatlan mennyiségű információval. 

 ÍGY CSAPJUK BE MAGUNKAT: A SEMMELWEIS-REFLEXTŐL A GOOGLE-HATÁSIG divany

Nagycsütörtök előtt pici szerda

Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája
Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus + azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend. Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.   Biblia – 1Kor 11, 23–29

  Nagycsutortok  jelesnapok.oszk.hu

Oldalak