SÉLÉ - vissza ÉLÉS

Az önmagát felkínáló lányok szerepeivel el is jutottunk az utóbbi hetek legfontosabb témájához, a nők helyzetéhez a művészvilágon belül. Te tapasztaltad valaha, hogy nem úgy bántak veled, ahogy hasonló helyzetben mondjuk egy férfival viselkedtek volna? - Nem csak nők és férfiak közti különbségről van szó, ez annál összetettebb probléma, és sokszor – persze nem a Weinstein-ügyben – a férfiakat ugyanannyira sajnálom, mint a nőket: a nemi szerepek és elvárások mindenkit nehéz helyzetbe hoznak. Évekig én is elfogadtam ezt a szerepleosztást: a fiúknak ezt kell csinálniuk, a lányoknak meg azt, és igen, néha a fiúknak lehet, amit a lányoknak nem szabad. Komolyabb atrocitás szerencsére nem történt velem, de többször éreztem, hogy egy-egy helyzetet most okosan kell megoldanom, okosan kell lecsapnom egy közeledést, hogy senki ne sértődjön meg, amikor nem úgy közeledtek hozzám, mint egy színészhez, hanem mint egy nőhöz. És sajnos volt olyan, amikor visszaéltek azzal, hogy kezdő vagyok, hogy meg akarok felelni: azt éreztem, a másik fél élvezi, hogy zavarba hozhat. Szerintem nem illik visszaélni egy pályakezdő kiszolgáltatottságával, legyen az akár férfi, akár nő. 

Embervarázslás

Kötelező olvasmány arról, hogy a Mercedes vezérigazgatója* szerint milyen drámai változások elé nézünk húsz éven belül.  Egy nemrég megjelent interjúban a Daimler Benz (Mercedes Benz) vezérigazgatója elmondta, hogy már nem a többi autógyártó jelenti cégüknek a konkurenciát, hanem (nyilvánvalóan) a Tesla, a Google, az Apple és az Amazon. – a következő 5-10 évben a különböző szoftverek fel fogják forgatni a legtöbb hagyományos iparágat – az Uber csupán egy alkalmazás, melynek egyetlen gépkocsi sem áll a tulajdonában, mégis a világ legnagyobb taxitársaságának számít – Az Airbnb napjainkban úgy a legnagyobb szállodaüzemeltető, hogy nem rendelkezik ingatlannal 

 A Mercedes vezérigazgatójának* jóslatai  www.concordforditoiroda.

Így utaztunk

„Amikor még nem voltam stúdiótag, arról álmodoztam, hogy jobb filmeket fogok csinálni, mint Walt Disney. Miután bekerültem, jobb filmeket szerettem volna csinálni, mint Dargay Attila. Egy kis idő múlva egyszerűen csak meg szerettem volna érni a nyugdíjkorhatárt. Ez utóbbi célomat sikerült elérnem…” – jegyezte meg 1999-ben Nepp. 

  Elhunyt Nepp József mno.hu/film

Egy másik riportjában (nem pontosan idézem) hallottam, hogy csak egy kis ideig akart másoknak tetszeni, de hamar rájött, hogy olyan filmeket készít, ami neki tetszik. Talán éppen ezért tetszett másoknak is. Nem mindenkinek és nem minden. De sokaknak. Nekem is. 

Bicskakikelet

Mit lehet tenni? 1. A politikusok felelősen bánnak a kimondott szóval, a felkeltett érzelmekkel. 2. Nem hiszünk el mindent fenntartás nélkül. Nem hagyjuk, hogy felhasználjanak, manipuláljanak minket. Elgondolkodunk azon, hogy amit hallunk, igaz-e. Ki és miért mondta? Más mit gondol? Akiről azt állítják, hogy ezt és ezt mondta, az valóban mondta? Sorosnak semmiben sincs igaza? Orbánnak semmiben sincs igaza? Minden migráns terrorista és csecsemőgyilkos? Brüsszelben mindenki az ördög cimborája? Minden gazdag tolvaj?  Az első feltételben csak reménykedhetünk. Az utóbbi rajtunk áll. Talán az őcsényi történések kijózanítóak. Nem, az nem lehet, hogy ennyire kiszolgáltassuk magunkat annak, amit próbálnak velünk elhitetni a hatalomért folyó harcban!  Tegyük el azt a bicskát! Vegyük elő a józan eszünket! 

  Bicskaforradalom?  szemlelek.blog.hu

Gazdaság és lélek

Ez viszont új módon veti fel a birtoknagyság és a hatékonyság közötti összefüggést is: a precíziós mezőgazdaság és a műhold által vezérelt géppark nem feltétlenül igényli a nagyobb birtokméretet, de amit nélkülözhetetlenné tesz, az a termelők közötti szoros kooperáció, az agrotechnikai eredmények azonnali és lehető legkisebb költséggel járó ismerete és azok alkalmazása, a viszonylag egyenletes gazdálkodási kultúra a mezőgazdasági termelőkön belül. Ez az, amiben Magyarország le van maradva. A hazai mezőgazdaságot (is) a szélsőséges egyenlőtlenség jellemezi nemcsak jövedelemben, hanem a gazdálkodási kultúrában is. A precíziós mezőgazdaság használatával nem fér össze ez az egyenlőtlenség. Ennek leküzdésében kulcsszerepe van az élelmiszeriparnak.

 Cselédkapitalizmusból a 4. ipari forradalomba piacesprofit.

Hitszegés

Például bármilyen enyhe dolognak is tűnhet a hitszegés, a háborúban szigorúan tiltott. ... Az egyezmény persze abban az esetben tiltja a hitszegést, ha az ellenséget ily módon próbálják tőrbe csalni, megölni, megsebesíteni, vagy foglyul ejteni. Tilos halottnak vagy sebesültnek tettetni magunkat, elhitetni az ellenséggel, hogy harcképtelenek vagyunk. Ezen kívül még sokféleképpen tiltott a bizalommal való visszaélés. A megadást jelző fehér zászló kitűzése után sem szabad támadni, és tilos azt színlelnie a katonának, hogy polgári személy, ha ezt követően gyilkolni akar. 

HÁBORÚS BŰN HALOTTNAK TETTETNI MAGUNKAT  index.hu/tudomany

Ez nem jelenti azt, hogy képtelenség ügyes trükköket bevetni. Álcázni, csapdát állítani, félrevezető információkat terjeszteni és megtévesztő hadműveletet levezényelni azonban csak úgy lehetséges, hogy senki sem él vissza az ellenség bizalmával, esetleges segítő szándékával.

A társ szeretete nem ördögtől való

Jó pár évvel ezelőtt jelent meg Ayelet Waldman esszéje a New York Timesban, amelyben elárulja, hogy jobban szereti a férjét, mint a gyerekeit (négy van neki). Ez nem minden: még csak nem is szégyelli magát miatta, hanem direkt azt gondolja, hogy ez a gyerekeknek is jó, hiszen érzik, hogy biztonságban vannak: a szüleiké egy stabil párkapcsolat, nem kell attól félni, hogy bármelyik szereplő hirtelen lelép a postással / postásnővel. 

Szereti a férjét? Máglyára vele! divany

Rohanunk a kegyetlenbe

Észak-Korea nem véletlenül fenyegetőzik folyamatosan kísérleti atomrobbantásokkal. Ez az egyetlen módja annak, hogy az Egyesült Államok ne pusztítsa el Kim Dzsongun rezsimjét. Az Észak-Koreával kapcsolatos egyetlen nemzetközi visszatartó erő jelenleg az, hogy Phenjan bármikor képes emberek tízmillióit megölni Dél-Koreában. És amíg erre képes, addig lehetetlen megtámadni. 

Amerika most le tudna szedni minden észak-koreai rakétát, de már nem sokáig  24.hu/kulfold

Te csak mosolyogj őszintén

A magyar néplélek lenyomatai, mint a Himnusz, a Szózat, és a Nemzeti dal után nem csodálom, hogy a leginkább búval b...tt nép vagyunk. Tételmondataikban ott van minden szenvedésünk; a soha véget nem érő küzdelem, csörgő láncok leverése, tüzes kardú magyarok, véres zászló és zivataros századok. „Balsors, akit régen tép”... és még mindig... és még mindig... és még mindig.

 ELEGET TÉPETT MINKET A BALSORS! – SZŐCS LILLA MOSOLYT CSALT A BÚSULÓ MAGYAROK ARCÁRA wmn.hu/ziz

Képírók

Tirpák Orsolya nyerte a reformáció 500. évfordulójára kiírt kisfilmpályázatot. Orsolya a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakán tanul, és nemrégiben érettségizett a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban. ...   A Reformáció Emlékbizottság telefonos kisfilmpályázatában arra hívta a fiatalokat, hogy vegyék filmre, mit jelent számukra a reformáció. A pályázók mobiltelefont, digitális kamerát, illetve GoPro kamerát használhattak a felvételekhez.

Egyszerűen, tisztán parokia 

Szerettem volna olyan filmet készíteni, amely gondolkodásra készteti a nézőt. A filmem eleje maga a reformáció története, a képekkel, a pénzzel, a borral a katolikus egyház fényűzését akartam szimbolizálni. A szétszakadó lap, a kettétörő ág Luther és a katolikus egyház szétválását jelképezi. A piros lap fehérre festése azt mutatja, hogy a református egyházban minden egyszerű, letisztult, puritán. Lényeges az is számomra, hogy teret kapjon minden néző saját „olvasata” a képkockákat illetően, de a tudatosság mindig szerepet játszik az alkotás folyamatában. Fontos azonban leszögeznem, hogy a minimalizálás egyáltalán nem egyenlő a degradálással.

Szövetség

Sok szülő hajlamos azt hinni, ha nem esnek egymásnak ordítozva a másik szülővel, akkor már minden rendben van. De sokkal finomabb jelek is árulkodnak róla, milyen köztük az együttműködés. ... Popper Péter mondta, ha egy társaságban a férj leönti magát, mindenki nevethet, csak a felesége nem, mert a házassághoz hozzátartozik a lojalitás. ... Manapság nem népszerű ez a szó, pedig nem alárendeltséget jelent, hanem azt, hogy a másik tudja, ha nincs igaza, vagy kínosan viselkedik, akkor sem fordulok el tőle, nem döföm hátba, az összetartozásunk akkor is megmarad. Azaz, kettőnk szövetsége fontosabb, mint a pillanatnyi komfortérzetem vagy az igazam. ...  hogy szövetségesként gondolunk a párunkra, és úgy is szólunk hozzá vita esetén is. ... Ebbe nem fér bele a gúny, a „mindig” „már megint”, ami a másik minősítését hozza magával, és annak jelzését, hogy tele van vele a hócipőnk, és persze nem fér bele az, hogy másokat hívunk segítségül a pozíciónk erősítésére. 

Babák (robotok ösztönökhöz 18+)

Noel Sharkey a felelős robottartásért létrehozott alapítvány vezetője Nagy-Britanniában. Mostanában amellett kampányol, hogy meg kell tiltani a gyerekekre hasonlító szexrobotok importját. ... itt az ideje, hogy tisztában legyünk, közel van az a jövő, amikor az emberek robotokkal fognak szexelni, ehhez képest nem hogy kész törvények, de még nagyjából kitalált elképzeléseink sincsenek arról, mit kezdjünk ezzel az egésszel. Sharkey sem állítja azt, hogy kész válaszai lennének, de szerinte az is fontos, hogy valaki végre elkezdje feltenni a kérdéseket. 

A gyerekekre hasonlító szexrobotok betiltását kéri egy brit kutató 444.hu

Legyen ez 18+! Szeretném itt felhívni a figyelmet, hogy a mellékelt linkek és ez a cikk is felkavaró. Persze egy matiné délelőtt több hasonló tartalmat öntenek a nézőkre, kicsit burkoltabban, de azért legyen itt ez a figyelmeztetés. 

A közös szolgálat

"Judittal azóta nem voltunk kettesben sehol, amióta megszületett a nagyobbik gyerek. Ennek nyolc éve. Ezt is biztosan mi rontottuk el, a nagyszülők messze laknak. Most, hogy így kimondtam, elég durvának látom a helyzetet. Veszélyes dolog ez. Este feszültek, fáradtak vagyunk, sokat pörgünk a pénzen, a házon, a gyerekekkel kapcsolatos gondokon. Kinek van kedve utána bármihez? Pedig esküszöm, szeretem a feleségem, más nő nem fordul meg a fejemben. Szép az otthonunk, van elég pénzünk, egészségesek vagyunk mindannyian. Ehhez képest, ha őszinte akarok lenni, régóta nem vagyok teljesen boldog. Valahogy úgy érzem, szép lassan elmegy mellettem az élet.” 

„Úgy érzem, szép lassan elmegy mellettem az élet!” – Apák a taposómalomból nlcafe.hu

Az áldás idején

Attól, hogy Sebastian Vettel sokat keres és négyszeres világbajnok, simán elmegy bevásárolni, mint bárki más. Vettel kifejezetten ügyel arra, hogy hétköznapi életet éljen, a családját is óvja a reflektorfénytől (Monacóban véletlenül készült egy kép a feleségéről és a két kislányáról, az eredetileg az Instagramon publikált fotó nyomát is kitöröltette a netről). Ebbe az irányba tökéletesen illik, hogy nemrég egy bevásárlóközpontban fotózták le, mint egy teljesen átlagos vevőt.

F1: Vettel úgy megy a közértbe, mint bárki más www.vezess.hu

Kövezzenek meg érte, de nem ismerem a Forma 1 versenyt, versenyzőit. Persze hallok neveket. Niki Lauda, Schumacher, Hamilton. De Vettelnek is utána kellett néznem és kiderült, hogy négy világbajnoki győzelmet is magáénak tudhat. 

Hogyan is menjen bevásárolni egy ismert ember? Mint bárki más. Kimegy az ajtón. Elmegy a boltba. Berakja a kosárba. Kifizeti a pénztárba. Hazamegy. Joga van a magánélethez. Mondom én.

Mentes Eucharistia

A Kongregációt vezető kardinális kimondta:
nem lehet gluténmentes az ostya, muszáj, hogy valamennyi protein legyen benne,
cukrot vagy gyümölcsöt hozzáadni gyakorlatilag bűn,
csak kiváló emberi kvalitású készítőktől lehet beszerezni, viszont
az nem probléma, ha az ostya készítéséhez használt liszt génmódosított búzából készül.

 A Szentszék kimondta: nem lehet gluténmentes ostyával áldozni szentmisén 444

"Egyrészt a kongregáció körlevele csak azt rögzítette, ami eddig is így volt – inkább csak figyelmezteti az egyházmegyéket, hogy figyeljenek oda az elvileg mindenki által ismert szabályokra. ... Másrészt a gluténérzékenyeket sem hagyja az egyház az út szélén: őket nem ostyával, hanem kehelyből áldoztatják."


Tessék csak tessék!  Egy kis figyelmet kérek!

Repül a bálna

Sokáig nem tudták, hogy a klíma előrejelzésekhez képest miért nem nő annyira a széndioxid  mennyisége a légkörben. Sejtették, hogy az óceán raktározza, de nem tudták, hogy miként! Minél több a bálna, annál több a plankton. Minél több a plankton, annál több széndioxid kerül ki a légkörből. Amikor a bálnák még az ember térhódítása előtt háborítatlan lakosai voltak az óceánoknak és számuk sokszorosa volt a mostaninak, ők voltak felelősek azért, hogy évente több tízmillió tonna szenet távolítsanak el a légkörből. A bálnák változtatják meg az éghajlatot. Ha ismét a populációk feldúsulnak, ismét elszaporodnak, az a Föld és az emberiség számára jótékony hatású lesz. 

kiderul.startlap HIHETETLEN, DE A BÁLNÁK MENTHETIK MEG A FÖLDET   

HALÁL

Készítettünk egy vizsgálatot, ahol az volt a hipotézisem, hogy a haláltól rettenetesen félnek az emberek. Több ilyen kutatás is volt, a kollégák az egyikben a háziorvosi rendelőkben várakozó 845 embertől kérdezték meg, hogy mitől félnek a leginkább. Kiderült, hogy elsősorban nem a haláltól félnek, hanem a kiszolgáltatottságtól, a fájdalomtól és a magánytól. 

Dr. Hegedűs Katalin: A haldoklók nem a haláltól félnek a legjobban  nlcafe.hu

„ A halálfélelem univerzális dolog, én, aki 25 éve foglalkozom a halállal, szintén félek tőle, de a haldoklók esetében csak a negyedik helyen van, megelőzte, hogy a család visszafogadja-e őket, lesz-e még újabb fájdalmuk, szenvedésük. ” Nem a halál véglegessége az, amitől a leginkább félnek, hanem az azt megelőző időszak, hogy min kell még átesni addig.

Fikció vs. valóság

A 444.hu szúrta ki dr. Király Péter, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítójának elkeseredett Facebook-posztját. Szavai szerint két napja munkagépek zaja verte fel a mező felé eső lovastanyával átellenben lévő egykori TSZ udvarát Dunakeszi alsón. Hiába vezette körbe személyesen az építésvezetőt a környéken, külön is felhívva a figyelmét az ott található védett természeti értékekre, nem tudta megakadályozni, hogy másnapra a munkagépek élve temessék el a löszfalban fészkelő, kiemelten védett gyurgyalagok fiókáit. A madarak eszmei értéke példányonként 100 ezer forint. A munkagépek egy első világháborús film forgatására készítették elő a terepet.

 Nem kegyelmeztek, élve temették el a munkagépek a kiemelten védett gyurgyalagokat Dunakeszin 24.hu

A pusztításnak azonban ezzel valószínűleg nincs vége, mert a filmfelvétel során tervezett hadművelet hang és fényeffektusai, valamint a területen átgázoló tankok által okozott természetkárosítás nagy valószínűséggel a még életben maradt madarakat is elűzik a környékről.

Az örök Szent

A házaspáré India egyetlen magántulajdonban lévő vadvilági rezervátuma. 1991-ben tűzték ki célul az erdők és a természet védelmét. 26 év elteltével a 300 hektáron elterülő Sai Sanctuary több mint kétszáz globálisan veszélyeztetett állat- és növényfajnak ad otthont, mint például az ázsiai elefánt vagy a bengáli tigris. ... India azon részén, ahol a rezervátum van, az évtizedek során elképesztően visszaesett az erdőborítás aránya: az 1970-es években 86 százalék volt, ma pedig mindössze 16 százalék. 

Még van remény: ez a házaspár egy egész esőerdőt telepített vissza faktor

"Egy fecske nem csinál nyarat." Így tartja a közmondás. De nagyon remélem, hogy több is érzi, hogy itt az idő. Érzi a körülmények megváltozását.

A modern ember, vagy posztmodern ember, amikor a környezetéről van szó, arra hivatkozik, hogy sokan vagyunk és még többen leszünk és termelni kell, életszínvonalat emelni, gazdaságilag növekedni, modernizálni. Talán még helyeselhetnénk is. De minden ilyen indokkal elindított vállalkozás az gazdasági természetű lesz és egyáltalán nem veszi figyelembe a környezetet és az itt élő Életet. Benne az emberrel és a többi élőlénnyel vagy élettelen környezettel. 

Oldalak