Malala
2012.10.19. - Bella PéterMalala Juszufzai kedd reggel felszállt iskolába menet a buszra. Vele tartott két iskolatársa is, akik szintén Mingorába, Pakisztán Szvat tartományának legnagyobb városába tartottak, ahol az iskolájuk található. Végzetes utazásnak bizonyult. Mielőtt aznap reggel a lányok az iskolába értek volna, Tehrik-i tálib fegyveresek megállították a buszt. A lányok egyike, Shazia Razaman később megerősítette, hogy a fegyveresek kifejezetten Malalát keresték. Könnyű volt megtalálni, és amikor odaértek hozzá, fejbe lőtték a lányt. Órákkal később, mikor Pakisztán és a világ még fel sem eszmélt az újabb embertelen erőszakos cselekedet hatására, a Tehrik-i tálibok szóvivője egyértelműen felelősséget vállalt a támadásért, és ezt mondta:
„Ő egy nyugati gondolkodású lány. Folyamatosan ellenünk beszél. Senki nem úszhatja meg, aki a tálibok ellen fordul.”
Fegyveres támadók sebesítenek meg súlyosan egy tizenöt éves lányt. Szörnyű dolog, az ember gyomra összerándul, de sajnos ennyi, hiszen mindennapos hír ez, a világ erőszakkal telített részein a gyerekeknek, fiataloknak sokszor többszöröse kijut a kínoknak, ártatlan, védekezni képtelen áldozatokként. Ez a hír azonban különleges, ez a lány nem akárki, hanem Malala Juszufzai, aki tíz éves kora óta írja blogját, amiben beszámol a szülőföldjén tomboló fizikai és szellemi erőszakról, a Szvat-völgybe beáramló tálibok zsarnokságáról. Híradás kifelé, a többi ország felé, erőt adás azoknak, akik ott élnek - már évek óta.
Így is meg lehet fogalmazni, ami történt: Pakisztán egyik legbátrabb emberére rálőtt az egyik leggyávább.
Látszat és érzés
2012.10.18. - Jakab BálintElkészült a Nissan Juke-R első szériapéldánya. Néhány részleten ugyan változtattak időközben, de a lényeg ugyanaz: a békapofa mini-terepjáróba a GT-R hajtásláncát operálják. Két Ferrari áráért.
Azt gondolnánk, hogy az autók világa racionális. Ütős külső, tartalmas és praktikus belső, megfelelő teljesítmény, amit a pénz mértéke a márkák és felszerelések közt dönt el. Ezek lehetnek aztán státusz szimbólummá vagy éppen a mindennapok dolgait megkönnyítő praktikummá. Így alakultak ki a tömeg-márkák, a prémium autók csoportja, a sport, extrém és más réteg igényeket kielégítő szegmense ennek az iparágnak.
Solus Christus
2012.10.17. - Soós SzilárdNegyven évvel ezelőtt, 1972. október 13-án, az uruguayi légierő Chilébe tartó repülőgépe pilótahiba és a rossz időjárás miatt az Andok oldalának csapódott. A Fairchild FH-227D típusú turbólégcsavaros gép két szárnya és farka letört, a törzs pedig egy 3600 méter magasan lévő, havas lejtőn állt meg. index / tortenelem Embert ettek, így élték túl
A balesetet túlélő 27 embernek nem volt könnyű élete. Mivel a gép utasainak sem étele, sem a fagyos időjárásnak megfelelő meleg ruhája nem volt, egy idő után komoly gondot okozott a legalapvetőbb szükségletek kielégítése is. A gépen csak néhány tábla csokoládé, pár üveg bor és néhány csomag keksz maradt, ez a szigorú beosztás ellenére is hamar elfogyott. A beszámolók szerint a túlélők éhségükben még bőrt is lehántották a kofferekről, és az ülések borítását is feltépték, hátha a bélésben találnak valami ehetőt. Hamarosan rádöbbentek, hogy a hegyen halott társaik húsa az egyetlen ehető dolog, és bár mindegyikük vallásos volt, végül egyetértettek abban, hogy a kannibalizmus a túlélés egyetlen módja. Sokan voltak, akik a végsőkig kitartottak, hiszen a halottak nem arc nélküli idegenek, hanem rokonok és barátok voltak.
Veszedelmes viszonyok?
2012.10.16. - Pálfi ZsuzsannaVissza akarja szorítani a kormány az öröklés körüli igazságtalanságokat az új polgári törvénykönyvvel. A várhatóan 2014-től életbe lépő szabályok megerősítik az özvegyek jogait, igaz, nem telepedhetnek rá egykori házastársuk minden vagyonára. A szüleiket elhanyagoló gyerekek pórul járnak, a szóbeli végrendelet pedig néhány kivételtől eltekintve fabatkát sem ér majd. A kormány kacérkodik az élettársak jogainak megerősítésével is, de a KDNP ennek nem örül.
A jó mostoha megelőzi a tékozló fiút az új Ptk.-ban - origo.hu
Érdekes szemezgetni a készülő örökösödési törvény passzusaiban. „Az élethez kell igazítani a szabályozást.” – mondja Székely László miniszteri biztos. A fenti cikkben felsorolt példák jól mutatják, hogy mennyi minden előadódhat, mennyi mindenre oda kell figyelni a megváltozott családi viszonyokat illetően. Sokkal kacifántosabb, mondhatnám kaotikusabb a kép, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Mire bevett lett az elvált, újra nősült/ férjhez ment, én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk kategória, a régi egyedülálló, nős/férjezett, özvegy, testvér és féltestvér felosztás mellett, máris jelentkezett az élettársi kapcsolat a maga bejegyzett és bejegyzetlen formájában. Egyre bonyolultabb módon tudja a társadalom leírni, hogy ki kihez tartozik, hiszen sokszor mi magunk sem tudjuk pontosan. Mert akarunk is valakihez tartozni, meg nem is. Addig akarunk valakihez tartozni, míg abból nekünk előnyünk származik, míg az nekünk jó. És csak annyit felvállalni a másikból, annyi kötelezettséget felvállalni a másikkal szemben, ami feltétlenül szükséges.
Mi-lyen Mo Jen?
2012.10.15. - Jakab-Köves GyopárkaCsütörtökön, közép-európai idő szerint 13 órakor a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kihirdette az idei irodalmi Nobel-díjast: Mo Jen kínai író lett a kitüntetett.
Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat – mno-hu
Liao Ji-vu emigrációba kényszerült kínai ellenzéki író kapta a Német Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének Békedíját, a tekintélyes elismerést vasárnap adták át a Frankfurti Könyvvásáron…. A vasárnapi díjátadón elmondott beszédében Liao Ji-vu elhatárolta magát az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettjétől, Mo Jentől (Mo Yan), az államot képviselő írónak nevezve honfitársát.
Kínai ellenzéki író kapta a német könyvszakma Békedíját – hirado-hu
Szeptemberben még elfogadta a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius nemzetközi költészeti nagydíjat Lawrence Ferlinghetti amerikai költő, aki október közepén mégis azt közölte az amerikai sajtóval: emberi jogi aggályok miatt nem veszi át az először neki odaítélt elismerést - közölte az MTI-vel vasárnap Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke.
Ferlinghetti először elfogadta a Janus Pannonius-díjat – index.hu
Persze, az irodalom mindig akkor jelenik meg a hírekben, amikor botrány van, díjak, amiket átvesznek, és díjak, amiket nem vesznek át. Úgy tűnik, mintha az irodalmat művelők mást sem tennének, mint örökös felháborodottságban szidnák a kitüntetettet, irigységtől és pénzsóvárságtól csöpögő nyállal, és mind a nagy díjakról álmodnának titokban. A héten két olyan hír is borzolta a kedélyeket, amiket csupán csak a „díj” szó kapcsol össze.
Demokrácia-kérdések, avagy a Milla-jelenség
2012.10.14. - Köntös László
Közeledik október 23., s látnivalóan elkezdődött a kampány. Ma már érzékelhető tömegek érzik úgy, hogy egész egyszerűen nem tudják, melyik pártra akarnának szavazni. Ez persze nem feltétlenül csak a pártokról szól, hanem a szavazókról is. A szavazók igen jelentős része a saját privát világából értékeli egy-egy párt teljesítményét, s messze nem érdeklik a nagyobb összefüggések. Lehet ezt egyszerűbben is mondani: a szavazók szeretnek pénzt szavazni maguknak, s nem igazán fontos számukra a szemük előtt zajló történelem. Vélhetően ez a kiábrándultság egyik alapvető oka.
Ráérsz?
2012.10.13. - Szakács GergelyA Petőfi Rádió is csatlakozott a „72 óra kompromisszum nélkül" szociális önkéntes akcióhoz, melynek keretében Magyarország fiatalsága összefog, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért. A program nyitóeseménye 2012. október 11-én, csütörtökön délután, az budapesti Erzsébet téren indul, majd péntektől országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.).
72 óra kompromisszum nélkül a Petőfi Rádióban! - mr2.hu
Te mi szeretnél lenni, gazdag vagy szegény?
Gazdag? Helyes, mindenki tudja, hogyan kell: főnyeremény, bővelkedés, nem törődni semmivel, csak ellenni.
Szegény akarsz lenni? Helyes, mindenki tudja, hogyan kell: panaszkodni, hőzöngeni, igazságtalanságokat hangoztatni, megoldásra várni.
De ha még nem tudsz választani, gyere önkéntesnek!
Legyél milliárdos, oszd szét a vagyonod a rászorultak között! Legyél koldus, tapasztald meg, mennyi erőt kapsz, ha segítesz! Legyél három napig önkéntes!
72 óra kompromisszum nélkül. Minden a tiétek!
A rikkancs esete a Blikkel
2012.10.12. - Bella PéterA 180 centi magas, 300 kilós Rikkancs című szobor avatásán zenével és tortával köszöntette Rogán Antal V. kerületi polgármester és Papp Gábor, a Blikk lapigazgatója a júniusban 100. életévét betöltő Szőke Lajos szobrászművészt. A micisapkás, rövid nadrágos, rongyos bakancsos fiú alakját a szobrász elmondása szerint az a fiú ihlette, aki a húszas években a Kálvin téren árult újságot. „Én mondtam, hogy az újságírók egész biztosan meg fogják kérdezni, hogy miért Blikk van rajta, amikor a Blikknek semmi köze nincs a rikkancshoz. Hát akkor nem volt Blikk. Akkor Pesti Hírlap volt, Az Est volt, Friss Újság volt, meg Pester Lloyd volt. Kérdezze meg a Rogánt, hogy miért így döntött!” – mondja a száz évesen is szellemileg és fizikailag is friss Szőke Lajos, aki belvárosi otthonában elmesélte, hogy a szoborral egy négy évvel ezelőtti kerületi pályázaton indult, ahová zsánerszobrokat vártak.
Nagyon nem szeretem azt, amit ma bulvárnak hívnak, nincs ezen mit szépíteni, káros, romboló, rossz. Épp ezért a lehető legkevesebbet érintkezem vele. Mivel tévém nincs, ezért rengeteg dologból kimaradok, nem ömlik rám, amit nem akarok. Az újságoknak meg elolvasom a címlapját, ez bőven elég ahhoz, hogy tudjam, kit rág éppen a bulvárfogazat - vagy éppen kit köptek ki elénk. Tudatosan távol tartom magam ettől a világtól, és szomorú vagyok, amikor azt látom, hogy a legtöbb ember gondolkodását, világképét a Blikk, a Fókusz, a Story meg a többi hasonló sajtótermék tematizálja.
Persze pletykákra, hírekre szükség van, azt sem mondom, hogy régen minden jobb volt. Valóban, a múlt század első évtizedeiben a rikkancs kezében Az Est című lap volt, tele könnyed és/vagy pletykaszagú hírekkel, botrányokkal. De azért én úgy gondolom, Krúdy halála a címlapon jobb, mint VV Zsizsi szájfeltöltése, vagy a médiumon keresztül visszakiáltó hajdanvolt popsztár.
Mondd, te mit válaszolnál
2012.10.11. - Jakab BálintA Kaspersky Lab az O+K Research bevonásával egy olyan kutatást végzett, amely többek között arra kereste a választ, hogy a felhasználók mennyire kiszolgáltatottak az adathalászattal szemben. Az eredmények kiértékelése után a kutatók legfontosabb megállapítása a következő volt: a felhasználók 50 százaléka nem tudja azonosítani az adathalász üzeneteket és a hamis weboldalakat. hvg.hu
A legtöbb ember fogyasztó. Nem modern vívmány ez, az emberiség történetével egyidős. Van, aki hírfogyasztó, de nem a valódié, hanem a pletykáé, amely az ősi kíváncsiság kielégítésére született. Van, aki termény, más meg termékfogyasztó, legújabban pedig médiafogyasztóvá lettek az emberek. Nincs benne semmi különös: az ember fogyasztó lény, mint a világ oly sok más teremtménye. A különös legfeljebb mégis az, hogy a függetlenségére oly büszke ennen kreatúra az átverés áldozata lesz. A mélylélektan tudna utána menni annak, hogy miért?
A GroteX-Faktor
2012.10.10. - Soós Szilárd„Soha nem állította az X-Faktor, hogy a legjobb hangot keresi – ezt már Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója mondta lapunk megkeresésére. – A hang önmagában kevés a sikerhez, az csak az egyik tényező. Sokkal több minden kell hozzá. Elismerem, hogy például egy jó sztori is. A legfontosabb azonban továbbra is, hogy az a bizonyos x-faktor megvan-e az adott jelentkezőben." www.hir24 Kétmilliós recept
„Semmilyen szempontból nem kreált, amit a nézők látnak. Lehet ugyan bizonyos történeteket hangsúlyosabban megjelentetni, de kitalálni, úgy, hogy azok valójában nem is léteznek, lehetetlen feladat lenne, hiszen nem színészekről van szó. Pillanatok alatt lebuknának. Ez szerintem sokkal inkább szerkesztői érzék kérdése, ami régen is megvolt, csak akkor talán még nem volt ennyire hangsúlyos" – nyilatkozta a programigazgató.
A szabály, az szabály
2012.10.09. - Pálfi ZsuzsannaMegszűnt a KDNP-tagsága két országgyűlési képviselőnek – áll a párt fővárosi XIII. kerületi szervezetének közleményében. Eszerint Soltész Miklós országgyűlési képviselő és államtitkár, valamint Spaller Endre országgyűlési képviselő már nem tagja a Kereszténydemokrata Néppártnak, mert a két politikus többszöri írásbeli és szóbeli figyelmeztetés ellenére sem fizette be a tagdíjat. Ez a párt alapszabálya szerint a tagság megszüntetésével büntethető.
Mi magyarok nem vagyunk éppen egy szabálykövető nép. Szinte össznépi tevékenység, hogy lazán értelmezzük az előírásokat vagy éppen sajátosan válogatjuk, hogy mit tartunk be és mit nem. Vegyük csak pl. a KRESZ előírásait: kirívóan rosszak vagyunk pl. a sebességhatárok betartásában. Persze lehet vitatkozni kinnfelejtett táblákról értelmetlen előírásokról, olykor a forgalom ritmusa miatt teljesíthetetlen, vagy veszélyesen kivitelezhető megkötésekről. Sokszor van az embernek olyan érzése, hogy eleve a szabályok alkotói is belekalkulálják, hogy úgyis lazán fogják azt kezelni, úgyis majd kiválogatjuk, mit kell igazán komolyan venni.
Világos után, Arad előtt
2012.10.08. - Jakab-Köves Gyopárka
Ismét felriadok. Ez nem lehet a valóság! Ugye nem? Ez csak valami rossz álom.– Nyugodjék meg asszonyom. Most már nem lesz semmi baj!– Baj? – kérdezem vissza tompán. – Hát lehet még ennél nagyobb baj?
A Gartent, a kertet, az Éden maradványát letiporták a hadak, amikor a magyarok után az osztrákok is betörtek. Gyulay Domokos, az első hazai vasszerkezetű ívhíd tervezője végigmegy a letiport kerten, ünnepi ruházatában lemegy a bányájába, és kihozatja saját készítésű bányarisztó álgyúját. „Testi erejének teljével, medvés léptekkel a kiskálvária felé vonatozta a fogatot. Sarui drap d’or-ból valának, mint ama régi sarusnak, ki sákramentom nélkül holt meg – felérkezvén a dombhajlatra, el minden vislató szem elől, két sötétlő havas árnyékában gyakorlottan biztos mozdulattal megtöltötte az álgyút: kanócot gyújtott, bal kézben tartva a gyutacsot, fejét szorosan a hűvös csőre helyezve, szótlanul elsütötte a fegyvert---„ Ambrus Lajos Eldorádójának Gyulay Domokosa így hal meg. Erkölcsi rendje összeomlott, s ő mérnöki precizitással, egy vasszerkezetű ívhíd pontosságával, végez magával. Világos után vagyunk, 1949. augusztus 23-án, de még Arad előtt. Gyulay Domokos alakjában felismerhetjük a tragikus sorsú Maderspach Károly történetét.
Néhány szó a megszorításról Október 6. kapcsán
2012.10.07. - Köntös LászlóMagasabb, de 3 százalék alatt tartott hiánycéllal, 1,6 százalékos növekedés helyett 1 százalékos tervekkel készíti el az Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi költségvetést. A tervek módosításával együtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 397 milliárd forintos költségvetési kiigazító csomagot jelentett be. A lépések az idei és a jövő évet is érintik.
Van valami nem szándékolt jelképszerűség abban, hogy a takarossági intézkedések bejelentése az aradi vértanúk emléknapja előtti napon történt. A csomag alapvető célja az idei és a jövő évi költségvetési hiány kordában tartása. Az intézkedést üdvözlöm. Nem mintha személy szerint nem érintene fájdalmasan (a feleségem tanár), vagy mintha az intézkedéscsomagnak ne lehetnének káros következményei is (erről majd később). Nem tudom megítélni, hogy a konkrét intézkedések a lehető legjobbak-e a deficit szinten tartása érdekében. Viszont azt tudom, hogy a 19. század nagy eszméjét, a nemzetállami függetlenséget ma éppen az eladósodottság sértheti. De vajon miféle függetlenség?
Házasság vagy élettársi kapcsolat?
2012.10.06. - Szakács GergelySzerdán, a Parlamentben többek között Varga László, a KDNP képviselője ekézte az élettársakat. Megerősítette: a KDNP azt javasolja, hogy az élettársi kapcsolatot vegyék ki a családjogból és tegyék a szerződéses jogba, mert az élettársi kapcsolat "két ember közti szerződést jelent, és nem családot". A politikus úgy fogalmazott: családban élni komoly felelősség, és az "élettársi kapcsolat az bizonyos felelősséget nem vállaló emberek közössége".
Vérig sértik a párok felét - nepszava.hu
"Úgy tűnik, a kormánypártnak csak a papír, egy jogi forma a fontos, nem az emberek közötti összetartozás, alsóbbrendűnek nyilvánítva ezzel évtizedek óta együtt élő, érzelmileg összetartozó emberek kapcsolatát" – mondta Gurmai Zita, a Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának elnöke az új polgári törvénykönyv parlamenti vitájában elhangzottakra reagálva. Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett rá: ma Magyarországon a gyermekek már több mint 40 százaléka nem házasságban születik. Őket ezzel a jobboldali kormány gyakorlatilag kizárná a családi kötelékből.
Házasságban élek. Házasságpárti vagyok. Keresztyén értékrendemből fakadóan férfi és nő Isten és emberek előtt való, életre szóló elköteleződését preferálom. Lelkigondozói tanulmányaim során megismerkedtem a legújabb kutatásokkal házasság, család, szexualitás területén. A lélektan is előnyösebbnek tartja a stabil, jól működő házasságot mint a bizonytalanabb elköteleződésű élettársi kapcsolatot vagy más jellegű együttélést. De Varga László minapi felszólalása nálam is kiverte a biztosítékot.
Nem kérés. Ez parancs!
2012.10.05. - Bella PéterAz ökológiai krízis, amit a szó legszorosabb értelmében a bőrünkön érzünk, ami a levegőben van, nem csupán gazdasági, politikai kérdés, hanem komoly teológiai kihívás is. Ha egyetemes hitvallásainkat vizsgáljuk, feltűnően elnagyolt az első hitágazat megfogalmazása. Ami a hitvallások születése idejében talán elegendő volt, hiszen az emberiség többsége tudatában volt teremtett mivoltának, és igazán nem volt még fenyegetett állapotban a teremtett világ. Manapság viszont a pesszimistább tudományos jóslatok szerint utolsó időket élünk, a huszonnegyedik órában vagyunk. Talán még van esély megállítani a lassan visszafordíthatatlanná váló dekadens folyamatokat és a fenyegető egyensúlyvesztést. De ehhez mindenekelőtt a fejekben kell rendszerváltás, ha úgy tetszik: igazi metanoia, azaz megtérés. Olyan szemléletváltozás, ami hétköznapi, gyakorlati életvezetésünket is radikálisan áthatja és megváltoztatja.
Mintha szívességet tennénk valakinek, néha feltűrjük az ingujjunkat és felcsippentünk némi szemetet. Bólogatunk bőszen, amikor olajömlésről, szeméthegyekről olvasunk egy hírportálról, két évvel Kolontár után csóváljuk a fejünket, hogy milyen emberek is vannak. Szelektálunk kicsit, néha apróbetűzünk, visszanézünk a csöpögő csapra, aztán indulunk tovább - nagy kegyesen tettünk valamit, zöldültünk, akárki meglássa!
A helyzet az, hogy ez édeskevés. A helyzet az, hogy senkinek nem teszünk ezzel szívességet. A helyzet az, hogy ez már régen nem elég. Különben sem kérés, amire mi udvariasan odafigyelünk. Ez parancs, egyértelmű és nyilvánvaló, a Teremtő parancsa.
Légyszí, ne legyé máá bankár
2012.10.04. - Jakab BálintJövőre végleg megszűnhet az államilag támogatott jogász- és közgazdászképzés az egyetemeken – erről a felsőoktatási helyettes államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek.
Hát bizony alaposan hozzányúltak az oktatási rendszerhez az arra hivatottak. Idén első iskolai évét kezdő kisfiunk napirendjén érezzük ezt már alapfokon. Néha a késő délután veti haza, holott nem írattuk napközibe. Szerettük volna, ha ő is a nagyobbak után a keveseknek megadatott szabad délutánokkal élhet még néhány évig,
Lutri
2012.10.03. - Soós SzilárdAz Országgyűlés keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben. hirado.hu szerencsejáték szövetség
A nyerőgépek üzemeltetésének betiltásával a szerencsejáték-szövetség tagjainak, 1200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig 40 ezer embert kell elküldenie az állásából, a parlament keddi döntésével a nyerőgépipar dolgozói számára megkérdőjeleződött a jogállamiság Magyarországon - közölte a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke, Schreiber István. Szavai szerint "a magyar országgyűlés kormánypárti képviselői a nyerőgépek betiltása mellett ma megszavazták negyvenezer becsületes munkavállaló munkanélkülivé tételét, közel kétszázezer családtag megélhetésének elvesztését".
Se pénz se posztó
2012.10.02. - Pálfi ZsuzsannaAusztriában folytatja a kilencszeres világbajnok kajakos Paksy Tímea, aki azt mondta: ha úgy adódik, az osztrák válogatottban is szerepel majd, de most elsősorban a civil életére koncentrál.
Paksy Tímea: Nem szeretem annyira Magyarországot, hogy éhen haljak - sportgeza.hu
Mindig is figyelemmel kísértem a magyar kajakosok világát, hiszen valaha én is űztem ezt a nagyszerű sportágat. Csak fokozza az érdeklődésem, hogy a női szakág jó ideje sikert sikerre halmoz, huzamosan ott tudtunk lenni a világ tetején. Jó dolog büszkének lenni a kiváló sportolókra, örvendezni a mostani olimpián is az aranyaknak, melyeket nemzeti színeinkben nyertek. A napokban azonban a kajakosokról szóló hírek abszolút nem simogatták a lelkemet, sőt karcolták, aztán Paksy Tímea nyilatkozata meg egyenesen mély sebet is ütött rajta.
Milyen volt platinasága
2012.10.01. - Jakab-Köves GyopárkaSokan még ma is szexbálványnak tartják Marilyn Monroe-t. Legendája mit sem halványult, pedig idén 50 éve annak, hogy meghalt. Akad olyan, akit a mai napig megérint, ilyen Vámos Miklós, aki színdarabot írt a színésznő életéből.
Vámos: mi lett volna, ha Marilyn Monroe nem hal meg? – hirado.hu
Tulajdonképpen nem kell csodálkozni, ha veri az ördög a feleségét, szóval, bocs, ha férfi veri nőt. Elég nehéz dolog eleget tenni férfinak, ha az abszolút ideál Marilyn Monroe.
Kádár-korszak, nosztalgia, keresztyénség
2012.09.30. - Köntös LászlóTölgyessy Péter alkotmányjogász egy konferencián azt mondta, felmérések szerint a magyarok a Kádár-korszakban érezték magukat legjobban, az elégedetlenség a rendszerváltás után szinte azonnal megjelent.
Tölgyessy: A magyarok a Kádár-korszakban érezték magukat legjobban - Inforadio
Sajnos Tölgyessy Péternek igaza van. Egyházi emberként erre akkor döbbentem rá, amikor szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy református egyháztársadalom egy része nosztalgiával gondol a Kádár-korszakra, ami ma adott esetben pártpolitikai hovatartozást illetően is kifejeződhet. Természetesen minden magyar állampolgárnak elemi és szuverén joga, hogy politikai nézeteit önállóan alakítsa ki, legyen az illető hívő vagy nem hívő, egyháztag vagy nem egyháztag. Ám a jelenség mégis magyarázatra szorul.
- ‹ előző
- 143 / 159
- következő ›