Pávatánc
2012.11.08. - Jakab BálintMint a kommünikében olvasható, az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza márciusban meghirdetett tehetségkutató versenyére 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek a teljes magyar nyelvterületről. A miskolci, százhalombattai, győri, kolozsvári, csíkszeredai, pécsi, majd szegedi selejtezők után Gödöllőn zárult sorozatból 48 produkció versenyzőit hívta be a zsűri a televíziós tehetségkutató műsorként folytatódó sorozatba.
Kevés a páva ma már, de ha mégis felszáll a vármegye házára, na, arra akkor oda kell figyelni. Mert a páva nem repülős madár. Magam is jó két évtizede találkoztam vele szabadon utoljára egy családi ház kertjében, ahol néhány tyúk és egy csaholva rohangászó kutya társaságában háttérül szolgált egy irodalmi esten.
Szívemnek kősziklája
2012.11.07. - Soós SzilárdTeljes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett ... A nő elmesélte, „mi történt a kezdetektől, egészen a bűncselekmény végéig". hir24.baleset-bunugy
Min múlik
2012.11.06. - Pálfi Zsuzsanna
Holtversenyben áll egymással az országos támogatottság tekintetében a két amerikai elnökjelölt - derült ki több, vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Az ABC News és a The Washington Post felmérése szerint mind Barack Obama elnök, mind republikánus kihívója, Mitt Romney 48 százalékon áll. A Rasmussen Report 49-49 százalékon állapított meg holtversenyt. A The Wall Street Journal- NBC News közös kutatása szerint Barack Obama amerikai elnök 48:47 százalék arányban vezet, de a különbség belül van a statisztikai hibahatáron.
Választása van az USA-ban. 2 név röpköd: Obama és Romney. Egy demokrata és egy republikánus. Minden úgy megy, ahogy már egy jó ideje. Mondhatnánk: letisztult, világos a terep. Persze minden elnökválasztásnak van valami pikantériája. Kell valami, ami feldobja, különlegessé teszi azoknak is, akiket nem igazán érdekel a politika, és a kívülállóknak is, akik csak nézőkként a lelátóról követik az eseményeket. Az előző választásnál az volt a szenzáció, hogy lesz-e az USA-nak női vagy színesbőrű elnöke.
A mostani választás izgalmát azzal próbálják fokozni, hogy azt harsogják, fej-fej mellett nyomul a két jelölt, és közel egyformán állnak a közvélemény kutatások szerint, a kettőjük közti különbség hibahatáron belül van. Márpedig, ha ilyen szoros a verseny, minden fontos lehet.
Ötvenhat tank
2012.11.05. - Jakab-Köves Gyopárka1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot. Az országban néhány helyen elszórtan még egy hétig tartott a fegyveres ellenállás.
Az álomba beledübörögnek a tankok. Nyugtalanul hánykolódik az ágyban, lábával erőteljesen kirúg, majd felnyög. Az ablak alatt zúgva, csörömpölve vonulnak a járművek. Fekete vaskolosszusok, szorosan egymás mögött haladnak. Zúgásuk, csörömpölésük belelopja magát az álomba. Sötét, rideg álom a tankok fölött.
Református reform
2012.11.04. - Köntös LászlóMi változna ebben a reformációban?
Azt már tudjuk: egyháztudatos gyülekezetet és gyülekezettudatos egyházat szeretnénk. Ezt nem mi találtunk ki, de ez egy olyan szlogen, amire mindannyian együtt mozdulunk. Mindkét irányra szükség van: az egyház a gyülekezeteiben él. A nagyobb szervezetnek, az intézményeinknek a gyülekezetek szolgálatát kell támogatnia. Ugyanakkor pedig a gyülekezeteknek is szükségük van arra, hogy tudják és éljék is, hogy küldetésüket csak a többi gyülekezettel együtt tölthetik be. A novemberi zsinatra elkészül az a dokumentum, amely írásban is rögzíti eszmecseréink eredményét: az egyház alapküldetése az igehirdetés. Eszerint kell végiggondolnunk mindent az egyházunk életében: az igehirdetés felől kell értelmeznünk az egyház létformáját is. Jól szolgálja-e az igehirdetést az a struktúra, amelyben élünk: a parokiális rendtől kezdve az egyházkerületi létformákig? Mert ha nem, akkor újra kell gondolni, ha pedig igen, akkor áldozatok árán is meg kell tartani.
Mióta az eszemet tudom, a református egyház reformációja valamilyen formában mindig téma volt (legtöbbször „megújulás” címén), de leginkább a rendszerváltás óta eltelt több, mint két évtizedben. Megbecsülhetetlen azoknak a konferenciáknak, gyűléseknek, presbiteri - és lelkipásztor találkozóknak a száma, amelyek egytől egyik a megújulásról szóltak. A mindenféle döntéshozó testületek irdatlan mennyiségű határozatairól nem is szólva. Aztán, ahogyan lenni szokott, a hangzatos gyűlések végeztével minden maradt a régiben. Nem történt semmi. Ilyenkor aztán mindig az a magyarázat, hogy tettekre már nincs erő. Holott, ha a retorikus megújulási kísérletek rendre kudarcba fulladnak, akkor az azt jelenti, hogy egyházunk belső érdekeltségi rendszerében nincs igazán erő, támogatottság, amely egy strukturális reformot keresztül tudna vinni.
Egy áltüntetés margójára
2012.11.03. - Szakács GergelyVan olyan, amikor a szélsőbal és a szélsőjobb összefog. Történet egy kisemberről, banki hitelről, Morzsi kutyáról és egyre több Kovács Istvánról.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara kommunikációs tanácsadója szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy senkinek sem kellett „megmentenie” Kovács Istvánt, hiszen nem volt kilakoltatás. A bíróság már előző héten felfüggesztette a végrehajtást, amiről értesítette is az adóst, tehát az esemény egy „áltüntetés volt”. Tóth Nagy Péter állítja, az összefogásnak és tüntetésnek semmi köze nincs ahhoz, hogy a bíróság felfüggesztette a végrehajtást, hiszen a döntés egy héttel korábban megszületett.
Nézem Kovács Istvánt. Átlagos magyar ember, szokásos álmokkal és már-már közhelyszerű tragédiával. Ő is egy a sok közül. Számtalan hozzá hasonló embert ismerek szűkebb és tágabb környezetemben. Mégis az ő története egy kicsit más, mert olyasmi történt vele, ami eddig nem volt e hazában: szélsőjobb és szélsőbal képes volt évszázados gyűlölködését félretenni és összefogni Kovács István megmentéséért.
Ugye nem?!
2012.11.03. - Bella PéterMegerőszakoltak két fiatal, hívő lányt a közelmúltban. Egyikük feljelentést tett a rendőrségen, a másik lány hallgat. Gyülekezetük női önvédelmi kurzust hirdetett; olyan sok jelentkező volt, hogy két csoportot indítanak. ... Az evangélikus egyetemi gyülekezet közösségéhez tartozik az a két lány, akiket két különböző időpontban és helyen erőszakoltak meg nem sokkal ezelőtt Budapesten. Az egyik lány még húszéves sincs, kórházban lábadozik, több plasztikai műtétet is végre kell hajtani rajta. Ez a brutális erőszak volt az első szexuális „élmény" az életében. Bántalmazója előzetes letartóztatásban van. A másik lány nem tett feljelentést. Talán nem akarja kitenni magát annak a procedúrának, amit egy ilyen súlyos ügy hozhat. – A nemi erőszak esetén egyet fontos tudatosítanunk a lányokban: nem a megtámadott a hibás. Ezekben a borzasztó esetekben azért adhatok hálát, hogy mindkét lány megkeresett és segítségért fordult hozzám. Most már felkészült szakemberek foglalkoznak velük. Nekem lelkészként az a feladatom, hogy mellettük álljak, kísérjem, szeressem őket és imádkozzak értük. Hogy a lányok beszélnek-e valaha arról, ami velük történt, az ő dolguk. Most egy feladatuk van: gyógyulni – hangsúlyozza a lelkész.
Ugye nem gondoljuk, hogy velünk - csak azért, mert keresztyének vagyunk - nem történhetnek meg szörnyűségek. Hogy hitünk miatt semmiféle óvintézkedésre nincs szükségünk. Az Istenbe vetett bizalom nem vak fanatizmus, tudjuk, nem felejthetjük ki az egészséges, józan előrelátást. Ugye nem?!
Ugye, nincs bennünk hamis álszentség, amikor olvasunk a gyülekezetben szervezett önvédelmi oktatásról? Hogy ennek nincs helye a keresztyén közösségben, hogy ezt nem lenne szabad! Nem lép elő belőlünk a farizeus, aki a szentségről prédikál, amikor az elrontott világ szörnyűsége gyakorlati megoldásokat kíván, az imádság mellé konkrét tetteket. Nem kezdünk most rosszul prédikálni?! Ugye nem?!
Halottak napja
2012.11.01. - Jakab BálintMíg nálunk az emberek feketébe öltöznek és csendesen kivonulnak a temetőbe, hogy mécsest gyújtsanak, addig a világ másik felén, Mexikóban háromnapos fesztivált rittyentenek a halottak napja köré, és megy az eszem-iszom, dínom-dánom.
Halottak napja itt-ott - spanyolonline
Az ember évezredek óta küzd az elmúlással, ezért is alakultak ki a halottkultuszok különböző változatai. Kultúrák, korok próbálták megoldani az elszakadás valóságának és az örök együttlét igényének dilemmáját, mert a nemzedékek láncolatában fellelhető kapcsolat nem kiiktatható az emlékezésből. Mindenkinek meg van a maga halotti kultusza, bár e megfogalmazásnak éppen saját hagyományaim birtokában kell ellentmondanom.
Reformáció
2012.10.31. - Soós SzilárdA reformáció öt évszázaddal ezelőtt segített újra megérteni az evangéliumból, hogy mindig azt kell keresnünk, ami épít. reformatus.hu Ami épít
"Mi jellemzi ma egyházi életünket? Mi jellemzi tudományos életünket? Mi jellemzi a közéletet? Mi jellemzi a gyülekezeteinket, istentiszteletünket, családi és magánéletünket? Nem könnyű kérdések ezek a reformáció fényében sem, hát még a Szentírás világosságában."
Mert Sandy jön
2012.10.30. - Pálfi ZsuzsannaAz előrejelzések szerint hétfőn a Sandy észak-északkeleti irányban mozog, aztán egy hirtelen fordulattal a partok felé, észak-északnyugatra indul, és - helyi idő szerint várhatóan hétfő éjjel (magyar idő szerint kedd hajnalban) már el is éri a partvidéket. A hurrikán pontos belépési helyét még nem lehet megmondani, vasárnapi becslések szerint ez Philadelphia környékén várható. A hatalmas trópusi ciklon frontrendszere azonban több száz kilométerre fekvő területeket is veszélyeztet. Washingtontól New Yorkig, sőt attól északabbra is tízmilliókat fog érinteni a hatása.
Hányszor láttuk már katasztrófa filmeken: jön egy óriási vihar, és olyan helyen csap le, ahol rengetegen élnek, pánik tör ki, sokan esnek áldozatul a természet tombolásának. Sok esetben kiderül az ilyen filmekből az is, hogy emberi tényezők is jelentősen közrejátszanak a viharok kialakulásában vagy éppen megfékezésében, illetve az, hogy milyen kevesen hallgatnak a figyelmeztető szóra. Mert vannak egyéni, rövidtávú érdekek, és az emberek egy jelentős részének egyfajta civilizációba és technikába vetett hamis biztonságérzete is van, mely dacolni látszik mindennel és mindenkivel.
Nem azé..
2012.10.29. - Jakab-Köves GyopárkaA reformáció hónapja október, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Tételeivel a búcsúcédula-árusítások körüli visszaélések ellen is tiltakozott, kétségbe vonva a pápa jogát a bűnök megbocsátására.
Réthelyi: hitre és tudományra egyaránt szükség van a problémák megoldásában – hirado.hu
Múlt héten megharcoltam én is a magam hitharcát. Utána nem diadalt, de feszültséget és letörtséget éreztem. Mert a hit harcát az embernek először nem a világgal, hanem a hozzá közel állókkal kell megvívnia, és a végeredmény sok esetben értetlenség. Van egy pont, ahol az ember nemet mond, s a "nem" a másik olvasatában a szeretetlenség kifejezése.
Az ember mint téma
2012.10.28. - Köntös LászlóAz önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot - állítják amerikai kutatók.
Nocsak, nocsak! Megvan a lyuk a kályhacsőben. Egy kutatás kimutatta azt, amit egyébként eleve tudtunk. Mégis üdvözlöm a cikket, mert az emberre magára irányítja a figyelmet. Tulajdonképpen meglepő, hogy az ember mint ember mennyire nem témája a mai általános közgondolkodásnak. A mai Nyugatot ilyen témák uralják, mint demokrácia, jogalkotás, gazdaságpolitika, stb.,szóval olyan rendszerek megalkotása, amelyek a közösségi lét jövőjét biztosíthatják. De nincs szó arról, hogy milyen maga az ember, aki önmaga létfenntartását szervezi. Mintha bizony ezek a rendszerek teljesen függetleníthetnék magukat az embertől, aki ezeket létrehozza.
Hidegfront
2012.10.27. - Sz. Tóth IldikóA front lényegében hideg és meleg légtömegek határán kialakult légköri képződmény, melyet egyes meteorológiai paraméterek (hőmérséklet, légnyomás, páratartalom, szélerősség, ionizáció) egyidejű, hirtelen változásai jellemeznek. ... Hidegfront esetén a csökkenő hőmérséklet és páratartalom mellett nő a légnyomás. Ezt ízületi fájdalmakkal, reumás panaszokkal, asztmás rohamokkal, gyomor-, epe- és vesegörcsökkel, illetve mellkasi panaszok, sőt a koraszülések számának emelkedésével, illetve a szívinfarktusok gyakoribb előfordulásával hozták összefüggésbe. Bizonyos általános idegrendszeri tünetek mindkét fronthatás esetében jelentkeznek, mint például levertség, ingerlékenység, nyugtalanság, alvászavar, a reflexek lassulása, a koncentrálóképesség csökkenése és a fejfájás.
Frontérzékenység - webbeteg.hu
a hidegfront az agresszivitást is fokozza - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
10 fokot esik a hőmérséklet: agresszívabbak lehetünk - hvg.hu
az új törvény kimondja, hogy a meteorológiai adatok begyűjtése állami szerep, amelyet az állam finanszíroz, és nem támogatja, hogy magánmeteorológiai társaságok elemzéseket adjanak
azokat a visszás helyzeteket is igyekszik kiküszöbölni a törvény, hogy a megszerzett adatok alapján a másod-, harmad-, sokadik közlés az elemzéseket eladhassa és magánhasznot termelhessen belőle
Az Időkép később közleményt adott ki, ebben azt írják: "Különösen aggasztó a törvénytervezet jelen kommunikációja alapján, hogy minden privát fejlesztés és innováció – amely a meteorológia, mint tudományág, illetve az előrejelzések pontosságának fejlődését segíthetné elő, – teljesen kiszorulhat hazánkból. Piaci verseny hiányában pedig – mint minden más szektorban – feltételezhető, hogy mind a fejlődés, mind a szektor napi működésének javítására irányuló motiváció elmarad".
Azt mondják a szakemberek - pártállástól függetlenül - , hogy ma markáns hidegfront éri el a Kárpát-medencét. A szép, aranyló napsütéses, enyhe őszi idő után megérkezik a tél, viharos hideg széllel, néhol még havasesővel, hóeséssel is. Az ég beborul, a hőmérséklet lezuhan, könnyű pulóverjeink után téli kabátjainkat is elő kell vennünk. Készüljünk! Testben és lélekben is...
Garázstető és varázserő - rímbe faragott csínyek
2012.10.26. - Bella PéterÁllami gondozott gyerekek rappelnek Závada Péter (Akkezdet Phiai) segítségével csínytevésekről, a videoklip a Quarton látható először.
A pécsi Faág Baráti Kör Egyesület állami gondozott és hátrányos anyagi helyzetű iskolásokkal készített egy rapszámot, melyben közreműködött Závada Péter, az Akkezdet Phiai rappere, a zenét pedig szintén az Akkezdettel gyakran dolgozó Kunert Péter szerezte. Most elkészült a klip is, melyben a gyerekek csínytevéseikről háryjánoskodnak, rapperektől ellesett, esetükben mégis cukinak ható gesztusokkal.
Nincs rossz gyerek. Pont.
Nincs rossz gyerek, csak nevelni képtelen szülő, tehetségtelen pedagógus, türelmetlen felnőtt, elromlott világ. Nincs rossz gyerek, csak rosszul szeretett gyerek van, agresszivitás, elrabolt gyermekkor van, szegénység vagy túlságosan nagy jólét. Nincs rossz gyerek, csak elrontott kísérletek a figyelem felkeltésére, bántásokból építkező segélykiáltások, a hiány megmutatása kifelé. Nincs rossz gyerek, csak sérült vagy meg nem értett vagy félreértett vagy unatkozó gyerek van.
Tizenhat nap, avagy Cyrano utolsó oldal
2012.10.25. - Jakab BálintA szimfónia, amelyet Sosztakovics az 1956-os magyar forradalom után írt, az egyszerű emberekről, a hatalom urairól, a nép és a hatalom viszonyáról szól. A második tétel megrendítő drámaisággal és naturalisztikus erővel ábrázolja a védtelen emberek legyilkolását.
Sosztakovics XI. szimfóniája -figaro.postr.hu-1956-zenei-emlekmuve
Az ünnepek a személyes érintettség okán válnak fontossá. Innen érthetők a résztvevők, az élők, hátramaradottak megnyilvánulásai, dühei, megbocsátásai. De valami több is: a történelmi pillanat nagyszerűsége, amely attól válik nagyszerűvé, hogy embereket naggyá emel a pillanat. És ők vállalják a sorsot. A maguk helyén héroszokká lesznek, a közösség ügye felülír minden személyeset és életre kelnek olyan fogalmak, hogy: haza, becsület, hit, helytállás. Élet-halál kérdéssé válnak. És akkor már nem az ember választ sorsot, a megbízatás máshonnan jön. Ez az, amit Jézus mond, az akkor még Mesterük sorsát – a megváltás mártíriumát - és saját sorsukat sem ismerő tanítványoknak: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”.
Közösséget vállaltatok
2012.10.24. - Soós SzilárdFegyverrel harcolt 1956-ban az ávósok, humorral 1989-ben a szerinte képmutató ellenzék és a hatalmat átjátszó kommunista elit ellen. Szinte mindenki elhitte, amit mond, de alig valaki állt mellé. Úgy szólt be a rendszerváltóknak, hogy az több mint húsz évvel később is megállja a helyét. Nyolcvan éve született Krassó György. index.belfold Krassó György
"Krassó nem tartotta legitimnek az MSZMP, az ellenzéki pártok és a szakszervezetek közötti háromoldalú tárgyalásokat. „Maffia. Ennyi elég” - mondta az Ellenzéki Kerekasztalról. ... De terjesztettek röplapokat „Kommunisták, nem fogtok lógni! Dolgozni fogtok!” ... „Igazát nemigen vonta senki se kétségbe, de mellé sem állt nagyon senki” - ismerte el a ravatalán Göncz Árpád. ... Valószínűleg nincs még egy olyan alakja a rendszerváltásnak, akinek tiszteletére egymástól függetlenül, de egyszerre tartott volna megemlékezést még 2006-ban is az SZDSZ és a Jobbik."
A notesz
2012.10.23. - Pálfi ZsuzsannaAz 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én.
Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadságharca így végül elbukott.
Nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy most ugyanúgy jár a naptár, mint 56 évvel ezelőtt. Akkor is keddre esett október 23. Honnan tudom ezt? Nem kilogikáztam, nem is a google árulta el, hanem egy kis notesz. Egy kis notesz, mely nagyapámé volt. Bár ő „csak” egy egyszerű parasztember volt, mégis évről évre, napról napra kis jegyzeteket készített. Végig lehet benne követni mindazokat a teendőket, amelyek egy TSZ-be bekényszerített, de külön is gazdálkodó ember életében előfordultak akkortájt. De a kis notesz egyéb kincseket is rejt. Összekapcsol nemcsak szeretett nagyapámmal, de összekapcsol közvetlenül az 1956-os eseményekkel is. Érdekes azt felfedezni, hogyan szövi át a mindennapokat, a hétköznapit, a koránt sem hétköznapi.
Óh kapitány, kapitányom
2012.10.22. - Jakab-Köves GyopárkaAz államtitkár azt mondta, az életpálya-modell elindításával vonzóbb lesz a pedagóguspálya azok szemében, akikben van hivatástudat, és így emelkedik majd az oktatás színvonala.
1989 volt. Ült a gimnázium teljes létszámban a lesötétített moziteremben, és pedagógus, diák egyként könnyezett. Könnyezett egy kicsit giccses, nagyon is amerikai filmen, ami akkor és ott sokkal többet mondott nekünk. Diákok voltunk, szabadságot orrontott fiatalok, egy képtelenül változó, másra éhező világban. Faltuk a híreket, vártuk az igazi életet és megkönnyeztük a megkötözött, szellemiségükben rabigába hajtott ifjak bátorságát, akik bátrak voltak hitet tenni a szellem szabadsága mellett. Diákok és tanárok egyként vallottuk, hogy az iskola sem lehet soha többé olyan Magyarországon, mint a diktatúra évtizedei alatt. Vallottuk, hogy az oktatás egészének kell megváltoznia. Azóta eltelt huszonhárom év, s az iskola Magyarországon éppoly tekintélyelvű és tele értelmetlenséggel, mint akkor a rendszerváltás előtti utolsó pillanatban.
Az öntudatlanság kora
2012.10.21. - Köntös LászlóMilyen ostobaság lett volna azt gondolni, hogy a Higgs-részecske felfedezésével minden a helyére kerül, mindent megtudunk a világról, és unalmassá válik a fizika.
Mai, tényleg magas szinten szervezett mesterséges világunknak az a legnagyobb ellentmondása, hogy létrehozza a teljesség képzetét, minek következtében fölöslegesnek tünteti fel a szembesülést a végtelennel. Elégségesnek tételezi önmagát önmaga számára s ezért a végső értelem kérdése nem igazán nyomasztja. Holott nyilvánvaló, hogy a valóság teljességére vonatkozó tudás hiánya nem néhány zaklatott lélek problémája, akiket pszichológushoz kell küldeni, hanem nagyon is valóságos. Az „egészre” vonatkozó tudatlanságunk objektíve létezik, ám ugyanakkor ennek a ténynek semmiféle következménye nincs önértelmezésünkre nézve. Úgy tehermentesítjük magunkat, mintha mindent tudnánk.
Ne rokkanj le!
2012.10.20. - Szakács GergelyA legegyszerűbb orvosi vizsgálatok, illetve megalázó ellenőrzések alapján dől el a rokkantak további sorsa. Legalábbis ezt mondta lapunknak egy nyolc éve munkaképtelen nő, aki szerint a szakértői határozat még az elsődleges betegségét sem tartalmazza, és az elmúlt években hiába esett át több műtéten, az új orvosi vizsgálat szerint ő most egészségesebb, mint korábban bármikor. Sokakkal együtt hónapokig egyetlen forint ellátást sem kapott.
Személyes példával kezdem. Egy gyülekezeti tagunk fiatal korában balesetet szenvedett és elvesztette az egyik lábát. Ő is jelentkezett a megfelelő helyen, hogy felülbírálják rokkantsági jogosultságát. A felülvizsgálatot végzők megvonták tőle a rokkantsági támogatást. Az ok egyszerű. A papír, mely szerint egyik lábát elvesztette, és ez alapján rokkantnak nyilvánítható, túl régi, idejét múlt. Mivel a rokkantsági besorolás alatt töltött időszak nem számít bele a nyugdíjba, ezért jelen állás szerint hetvenöt éves koráig kell dolgoznia. Gyülekezeti tagunk eddig is aktívan dolgozott, most is dolgozik, mégis hetvenöt éves koráig kell húznia az igát, és még neki kell rosszul éreznie magát, hiszen csúnyán átverte az államot réginek számító papírjaival. És különben is, van egy másik lába, ez alapján jogtalanul vette igénybe a rokkantnyugdíjat, a rokkantkártyát és minden mást, ami ezzel jár.
- ‹ előző
- 142 / 159
- következő ›