Kereszténység és politika

A politikai keresztyénség olyan jelenség melyben összefonódik a politikai és a vélt egyházi érdek. Amennyiben ez az erő hatalomra kerül, szinte természetessé válik a paternalista egyházpolitika. Ebben az esetben az egyházak – főleg, ha addig elnyomva vagy félreállítva érezték magukat – talán észre sem veszik, mennyire kokettálnak politikai pártokkal.

A politikai kereszténységről - kereszteny.mandiner.hu

Gazdag országok gazdag egyházai mintha szégyellnék a keresztet, és általában a hagyományos biblikus-keresztyén értékeket. Talán kisebbrendűségi érzésből fakad az az örök kompenzálási szándék, amely – a rossz tapasztalatok birtokában is – azt hangoztatja, hogy a nagykorú embert nem szabad misszionálni, amely kínosan ügyel arra, hogy a keresztyén jelképek nyilvános használata nehogy sértse a más vallásúak vagy a nem-hívők érzékenységét.

Se keleten, se nyugaton nem jó az irány – Fabiny Tamás beszéde nemzetközi vitát váltott ki - kotoszo.blog.hu

Fontos és bátor beszédet mondott Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke a Németországi Evangélikus-Lutheránus Egyház zsinati ülésén. A püspök kritikus szavakkal illette a hazai egyházakat, de nem rejtette véka alá kritikai észrevételeit a nyugati egyházakkal kapcsolatban sem.

Mindenkinek szüksége van hősökre

A magyar reformáció elmúlt ötszáz évének ötven protestáns alakját mutatja be a nemrégiben megjelent Protestáns Hősök című kötet. (...) Bár ez a kiadvány terjedelme ellenére igen könnyű, a benne rejlő tartalom súlyos és nehéz. Nem hagyott aludni, mert a legcsendesebb pillanatokban késztetett olvasásra. Abody Béla író, kritikus barátom egyszer azt mondta, egy cikk 24 órát él, de egy könyv felkerülhet a polcra. Abban a korban, amikor az internet teli van olyan közlésekkel, amelyeknek talán a fele sem igaz, ez a párját ritkító kézikönyv sokak polcára fel fog kerülni.

Protestáns hősök - parokia.hu 

 

Egyszer már úgy érintőlegesen írtam erről, mármint a hősökről. Merthogy hősökre mindnyájunknak szüksége van, a hősök létét feltételezzük, a hősökben reménykedünk. Néha mi magunk vagyunk hősök, néha csodálattal adózunk emlékük előtt, míg máskor későn látjuk, fedezzük fel őket, akik szótlanul, talán elfeledve, talán csak csöndesen és becsülettel élik az életüket, végzik szolgálatukat – ahogy lehet, ahogy az Örökkévaló engedi, ahogy tudásuk, hitük, alkalmasságuk lehetővé teszi.  

Zibri-Zebra

Négy év alatt megépült a Golden Gate San Franciscóban (80 évvel ezelőtti technológiával), öt év alatt elkészült az Eurasia Tunel, világ legmélyebben fekvő tenger alatti alagútja Isztambulban. Földesen 11 év kellett ahhoz, hogy a gondolatból tett, majd zebra legyen. 

Zebra, amelyben ott az egész ország- index.hu

Nehogy azt gondolja valaki, hogy sokallom a tizenegy év alatt elkészült gyalogátkelőre az időt! Á, dehogy! Irigylem, mert ennél sokkal hosszabb időbe kerülnek kishazánkban a hasznos dolgok. Viccet félretéve: tizenegy év nagyon hosszú idő. Szökő napok nélkül is 3650+365= 4015-ször kel fel a nap. És napi egy felkelésre legalább száz átkelés is jut.... De hagyjuk a matematikát, mert nem ezen múlt a zebra elkészülte. A pénztárca-matek tizenegy évig akadályt jelentett az önkormányzatnak. Ám a levélírás megoldotta az ügyet. Mégiscsak fontosabb a nyelvtanóra, mint a matematika? 

Terelődjünk komolyabb hozzáállás felé!

Csak úgy a milliókra gondolunk

A dinoszauruszok húszmillió évvel korábban jelenhettek meg, mint gondoltuk.

Az új évzred híre - transzindex.ro

Marvencsik Maja színésznő régóta készült élete szerepére. Az előadás napján, ami egy szombatra esett, ráérősen ébredt, majd a fürdőszobába ment, ahol szokásától eltérően forró vizet engedett a kádba, amibe illatos habfürdő koncentrátumot nyomott. Nem akart semmire gondolni, csak jól érezni magát, elnyúlni lustán és ráérősen a kád teljes hosszában. Finoman lépett ki papucsából és belefeküdt a habos vízbe. Lassan átadta magát a végtelenség érzésének. Nem emlékezett, hogy utoljára mikor érzett ilyen nyugalmat.

Farkasokkal táncoló

1995-ben kanadai biológusok segítségével az Amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálat elfogott tizennégy farkast Kanadában, azzal a céllal, hogy újra betelepítsék az állatokat a világhírű Yellowstone Nemzeti Parkba. A farkasok ugyanis 1926-ban kihaltak a park hatalmas területén.

 Szabadaon engedtek 14 farkast egy parkban latnodkell.com

"A terv sikerült, ugyanis a farkasok elkezdtek szaporodni és újra benépesítették a területet. Azonban ez csak a jéghegy csúcsa, a farkasok megérkeztével szép lassan újra egyensúlyba került az élővilág, és visszaállt minden az eredeti kerékforgásba. A park egész ökoszisztémájára hatással voltak a farkasok, ismét bebizonyosodott, hogy elég egy apró változás, hogy a természetben hatalmas átalakulások történhessenek."


Most pedig jöjjön a videó.

 

 

Szóval, aki megnézte, találkozott egy bűvös szóval. Trofikus kaszkád. Ökológiai folyamat. Van egy láncolata az élőlényeknek. Tápláléklánc is a része. Itt minden mindennel összefügg. Erre példa ez a videó.

Futball és etika

A magyar labdarúgó-válogatott 4–0-s győzelmet aratott Andorra ellen a világbajnoki selejtezősorozat 4. fordulójában. A vasárnap esti találkozó után a második és a harmadik gólt szerző Lang Ádám, illetve Gyurcsó Ádám értékelt az NSO Tv kamerája előtt. Előbbi szerint az andorraiak csíptek, rúgtak és haraptak, míg utóbbi kijelentette: a következő selejtezőn már bravúrra lesz szükség.  

VÁLOGATOTT: „ODAVERTEK, HOGY AZÉRT FÁJJON” - nso.hu

Nézem a Magyarország-Andorra labdarúgó VB-selejtező meccset és eszembe jut Paul Ricour... A zseniális francia, keresztyén filozófus a Jézusi logika c. művében (1975) arról ír, hogy világunk az egyenlőség, az egyenértékűség logikája mentén gondolkodik és él, azaz, az élet minden területén – közösségi élet, politika, jog, gazdaság stb. – annyit adunk ki magunkból, amennyi természetünk, neveltetésünk, magunkévá tett társadalmi konvenciók alapján elvárható, nem többet! Mi mindenért annyit adunk, amennyit ér, semmivel sem többet! Ezzel szemben Ricour Jézus „gondolkodásbeli forradalmát”, egyben a keresztyén etika lényegét a többlet, a túláradás, a bőség logikájában látja, melynek mottója: többet adni, mint ami jár... Hogy mindez hogy jön a futballhoz és a vasárnap esti meccshez?

 

Bátor tudomány

Persze, tudtam, hogy ha sikerül megdönteni a diffrakciós határt, az hatalmas felfedezés lesz, de amikor nekikezdtem, nagyon szegény voltam, és nem éreztem magam a tudományos társadalom elit klubjának tagjai között. Nem a Harvardra, a Yale-re vagy a Berkeley-re jártam, nem mozogtam ilyen körökben. Azért csináltam, mert élveztem. Lenyűgözött, tudtam, hogy érdemes vele foglalkozni.
Unta a munkáját, úgyhogy megdöntötte a fizika egyik kőbe vésett törvényét - Origo

Gyerekkoromban a technikán kívül a fizika tűnt a legtaszítóbb tantárgynak. Valami ormótlan testekről volt szó, amik csak úgy gurulnak, és nekem ki kell számolni a sebességüket, a tömegüket, a súrlódásukat, s közben kiderül, hogy soha nem számoltam bele olyan erőket, amikről elfelejtettek értesíteni. Legborzasztóbb mumusa ennek egy jobb sorsra érdemes, szigorú tekintetű, régi vágású tanárember volt, aki kicsit hajlott vállal felénk magasodott fehér köpenyében, és már rég nem érdekelte, hogy minket sem érdekel. Közben franciakockás füzetébe Németh László idézeteket gyűjtött. A sárga füzet sem sejtette, hogy a fizika és a matematika önmagában is művészet és kreativitás, őrült kiáltás lehet Istenről, egy nagy hitvallás a teremtés csodája mellett. És hogy az igazi matematika mint tudomány és mint felismerések sokasága a fantázia nélkül elképzelhetetlen.

Lesz-e karácsonyi kultúrharc?

Egy norvég iskola vezetői úgy döntöttek, hogy idén, a közelgő ünnepeken a suliban nem használható a “boldog karácsonyt” jókívánság sem feliratokon, sem ajándékokon,mert sértené az iszlám hívő tanulók érzékenységét. Azt ajánlották, hogy helyette a karácsony legyen “télünnep” vagy “decemberi ünnep”, és a hagyományos ünnepi ebédet is ennek szellemében nevezzék el. A felülről jött parancs mindenkit felháborított.A norvég lapokban “karácsonyi felkelésnek” nevezik a szülők reakcióját.

Norvég iskolai döntés: legyen a karácsony “télünnep”, mert sérti az iszlám tanulókat - polgarportal.hu

Szerdán a legfelsőbb közigazgatási bíróság úgy döntött, hogy Jézus születésének jelenetét engedélyezni kell a köztereken, amennyiben az időszakos, nincs jele a vallási igehirdetésnek, és kulturális vagy ünnepi természete van. Két évvel ezelőtt egyébként egy közvélemény-kutatás kimutatta: a franciák 86 százaléka támogatja a jelenet köztérre állítását.

Engedélyezték a franciák a betlehemet karácsonyra - magyaridok.hu

Itt, Európában már megszokhattuk, hogy a legnagyobb ünnepre készülődve kezdetét veszi a nagy karácsonyi kultúrharc. Régi történet ez, amely arról szól, hogy a keresztény szimbolika mennyiben és hogyan jelenhet meg egy olyan társadalom nyilvános tereiben, amely úgymond már nem keresztény. Mint tudjuk, a válasz az volt, hogy közintézményekből el kell tűnnie mindenféle vallási szimbolikának. Egy liberális demokráciában az állam csakis semleges lehet a vallásokkal szemben, s nem megengedhető egy olyan keresztény szimbolika jelenléte, amely arra utalna, hogy ez a semlegesség sérül.  A karácsonyi kultúrharc viszont mindig abból fakadt, hogy ünnepet nem lehetett eltüntetni. Egy keresztet könnyű eltávolítani egy iskolából, de a karácsonyi szimbolika kemény dió. Igaz, hogy a keresztény Európa ebben a liberalizmus által megkonstruált világképben már rég megszűnt, csak ez a fránya karácsony nem bír eltakarodni az útból. Mit lehet itt tenni? El kell tüntetni. Kommercializálni kell. Át kell keresztelni. Mindegy. Csak nehogy valami is utaljon a nyilvánosság tereiben a karácsony és a kereszténység kapcsolatára. Ebből fakadt a karácsonyi kultúrharc.

Szép, új világ (?)

Ne igyon előre a medve bőrére, tartja az ismert mondás, amiről a Newsweek és környéke olybá tűnik, ezúttal megfeledkezett. Az amerikai hírmagazin visszahívta ugyanis az újságosstandokról a Madam President főcímmel megjelent Hillary Clinton-különszám mind a 125 ezer példányát. Vagyis már csak 124 983-at, mert 17 darabot annak ellenére sikerült eladni belőle, hogy nem a demokrata jelölt, hanem Donald Trump nyert.

A Newsweek 125 ezer példányban nyomtatta ki, hogy Hillary lesz az elnök, most visszahívja a különkiadást - mandiner.hu

 

Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, már ezért megérte. Pedig én este azzal a semmitmondó érzéssel feküdtem le, hogy nem lesz itt semmi meglepetés, azért hajnali ötkor a CNN döbbent arcaira ébredni maga volt a jóleső megelégedés. Pedig korántsem tudhatjuk, igazából mire is számítsunk az új amerikai elnöktől, aki meglehetősen különc üzletember, ijesztő kijelentésekkel. Mégis, a liberális média és hozzátartozói: értelmisége és politikai döntéshozóinak hisztije talán megfelelő előszele annak, amit sokan várnak, nem magától Donald Trumptól, inkább a Trump-jelenségtől. Hogy jól teszik-e? Egyáltalán: érdemes bármit is várni attól, ami történt?

Amikor kibújik a szög a zsákból...

Bekapcsolva maradt mikrofonja hozta kínos helyzetbe Szolnok fideszes polgármesterét, Szalay Ferencet. Egy október végi képviselő-testületi ülésen arról tárgyaltak, hogy épüljön-e parkoló egy önkormányzati beruházás keretében. A tanácskozáson meghallgatták a tiltakozó lakók képviselőjét, egy idős hölgyet. Amikor a hölgy távozott, Szalay azt mondta: "Ennyi hülye vén kurvát".

„Vén kurvázott” a szolnoki polgármester a közgyűlésen - 24.hu

Gyermekkoromban busszal jártam zenesuliba. Unalmas volt a márvány arcú utasok miatt. Mintha nem lett volna bennük élet: csak csüngtek a kapaszkodón vagy csücsültek a szockós barna műbőr ülésen, és néztek. Nem nézegettek, nem tekergették sűrűn a fejüket, még az együtt utazók se nagyon beszélgettek. Csak voltak. Szerettem, ha csuklós busz jött, és a tekerentyűs részében állva jobbra-balra elláttam egy-egy kanyarban. Azzal dobtam fel lehangoló útitársaimat, hogy kigondoltam, kinek mi jár éppen a fejében. 

Ma is felhozza napját jókra és gonoszokra

Aztán Hillary Clinton lépett az emelvényre. A hallgatóság hosszasan ünnepelte. "Tegnap este gratuláltam Donald Trumpnak, remélem, jó elnöke lesz minden amerikainak." Clinton hálát és büszkeséget érez a kampányért, amit folytatott. "Tudom, milyen csalódottak vagytok, mert én is az vagyok", mondja, de a kampány nem egy emberről, hanem egy országról szólt. "Az ország megosztottabb, mint amilyennek hittük." Az alkotmányos demokrácia mindennapos részvételt igényel. Másfél évig mozgósítottak mindenkit, hogy bebizonyítsák, az amerikai álom mindenkié, legyen bármilyen nemzetiség vagy kisebbség tagja. Mindenki az amerikai közösség tagja az országban, mindenkire szükség van.

Donald Trump az új amerikai elnök – hvg.hu

Minden elmondhatót elmondtak már politológusok, újságírók, gazdasági elemzők és hozzá nem értők erről a témáról. Gondolkoztam is, hogy írjak-e erről én, aki sem Amerika-, sem gazdasági vagy politikai szakértő nem vagyok. Vérmérséklet és várakozási beteljesedéseimről vallhatnék, de bevallom, hogy nem voltak. Amerika nagy ország, a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalmával rendelkezik, a róla való gondolkodás érdekes, de az, ami közvetlenül hatással van az életünkre, aligha látható.

El kell felejteni a sztereotípiákat, de a diktatúra és nyomor még mindig gáz

A generációk közti konfliktusok a fejlődő világban is jelentkeznek, de jó eséllyel sehol sem annyira erősek, mint az érthetetlen szabályokkal teli diktatúrában, Észak-Koreában. A Radio Free Asia csütörtöki beszámolói szerint az idős szülők és nagyszülők, akik már nem tudnak segíteni a család életszínvonalának javításában, vagy legalább szinten tartásában, sokszor inkább elhagyják a családjukat, hogy fontos gyógyszereik árával, vagy puszta jelenlétükkel ne terheljék a fiatalabb rokonokat.

  Az észak-koreai családokban most már egyszerűen csak megkérik a nagyszülőket, hogy legyenek öngyilkosok 24.hu/kulfold

A fekete kígyó

Másfél hónapja nem lehetett hallani arról, hogy az indiánok felemelték szavukat egy épülő olajvezeték miatt – egészen mostanáig. A Dakota Access Pipe­line-t (Dakota Hozzáférés olajvezeték) a dallasi Energy Transfer Partners négy államon – Észak- és Dél-Dakotán, Iowán és Illinois-on – keresztül építi 3,8 milliárd dollárért, a tervek szerint 450 ezer hordó olajat szállít majd naponta. A sziúk és a hozzájuk csatlakozó indián törzsek szerint az építési területen, de a rezervátumon kívül indián sírok találhatók, ráadásul a vezeték kulcsfontosságú ivóvízforrások mentén halad. Egy sziú jóslat szerint eljön egy fekete kígyó, amely tönkreteszi a földeket és szennyezi a vizeket is...

Sziú indiánok harca a fekete kígyóval - mno.hu

Az ördög tudja, honnan bújt elő... Talán a Bibliából, talán egy szíú legendából, gyermekkorunk indiános olvasmányaiból vagy felnőttkorunk napi hírei közül... Vagy mindenhonnan... Hiszen – biológiailag csoda lenne, teológiailag nem – osztódással szaporodik... És egyre több van belőlük... Látszólag könnyű felismerni őket... Merthogy milyenek a kígyók? Lehetnek színesek vagy feketék, rövidek vagy hosszúak... Mindenesetre: tekeregnek és sziszegnek...

 

Egy diktatúra utóélete

Tisztelettel adózunk a megtorlás közvetlen és közvetett áldozatainak, köztük meghurcolt lelkészeinknek, presbitereinknek, teológiai hallgatóknak, gyülekezeti tagoknak, akiket bebörtönöztek, hivatásuktól eltiltottak, családjukkal együtt háttérbe szorítottak és évtizedekig félelemben tartottak.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának ünnepi nyilatkozata – Reformatus.hu

Nemrég megismerhettem egy derék katolikus pap egykori munkásságát, aki negyvenöt után arra tette fel életét, hogy a kommunista diktatúra ellen szóljon nyugati emigrációjából. Közi Horváth Józsefről van szó, Magyaróvár mellett született, nem messze onnan, ahol a kádári terror elfogta a levéli lelkipásztort, Gulyás Lajost, és kivégeztette 1957-ben. Életpályájuk hasonlóan indult. Közi Horváth József katolikus papként politizált, a keresztényszocializmus egyik aktív közéleti szereplője volt, 1939-ben így bekerült az országgyűlésbe, miközben éppúgy ostorozta a bolsevizmust, mint Szálasit és a nyilasokat.

Clinton és Trump - egy illúzió vége?

- Hillary azért hozta létre a szervert, hogy elfedje a bűncselekményeit és a korrupt kifizetéseit, eladta a hivatalát mint külügyminiszter az adományozóknak és speciális érdekeknek, és az FBI-nál megvan erről minden – mondta a republikánus jelölt.

- Azt mondta Trump, hogy a feketék élete csupa bűn, szegénység és kétségbeesés. Fogalma sincs a feketék egyházának erejéről, az általuk vitt üzleti tevékenységről, a történelmi iskoláik kiválóságáról – hangsúlyozta Clinton.

USA: mindkét oldal bevetette a nagyágyúit a kampányhajrában - euronews.com

Nem vagyok se szakértő, se elemző, csak egy olyan magyar átlagpolgár, akinek a számára Amerika léte mindig is mély, metaforikus jelentéssel bírt. Az amerikai álom számomra mindig is egy ideát testesített meg, a társadalmi szinten megvalósítható, demokrácián alapuló szabadság ideáját. Amerika az ideáltipikus szabad ország, "a shining city on a hill", melynek a puszta léte hitet ad abban, hogy noha egy társadalom soha nem lehet tökéletes, de azért az álmot nem szabad feladni. Létezhet mégis egy megálmodott ország, amely minden tökéletlensége ellenére azért annyira nem tökéletlen, hogy véglegesen szétzúzza az ideális ország megvalósíthatóságába vetett hitet. Amerikának mindig is ez volt az alapja és a sugárzó ereje. Az Amerika-eszmébe vetett hit. Ezt az ismert Amerika-képet persze nagyban erősítette bennem a kommunista diktatúra, amelyben élve a szabad világtól elzárt lélek termékeny táptalajnak bizonyult egy olyan hit befogadására, hogy az amerikai modellben megtestesülő demokratikus álom maga az egyetemes történelmi cél, a viszonyítási pont, amely már túl van mindenféle izmusokon és ideológiákon. Amerika szerepe a demokráciába vetett hit világméretű alakulásában sorsdöntő.

Tanácsok templomépítőknek

Az itt élők egy része szeretett volna gyülekezetet alkotni a megsegítő Istennek, olyan helyet, ahová bárki bekopogtathat. Nagy dolog, ha egy keresztyén gyülekezet kinyitja kapuit, és befogadja a testvéreket. Amikor majd átköltöznek az átmeneti, lapostetős otthonukból, egy sokkal szebb sátorba, kívánom, hogy vigyék magukkal a nyitott szívüket, legyen majd templomuk – a szó valódi értelmében – gyűjtőhely – fogalmazott az egyházvezető.

Panelek között - parokia.hu

 

Már írtam egyszer az újpalotai templomépítésről, a gyülekezetről, amelyet nem ismerek, de teljes szívemből imádkozom értük, hogy templomépítésük falakat bontó, befogadó, köveket-lelkeket építő vállalás lehessen. Kapva az alkalmon és a parókia cikkén, most néhány pontban azokhoz a gyülekezetekhez, lelkészekhez szólnék, akiknek még nincsenek kész terveik, nincs látványterv, különösen nincs eldöntött, megszavazott, „betonba öntött” elképzelés, de van álom, reménység, hogy egyszer majd ők is templomépítőkké válhatnak. Jelen állás szerint én azoknak a lelkipásztoroknak a sorát gyarapítom, akik nem is álmodhatnak új templomról: mi a templomot renoválók, a kiüresedett, óriási, korszerűtlen épület terhét cipelő lelkészek sorát gyarapítjuk, éppen ezért irigykedve nézem mindig azokat, akiknek van lehetőségük új templomot, ezzel együtt új közösséget is építeni. Talán elfogadnak néhány tanácsot tőlem – nem az építőanyagra, a látványra vonatkozóan, inkább arra nézve, amely valójában meghatározza a hely, a közösség jövőjét. 

1956 - Te kié vagy?

A magyar média egy jól körülhatárolható része 2016. október 30. óta foglalkozik az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztető kampány egyik szereplőjével. Azt állítják, hogy az egyik plakáton szereplő tizenéves szabadságharcos fotója nem Dózsa László színész, rendező, érdemes művészt, hanem Pruck Pált ábrázolja. Az összehangolt, ugyanakkor korszakismeretet, történész-szakmai megfontolásokat nélkülöző támadásra az 1956-os Emlékév kormánybiztosaként az alábbi nyilatkozattal kívánok reagálni.

Schmidt Mária kormánybiztos nyilatkozata - magyarforradalom1956.hu

Történelmünk során sokféle csatát, küzdelmet, háborút vívtak már. Íjjal, számszeríjjal, szablyával, karddal, puskával, gépkarabéllyal. Fájdalmas, legtöbbször halálos sebet ejtve az ellenfélen, ellenségen. Ma pedig különös módon, egy ártatlannak tűnő fényképpel folyik a harc. Ám éles fegyver ez is, mely az emlékezést győzelemre juttatja, vagy megingatja.

Halottak nélküli történelem

A klasszikus temetkezés lassan kimegy a divatból. Illetve nem is olyan lassan, a budapesti lakosság körében már ritkaságnak számít, hogy valakit hagyományos módon egy koporsóban elföldeljenek, pedig a nem is olyan régen még a családok nagyobb része irtózott a hamvasztás gondolatától. Ráadásul a sírhelyek utólagos megváltására is egyre kevésbé hajlandóak a rokonok, így egyre többször előfordul, hogy a halottat 25 év után kirámolják végső nyughelyéről. Mi lesz így, hamarosan be is csukhatjuk a temetőket?

Vége már a temetkezésnek is? – index.hu

Ha lenne emésztő rendszere az online médiának, valószínűleg elhányná magát attól az írástól, ami halottak napjára megjelent az indexen, stílustalanul monogrammal ellátva, név nélkül. A megjelenés időzítésének etikátlanságáról már nem is beszélek. Belegázolni emberek százezreinek érzésébe épp akkor, amikor emlékeznek, régi sebek szakadnak fel és emlékek járnak vissza, merthogy az egész írás nem szól másról, mint a halál megfizethetetlenségéről, a temetés költségeiről meg a kegyeleti lehetőségek mihamarabbi megsemmisítéséről.

Feljelentett mesék (talán az utolsó szó jogán)

A feol.hu szerint most Mikuláskor lenne két éve, hogy ünnepnapok kivételével minden este 6-kor (nyáron este 7-kor) élőben olvasnak esti mesét a gyerekeknek Székesfehérvár Fő utcáján.
A korábbi bank, ma Igéző néven futó kultúrközpont előtt esténként kicsik és nagyok (na meg japán turisták) gyülekeztek, hogy hallgassák a felolvasást. A mesemondó kalapot bárki felvehette, így olvasott már fel tűzoltó, fodrász, cukrász és a polgármester is. 

A mai mese Házmesterországról szól. index.hu

Egészen addig, amíg valaki házmesteri túlbuzgóságában birtokháborításért fel nem jelentette az esti mesét.
A dologból bírósági ügy lett, és a döntés szerint ezentúl maximum fél órás lehet a mese, amit mindenki értékeljen saját szájíze szerint.


Kosztolányi Dezső mondta, egy könyvhöz két ember kell: aki megírja és aki elolvassa. Ha egy könyvet nem olvasnak, “meghal”, nincs többé.

Azt mondják kétszer halsz meg. Először akkor, amikor nem lélegzel, másodszor, mikor valaki utoljára mondja ki a nevedet. De ezt nem tudom ki fogalmazta meg. 

 

Élő halottak napja

Reményik Sándor: Halottak napja

(…) Egy-egy szálat visz némán, könnyesen,
Ki ma este a temetőbe jár.
Hiába, virág sincsen annyi már.
De egy-egy szálat letenni szabad.
S hallatni tompán, fojtottan szavunk,
És aztán: kezet fogni halkan, loppal,
Egyik halott a másik halottal:
Ó, hisz' mi itt mind halottak vagyunk. (…)

Halottak napjára néhány szép vers - hotdog.hu

Istennek hála, azok a szeretteim, akik miatt kimennék a temetőbe, ők még élnek. Így számomra a halottak napja nem annyira az elhunytakról szól, magánemberként nem járom a temetőket koszorúkkal, mécsesekkel. Sokkal inkább gondolok most azokra, akik mellettünk, közöttünk vannak, akik még szemmel láthatóan élnek... Vagy mégsem...?