Margójegyzetek
2016.01.25. - Jakab-Köves GyopárkaA kánon által preferált társasággal az a bajom, hogy alkotói – brutálisan egyszerűsítve – keveset ismernek a konkrét világból. Vagy az, amit esetleg tapasztalnak, nem bírja érdeklődésüket. Az irodalomnak azért néha szólnia kell az emberről is, nem árt, ha egy elbeszélésnek van története, nemcsak „narratívája”, amelyet majd a kritikus haver megfejt.
Ki az a Gregory Peck? – Magyar Idők
Mindig élvezettel olvastam Alexa Károly írásait, mert olvasottsága és tudása nem egy elvont akadémikusságként jelent meg kritikáiban, esszéiben. Mindig tudott és tud közvetlen, személyes lenni, bevonja olvasóit, a szöveg pedig többé nem ereszt el. S ezzel talán a legnehezebb esszéírói tudás birtokában van.
A keresztény szentimentalizmusról
2016.01.24. - Köntös LászlóPedig nincs olyan, hogy keresztény Európa. Nincs olyan, hogy keresztény kultúra, nincs keresztény nemzet.
A Kötőszó c. evangélikus közéleti blog elég meghökkentő cikkel rukkolt elő. Szerzője, Földessy Árpád ugyanis egyenesen azt állítja, hogy „nincs olyan, hogy keresztény Európa. Nincs olyan, hogy keresztény kultúra, nincs keresztény nemzet.” Nos, hogy ne rejtsem véka alá a véleményemet, szerintem egy ilyen állítás a legteljesebb mértékű önfeladás, önfelszámolás és öngyilkosság. Ráadásul még nem is igaz. Nem kell ilyen állítás tarthatatlanságának a belátásához még csak kereszténynek sem lenni. Ha meg egy keresztény blog állít ilyet, akkor az már-már az abszurditás határát súrolja. Persze, a mai Európában már ezen sem lepődünk meg. A keresztény Európa lebontása nem egyszer keresztény segédlettel folyik, a kereszténység nevében.
Az érem két oldala
2016.01.23. - Székely Attila
„Az én elképzeléseim jelenleg még nincsenek a parkettán. Több idő kell ahhoz, hogy a játékosok megértsék, mit szeretnék látni a pályán. Ez a vereség is az én felelősségem. Egyszerűen nem lehet az ellenfélnek ennyi lehetőséget adni az ellentámadásra. Én leszek az első, aki továbbmegy és küzd. Nagyon fáj, hogy még csak ellenállásra sem késztettük a dánokat. Egyértelműen jobbak voltak, mint mi. Tanulni, tanulni, tanulni, meg kell érteni a kézilabdát. A taktikába ne menjünk bele. Nyilván mindenki okos, mindenki tudja, hogy mit kellett volna csinálnunk. Egyértelműen úgy jöttem ide, hogy ha hibázunk, akkor én hibázok" – mondta az M4 Sportnak Talant Dujsebajev, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.Most mindenki nagyon okos - Dujsebajev kiborult - nemzetisport.hu
„A negyedik negyed elején is biztos voltam abban, hogy megnyerjük ezt az elődöntőt. (...) „A mai mérkőzés nem a döntőről, hanem a kvótáról szólt, most mindenképpen a kvóta elvesztése fáj. Holnap, amikor a bronzmeccsünk után nézzük a döntőt, akkor nyilván az amiatti elkeseredés lesz erőteljesebb. Nagyon szép utat jártunk be ideáig. Fél negyeden múlt, hogy nem vagyunk ott a döntőben, úgyhogy magunk és a közönségünk miatt is kötelességünk ugyanolyan harcosan játszani, ahogy eddig” – értékelt Benedek.
Biztos voltam a döntőben, fél negyeden múlt - nemzetisport.hu
Európa-bajnok lett a magyar női vízilabda-válogatott, mert koncentrált, nagyszerű teljesítményt nyújtva két góllal megverte a korábban esélyesebbnek tartott holland válogatottat. Az Európa-bajnoki cím mellé olimpiai kvóta is járt, a lányok kint vannak Rióban!
Csodálatos! Európa-bajnok a magyar női pólóválogatott! - nemzetisport.hu
Az elmúlt napokban a sportszerető magyar közönségnek rengeteg lehetősége volt arra, hogy szurkoljon, izguljon a mieinkért. Férfi és női vízilabda Szerbiában, na és persze a férfi kézi Európa-bajnokság Lengyelországban. Sajnos az éremnek két oldala van: amíg a vízilabdások teljesítménye láttán öröm és büszkeség jutott osztályrészül, addig a kézilabda csalódottságot és szomorúságot okozott. Az éremnek két oldala van, az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet.
Józan paraszti ész(vesztés)
2016.01.22. - Kutasiné Molnár BoglárkaTöbb mint 16 ezren tiltakoznak a közoktatás helyzete miatt, a kormány mégsem foglalkozott még velük. Igaz nem is zártak le egyetlen utat sem. Lázár János szerint ne a tanárok mondják meg, mi legyen. Szerinte az elmúlt 10 évben bizonyos tárgyakban folyamatosan romlik a magyar diákok teljesítménye, és „ha a gyerek teljesítménye romlik, akkor ott a pedagógus munkája is kérdéses”.
Lázár: ne a tanárok mondják meg, mi legyen - 24.hu
Ki kinek a kicsodája... Ki ki miatt van ott, ahol... Ki ki alá tartozik... Világossá tették mindezt a pedagógusok számára. A portfóliók alá temetett iskolák szövevényes világából kiáltás érkezett, de egyenlőre úgy tűnik, hogy nem is szabadott volna kiáltani. Oktatásügy, hallgass!
Alkalmas idő a jóra
2016.01.21. - Jakab BálintA Karitatív Tanács humanitárius segélyszállítmányt készít elő a kárpátaljai magyarság és Ukrajna számára, ahhoz pénteken és szombaton várják a lakosság pénzadományait a CBA, a Tesco, a Lidl és a Spar áruházaiban – jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalomért felelős államtitkár január 18-án… Az akcióban részt vesznek a Karitatív Tanács tagszervezetei – Katolikus Karitász, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat –, valamint a hozzájuk csatlakozó Johannita Segítő Szolgálat, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség segélyszervezete. Ezek a szervezetek a lakosság támogatásán túl január 24-ig, az ökumenikus imahét végéig várják gyártók, forgalmazók tartós élelmiszer, tisztítószer és gyógyászati segédeszköz felajánlásait.
Hallgatom az utcán amint az emberek panaszkodnak a télre. Január van, annak is a közepe, a tél dereka, amikor a leghidegebbek szoktak lenni. Felénk mínuszba még nem lépte át a kétjegyű számot a tél hidege, de így is keservesnek tűnik. Pedig a hideg átmenetileg érint. Meleg cipőkbe, kabátokba bújva, sapkák védelmébe bújtatott fejekkel kell szembenézni a télnek idejével, míg a lakás melegéből a buszmegállóig vagy a néhány percre lévő célig eljutunk az autóból ki vagy beszállva. Elfelejtettük, hogy milyen igazán fázni, ezért már a mostani tél is morcosnak tűnik. Pedig sokan vannak, akik igazán fáznak. Fázik a testük és fázik a lelkük. Itthon is.
Kollektív felelősség
2016.01.20. - Soós Szilárd
A háborúért és a megszállt szovjet területeken elkövetett cselekedetekért nemcsak a magyar politikai és katonai elitet, hanem személy szerint minden magyar állampolgárt felelőssé tettek, magyarul kimondták a magyarok kollektív felelősségét. Ez nyújtott ideológiai alapot a későbbi bosszúra, és a társadalom megtörésére, ami a kommunista hatalomátvételt volt hivatott zökkenőmentesebbé tenni.
"A II. világháború a polgári lakosság ellen elkövetett borzalmak tekintetében minden addigit felülmúlt, és már 1942-ben egyértelművé vált, hogy a világ nem mehet el mellettük szó nélkül: A szövetségesek ekkor vetették fel először a harcokat követő számonkérés szükségességét. ... Az már más kérdés, hogy az igazság csak a győzteseknek járt, Drezda elpusztításáért, a Katyn-i mészárlásért, a Vörös Hadsereg brutalitásáért, a nyugati katonák által elkövetett erőszakért nem volt jogszolgáltatás."
Dögcédula
2016.01.19. - Németh TamásNem lesz kötelező sorkatonai szolgálat Magyarországon - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, az M1 aktuális csatorna kérdésre válaszolva.
Bence vagyok. Húsz éves. Leszereltem. Nem a csapot. Katonailag... Szintén katonaviselt apám szerint persze én csak egy zsékategóriás, zségenerációs úri ficsúr vagyok hozzá képest, de hadd mondja az öreg... Még egészen frissek az élményeim. Én is énekeltem – reppesítve – a klasszikus leszerelő nótát, hogy „vége van az összes gyakorlatnak, öreg baka hazafelé baktat, zsebre vágja a zsoldkönyvét, meg a leszerelő civillevelét...” Szóval itt ülök a dalban megnevezett katonai dokumentumok eukonform, nátokompatabilis verzióival a zsebemben, nyakamban a sorkatonaság tétjét szimbolizáló személyi igazolójeggyel, katonai szlenges nevén a dögcédulával egy tükör előtt, fülemben még visszhangoznak nemzetünk vezetőinek véleményei a sorkatonasággal kapcsolatban pro- és kontra 2016-ból, és tényleg sokat gondolkodva ezen az egészen ott is meg azóta is, arra jutottam, hogy nem bántam meg!
A provincialitás diszkrét bája
2016.01.18. - Jakab-Köves GyopárkaHamvai Kornél újrafordította, összerázta, aktualizálta nyelvezetében is ezt a Ványa bát. Gördülékenység és humor kipipálva, patetikus részek elfelejtve. Volt tehát egy alapanyag, amiből egy hiteles előadás született Szombathelyen, egy olyan színház, amely bárhol, „nemvidéki” társulatnál is vastapsot érdemel.
Gyalázatos, tétlen, töketlen értelmiség - Ványa bá megmondja - Nyugat.hu
A Weöres Sándor Színház egyik legújabb darabja Csehov ismert klasszikus színműve, a Ványa bácsi megújult fordításban, megújult címmel, Ványa bá néven fut. Hamvai Kornélnak köszönhető a modernebb magyar szöveg, amely lefosztja a fölösleges sallangot, a modoros orosz hangulatot, de meghagyja azt a drámában, ami igazán csehovi: az emberi játszmákat, azt a közeget, ahol a lélek a maga pőreségében mutatja meg magát.
"Ti" és "mi"
2016.01.17. - Köntös LászlóAmi viszont a Magyarokat illeti: nem vád, hanem tény, hogy a Magyarok az Arany Glóbusz kapcsán kifejezik egyrészt a meggyőződésüket, hogy holokauszt nem volt, másrészt az óhajt, hogy legyen. (Mindezt teszik például a miniszterelnökük oldalán, de ez legyen az ő gondja. Az vagy, amit megeszel, meg ami rád szavaz.) De a szolidabbak is amondóak, hogy ez nem az ő filmjük, nem róluk szól, hanem ellenük. Mármint nem is a Saul fia konkrétan, hanem a holokauszt feszegetése általában – ahogy lement ugyanez a kör Kertész Imrével.
Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy vajon Tóta W. Árpád a Saul fia fogadtatását illetően miért ír két csoportról. Szerinte vannak a „Magyarok”, akik egyfolytában amiatt fanyalognak, hogy megint egy „zsidó” film lett itt előtérbe tolva, s aztán vannak a „magyarok”, az igazi hazafiak, akik örülnek a film sikerének. Van itt tehát két csoport, s a választóvonal köztük az, hogy miként viszonyulnak a filmhez. Több csoport nincs, ami azt sugallja, hogy ebbe a kettőbe belefér az egész magyar társadalom. Az írást nem támasztja alá semmiféle felmérés, csak néhány utalásból lehet megtudni, hogy a szerző véleménye szerint a hovatartozásukat illetően miféle embereket is fed a két csoport. A sematizmus viszont olyannyira durva és elnagyolt, hogy az embernek az a benyomása, az írás célja nem a film fogadtatásának az elemzése, hanem a csoportképzés maga. Létrejön a „ti” és a „mi”, a „Magyarok” és a „magyarok”. A viszonyítási pont a film.
Most már neked szurkolok
2016.01.16. - Székely AttilaHajdúböszörményben, egy cigánysoron nőttem fel. Nehéz gyerekkorom volt, hamar jöttek a pofonok. A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni. A szegénység éreztette hatását (…)
Cigánysoron kapta a pofonokat a magyar focitehetség - origo.hu
A DVSC és a Palermo szerdán megegyezett, hogy a támadó Balogh Norbert négy és fél évre a Serie A-s klub játékosa lesz. A csatár játékjogát az olasz klub 2,2 millió euróért vette meg, amit már át is utaltak a DVSC-nek, olvasható a klub honlapján. (…) A klub honlapja arról is ír, hogy megkeresték a Palermo elnökét, Maurizio Zamparinit a napokban tett nyilatkozatával kapcsolatban, amely szerint 5 millió eurót fizetett Balogh Norbertért. Az elnök azt mondta, hogy az összeg magába foglalja a játékos négy és fél éves fizetését is, amely 2,8 millió euró.
Persze, írhatnék arról, hogy neked szurkolok, Norbi, hiszen szegény körülmények között nőttél fel, erre ilyen sok pénzért a világ egyik legjobb bajnokságába igazolsz. De mégsem azért szurkolok neked, mert cigányként teremtett a Jóisten erre a világra, és nem is azért, mert a világ végéről indultál a világhírnév felé.
Nonszenszizmus
2016.01.15. - Kutasiné Molnár BoglárkaBiztos azt gondoljátok, hogy a rák maga a szörnyűség, és nincs is abban semmi jó, ha mindez megtörténik az emberrel. Ez így, ebben a formában tévedés. Igen, a rák valóban maga a szörnyűség, senkinek sem kívánom. Én mégis sok mindent kaptam tőle. Persze most egy kicsit magas lovon ülök, miután meggyógyultam… de kérlek benneteket, ne így értelmezzétek a mondandómat! Mert ez az egész sokkal összetettebb annál, mint ahogy elsőre gondolná az ember. Ma már tisztán látom, mit tanultam a betegségemnek köszönhetően magamról és a kapcsolataimról. És viccelni is tudok vele, hiszen a humor életmentő.
Szentesi Éva: 7 dolog, amit a ráknak köszönhetek - wmn.hu
Kötőszó a gyermekszülésről
2016.01.14. - Jakab BálintTényleg „szent kötelessége”-e a nőnek a gyermekszülés, vagy Isten maga el tudja képzelni némely nők életét gyermek nélkül…?
Kötőszó: vagy. Vagy Isten maga el tudja képzelni? Igen. Isten sok mindent el tud képzelni. De mivel ennek az ismeretnek nem vagyunk birtokában, merthogy más képzeletével – Istenével kiváltképp – nem rendelkezünk, merészen állíthatjuk, hogy Isten annak ellenkezőjét is el tudja képzelni. Azt is, amiről azt gondoljuk, hogy elképzeli, illetve, amiről azt, hogy nem.
Én nem merészkedem az Isten-képzelgések területére, különösen, ha olyan „rázós” témáról van szó, mint a gyermekvállalás.
A filmtörténet első magyar Golden Globe-győzelme
2016.01.13. - Soós SzilárdA Saul fia magyar rendezővel (Nemes Jeles László), magyar producerekkel (Sipos Gábor és Rajna Gábor), magyar szereplőkkel (Röhrig Géza, Zsótér Sándor, Molnár Levente), magyar operatőrrel (Erdély Mátyás), magyar pénzből, Magyarországon forgatott film. A történet egy Ungvárról elhurcolt magyar zsidó szenvedéseiről szól.
Miért nem Trianonról csinálnak inkább filmet? valasz
Nagyon jelentős dolog, hogy A Saul fiában úgy tudtak ebből a könyvből és történetből filmet csinálni, hogy végig ott egyensúlyoztak az elmondhatóság határán.
Egy Kiss-nagy ember értékei
2016.01.12. - Németh TamásA múlt szerdai Hosszú Katinka-sajtótájékoztató folyományaként, végső elkeseredettségében egy nappal később lemondott az úszók szövetségi kapitányi tisztségéről Kiss László. Gyárfás Tamás elnök akkor annyit mondott, abban maradtak, hétfőn visszatérnek a témára. Nos, már vasárnap sikerült, és a mester jelezte: folytatja. Nem tehetett mást azok után, ahogy az úszótársadalom kiállt mellette, bár mint mondja, Egerszegi Krisztina szavai mindennél többet jelentettek számára.
Kiss László a Hosszú-ügyről: Ma már tisztábban látok - nso.hu
A nagy pozőr könyve
2016.01.11. - Jakab-Köves GyopárkaBorsos ára ellenére alig egy hét alatt elkapkodták a Mein Kampf új kiadásának összes példányát. Adolf Hitler először 1924-ben adta ki könyvét, mely a szerzői jogok lejártával január elsején jelenhetett meg újra Németországban.
Elkapkodták Hitler könyvének új kiadását – 24. hu
Kalandfilmbe illő módon sikerült hetven éven keresztül megőrizni Németországban a Mein Kampf szerzői jogát. Január 1-ig a Bajor Szövegségi Állam birtokában volt, most ez a törvényes idő lejárt. A németek még mindig félnek Hitler örökségétől, ezért a könyv esetében a dolgok elébe mentek, és előkészítettek egy kritikai kiadást, amely a szöveget több ezer magyarázó jegyzettel közli.
A Charlie Hebdo korlátolt szekuláris világa
2016.01.10. - Köntös László
A Vatikán újsága szerint a lap megtévesztő, mert a világ vallási vezetői rendszeresen elítélik a hit nevében elkövetett erőszakot. A Charlie Hebdo egyúttal rávilágít arra a szomorú ellentmondásra, hogy a mai világ már szinte nevetségesen igyekszik politikailag korrekt lenni, miközben nem tiszteli az emberek hitét.
A Charlie Hebdo minden vallást megsért az évfordulón - 888.hu
...a különszámban a borítót rajzoló Laurent Sourisseau (azaz: Riss) indulatos véleménycikkben állt ki a szekularizáció mellett...
Charlie Hebdónak hánynia kell, de mindenre emlékszik - index.hu
A Charlie Hebdo megint kitett magáért. Egy olyan karikatúrát közölt a szerkesztőség elleni merénylet egyéves évfordulójára, amely a gúnylap szerint Istent ábrázolja egy fegyverrel a hátán, azzal a szöveggel, hogy a merénylő még mindig szabadlábon. Vagyis a merénylők nem iszlám szélsőségesek voltak, hanem valójában maga Isten. Lehet most felháborodni, tiltakozni, mint ahogy nagyon sokan meg is teszik, köztük a L'Osservatore Romano, a Vatikán lapja, amely - mint ezt a 888.hu-tól megtudjuk - egyenesen azt írja, hogy "a mai világ már szinte nevetségesen igyekszik politikailag korrekt lenni, miközben nem tiszteli az emberek hitét." Ezúttal engem az érdekel, hogy vajon miféle gondolkodás viszi a Charlie Hebdo-t arra, hogy ilyen rajzokat közöljön. Sokáig azt hittem, egész egyszerűen az, hogy utálja a vallást. De szerintem rosszabb a helyzet. A Charlie Hebdo nem érti a vallást.
Ideje a családról beszélnünk
2016.01.09. - Székely AttilaMi, állampolgárok, a mindenkori kormány számára statisztikai adatok vagyunk, a gyermekeink pedig „közjavak”. És ez így helyes. Azért tartjuk az államot, hogy nagy egészben, távlatban gondolkozzon. Az államnak tehát nincs, nemigen lehet lelke, csak esze. Az ész pedig azt diktálja, hogy szülessenek gyerekek. Ez az állam számára alapvetően gazdasági szükségszerűség. Punktum. Minden normális kormány próbálkozik tehát – igen, a haza érdekétől vezéreltetve – a gyermekvállalás ösztönzésével; pótlékot ad, adókedvezményt, CSOK-ot biztosít és reklámokat gyártat. Keresi az eszközöket. Ennyi a sztori.
Bódis András: D. Tóth Krisztának és a HVG-nek szeretettel - valasz.hu
Családbarát ország – ez áll rajta.
Tessenek már megmondani nekem, mit jelent az, hogy család? A két felnőtt két gyerekkel, az család. Persze nem annyira, mint két felnőtt három gyerekkel. És ha a két felnőtt egy gyerekkel valamiféle pária, másodrendű család, ahol rosszabb emberek nevelkednek, mint az előző kettőben, akkor a két felnőtt gyerek nélkül, az micsoda? Semmise. Nulla. Nyilván.D. Tóth Kriszta: Na, most már tényleg szálljatok ki a méhemből - és a gyerekem fejéből! - wmn.hu
Bódis András rövid blogbejegyzése annyira tökéletes, hogy ahhoz nem igazán van mit hozzátenni. Ami miatt mégis megteszem, az D. Tóth Kriszta karácsony előtti írásában (többek között erre reflektált Bódis András) olvasható kérdés: mit jelent az, hogy család? Azt hiszem, éppen ideje végre a családról beszélnünk.
Tupírozott feliratok
2016.01.08. - Kutasiné Molnár BoglárkaSokak által vitatott döntést hozott az amszterdami Rijksmuseum, eddig mintegy 200 műalkotás címét, illetve képaláírását módosították, írták át a politikai korrektség jegyében. Olyan, mások érzékenységét sértő, rasszista kifejezéseket írtak át a képek adataiban neutrálisabbra, mint a néger, mohamedán, törpe, indián.
Össztűz alatt a Rijksmuseum, átírták a rasszista, kolonialista képcímeket - artportal.hu
Lépten-nyomon megjelenik életünkben a rendszerezés: varrós dobozban, fűszeres polcon, szerszámosládában, gyerekszobában, zoknis fiókban, gyógyszeres polcon. Könyvtárban, vagy biológia órán, ahol a növény és állatvilág besorolása, azaz a rendszertan egy egész tudományág. Figyeli, hogy melyik milyen tulajdonsággal rendelkezik, melyik melyikhez áll közelebb, melyik melyikkel alkot közösséget, és ez mind befolyásolja az egyed rendszerben való elhelyezkedését. Papíron. Mert a valóságban nem zavarja a pulit, hogy a kiszemeltje spániel... A tárgyi-, növény- és állatvilág persze más, mint az embereké, mert ott nincs sértődés és hiányzik az egyetemes emlékezet is.
Szilveszteri meglepetés
2016.01.07. - Jakab BálintÚjév éjjelén a kölni Hauptbahnhof előtti téren csoportba verődött férfiak nők tucatjait molesztálták szexuálisan és meglopták őket. Időközben 150 feljelentés érkezett csak Kölnből. A feljelentők háromnegyede a rendőrség szerint szexuális zaklatást jelölte meg. Két nő azt vallotta, hogy megerőszakolták. A rendőrség közleménye szerint a pályaudvar előtti téren szilveszter éjszaka erőszakos hangulat uralkodott, ahol körülbelül ezer férfi gyűlt össze és petárdákat lőttek a tömegbe. Szemtanúk a Spiegelonlinenak drámai jelenetekről számoltak be. „Robbanásig feszült volt a hangulat”, mondta többek között egy a főpályaudvarhoz közeli diszkó alkalmazottja.
Alig néhány hónapja még olyan képek járták be a német médiát, hogy mindenki segít a migránsokon, anya és lánya együtt viszik az ételt, a ruhát, a szomszédok kitárják a kapukat, az állam pedig magához öleli az érkező százezreket. Ebben az időben vettem részt egy konferencián Németországban, amiről (itt) írtam, majd arról a médianyomásról (itt), ami a nyugatról zúdult a kelet-európai államokra és különösen Magyarországra.
Ötödik templom
2016.01.06. - Soós SzilárdA legfrissebb információink szerint 2016 januárjában lesz benyújtható a kistelepülési templomfelújításokat is támogató "VP-7.4.1.1 Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója..." című pályázat.
Újra templomfelújítási pályázat 2016 januártól palyazatihirek.eu
A támogatás külső felújításra (pl. templom, középület), a természeti és a történelmi tájkép, valamint az azt alkotó táji elemek állapotának javítására valamint a helyi identitás fejlesztését és megőrzését, környezeti tudatosságot elősegítő akciók megvalósítására vehető igénybe.
A cikkből azért kiderül, hogy jellegzetes, meghatározó középületekről van szó a pályázatban. Ennek jó része templom. Nyilván vannak ismert jellegzetes templomok. Nagyok. Esztergomi Bazilika, Kálvin téri református templom. Kicsik. Öskü, Csaroda, Tákos. A nagyokra nem, de a kisebb településeken lehet pályázni.
- ‹ előző
- 83 / 159
- következő ›