Csak egy aláírás
2020.02.24. - Iván Géza„Május 7-ig lehet gyűjteni az aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács által indított, a nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezéshez. Jelenleg azonban a szükséges egymillió aláírás alig tizede van még csak meg. A kezdeményezés célja, hogy az EU kohéziós politikája kiemelt figyelemmel kezelje az őshonos kisebbségek által lakott, a többségi állam által sok esetben hátrányosan megkülönböztetett régiókat.”
Egy újabb európai uniós polgári kezdeményezésről hallani aggasztó híreket. Miközben az Unió egyik legaktuálisabb kérdése az új költségvetési ciklus körüli huzavona (egyik legfrissebb mai cikk), egy hasonlóan fontos gazdasági kérdésről jóval kevesebb szó esik. De ennek a gazdasági jellege mögött kultúrális-identitásbeli rejlik.
A következő európai háborúról
2020.02.18. - Iván GézaEgyre pusztítóbb a nemzetközi politika dinamikája, a békésebb világ felépítését célzó együttműködés helyett egyre inkább jellemző a versengés, a konfliktus, a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a bizalomhiány és a nemzeti bezárkózás - hangsúlyozta a német államfő pénteken az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát (MSC) megnyitó beszédében.
Egy „sötét korszak” eljövetelétől tart a német államfő – Portfolio.hu, 2020. február 14.
Van egy álmom. Jön a következő háború. Itt, nálunk.
Évek óta vissza-visszatérő félelmem, hogy nagyszüleink generációjának (délvidéki magyarok, horvátok, bosnyákok és szerbek esetében: mai szülők nemzedékének) egyik legmeghatározóbb élménye, a háború újra lecsap Európára. Nem nyugtatott meg, amikor pár éve Spiró egy interjúban szintén megemlítette a következő háborút, ami lassan bár, de kitartóan közelít felénk. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy talán mégsem kezdek megzakkanni, de lássuk be (ez is milyen modoros szóösszetétel már – olyan, mint a „halkan megsúgom”) nem mindig esik jól kimondani, hogy én megmondtam.
Facebook, Fortnite, meg a NAT
2020.02.11. - Iván GézaEgy éve nagyon sok hívást kaptam olyan szülőktől, akik teljesen pánikba estek, megijedtek, vagy pokolian dühösek voltak a saját gyerekükre, aki túlzottan sokat játszott a Fortnite-tal.” – mesélte Stora a Youtube videójában, amelyet a franciául tudók lent nézhetnek meg. „Azon kívül, hogy túl sokat játszottak, túl sok pénzt is költöttek a játékra (lévén tömérdek alternatív fizetési lehetőség van benne – a szerk.), sőt, még pénzt is loptak a szülőktől, hogy különböző skineket, vagy táncokat vásároljanak. 40-50 eurót is költenek arra, hogy például valamilyen speciális skinjük legyen.
Szorításban
2020.02.03. - Iván GézaSzerdán, február 5-én mutatják be a Minority SafePack (MSPI) európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott törvénykezdeményezési javaslatokat az Európai Bizottságnak.
Nagy nap lesz holnapután Brüsszelben. Az európai kisebbségeknek legalábbis. Reménység szerint. Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke, erdélyi EP képviselő bízik benne, hogy az Európai Kisebbségi Kezdeményezésre (Minority Safe Pack) nem hiába gyűlt össze 1 128 385 aláírás.
Ennyien támogatták aláírásukkal az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést. A cél olyan oktatási, kulturális, anyanyelvhasználati intézkedéseket bevezetni az Unióban, amely javíthat az őshonos kisebbségek helyzetén. Holnapután ez a kezdeményezés érkezik el egy újabb állomásához.
Hálapénz és a kövérek
2020.01.27. - Iván GézaAz érdekképviselet etikátlannak és igazságtalannak tartja az orvoskamara javaslatát, amely szerint büntetni kellene a paraszolvenciát, mondta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke szombaton az M1 reggeli műsorában.
Igazságtalan és etikátlan büntetni a hálapénzt – PL: index.hu, 2020. január 18.
A múlt heti hírfolyamban mintha nem kapott volna kellő figyelmet egy egészségügyi szakszervezeti vezető hálapénzről szóló kommentárja. Mik voltak a körülmények?
Január közepén tette közzé a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az orvosi béremelésre vonatkozó javaslatait. A kezdő rezidensektől kezdve a 37 éves szakorvosi tapasztalattal bíró orvosokéval bezárólag. A rangsor alján a bruttó 687 ezer Ft-tól a tetején álló bruttó 2 millió Ft-os bérig. Ha pontosan bogarásztam ki az indoklást, akkor az egyszeri fizetésemelés mellé két érvet hoztak fel: az egyik az elvándorlás hatékony lefékezése, a másik pedig a hálapénz végérvényes kivezetése a hazai gyakorlatból.
Szegregált oktatás: bűnbak vagy tabu?
2020.01.20. - Iván GézaFelelős-e minden szülő azért, hogyan tanul, meddig jut a gyermeke az iskolában?
Felelős-e minden közösség azért, hogy megbecsüli és megvédi-e a tanárait, iskoláját?
Felvethető-e annak a kérdése, hogy minden gyermektől és családtól elvárható az, hogy kövesse a többségi közösségi normákat iskolában, közösségi térben, és óvja, becsülje meg a saját közösségét, települését?
Felelős-e minden pedagógus minden gyermekért, akit oktat?
Felelős-e az állam azért, hogy megadjon mindent a tanulni akaró gyerekeknek és a tanítani akaró pedagógusoknak?Forgács István: Gyöngyöspata – ki vállalja holnap a felelősséget? (mandiner, 2020. január 19.)
Szeptemberben állványozták körbe a templomunkat. Az állványos alvállalkozó Borsodból jött ide a Dunántúlra, a munkások, beleértve a brigádvezetőjüket is, cigányok voltak. Gyorsan, fegyelmezetten dolgoztak, pár nap alatt végeztek is. Amikor befejezzük a tetőfelújítást, jönnek majd vissza elpakolni az állványzatot. De nem biztos, hogy ugyanazok. Egy munkásközvetítő cégen keresztül egytől-egyig Németországba indulnak az év elején.
Cserbenhagyva
2020.01.13. - Iván GézaA szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én, –30-35 fokos hidegben az arcvonal északi részén, az urivi hídfőből kiindulva áttörte a magyar vonalat és 8-12 kilométer mélyen hatoltak előre, majd január 14-én délen, a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törték át a védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonal ezen részén állomásozó egyetlen tartalékát, de a visszavonulást is megtiltotta.
77 évvel és egy nappal ezelőtt 9.45-kor kezdődő heves tüzérségi tűz után fél 11-kor megindultak az orosz csapatok a voronyezsi fronton. A mínusz 30-35 Celsius fokos hidegben 250 000 magyar katona napokig állta a támadást, majd a visszavonulás alatt, felfoghatatlan veszteségek mellett folyamatosan tudtak Nyugat felé haladni. Orosz szemmel nézve a doni áttörés nem hozta meg az elvárt eredményt, a német, magyar és olasz csapatokat nem sikerült teljesen megsemmisíteni, és nem a kívánt ütemben tudtak előre haladni Berlin felé.
Magyar szemmel nézve úgy veszett oda és sebesült meg mintegy 50 – 50 000 emberünk, esett hadifogságba mintegy 27-28 000 honfitársunk, hogy magát a csatát nem is a 2. hadsereg katonái veszítették el.
Koalapolitika
2020.01.06. - Iván Géza...összességében több a csapadékos év, mint a 20. század első felében, az aszályos évek azonban még szárazabbak, mint korábban voltak. Ez pontosan megfelel annak, amiben a klímakutatók többsége megegyezik: A globális klímaváltozás következtében gyakoribbá és intenzívebbé, potenciálisan pusztítóbbá válnak az időjárási szélsőségek.
Kolozsi Ádám: Kimondható, hogy a klímaváltozás miatt ég Ausztrália? – index.hu, 2020. január 3.
Az év vége legizgalmasabb újságcikkei az év- és évtized végi összegzések voltak. Hazai, európai és globális események zanzái és a hozzájuk fűzött találgatások, hogy idén ill. a ’20-as években merre kanyaroghatnak tovább az események. A tegnapi reposzt nyelvével fogalmazva: az emberi természet a legkülönbözőbb befolyású helyeken hozott döntéseivel merre cibálja tovább a világot? Nemcsak nálunk, hanem világszerte előszeretettel mazsolázgattak a hírek közül. Élőhely, politikai irányultság és ki tudja még milyen szempontok szerint születtek izgalmas toplisták a legfontosabbnak tartottakról.
Környezetvédelem terén a legborzasztóbb híradások tavaly szemptembertől kezdve folyamatosan ömlenek Ausztráliából. Amint augusztusban véget értek a brazil erdőtüzek, egy hónappal később és egy kontinenssel arrébb bekövetkezett a következő kataklizma.
Ugye, már véradó vagy?
2019.12.30. - Iván GézaKedves Véradóink!
Oldalunkon egyszerűen és gyorsan tájékozódhatnak a véradási helyszínekről és időpontokról. Kereshetnek a térképre kattintva vagy egy adott város megadásával. Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy egyes véradásainkon lehetőségük van időpontfoglalásra is.Véradási alkalmak – térképes kereső - Az Országos Vérellátó Szolgálat keresőoldala
Idén ma volt az utolsó véradás a városomban. Egy 7000-es dunántúli kisvárosban a 42. voltam a sorban. Készültünk rá, vidám felszabadultsággal léptünk be a művelődési ház aulájába. Egy lelkész (vagy pedagógus, vagy bármelyik segítő hivatást űző ember) esetében ritkán van olyan hamar látszata az elvégzett munkának, mint egy véradáskor. Ilyenkor már előre lehet örülni a gyors sikernek, ami felszabadulttá tesz. Főleg ha előtte unalmas hivatali ügyekkel foglalkozol. Másrészt a Székesfehérvárról hozzánk érkező stáb tagjai vidám emberek, és ilyenkor mindig jól el lehet viccelődni velük. Eleve már az alapszituáció is komikus, egyrészt, hogy ott fekszel, folyik a véred, és közben se fájdalom, se tragédia, sőt, ellenkezőleg: valami nagyon fontos és értékes folyamatnak lehetsz a részese.
Sarc
2019.12.23. - Iván Géza„A tűz következtében a református egyház komoly kármentési munkára kényszerült a környező épületekben, ennek költsége pedig már eddig is jelentős tehertételt jelentett a Dunamelléki Református Egyházkerületnek. Ezért az egyházkerület arra kérte a ferencvárosi önkormányzatot, hogy engedje el a közterületfoglalási díjat, amelyet azért kellene fizetnie, hogy munkagépeket állomásoztathasson az épület környezetében a bontási és újraépítési munkálatok alatt.”
December 12-én Ferencváros Önkormányzata testületi ülésen tárgyalta a Dunamelléki Református Egyházkerület, a pesti teológia Ráday utcai kollégiumának tulajdonosaként benyújtott kérelmét. A kérelem arra vonatkozott, hogy az önkormányzat méltányossági alapon tekintsen el attól a területfoglalási díjtól, amelyet a Markusovszky tér egy részének elfoglalása miatt kellett volna az építtetőnek fizetnie. A kiégett szárnyat ugyanis csak innen (ahonnan a fiatalok felgyújtották) lehet munkagépekkel elbontani és újjáépíteni.
Get Brexit down
2019.12.16. - Iván GézaMás hely lett 2020 küszöbén Skócia? Teljes mértékben. Természetesen nem mindenki, aki múlt hét csütörtökén a Skót Nemzeti Pártra (SNP) szavazott, támogatja Skócia függetlenségét. De, megkockáztatom, hogy a túlnyomó többségük nyitott egy újabb függetlenségi népszavazásra. Közöttük a skót gazdasági élet, a brit média, a nemzetközi közvélemény korábban függetlenségellenes szereplői is – kiegészülve a haladó gondolkodású angol szavazók egy részével.
Lesley Riddoch: A túlnyomó többség most nyitott egy második skót népszavazásra - The Scotsman, 2019. 12. 16.
Gyermekkorom egyik (számomra) legunalmasabb tévésorozata volt az Onedin család. Dagadó vitorlák, hektoliterszám felszolgált tea, tréfás pofaszakállak, érthetetlen kereskedelmi ügyek végeláthatatlan hosszúságban. Nem tudom, hány évadot élt, nekem akkor végtelennek tűnt. Csakúgy, mint a Brexit story. 2016-ban meglepő eredménye lett a róla szóló népszavazásnak, ha csak szűk többséggel is, de a kiválás-pártiak győztek. Azóta viszont egyre inkább komédiába torkolló huzavonasorozattá vált.
Tanítványok között
2019.12.03. - Iván Géza„Több református iskolában is erősen megreformálták az oktatást, tantárgyak helyett projektek vannak, témahetekkel és erdei iskolával rugaszkodnak el a frontális oktatástól… A Magyarországi Református Egyház elkezdte összefogni ezeket a gyakorlatokat, és ösztönözni a többi iskolát is arra, hogy ne csak színfoltként tekintsenek a nem tantárgyi alapú oktatásra, hanem építsék be a tantervbe.”
Egy-egy keresztyénséggel összefüggő közéleti téma rendre felszínre hozza az egyházakkal szembeni sztereotípiákat. Hol egy tegnapszekta-makisegyház jóga elleni nyilatkozata (főre pontosan annyi embert tántorított el a jógázástól, mint a Harry Potter könyvek égetése az olvasásuktól), hol a honi keresztyénellenes publicisztikák koronázatlan zámbódzsinnije produkál elő a palackból valami szellemeskésen sercegő pukkanásfélét. De sem ezekben a megnyilatkozásokban, sem az általuk kavart viharokban nem a lényegről esik szó - csupán a keresztyénség legkönnyebben megragadható, felkapható kis részleteiről. Ami igazán fajsúlyos, az rejtve marad a köz előtt leírt véleményekből.
Egy igaz reformátussal kevesebb
2019.11.25. - Iván GézaA húszas évek falusi kisgazda világába született, Szerb Antal tanította, Teleki Pált hallgatta, Szabó Dezsőt eltemette. Szervezkedett a német megszállás ellen, küzdött a kommunisták ellen, megjárta a nyilasok és a kommunisták börtönét is; a kettő között pedig részt vett a forint megteremtésében. Ismerte Kádár Jánost, majd utána egy sor amerikai elnököt is Kennedytől Reaganig. Amerikában közgazdász karriert futott be és republikánus színekben politizált…
Szilvay Gergely és Rajcsányi Gellért: Horváth János a múltról és jövőről: Csak tudásra és jóakaratra van szükség (Mandiner.hu, 2014. január 28.)
Ma reggeli hír, hogy 99. évében elhunyt Dr. Horváth János közgazdász, politikus, az Országgyűlés korábbi korelnöke. Tavaly éppen kettős könyvbemutatóval került a hírekbe (ide is). Ennek apropóján (is) írták meg néhány filmvászonra kívánkozó epizódját hosszú, tartalmas és izgalmas életének.
Béremelések
2019.11.19. - Iván GézaA korábbi megállapodástól eltérően két számjegyű mértékben is emelkedhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum. A tavaly év végén aláírt, 2019-re és 2020-ra megkötött bérmegállapodás évi nyolc-nyolc százalékos emelést tartalmaz, ám az alku szerint újra tárgyalóasztalhoz ülhetnek a szociális partnerek. Erre az egyezség lehetőséget nyújt, amennyiben a megállapodás alapját jelentő-, idei évre még 2018-ban előrejelzett infláció, GDP-növekedés, illetve a termelékenységi mutató eltér a várakozásoktól. Ez az eltérés minden bizonnyal teljesül.
Két nagy szakszervezeti tömörülés, a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége olyan megállapodást írt alá a munkaadókat képviselőkkel, hogy ha a GDP, az infláció vagy a termelékenységi mutató eltér a tervezettől, akkor újra lehet nyitni a bérmegállapodási tárgyalásokat.
Hódolat
2019.11.11. - Iván GézaKatalónia polgárai szavazással dönthetnének a jövőjükről anélkül, hogy félniük kellene az elnyomástól. A demokráciának győznie kell. A jövő nemzedékeinek a boldogulása függ ettől – nem csak Spanyolországban, vagy Katalóniában.
Alfred Bosch i Pascual katalán külügyminiszter – Politico, 2019. október 15.
Miközben szombaton a pápai Ótemplomban lelkészszentelést, Barcelonában és mintegy 300 katalán településen függetlenségpárti tüntetéseket tartottak a vasárnapi spanyolországi parlamenti választásra készülve. Az index vonatkozó aktájában 130 cikk sorakozik. A tartalomjegyzék azok számára, akik eddig Barcelonáról legfeljebb a Barcára asszociáltak:
2017. októberében népszavazást tartottak a katalán függetlenségről. A kérdés így szólt: „Akarja-e, hogy Katalónia független állam legyen, köztársaság formájában?” Az 5,3 millió szavazásra jogosult választó 42%-os részvételével megtartott népszavazáson 90% ikszelt igennel. A madridi kormány már jó előre kijelentette, hogy nem ismeri el a népszavazás törvényességét, de biztos, ami biztos, a spanyol rohamrendőrök durva beavatkozásokkal igyekeztek megfélemlíteni a katalánokat.
Ich bin ein Edinburgher
2019.11.04. - Iván Géza"Öt év után ez volt az első alkalom, hogy a politikus részt vett egy függetlenségi rendezvényen. Órákkal a szombati nagygyűlés kezdete előtt kiadott közleményében azt írta, a skót függetlenség még soha nem volt ilyen közelségben. Sturgeon pénteken azt mondta, hogy december vége előtt Londontól kérni fogja egy új függetlenségi népszavazás megtartását.”
A függetlenségért tüntettek Skóciában – Vajdasági Rádió és Televízió, 2019. november 3.
Húszezres tüntetést tartottak szombat este Glasgowban Skócia függetlenné válásáért. A tudósítások kiemelik, hogy a skót függetlenségi tüntetések elmúlt ötéves történetében most vett részt először Nicola Sturgeon, a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt (SNP) politikusa, Skócia első minisztere.
Tegnapelőtt is megismételte, hogy Brexit esetén újra népszavazást írnak ki Skóciában arról, hogy maradjanak-e az Egyesült Királyságban, vagy lépjenek ki onnan és jöjjenek vissza az EU-ba. Szintén nem Glasgowban mondta el először, hogy erre még a soron következő skót parlamenti választások előtt, azaz 2021-ig sort kell keríteni. A skótokat nem vezethetik ki akaratuk ellenére az Európai Unióból.
Összefogás Levente lépteiért
2019.10.28. - Iván GézaHétfőn pedig arra is fény derült, hogy kedden a Bethesda Kórházban adják be a világ legdrágább gyógyszerét Zentének - ezt maga a kórház jelentette be egy közleményben. Azt is írták, hogy az orvosok tájékoztatót is tartanak a sajtó és így a nyilvánosság számára is a közösségi gyűjtésből finanszírozott gyógyszer beadásáról, sőt a kórház képviselői a speciális, Európában még nem törzskönyvezett génterápiás módszer szakmai hátterét, és az előkészületeket is bemutatják.
Jog az államisághoz
2019.10.21. - Iván Géza„Rozsava bukását, ha megtörténik, nemcsak Trump és Erdoğan okozták, hanem a szíriai kurd vezetők rossz döntései és az európai államok tehetetlensége is.”
Szalai Máté: Török-kurd konfliktus: miért vak Európa? azonnali.hu, 2019. október 11.
Folyamatos tüntetések Hong-Kongban, spanyol börtönbüntetés a független Katalóniáért kiírt népszavazás kezdeményezőire, török katonai támadás a szíriai kurd terület, Rozsava ellen. Ázsia, Európa és a Közel-Kelet egy-egy hamvába holt kísérlete önálló államiság létrehozására. Minél közelebbről nézi az ember, annál árnyaltabb a valóság. Szalai Máté citált írása éppen a szíriai kurd törekvéseket árnyalja. Nem annak jogossága, hanem geopolitikai kontextusa felől. De innen, a tisztes távolból sokan érezhetjük: joguk van hozzá. Október 23-hoz közeledve viszont szomorú tapasztalatunk: „A nemzetközi politika a hatalompolitikán, és nem az erkölcsökön vagy a szimpátián múlik.”
Nekünk is jogunk volt hozzá 1956-ban. Talán nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb alakja ’56-nak egy olyan személy, akinek megítélése nem változott annyit, mint a szovjet titkosszolgálati múltból a mártírhalálig megérkező Nagy Imrének, és ez a valaki az ízig-vérig jogász Bibó istván.
Két város regénye
2019.10.14. - Iván Géza„Az embereknek vannak igényeik, elvárásaik, saját morális mércéik. A legtöbben nem elvakultak, sőt, nagyon is jól látnak a pályán, és miközben ők maguk tisztességesen élnek, addig ugyan illúziók nélkül, de a lehető legtöbb tisztességet várják el a politikusaiktól is.
A tükör és a válaszút előtt most a Fidesz áll, nem a saját értékrendjükhöz eddig és ezután is ragaszkodó jobboldali, konzervatív polgárok.”Rajcsányi Gellért: Új fejezet kezdődött a magyar politikában – Mandiner, 2019. október 14.
Egymástól politikailag teljesen független elemzők állítják ugyanazt a tegnapi önkormányzati választásokról: nem most történt nagy változás, hanem az elmúlt kilenc év volt az a korábbiakhoz képest. A szavazatok számában nem igazán történt komoly arányváltás. Azt mondják a bölcsek, hogy az elmúlt kilenc év volt valójában a kivétel, mert jobbról és balról annyira szétaprózódtak az ellenzéki szavazatok, hogy nem tudták megszorongatni a középre beálló kormánypártot. Ahogy Rajcsányi Gellért írja: „eddig tartott a 2010-ben megszületett egypólusú, centrális erőtér, és visszatért a kvázi kétpártrendszer.”
Oldás és
2019.10.11. - Iván GézaAz ötvenedik évfordulót egyébként már csak Michael Palin, John Cleese, Terry Gilliam és Eric Idle ünnepelheti a tagok közül, mert Graham Chapman 1989-ben meghalt, és a 2015-ben súlyos demenciával diagnosztizált Terry Jones sem lehet már ott velük aktívan. Az egy hónapos ünnepi időszakban a BFI Southbank nevű londoni moziban leadják a Repülő Cirkusz összes epizódját, az összes játékfilmjüket és a tagok egyéb sorozatait és filmjeit is, mint például a Waczak szálló és A hal neve: Wanda. Sőt, forgalomba hoztak egy ünnepi sört is, a Monty Python „very silly” IPA-t. Az évfordulóval kapcsolatos további információk a csapat hivatalos Facebook-oldalán találhatók.
Ötven éves a Monty Python repülő cirkusza - Bozzay Balázs, Index, 2019. október 5.
A személyes élmények sokszor olyanok, mint a hónalj. Mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másé. Szóval jöjjön egy.