Körforgalmaink
2014.08.06. - Soós SzilárdMegkapják az évek óta ígért körforgalmat a 10-es főúton autózók az ürömi elágazásnál. A jelzőlámpás csomópontot leváltó létesítményt a Strabag Általános Építő Kft. 694,6 millió forintból valósíthatja meg. Az építkezés a már amúgy is zsúfolt úton újabb terelésekkel, tehát alighanem a megszokottnál is nagyobb torlódásokkal jár majd.
Tizenhat év óta rendszeresen "néha " járok erre. Mindig fogom a fejem, hogy lehet telezöldet adni a kétsávos úton úgy, hogy Üröm felé kanyarodni csak a szembejövő tömött soron keresztül lehet. Igazán csak a szembejövő autós kegyén múlik, hogy valaki kanyarodhat, vagy tankszerű autóval ijesztgetve. De ez önmagában még talán el is menne, de a kanyarodó autóst nem lehet kikerülni. A mögötte zöld lámpa ellenére Budapestre autózók valószínűleg többfázisú sokkjelenséget produkálnak. (rágózás, idegrángás, váltogatás a rádió csatornái között, hajtépés, gyerek nevelése hanggal és tettleg, munkások leszúrása, családok válás széli peremhangulatra kerülnek) A dugóban 2 kilométerre várakozók pedig indok nélkül. Most ide körforgalmat fognak építeni. Hálás dolog.
Egy háború vetületei
2014.08.05. - Pálfi ZsuzsannaMásfél hete tart az Anonymous cyberháborúja a zsidó állam ellen. A hackerek egymás után sötétítik el az izraeli minisztériumok, a titkosszolgálatok és a hadsereg honlapját is, megtorlásul egy palesztin aktivista halála miatt.
Miközben az ember olvassa a híreket, nézi a tudósításokat a Gázában vagy épp Ukrajnában folyó háborús eseményekről összeszorul a gyomra. Rázza a fejét, és nem érti, hogy fajulhatnak idáig az események, mennyire nincs határa a gyűlöletnek vagy éppen az érdeknek. Hogy kerekedhet felül újra és újra a józan észen az zsigeri gyilkos ösztön?
Tusványos 2014
2014.08.10. - Jakab-Köves GyopárkaGazdag kulturális kínálat, így koncertek, táncház, borkóstoló, könyvbemutatók és kézműves tevékenységek is várják a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktábor résztvevőit.
Július végén minden évben megtelik Tusnád-Fürdő. Hátizsákos, alternatív-ruhás fiatalok, kulturális és szellemi élményre vágyó középkorúak, gyerekek, idősek - sok ezer ember látogat el a Csíkszeredától félórányira található, vadregényesen szép fekvésű településre. A ma már csak Tusványosként emlegetett találkozó 25 év alatt a Bálványosi Szabadegyetemből kinőtte magát egy sajátos egyveleggé, amiben továbbra is jelen vannak politikai célzatú beszédek és beszélgetések, viták és előadások, de a többnapos rendezvény jócskán kibővült családi programokkal, valamint réteg-koncertekkel a késő délutáni óráktól. Egy kicsit családi majális, egy kicsit politikai anziksz, és egy kicsit Tusvány-Sound. Talán ekként jellemezhető ma az egykori szabadegyetem.
Olvasónapló: Fukuyama, Orbán, és a kommunitáriusok
2014.08.03. - Köntös LászlóFukuyama huszonöt év távlatából is kitart amellett, hogy a demokrácia hosszú távon győzelemre van ítélve. Eredeti téziséhez azonban hozzáteszi, hogy a demokrácia sikeréhez erős államra van szükség, amely jólétet, egyenlőséget és biztonságot teremt.
Különös egybeesés ez. Miközben itthon Orbán Viktor liberalizmus kritikájától hangos a közélet, addig amott önkritikusan megszólal Fukuyama, a liberális demokrácia apokaliptikus prófétája, s fenntartva ugyan korábbi véleményét, mégis kiáll az erősebb és hatékonyabb kormányzatért. Amiből nem feltétlenül az az aktuálpolitikai következtetés vonható le, hogy lám, a mi liberálisaink itt védik azt, amit amott egy hírneves liberális véleményformáló kritizál, hanem az, hogy úgy tűnik, a liberális demokratikus társadalmakban léteznek gyakran egyediként érzékelt, ám a lokalitáson mégis túlmutató egyetemes kérdések, amelyekre a mai napig nem született egységes válasz.
Nem fapados, hanem Riviéra
2014.08.02. - Székely AttilaA kormány fontosnak tartja és támogatja, hogy a Balaton minél vonzóbb célpont legyen a hazai és külföldi turisták számára – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Tihanyban. A településen 350 millió forintból újult meg a hajóállomás környéke, és kerékpárút épült a hajóállomástól a révig. Kontrát Károly a kedden átadott beruházások kapcsán kiemelte, a további fejlesztésekhez szükséges uniós és nemzetközi források rendelkezésre állnak a 2020-ig tartó időszakban, a programok kidolgozása folyamatban van.
Fontosak a kormánynak a balatoni fejlesztések - mno.hu
Néha irigylem azokat a „szerencsésebb történelmi fejlődésű” országokba születetteket, akik tengerhez, havas hegycsúcshoz, pálmafához, örök napsütéshez és télen-nyáron meleghez szoktak. Nekünk azonban, ha tengerünk nincs is, van egy Balatonunk, én pedig nagy nyilvánosság előtt bevallom, hogy a Balaton az én örök szerelmem. Talán nem vagyok ezzel egyedül - éppen ezért nem ártana több figyelmet fordítani rá, államnak és állampolgárnak egyaránt.
Nyereség vagy engedelmesség?
2014.08.01. - Kutasiné Molnár BoglárkaA Balaton-parton se kérjen fél liter sört a korsóba, mert nem fér! „Sok éve kiment már a divatból a szocreál kocsmákból megszokott fél literes korsó, tudja minden vendég, hogy a korsó sör az négy decit jelent, miként a „feles” is csak négy cent”. Így reagált egy siófoki vendéglős az egyik hírportál friss balatonivendéglátás-elemzésére, melyben azt írják: az ár maradt, csak az adagok csökkentek, így például négy decisre „ment össze” a söröskorsó.
A fél liter már szocreál? A korsó a Balatonnál is négy deci - sonline.hu
Ismét a medvéről
2014.07.31. - Jakab BálintA Heol nemrég beszámolt egy medvéről, de még nem tudják, ugyanarról a medvéről van-e szó. A Facebookjukon azt írták: „Öten is állítják, hogy felismerték az állatot és feltehetően a környéken van az erdőben. A megfelelő hatóságokat értesítettük, de mindenkit kérünk, hogy legyen óvatos, lehetőleg ne közelítse meg ezt a területet.” Az egyik kommentelő/szemtanú azt írta: „Tényleg legyen mindenki óvatos, mert a két szememmel láttam, és nem kis állat!”
Egy éve írtam a medvéről, hogy az nem játék, legalábbis így tartják a Székelyföldön. Elmondják sokszor nagyhangon az anekdotát, de kevesen vannak, akik szembe kerültek volna Európa legnagyobb ragadozójával. Merthogy a medve – így szól a hivatalos fáma -, egy békés nagyvad. Mondják ezt azok, akik aligha találkoztak szemtől szembe a vadon nőtt állattal. Tényleg békés, aránylag. Csakhogy mint minden vadnak, vannak kockázati tényezői. Az állat, a vad nemcsak attól vad, hogy a természetben éli életét, önfenntartói ösztönei révén emberi segítség nélkül képes fenntartani magát, hanem attól vad a vad, hogy kiszámíthatatlan.
Infekció
2014.07.30. - Soós SzilárdAz utóbbi években kikezdték a védőoltások becsületét. Nálunk is több olyan szervezetről, szülői csoportosulásról hallani, amelyek károsnak tartják az oltásokat, és nem adatják be gyermekeiknek a törvényben előírt kötelező szérumokat sem. Mit tud felhozni az oltások védelmében?
"Az ember olyasmitől fél, ami veszélyként jelentkezik a mindennapokban. Amíg a pestis, kolera és egyéb járványszerű betegségek pusztítottak, mindenki rettegett tőlük. Mivel ezek elmúltak, az emberek nem érzik a fenyegetettséget."
Munkaalapú társadalom
2014.07.29. - Pálfi ZsuzsannaA dolog úgy fest, hogyha innen tekintünk a körülöttünk zajló eseményekre, akkor kiindulópontként azt szoktuk választani, hogy az államszerveződéseknek eddig ismertük három formáját: a nemzetállamot, a liberális államot és aztán a jóléti államot. És a kérdés az, hogy most mi következik? A magyar válasz az, hogy egy munkaalapú állam korszaka következhet el, mi egy munkaalapú társadalmat akarunk szervezni...
A munkaalapú állam korszaka következik (beszéd, Tusványos 2014) - mandiner.hu
Apai nagyanyám kedves mondása, mondhatni életbölcsessége volt a következő mondat: „Nem tudni mellik rossz mitű jó!” Tükrözte azt az életszemléletet, mely végigsegítette a zűrzavaros XX. század 8 és ½ évtizedén. Túlélt két világháborút, kommunizmust, forradalmat, korán özvegységre jutott, egyik fia disszidálni kényszerült 56-ban, és a távoli Ausztráliában halt meg fiatalon egy üzemi balesetben, másik fia szemei előtt vált tehetetlen emberi ronccsá egy félresikerült agyműtét következtében. Hihetetlenül sokat dolgozott, és beosztással, takarékosan élt. Mai napig látom szinte a kamrában egymáson sorakozó kiürült lisztes zacskókat, melyek későbbi hasznosításra vártak. (Semmit el nem dobni, ami még használható valamire!)
BAR
2014.07.28. - Jakab-Köves GyopárkaA táborban Kisküküllő-menti, pálpataki, sóvidéki, mezőmadarasi és mezőpaniti táncokat oktatnak László Zsolt, Mátéfi Csaba, László Csaba, Imre Béla és táncos párjaik. Lesz zeneoktatás is a szászcsávási zenészekkel és Sinkó Andrással
Az ember bizonyos információforrásokról leszakadva morcos szellemi tunyaságra kárhoztatik. Egy kis faluban, ahol a gyönyörű kilátás, és a mindennapos eső után feltűnő szivárvány sem tudja elfeledtetni, hogy nincs térerő, nincs tévé, a rádió számomra érdektelen adásokat ad, nem érkezik hozzánk újság, és nincs egyetlen wi-fi, amire rácuppanhatna keresve szimatoló gépem. Gyermekeimnek panaszolom, hogy nem írtam még meg a Reposztot. Ez egy családi ügy. Nincs témám, biggyesztem ajkam. Friss témám mi is lehetne, távol minden hírforrástól? Írj a kocsmáról, javasolják.
A jóról és a rosszról - a pedofília kapcsán
2014.07.27. - Köntös LászlóAhogy a bűn, úgy annak szankcionálása is társadalmikulturális konstrukció...
Igen figyelemre méltó a fenti tudományos igényű dolgozat, még akkor is, ha a szerző és a felvonultatott szakirodalom csak abban erősítik meg az olvasót, hogy az illetékes szakterületeknek a „normálistól eltérő” szexuális magatartásminták eredetéről, s ezért megítéléséről nincs konszenzuson alapuló, egységes álláspontjuk. Csakhogy ami mégis szembetűnő, a tanulmányban érzékletesen prezentált gondolkodásmód: eltűnt az abszolútum, nincs jó és rossz. Ehelyett „társadalmi-kulturális konstrukciók” vannak.
Már én is unom
2014.07.26. - Székely AttilaPersze, tudni kell, itt Európa élcsapatai szerepelnek a tornán, a portugáloknál minden játékos egyénileg kiváló képességekkel rendelkezik. A mi csapatunkban általában benne van a gól, a siker, de ilyen egyéni hibákat nem engedhetünk meg. Én is vállalom a felelősséget, de felháborító, néhány kulcsjátékos – mint Tamás Krisztián, Kalmár Zsolt vagy Nagy Dominik – mit művelt a pályán. (…) Ez tanuló időszak nekünk. Itt kőkemény csapatok vannak. Ausztriát meg kellett volna vernünk! Portugáliát akkor sem vertük volna meg, ha behugyozunk. És ha az osztrákokat legyőzzük, ez a mérkőzés is más lett volna” – fejezte be mondandóját a magyar U19-es válogatott szakvezetője.
ha behugyozunk, akkor se verjük meg Portugáliát - nemzetisport.hu
Beérett a munka gyümölcse.
ezen a tornán férfivá értek a srácok - nemzetisport.hu
A belgák megállapították, hogy az utánpótlás jelenlegi rendszere nem alkalmas az eredményes működésre. Ezzel az akadémiai képzéssel csak évekre konzerváljuk a sikertelenséget. Így ugyan megvan az esély, hogy a hazai élvonalig eljutnak a játékosaink, vagy olykor még oda sem, de mitől lenne jobb így a válogatottunk, mitől jutnánk ki bárhová is?” – értékelte a belga Double Pass megállapításait az Indexnek egy neve elhallgatását kérő, fiatalokkal foglalkozó edző.
ezzel az akadémiai rendszerrel is jól becsődölt a magyar futball - sporgéza.hu
Nyár van, most lett vége a foci vb-nek, az átlagmagyar átlagférfi ilyenkor természetesen a labdarúgás, a foci, vagyis az „örök szerelem” bűvkörében él. Valóban az sokunknak, hiszen gyermekként talán ez volt az egyetlen szórakozás, apáink, nagyobb testvéreink, barátaink mind-mind játszottak, vagy éppen szurkoltak a tv előtt, mi pedig az ő példájukat követve szintén ezt tesszük, már amennyire szurkolni lehet ennek a nézhetetlen és elkeserítő játéknak, amit magyar focinak nevezünk. Komolyan, én is unom már, hogy mostanában erről írok, de talán épp azért teszem, mert nem bírok napirendre térni a fölött, hogy olyan kilátástalan és reménytelen ez az egész. És persze azért is, mert a magyar foci jól tükrözi a magyar társadalom lelkiállapotát, hozzáállását, vagyis mindazt, amiért ott tartunk, ahol. A bányászbéka feneke alatt. Pedig lenne kiút.
Eleven történelem
2014.07.25. - Kutasiné Molnár BoglárkaA Történelmi Animációs Egyesület a nándorfehérvári ostrom évfordulóján, július 22-én publikálta legújabb animációs filmjét, amely bemutatja, miként zajlott az ostrom. A videót narráció és zene kíséri végig, és amennyire egy ismeretterjesztő rövidfilm engedte, a drámaiságra is adtak a készítők.
Élje át a nándorfehérvári diadalt! - index.hu
Nálunk nincsen déli harangszó. Eleinte hiányzott, de mára hozzászoktam, hogy csak az átellenben lévő harangok kongatnak delet. Nincs, mert ezt örököltem. Magyarázatként az öreg gondnok annyit mondott, hogy a pápa parancsa a reformátusokra nem vonatkozik. Hasonló logikájú anekdota jut erről eszembe: Pál apostolnak is jó volt a Károli Biblia… Néha összekeverednek idők, korok, korszakok.
Az igazi cselekvés
2014.07.24. - Jakab BálintA szakralitás keresése, mint menekülés a cselekvés elől? Ez olyan, mint amikor egy szerzetesre azt mondják, nem csinál semmit egész nap, csak ül és imádkozik. Nem mintha egy kontemplatív rendbe tartozó szerzetessel akarnám összehasonlítani magam, de annyi hasonlóság azért mégis van, hogy mindketten azt gondoljuk, ami fontos az életünkben, az belül van, nem kívül. A cselekvés, mint olyan elég tágasan értelmezhető fogalom. Cselekvés egy tányér bácskai rizses húst adni egy hajléktalannak vacsorára, még ha nem én főztem, akkor is. És cselekvés „működtetni” valahogy egy családot. Ebben az országban ez már szinte hőstett számba megy.
Két mondat ütött szíven egy kortárs költővel készült hosszabb beszélgetésből, hogy a szakralitás keresése menekülés-e a cselekvés elől, illetve, hogy a normális cselekvés, mármint, hogy valaki tisztességesen működtet egy családot, már nem is olyan egyértelmű a társadalom többsége számára.
Kerékpározásra alkalmas állapot
2014.07.23. - Soós SzilárdMeglepte a Magyar Kerékpárosklubot az az új szabály, hogy a biciklisek akkor is nyeregbe szállhatnak, ha előtte alkoholt fogyasztottak – mondta a 180 percben a szervezet sajtófelelőse, Dormán Emese. Az újítás azt is tartalmazza, hogy a kerékpáros csak akkor vehet részt a forgalomban, ha képes a biztonságos biciklizésre.
Ezért nem tetszik a Kerékpárosklubnak, hogy ihat a biciklis hirado.hu
"Első „blikkre” az látható, hogy nagyon szubjektív szabályozásról van szó, mert a kerékpározásra alkalmas állapot – amit a rendőrnek a helyszínen kell megállapítania – olyan kitétel, amelynek értelmezése vitás helyzetek sorát tudja produkálni."
Felirat
2014.07.22. - Pálfi ZsuzsannaSzó szerint idézzük Radnóti Zoltán rabbi blogját: "Az hogy a héber szórend hibás, és a jelzős szerkezet fordítva van, lehet, hogy csak a héber szövegszerkesztő hiánya. Kiüti az (szak)ember szemét. Faragás előtt nem ellenőriztették le valakivel. Az trehányság. Vagy magabiztosság..
Hibás a - héber nyelvű - felirat a megszállási emlékművön -ma-hu
Ha megkérdezzük a lelkészeket, teológusokat, hogy melyik az a tárgy, amelyikkel a legtöbben küzdöttek/küzdenek a teológián, valószínű, hogy legtöbben a héber nyelvet jelölnék meg. Szokatlan íráskép, fordított irányú olvasás, az addig tanult nyelvektől nagyban eltérő nyelvtani struktúra, hogy csak néhány nehézségek említsek. Küzdöttünk is vele rendesen.
Nickname: Szentkuti
2014.08.10. - Jakab-Köves GyopárkaHogy ne riadjon vissza önnön küldetésétől. Mutassa meg, hogy az egyháznak van véleménye a világról.
A múlt század „reposztosa”, Szentkuti Kiss Károly 1841-ben született Pozbán. Református lelkész volt, az a fajta, akiben mindig ott az igény a jövő számára megőrizni valamit a hely szelleméből és az emberi történésekből. Sokat írt, sokfélét, egyháztörténeti munkákat és novellákat, újságcikkeket és gyakorlati teológiai munkákat, de legizgalmasabbak mégis személyes naplójegyzetei, amelynek kéziratát egy lelkes helytörténész az Országos Széchenyi Könyvtárban meglelte, és aprólékos munkával sajtó alá rendezte. A kötet Krónika címmel jelent meg 2000-ben Nagyigmándon.
Liberálisok esete a valósággal
2014.07.20. - Köntös László...a szavak fogságában vergődve magam is elfogadhatatlan kifejezést használtam.
Megkövetek mindenkit, akit kifejezésemmel megbántottam - facebook.com
Sokan talán egyszerűen csak egy kávét kérnek mindezek láttán.
Pásztor Albert és a baloldal meghasonlása − Az értelmiség útja az útvesztésig II. - mandiner.blog.hu
Kétségtelen, hogy az utóbbi napok számomra legszórakoztatóbb története a miskolci polgármester-jelölt körül kialakult politikai adok-kapok. Az üggyel a napi politika szintjén nem is foglalkozom, nem az én asztalom. Csakhogy ez a történet azért figyelemre méltó, mert pontosan tükrözi a mai nyugati gondolkodás egyik alapvető jellegzetességét: a valóságot nem mindig lehet néven nevezni, mert megfellebbezhetetlennek kikiáltott dogmák csapdájába esett. Az egyik ilyen dogma a rasszizmus liberális értelmezése. S ha egy véleményformáló hazai liberális mégis ki akar törni a dogmából, úgy jár, mint Eörsi Mátyás: be kell ismernie, beleesett a herezis bűnébe. Nos, ez az igazi cognitív disszonancia. Van az igaznak hitt elv, az egyik oldalról, s van a kétségtelen valóság a másikról. S a kettő nem stimmel.
A mi történetünk
2014.07.19. - Székely AttilaAz elmúlt évekhez hasonlóan, idén is találkozhatnak egymással az egyházkerület gyülekezeteiben élő hittanosok, fiatalok és családok a nyári balatonfenyvesi heteken.
Ismét találkozhatnak a hittanosok, a fiatalok és a családok nyáron Balatonfenyvesen - refdunantul.hu
Ülök a Magyarországi Református Egyház balatonfenyvesi üdülőjében, hajnali fél kettő van éppen, csípnek a szúnyogok és fizikailag is fáradt vagyok, mégis, nem győzök hálát adni azért, mert immár negyedik esztendeje szervezhetem és vezethetem feleségemmel együtt a Dunántúli Református Egyházkerület Családos Hetét. Igen, így csupa nagybetűvel. A mi kerületünk ugyanis negyedik esztendeje gondolja úgy, hogy életre kell hívnia és anyagilag is támogatnia kell gyermekek, ifjak és családok nyári felüdülését, kikapcsolódósát, lelki regenerálódását. Éppen ezért van Ifjúsági Hét, Hittanos Hét, és Családos Hét – őértük, miközben mi is gazdagodunk. Nem kicsit. Nagyon.
A jó öreg megszokás, és ami azon túl van
2014.07.18. - Kutasiné Molnár BoglárkaÉdes Amálkám, hallottad? Botrány, én mondom botrány. Ezek a mai nők. Nem, nem a Sárira gondolok, bár ő is megér egy misét. Tudtad, hogy atomkutató? Nő létére…De azt a másikat mondom most, na, tudod, amit a tévében is mondtak. Bebizonyították, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Most mondd meg!
Hát kellett nekünk ez a nagy egyenlőség? - feminfo.hu
Bevallom őszintén, hogy csak érintőleges a kiválasztott cikk azzal a témával, amiről írni szeretnék. Persze megérne egy margószedetet a reflektálás, de most ezt mellőzöm. A nők munkábaállása helyett a nők szolgálatba állásának egy velejárójára szeretném fordítani a figyelmet. Egyházi berkek ezek, de nem titkos és láthatatlan részét képezik annak. Jellegénél fogva el sem titkolható, hogy nem a férj a parókus lelkész, hanem a nő.
- ‹ előző
- 110 / 159
- következő ›