Alkotmány, hitelesség, stb.
2013.01.05. - Székely AttilaÚj alkotmányt szeretnének a baloldali pártok, ezért kétharmaddal szeretnék megnyerni a választásokat. Ebben értettek egyet a résztvevők a baloldali ellenzéki egyeztetésen, amelyet valaki egykori MSZP-s taggyűléshez hasonlított. Arról már nagyobb vita várható, hogyan jut el a baloldal az új alkotmány elfogadásáig, a részletekről a jövő héten folytatják az egyeztetést. Az Együtt 2014 addig nem is hajlandó másról tárgyalni, míg nem tisztázzák a közjogi kérdéseket.
Becsszóra, nem akartam életem első reposztos cikkében se a politikával, se az MSZP-vel foglalkozni, leginkább pedig nem akartam a készülő világméretű, de legalábbis kárpát-medencei, akarom mondani országos baloldali összefogásról írni, hiszen sokkal békésebb témák is előkerültek az év első napjaiban: Pápán szilveszterkor elszabadult egy emu, Deutsch Tamás újra megnősült, Orbán Viktornak ördöge van, Jimmy Fia Krisztián könyvet ír az X Faktorról, január 3-án megkezdte a tavaszi felkészülést a Ferencváros, és a sort még folytathatnánk.
Terápia
2013.01.04. - Závodi ZsuzsannaA terapeuta legfontosabb hatáseleme az intenzív, kizárólagos figyelem. A legtöbb ember számára a figyelem egyenlő a szeretettel. ”Te fontos vagy, érdekelsz, segíteni szeretnék” - ezt sugalljuk a páciensek számára. Ha azonban valaki ezt csinálja napi több órán át, kevés ideje és energiája marad a szeretteire, a családjára. Sajnos ez foglalkozási ártalom.
Hárítások, elfojtások, önvédelem... véget ért a Terápia - csaladhalo.hu
Az elmúlt hetekben az érdeklődők nyomonkövethették azt az HBO által gyártott sorozatot, - a Terápiát - amely negyven részben elmesélve 25 perces koncentrált terápiás beszélgetéseket tartalmaz nagyszerű magyar színészek előadásában. A főszereplő András, pszichológus, akit Mácsai Pál alakít. Magam is szeretek történeteket hallgatni és megosztani. Személyes történeteink, amelyekben benne van az elmondhatóság, mindig bizalmi lépések is, mert nem valahová akarunk eljutni általuk, hanem jelen lehetünk saját és beszélgetőtársunk életében. Mi van a történet, a szó mögött?
Új írók a Reposzton
2013.01.18. - reposztKedves Olvasók!
Az új évet a Reposzt is változással kezdi, új emberek lépnek a blog szerzői közé. A pénteki napokon Závodi Zsuzsanna, a szombati napokon Székely Attila fogja hozni a gondolatokat!
Fogadják, fogadjátok őket szeretettel!
A Reposzt írói
Azonosulások
2013.01.03. - Jakab BálintA nemzet igazi kérdése valójában az, hogy annak tagjai mennyire tudatosak, mennyire működnek együtt a Léttel. Egy tudatos közösségben és országban a dolgokat ugyanis a helyén kezelik.
Minden naptári év fordulója valamiképpen egyfajta számvetésre késztet. Nincs ennek transzcendentális relevanciája, de a rituáléját vesztett élet is szívesen enged a kereteknek, amelyek valamiképpen tagolják az időt. Az idő, mint valóság megjelenése kényszerítő, hogy a megtett út, a döntések és azok megvalósulása számbavételének rendjén korrekcióra netán teljes váltásra készüljön az érintett.
Mit érdemel az a bűnös...?
2013.01.02. - Soós SzilárdA változatlanul folytatódó tüntetések megfékezésére irányuló újabb gesztusként a kormány azt a javaslatot tette, hogy nyilvánosságra hoznák az elítélt erőszaktevők nevét, fényképét és címét. Az intézkedést először Delhiben vezetnék be, annak konkrét feltételeiről a rendőrség pénteken tárgyal aktivistákkal és szakértőkkel. Egy a nők jogaiért küzdő aktivista úgy fogalmazott, hogy elégedett a tervezettel, de sem az anyagi forrásokat, sem a politikai akaratot nem látja annak megvalósítására. Öngyilkos lett egy megerőszakolt lány Indiában /index
Több esemény váltotta ki ezt a reakciót az indiai kormányból. Egy orvostanhallgatót és barátját bántalmazták hatan, egy buszon. Erőszakot is elkövettek a hölgyön. Belehalt a sérüléseibe. Egy másik esetben 17 éves lányt bántalmaztak és erőszakoltak meg, aki öngyilkos lett, mert a rendőrség nem volt hajlandó foglalkozni az üggyel. Az összes reakciójuk ennyi volt, fogadjon el pénzt, vagy menjen hozzá feleségül egyik támadójához.
Tegnap és ma
2013.01.01. - Pálfi Zsuzsanna
Az idő az a rácsodálkozás, amellyel az ember tekint az időre, és a vele kapcsolatos minden dologra, az ember és az idő közötti különleges kapcsolatból ered. Az állatok és a növények az időben élnek és változnak; az ember a természet élő részeként mégis azt érzi, hogy képes uralkodni az idő felett. Képesnek érzi magát erre, mert fel tudja idézni a múlt eseményeit, és képzelőerejét valamint előrelátását emlékeivel összehasonlítva, szinte elő tudja varázsolni a jövőt, vagy legalábbis annak egy lehetséges megvalósulását. Talán azt is mondhatjuk, hogy ez a képessége tette az embert emberré, hiszen így embertársaival céltudatosan, összehangoltan képes munkát végezni.
A tegnapi és a mai nap jó ürügy az idővel való szembenézésre, meglátni a mulandó dolgok között az állandót. Lehet, hogy sokaknak épp a naptár jelenti az állandóságot, ahogy sorjáznak benne a hónapok, a napok. Pedig ez sem állandó. Van egy híres sírfelirat, amely szerint egy 1683. májusában született baba még ennek az évnek a februárjában meghalt. Ez úgy lehetséges, hogy az 1700-as évekig tavasszal, márciussal kezdődött az új esztendő. De gondolhatunk azokra is, akik 1582. szeptember 2-án lefeküdtek aludni és a naptrárreform következtében szeptember 14-én ébredtek fel. Kre. 153-ban még olyan naptár sem volt, ami 1 évig kitartott volna. Tavasszal, márciusban elhatározták, hogy mikor kezdődik az új év, és akkor elkezdődött. Nem volt Január és Február sem, gondoljunk csak bele, miért is van pl. a 9. hónapunk etimológiájában a 7-es szám?! (Szeptember) Mikor a rómaiak végül is nevet adtak az egyik évből a másikba forduló, köztes időnek, amit csak átmeneti időnek neveztek, Janus istent emelték le a polcról. A köznyelv is használja, hogy Janus 2 arcú, szobrain egyik arca előre, a másik pedig hátra tekint.
Ki jutott messzebbre?
2012.12.31. - Jakab-Köves GyopárkaMára a Mars-járó két legjobb ásványtani műszere is felmondta már a szolgálatot, azok szintén nem adhatnak már információkat a kérdéses anyagokról.
Azért olvastam el a könyvet, mert Gaussról szól. Gausshoz mindig gyengéd szálak fűztek, azóta, hogy Göttingenben nap-nap után elmentem az ódon Városháza előtti szobra mellett. Olyankor meg is simogattam, mert kicsi volt, a hónom alá kaphattam volna, és mindannyiszor felébredt bennem az anyai gondoskodás ösztöne. Aztán kiderült, hogy a szobor Lichtenberget ábrázolja, de én mégis Gaussra gondolok, akárhányszor eszembe jut az apró emberke. Ennyit a női agyról és a matematikáról.
A kereszténység mint "rabszolga vallás"?
2012.12.30. - Köntös LászlóMiért is van Orbánnak ilyen megütköztetően egyértelműen szüksége a kereszténységi cédula lobogtatására? A válasz magában a kereszténységi eszmerendszerben keresendő.
Mint azt korábban már többször is említettem, több nyugati filozófus munkásságának egyik alapvető felismerése volt, s itt Hegelt szokták a leggyakrabban idézni, hogy a kereszténység rabszolga vallás.
Nos, fogalmam sincs, milyen Orbán Viktor kereszténysége, mint ahogyan nem tisztem senkinek a kereszténységét sem megítélni. Ezt talán hagyjuk az Úristenre. Viszont amiért „tollat ragadok”, a poszt szerzőjének meglepően sommás megállapítása, hogy ti. a kereszténység „rabszolga vallás”, s a jelenlegi kormányfő pusztán manipulatív szándékkal, retorikus eszközként használja a kereszténységet, mert – úgymond – a kereszténységtől tudatmosott „rabszolgák” híven követik. Szerintem pedig nem az a probléma, hogy Orbán – Antall József óta először – tematizálja a kereszténységet mint összefoglaló kulturális keretet, hanem az, hogy más nem. Holott a kérdés kikerülhetetlen. Erre előbb-utóbb Európa is rá fog jönni.
A szokások dicsérete
2012.12.29. - Köntös LászlóA pszichológus kiemelte: a karácsony a kultúrába beégett szokásrendszert is jelent. A hagyománynak, rítusnak nagy a jelentősége, mert tagolja az időt, így várakozási pontokat épít be az életbe - tette hozzá.
Bagdy Emőke: Örömhormon termelődik a karácsonyi várakozásban - inforadio.hu
Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy az egyik kis falusi templomba megyek szentesti istentiszteletre. Nagyon hideg volt a zsúfolásig megtelt templomban, ahova egyébként tizenöt-húszan járnak egy „normál” vasárnapon. Aztán a gyülekezet elkezdte énekelni a 315. Dicséretet, vontatottan és lassan: Kriiiiisztuuuuus Úúúúúúúruuuunknaaaak áááááldott szüüüüületéééésééééén….Mégis, életem egyik legnagyobb istentiszteleti élménye volt. Akkor értettem meg igazán, amit addig is tudtam, hogy az ünnepnek van egy nagyon fontos funkciója: a mindennapi kényszeres rohanásban és változásban állandóságot biztosít.
Az ünnep másik oldala
2012.12.29. - Bella PéterDecember 24-én délután szellemvárossá válnak a magyar települések, az üzletek délután 2-jor bezárnak, a tömegközlekedés leáll, a családok visszahúzódnak az otthonukba karácsonyozni. Néhány szakmában azonban a legnagyobb családi ünnepeken sem állhat meg az élet, így évről évre rengetegen kénytelenek szeretteik társasága nélkül, a munkahelyükön túlélni az ünnepet. Sokszor el is felejtjük, mennyire fontos, hogy karácsonykor is legyen ügyeletes orvos, legyen tűzoltó, aki eloltja a karácsonyfatüzeket, legyen szakember, aki biztosítja az áramszolgáltatást, vagy aki hazavisz minket, amikor véget ért a vacsora.
Még gyerek voltam, amikor egyszer bejárhattam a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház épületét, annak minden részét. Akkor csodálkoztam rá arra először, hogy hány ember dolgozik azon, hogy én, beülve egy darabra felszabadultan, jól szórakozzam. A ruhatáros, a világosító, a díszletező és ki tudja, még hány ember precíz munkája miatt áll össze megfelelően színész és néző találkozása.
A Szentestének is van ilyen háttérbirodalma, nagyon örültem az Origo cikkének, hogy elhúzta kicsit a függönyt és mögétekinthetünk a színpadnak. Mert az ünnepnél is ott vannak a háttéremberek.
Madárka karácsony utánra
2012.12.27. - Jakab BálintKarácsonykor és a két ünnep között, pulykát, halat és bejglit emésztve sokan ábrándoznak a nyárról, a következő vakációról. Mivel ilyenkor a fél világ szabadságon van, jut idő átnézni a légitársaságok ajánlatait. Az azonban már általában nem igaz, hogy ez az időszak jelenti a legjobb lehetőséget a nyári foglalásokra. Csokorba gyűjtöttük a legfontosabb és legfrissebb információkat arról, hogy kinél mikor érdemes foglalni, illetve milyen árbefolyásoló furcsaságokkal lepik meg a legfontosabb olcsó légitársaságok az utasaikat.
Karácsony másodnapja van. Áldással megáldva, pihenéssel megnyugodva kellene találjon ez a nap. Hosszú ünnep – igazából négy napja (nekem hat az a négy) -, melynek végén a testté lett Ige, a földre jött Isten Fiának igazsága tölti be az életet. Útra készen kellene lenni, mint egykor a betlehemi pásztoroknak, mert szólt Isten az Ő angyalai révén. Elindulni az új élet, Isten titkai felé.
Ilyenkor legszívesebben olvasok. Új könyvek lepnek el, mint minden évben. Meg nem szűnő fertőzöttség ez a Gutenberg-galaxis, amelyen nem fog a digitális idő. Hogy miért? Íme: karácsony jelenléte a digitális médiában, az egyik legismertebb felületen. Csorog a könny, zsibbad az agy.
"a határtalanban"
2012.12.26. - Soós SzilárdKertész Eszter Bölcső
köröttünk körbeér
az idő és a tér
bekerít átkarol
a mikor és a hol
A csendből születő hangok
2012.12.25. - Pálfi ZsuzsannaSzentestére elcsendesül a világ. Míg az advent a reményteli várakozás ideje, a Szenteste maga a beteljesült csoda, a Megváltó születésnapja. Hagyományosan ezen a napon állítjuk fel a karácsonyfát, és ezen az estén ajándékozzuk meg szeretteinket.
Karácsonyi emlékek, emlékezetes karácsonyok - kulcsmagazin.hu
A karácsonyban az a csodálatos, hogy egyszerre tud teljesen egyetemes és teljesen személyes lenni. Egyszerre örömhír az egész világnak a szerető Isten testetöltése és egyszerre egészen mélyen intim a nekünk, a bennünk való megszületés. Ezért is lehet mindenkinek személyes története a karácsonyról.
Karácsonyi ügyelet
2012.12.24. - Jakab-Köves Gyopárka
Wolfgang Amadeus Mozart: Laudate Dominum - Vesperae solennes de Confessore
Csak azokat az alaktalan fekete foltokat nézte a padlón. A férfi és a kisfiú csizmájáról olajos sár ragadt az imént felmosott kőre.
"Hülye" keresztyének?
2012.12.23. - Köntös LászlóMuszáj ráerősíteni a sztereotípiára, hogy a keresztyének hülyék?
Érdeklődéssel olvastam Balavány Görgy posztját az A fiú-ról. Eszem ágában sincs beszállni újólag a magáról a filmről folytatott vitába, a véleményemet elmondtam itt és itt. Viszont az ismert és általam is jelentős véleményformálónak tartott publicista nem csak a filmről ír elismerőleg, amit maximálisan tiszteletben tartok, hanem új elemet hoz a vitába, s elmondja, mi történik a mai magyar kurrens közvéleményben akkor, ha „egyházi vezetők” kifejezik tiltakozásukat a film kapcsán: erősítik azt a sztereotípiát, hogy a „keresztyének hülyék”. Az lehet, hogy nem volt szerencsés a dunamelléki egyházkerület esperes-gondnoki értekezlete markáns ellenvéleményének a nyilvánosságra kerülése. De a nyiltakozattal szembeni érvelésnek ez a módja igen problematikus. Éspedig nem a keresztyénség szempontjából, hanem a ma általánosan elfogadott európai értékrend alapján.
Világvége helyett
2012.12.22. - Bella PéterTöbb száz világvégehívő érkezett a Pireneusokban megbúvó apró településre, Bugarachra, hogy ott vészelje át az ítélet napját. A helyi hatóságok már korábban bejelentették, hogy december 19. és 23. között korlátozzák a bejutást a településre, és ennek megfelelően lezárták a településre vezető utakat. A francia csendőrség több ellenőrző pontot hozott létre a falu mentén, a helyi lakosokon kívül mást nem engednek be. Bugarach lakói egyre nehezebben viselik a kiemelt figyelmet.
Világvége: megtelt az UFO-falu - Hír24
Látszólag minden rendben volt a világgal. Az emberek élték megszokott, hétköznapi életüket. Az otthon biztonságos védelmében, a tévéből szerezték élményeiket és igényeiket. Azért dolgoztak, hogy vásároljanak. Hogy fogyasszanak. Az tette őket boldoggá. Szerették, ha megmondják nekik mit érezzenek -, olyan egyszerűek voltak, hogy egymás között gépies rutinná váltak az érzelmek.
És ki voltak éhezve a szenzációra.
Most épp saját világuk végét várták, pedig nem is sejtették, hogy az már régen véget ért. Az emberiség a lelke mélyén már hosszú ideje halott. A civilizáció amiben hittek felzabálta őket, mintha tartósított, kompakt kis hamburgerek lennének.
És amikor végleg eltűnnek a Föld színéről, nem marad utánuk más csak romok és értéktelen zöld színű papírfecnik. A természet pedig teszi a dolgát. Szép lassan elnyeli a romokat és tovább lép.
Hát elmaradt. Ez van. Apokalipszis - most sem. Minden megy tovább, nem ütköztünk üstökössel, nem leptek el bennünket zombihordák, nullsíkba sem értünk. Bruce Willis maradhat a helyén, mi pedig készülhetünk tovább karácsonyra.
Persze tudtam én ezt, nem vártam én semmit, mindez megy fel a polcra a többi múltbéli világvég-rettegés mellé. Ami izgalmassá tett, az a bulvársajtó és az internetes közösségi oldalak egymást gerjesztő tánca. A gyorsabb, több (ál- és/vagy fél)információ nagyobb port kavar.
Összefűzött karácsony
2012.12.21. - Szakács GergelyÚj magyar rekordként egy több mint négy kilométer hosszú karácsonyi láncfüzér készült Nagykanizsán, sokszorosan meghaladva az eddigi csúcstartót.
A helyi Kulcs Egyesület ötletének megvalósításában fiatalok és idősek százai vettek részt, a nagykanizsai iskolákban, óvodákban, de még a könyvtárban is napokon keresztül készültek a papírkarikák és az azokból alkotott láncok. Csütörtök délután hatalmas dobozokban érkezett meg a forgalom elől lezárt Erzsébet térre a számtalan füzérdarab, ezeket a helyszínen több mint három óra alatt illesztették össze, majd hosszú sorokban egymás mellé kiterítve mérték le a négy kilométert is meghaladó hosszúságot.
A karácsonyi láncreakció elnevezésű akciót a kapcsolat, közösség, szeretet jegyében hirdették meg az egyesület tagjai. A karácsonyváró hangulat megteremtésével egy közösségkovácsoló rendezvényt kívántak életre hívni, így jött létre a Magyarországon mért leghosszabb karácsonyi dísz.
Rekord hosszúságú karácsonyi láncfüzér Nagykanizsán - hirado.hu
A fenti hír a "kisszínes" kategóriában talán elmegy, de valójában a hírolvasók/nézők többségét nem hatja meg, talán sokan el is siklanak felette. Mikor olvastam, én is elkönyveltem egy újabb furcsaságnak, rekordkísérletnek, egy várost megmozgató akciónak. Aztán újraolvastam. És még egyszer. Valami nem stimmel ezekkel a nagykanizsaiakkal. Karácsony előtt néhány nappal, amikor mindenki lót-fut, ki se látszik az ünnepi készülődésből vagy már végtelenül elege van az egészből, nekiállnak és színes papírcsíkokat vagdosnak, ragasztanak, vég nélkül. Vagy baj van a fejükkel, megártott a sok mézeskalács-sütés, ajándék után rohangálás vagy valamit nagyon is jól tudnak, amit mi nem.
A jelen a jövő
2012.12.20. - Jakab BálintBudapesten a "Télirózsás forradalom" akcióval a diákok néma csendben várják délután a Magyar Tudományos Akadémia előtt, hogy a kormány miként dönt a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban.
A hét első napján az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szalay utcai épülete előtt tartott tüntetésen Ábrahám Máté, a Diákellenállás a Felsőoktatásért nevű középiskolás szervezet vezetője arra kérte a résztvevőket, hogy országszerte iskolájuk előtt néma csendben sorakozzanak fel.
Még néhány napja sem látszott, hogy ez lesz belőle. Ma pedig még nem látszik, hogy mi lesz néhány nap múlva. Még kevésbé, hogy mi lesz az események vége. A történet túllépett önmagán. Már nemcsak a főiskolák és egyetemek, diákok és oktatók ügye ez, hanem a magyar kormánnyal szembeni egyik legnagyobb kihívás, hiszen itt nem gazdasági társaságokkal, politikai vagy bürokratikus alakulatokkal áll szemben, hanem a saját jövőjét is jelentő magyar társadalom egy meghatározó részével. Paradox módon saját magával. Diákokkal, szülőkkel, tanárokkal. A társadalomnak azzal a részével, amely már ma is nemcsak képvisel, hanem mond, mert mondhat érték- és politikai ítéletet, de még inkább azokkal, akik mondani fognak. Mert kitágulni látszik a középiskolák felé a résztvevők köre.
Ami most a felszínre került nem két év története. Húsz évé, és soktényezős.
"ne emberként tekintsenek"
2012.12.19. - Soós SzilárdHáromnegyed évszázaddal ezelőtt, 1937 decemberében kezdődött az a hat hétig tartó mészárlás, amelynek során japán katonák több százezer embert gyilkoltak le válogatott kegyetlenséggel az akkori kínai fővárosban. Az események megítélése ma is a kínai–japán viszony elüszkösödött sebe. 75 éve kezdődött a nankingi mészárlás / index
"Sanghaj, Peking, Tiencsin eleste után Csang Kaj-sekék Nankingba vonultak vissza, amelyre 350 ezer katonával támadtak rá a japánok. A várost december 13-án foglalták el. Ami az ezt követő napokon kezdődött, szavakkal nehezen leírható: a kínai közgondolkodás „Nanking meggyalázásaként” rögzítette a nemzeti emlékezetben. ... A katonákat azzal a paranccsal szabadították rá a védtelenekre, hogy „gyilkolási gyakorlatra” mennek, és a kínaiakra ne emberként tekintsenek. Egy későbbi vizsgálat igazolta azt, ami egy korabeli újságban megjelent: japán tisztek fogadásokat kötöttek, melyikük képes több embert lemészárolni."
Népek és kultúrák harcában jól állunk. Mindegyik közös vonása ez a "ne emberként tekintsenek". Ez annyira jól sikerült ott és akkor, hogy 6 hét alatt 3-400 ezer embert sikerült megkínozni és likvidálni. Ez egy "gyilkolási gyakorlat". De az alap a "ne emberként tekintsenek".
Fekete karácsony?
2012.12.18. - Pálfi ZsuzsannaEgyre többfelé láthatunk az üzletekben fekete díszeket, sőt még fekete műfenyőket is. Egy modernebb lakás stílusába és színvilágába jól beleillő lehet egy ilyen karácsonyfa és dekoráció, persze bevállalósabbnak is kell lenni az átlagnál ahhoz, hogy valakinél ilyen pompázzon. Nekem nagyon tetszenek, igazán különlegesek, bár kétségtelenül kissé komorabb a hangulata egy ilyen összeállításnak.
A karácsony sötét oldala (Szín Karácsony: fekete) -dekorella.hu
Karácsonyfa trendek. Ízlelgetem a szót. Végül is, miért ne? Ma mindennek trendje van. Az öltözködésnek, a frizuráknak, a boroknak, a zenének, a lakásdekorálásnak stb., miért ne lehetne trendje a karácsonyfáknak is. De milyen is az idei trend? A fekete a menő: Akár maga a fa legyen fekete, vagy az ilyen-olyan színű fákat fekete gömbök ékesítsék. Az egyik bevásárlóközpontban láttam fehér fán fekete díszeket először. Jól meg is néztem magamnak! Akkor még nem tudtam, hogy ez trendi, tudatlanságomban kellőképpen el is szörnyedtem. És hiába a neten nyert felvilágosítás 2012 divatjáról, úgy is maradtam.
- ‹ előző
- 139 / 159
- következő ›