A távol közel van

A szíriai ideggázos incidens után Donald Trump amerikai elnök az éjszaka folyamán elrendelte az Aszad-rezsim katonai bázisának bombázását. 

Bombázni kezdte Aszad bázisait az Egyesült Államok - mandiner.hu

A katolikus egyházfő hozzátette, imádkozik az áldozatok családtagjaiért, és felhívást intéz a helyi és nemzetközi szinten felelős politikusokhoz, hogy ”legyen vége ennek a tragédiának, és enyhülést kapjon a háborútól túl régóta elgyötört lakosság.

Ferenc pápa is elítélte a szíriai gáztámadást - 24.hu

Évtizedekkel ezelőtt, amikor elkezdődött a Panoráma műsor főcímzenéje, már előre untam a műsort. Nem azért, mert gyerekként unalmas felnőtteket láttam a képernyőn, hanem mert mindig szomorú és rossz dolgokat mutattak, miközben velem csupa jó dolog történt a kis életemben. A távoli helyszínek eseményei köszönő viszonyban sem voltak a megélt jelenemmel. Afrikában csontsovány gyerekek jártányi erő nélkül, míg én a Balatonban úszkáltam lángosozás után.

Ref500 (kis református önértelmezés) 2.

Több mint két évtizeddel ezelőtt jelent meg Békési Andor szerkesztésében tizenegy könyvecske, "Az evangéliumi kálvinizmus füzetei" címmel. Ezekben az írásokban a neves szerzők a református egyházban is ismeretlen ismerős reformátor, Kálvin tanítását, örökségét próbálták fontosabb témák köré csoportosítva közkinccsé tenni, nemcsak a lelkipásztorok és a teológushallgatók, hanem a presbiterek és az átlagolvasó számára is érthetõ, felhasználható módon, hogy a sorozat "Kálvint közel vigye a gyülekezetekhez". Ha erre akkoriban szükség volt, úgy ma talán még inkább.

Modern kálvinizmus, avagy a református identitás újra felfedezése - kalvinkiado.hu

1985-1990 között jelent az evangéliumi kálvinizmus füzetei sorozat, amelyben a kálvini életmű egy-egy téma köré csoportosítva és értelmezve került az olvasó elé. A kisméretű füzetek borítóján a sárga szín keveredett a négyszögbe rendezett magyar népi motívumokkal, jelezve értelemszerűen a hagyomány és újraértelmezés igényét. 2014-ben a Magyarországi Református Egyház kiadója egy kötetbe szerkesztve és bővítve kiadta ezeket az írásokat, amelyek alkalmat adnak a Biblia igazságaiban és Kálvin János örökségében való egyidejű elmélyedésre.

Miért nem viszitek templomba a gyermekeiteket?

Egy a talibánok által elfogott misszionáriust hetekig kínoztak fogva tartói, ám a férfi minden szenvedés ellenére csak annyit mondott, hogy megbocsájt, és imádkozik kínzóiért. A csoda pedig megtörtént, kínzója könnyek között tért meg. És valahogy az egész pakisztáni keresztény gyülekezetre ez a hozzáállás a jellemző: minden félelem, fenyegetés és erőszak ellenére büszkék hitükre, templomaik telve vannak, a gyermekeket születésüktől fogva a gyülekezetekbe szoktatják. És bár hozzánk képest mérhetetlenül szerény és nehéz körülmények között élnek, mégis alapvetően boldogok, hálásak és derűsek.

Egy pakisztáni keresztény nő üzenete az európai keresztényekhez kotoszo.blog

"Ezzel ellentétben itt Európában, ahol viszonylagos jólétben és békében élünk, valamiféle szomorúság és levertség ül ki az arcokra, gyönyörű templomaink konganak az ürességtől, vagy ha látogatja is gyülekezet, a tagok inkább idősek, gyermek pedig elvétve akad egy-egy istentiszteleten, misén. Miért nem viszitek templomba a gyermekeiteket?"

Hagyják békén a memóriámat!

A memória célzott manipulációja mentális betegségeket gyógyíthat, növelheti az intelligenciahányadost, javíthatja az emlékezőtehetséget. Az új eljárásokkal az emberiség a saját evolúcióját segíthetné elő. De nem veszélyesek a hamis emlékek? És nem lesz abból katasztrófa, ha az emberiség egyik fele szuperhumán létformává alakul?

Ha zavar a múlt, írd át a fejedben! - index.hu

Kedves Tudós Bácsik!
Ne haragudjanak, hogy ezzel a kurta-furcsa, ráadásul – előre bevallom – aggályoskodó levéllel zavarom Önöket komoly, az egész emberiség jövőjét érintő és befolyásoló tudományos munkájukban. Magamról csak annyit, hogy egy 47 éves – lélekben – kisfiú vagyok, aki szeretnék egész-ségesen felnőni, egész életem során fejlődni – s Erik Erikson óta tudjuk, hogy az élet egy egész életen át tartó pszicho-szociális fejlődési folyamat – és ehhez szükségem lesz a valóságosan,  identitásom részeként megélt múltamra, igazi emlékeimre, nem manipulált memóriámra is!

 

Hajrá, fiúk!

„Ne add fel, Noah!”
Facebook - DSDS

Általában csak pillanatokra kapok el valamit a tévéből, és érdektelenül tovább is megyek. De néhány hete leragadtam a készülék előtt. Az egyik német adón zenei tehetségkutató műsor ment. Az egyik versenyző egy tizenhat éves fiúcska, ahogy beszélt, és ahogy mosolygott, pont, mint az én tizenhárom éves érzékeny, művészlelkű fiacskám. Pont olyan kismackós, csak éppen ez a német kisfiú néhány évvel idősebb, és fekete bőrű gyermek. A műsor fellépőit Dubajba vitték, ahol eleve jó adag stresszhelyzetet teremtett maga a versengés, a kamerák előtti fellépés, de a tévések ezen felül olyan mondvacsinált problémákat idéztek elő, ami ebben a mikroklímában több játékost kikészített. Közöttük a tizenhat éves fiúcskát. Aki most először volt nagyon hosszú időre távol a mamájától. Ráadásul a versenyzők idősebbek voltak nála, és persze mindenki főleg magával és a saját előrejutásával volt elfoglalva. Éjszakánként a kisfiú ült egymagában, és keserűen sírt, csak úgy csurgottak a nagy krokodilkönnyek az arcán.

Nemi szabadságharc

Patch az interjúban azt is elmondta, hogy szerinte egészen hátborzongató, hogy a társadalom mindenkiről az olyan személyes információkat követel mint például a nemi hovatartozás. Hozzátette, ahhoz, hogy ez a szemlélet megváltozzon sok időre lesz szükség, de egyelőre ez a rendszer, és muszáj valamennyire igazodni hozzá.

Oregonban él az első hivatalos semlegesnemű amerikai - divany.hu

Van abban valami egészen abszurd, hogy korunk szabadságharcának egyik kitüntetett terepe az egyén nemi identitása. Ha megnézzük, hogy a mai egyéni függetlenségi törekvések mit tűznek zászlajukra, akkor azt látjuk, hogy ezek zöme a személyiség hagyományos identitásformáitól való szabadulás. Nem érvényesek a még „régen” magától értetődőnek vett identitások, mint például a nemi hovatartozás, a nemzeti önazonosság. Egyáltalán, a megegyezés abban, hogy vannak természetes adottságnak vett, általánosan elfogadott önazonossági formák, például férfi és nő, család, az érvényét vesztette. Semmi sem magától értetődő. S ami igazán riasztó, hogy ez a szemlélet, miután kizárólag az egyénre bízza identitásának megválasztását, kimondatlanul is tagadja, hogy létezhet még közös megegyezésen alapuló közösségi identitás. A nemi szabadságharc mögötti ideológia tökéletesen alkalmas egy társadalom belső koherenciájának, egységének, összetartó erejének a szétrombolására, és egy atomizált egyénekből álló, társadalomnak tűnő tákolmány létrehozására.

Érezd a különbséget!

Olcsóbb, egészségtelenebb összetevők és ízfokozók felhasználásával készülnek bizonyos multik magyar piacra szánt termékei – derült ki a közel száz élelmiszert összehasonlító hatósági vizsgálatból. Bár az árucikkek egy részénél csak elhanyagolható különbségeket találtak a szakemberek, jó néhány esetben egyértelműen kiderült, hogy az itthon kapható áruk minősége elmarad a nyugati színvonaltól.

A multik az alkoholt is kispórolják a sörből - magyaridők.hu

A miniszter kiemelte: a vizsgált termékek 70%-ában tapasztaltak eltérést a vizsgálat során.
Határozottan kijelentette, hogy a nyugati és a magyar piacra szállított termékek között minőségében,anyagaiban és összetevőiben is különbség volt. Vagyis a multik visszaéltek a hatalmukkal. És voltak olyan esetek is, amikor a cégek Magyarországon drágábban adták el a rosszabb minőségű élelmiszert - jegyezte meg.

Ezt gondolja a kormány a NÉBIH vizsgálatról - pénzcentrum.hu

 

Kérem szépen, mindennek van határa. Nem elég, hogy a múltkor megírta az internet, hogy a multik Magyarországra silányabb árut szánnak, mint külföldre, mára az is kiderült, hogy a sör sem az igazi. Szerintem itt húzzunk egy vastag piros vonalat, nevezzük ki Rubiconnak, és fogadjuk szent esküvéssel: no pasaran! Nem törhetnek át! Eddig és ne tovább! 

Gyermeknevelés - önmagadat adva

Óscar és Susana egy spanyol pár... fogták magukat, és egyéves biciklitúrára indultak Európában hétéves lányukkal, Lucíával és hároméves fiukkal, Daríóval. 

Két kisgyereküket húzva biciklizik körbe Európát - origo.hu

Tavaly nyáron indultak, és nagyjából tízezer kilométerre tervezik az utat. Túljutottak Spanyol- Francia- és Olaszországon, az Adria partján le Görögországba, aztán Bulgárián és Románián keresztül Magyarországra. Most Észak-Nyugat Európa következik...


Amikor elvállaltam a mai beugrást, azt gondoltam, valami csak lesz a "köz életében", ami megszólít, és amihez belőlem is megszólal valami. A napi politika csatározásai, kulturális és sportesemények közepette szembejött velem ez a riport, és bár nincs benne semmi pártpolitikai vagy közéleti szenzáció, és talán soha életemben nem fogok ilyesmit már megélni, mégis közelebb jött hozzám, mint bármi más.

Az egyházi iskolák fölöttébb szükséges voltáról

Iskolaválasztás előtt a szülők mindenféle szempontokat mérlegelnek, ezeknek egy része olyan elvont, hogy vajon tetszik-e tanítónő a gyereknek, és viszont. Más szempontok pedig nagyon is gyakorlatiak: például hány perc alatt lehet reggelente beérni, vagy indul-e eszperantó tagozatos osztály? És ott van még a fenntartó kérdése is, ami szintén egy fontos gyakorlati tényező. Amikor a lányom négy évvel ezelőtt iskolába ment, a városunkban négy általános iskola volt, közülük kettő önkormányzati, és kettő egyházi fenntartásban. A négy iskolából egy messze van, úgyhogy az eleve kiesett, reálisan tehát egy önkormányzati (azóta állami), egy református és egy katolikus iskola közül választhattunk.
A református iskola mellett döntöttünk, habár utoljára három évvel azelőtt jártunk templomban, akkor is egy unokatestvérem esküvőjén.

Egy református iskoláról – divany.hu

Aki érintett a témában tudja, hogy ezekben a hetekben történik az iskolákban a hittan-erkölcstan újra választásának lehetősége és ugyancsak ezekben a napokban kapják meg az első osztályba íratott gyermekek szülei a felvételről való értesítést. A milyen iskolát válasszunk a gyereknek szülői kérdés több összetevős. Szubjektív, ám kitűnő írás jelent meg egy sztereotipnek nem mondható megoldásról, amelyben, mi tagadás jólesően olvassa az ember, hogy egy egyházi iskola helytállt a kívánalmak tengerében.

Utolsó kalandjaink

A környezetszennyezés mára már túlnőtte a bolygónkat: nem csak a vizeinket, a talajt és a levegőnket árasztjuk el szeméttel, hanem a körülöttünk levő űrt is. A rendkívül gyorsan mozgó, egészen apró műhold- és rakéta darabkák nem csak az űriparnak és a hadászatnak jelentenek fejtörést, hanem az egyszerű hétköznapi embernek is. Lassan ugyanis tényleg ott tartunk, hogy bármikor a fejünkre eshet valami.

 Megcsinálta az emberiség: lassan az égből is szemét fog hullani? privatbankar.hu

Te elmennél az Antarktiszra?

Wynne-Hughes Veronika már két és fél éve utazik, hajóstoppal járta be a világot (…)  de most egy újabb utazást tervez, egészen pontosan egy két hónapos expedíciót az Antarktiszra.  (…) November közepén indul és január közepén tér vissza. Két hónap alatt fogja átsíelni a kontinenst, vagy inkább hegynek fölfelé sítalpakon átcsoszogni egy jókora szánt maga után húzva. (…) Mentálisan készíti fel magát leginkább, elvégre nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterheli az embert, hogy konkrétan semmi sincs körülötte a mínusz 50 fokban. (…) Ha sikerül, akkor Wynne-Hughes lesz az első magyar, ráadásul az első magyar nő, aki elsétál a Föld legdélibb pontjára

30 millióért cserébe mindenki megtapasztalhatja az abszolút semmit - 24.hu

Bár ha jól tudom, ez elsősorban egy egyházi, közéleti blog, mégis – azt gondolom – annak is van jelzésértéke, ha az ember időnként elvágyódik ebből a világból-egyházból-országból... Messzire... Mondjuk délre... Akár annyira délre, hogy ott már hideg van... Nagyon hideg... Tényleg, te elmennél az Antarktiszra? S ha igen, miért...?

 

Hivatás

Ez a betegség, a mellrák, szinte bizonyos vagyok benne, hogy a veszteséget, a gyászt vagy egyszerűen súlyos traumát átélő 40-es, 50-es nőket éri utol.
Nem gyilkosság áldozata Harcsás Judit - Origo

Keresték őt, aztán kiderült, hogy meghalt. Egy győri újságírónő tragédiájáról kolleganője megfogalmazta azt, ami Harcsás Judit sok kortársának sorsát meghatározza: a társtalanság, egy-egy álom kergetése, s annak beteljesületlensége, majd szinte menekülés a súlyos betegségbe.

Éljen a terrorizmus!

Barátságos és udvarias ember volt.

A börtönben lett muszlim a merénylő - inforadio.hu

Az utóbbi időben azon kaptam magamat, hogy összeesküvés-elméletet gyártok. Már kezdek félni magamtól. A valóságtól elrugaszkodott fantáziával ugyanis azon spekuláltam, milyen sok haszna is lehet a terrorizmusnak.

Az eldobott kulcscsomó esete

…az egyik diák eldugta a másik tolltartóját, ami miatt hangoskodni kezdtek. A pap állítólag többször rájuk szólt, majd úgy döntött, közéjük dobja a kulcscsomóját, az majd elhallgattatja őket. Ezt viszont olyan ügyetlenül kivitelezte, hogy telibe találta az egyik gyerek fejét, ráadásul nem is azét, akit figyelmeztetni akart. (…) A kisfiú a szülők szerint nagyon megszeppent az eset miatt, és azt mondta: soha többet nem akar hittanra járni. A plébános az eset után bocsánatot kért a szülőktől, azt mondta, nagyon bánja, amit tett, és felajánlotta, hogy állja a gyerek gyógykezelésének költségeit. A szülők nem fogadták el, és feljelentést tettek a barcsi  rendőrkapitányságon. 

Kulcscsomóval dobott fejbe egy diákot a hittanórán a babócsai plébános - index.hu

 

 

Ízlelgetem szegény babócsai papkolléga esetét az eldobott kulcscsomóval, a sértett fél jogos sértettségével, a kezelhetetlenné vált gyerekekkel, a hittanóra helyével az iskolában, a lelkészi, papi hivatás szerepével kapcsolatban. Mégis, miről szól mindaz, ami a somogyi falucskában történt? És miről nem?

Tikk-takk

Ha minden jól megy, a parlament áprilisban szavazhat az évente kétszer esedékes óraátállítás eltörléséről, Magyarország egész évben maradhatna a nyári időszámításnál. Ha még jobban megy minden, akkor az unió sem gördít ez elé akadályt.

A vasárnapi lehet az utolsó óraátállítás - 24.hu

Hamarosan itt van újra a mumus! Itt-ott már panaszkodnak miatta az emberek, felnőttek és nagyobb gyerekek egyaránt. Elvesz egy órát, megváltoztatja a hajnalok és reggelek fényviszonyait, fáradtságot okoz. Irigyelt személy az, akit nem érint rosszul az óramutatók tekergetése. 

Egyéni védekezésem a vasárnapi óraátállítás ellen az, hogy már szombat délután minden órát átállíttatok a lakásban. Mindezt annak reményében, hogy vasárnap nem érzek majd akkora fáradtságot. Ez azért problematikus, mert lelkészeknek az óraátállítás mindig "munka"napra esik. Szokás szerint vasárnap amúgy is hajnalban kell kelni, összekészülni, elindulni a szórványokba... Szóval a "hat helyett felkelünk ötkor" élménye túl brutális minden egyes tavaszi óraátállításkor.

A kiengesztőlődés hiánya

Lövöldözés történt a brit Parlamentnél, legalább 20 ember megsérült és négy ember meghalt… A hatóságok terrorcselekményként tekintenek a történtekre. A Parlament környékén kiürítették, a környék le van zárva, a közeli metrómegállót is lezárták. A közelben lévő London Eye óriáskereket is lezárták.

Újabb terrorcselekmény Londonban – index.hu

Még nem tudni, hogy van-e valamilyen összefüggés a mai és az egy évvel ezelőtti brüsszeli terrortámadások között. Európa fővárosa ma emlékezett arra, amiről nem gondolták, hogy megtörténhet. Aztán jött a mai, londoni merénylet, amelyet elsőre nehéz elkülöníteni attól az esetleges üzenetértéktől, amellyel egy másik kultúra üzent sajátosan az öreg Európának. Ebben az üzenetben benne van a nyitott társadalom kritikája, a politikai elit bénultsága és az a lelki hiátus, amelynek további fenntartása esetén esély sincs a megnyugvásra.

Leég a pofámról a bőr

A thaiföldi Bangkokban ez egy szokásos nap volt. Azonban a filmben szereplő jól öltözött emberek számára a vásárlás furcsa módon ért véget és ennek ijesztő üzenete is van. ... Talán így több ember fogja a jövőben meggondolni magát, mielőtt igazi bőrből készült árut vásárol. 

 A nő egy bőrtáskát akart venni – de mikor kinyitja rájön a véres igazságra csodalatos.co

Őrtüzek és vízjelek

Mai magyar költő, és egy versét megzenésítő hazai együttes alkotásaival is ünnepli a protestáns világ Wittenbergben a reformáció 500. születésnapját. (…) Az „új énekszöveg egy ismert református, evangélikus vagy metodista dallamra” kategóriában az első díjat a Zsoltárhang vízjelekben című vers kapta, melyet Miklya a 66. zsoltár dallamára írt. A „később megírandó dallamra írt új szöveg” kategória „modern” alkategóriájában pedig a Limesen égő című verse futott be, melyet a szintén magyar Hangraforgó együttes zenésített meg.  

Páratlan siker: magyar versekkel ünnepli a világ a reformációt - hvg.hu

Aisa

Az AFP hírügynökség tudósítójának becslése szerin Isztambulban több mint 10 ezren voltak a felvonulók, zömmel nők, és követelték, hogy „legyen vége a férfiak nőkkel szembeni erőszakcselekményeinek”, valamint Recep Tayyip Erdogan elnökre utalva azt kiabálták: Tayyip, Tayyip, fuss, fuss, mert jövünk!
Nők tüntettek Erdogan ellen - Orientalista

A nyugati világban óriási számban élnek török szavazók. Az ő megnyerésükre nemcsak hazájukból érkeznek kampányoló politikusok, de a helyben élő török közösség tagjai is aktívan részt vesznek az alkotmánymódosításról szóló szavazás előtti meglehetősen hisztérikus kampányban. Megdöbbentő az, mennyi nő kampányol Erdogan elnök ellen. Járják Nyugat-Európa nagyvárosait, osztogatják a cédulákat – a „nem”-mel, próbálnak rábeszélni. A tét óriási, és ők ezt a két világ között jól látják. Egyrészt ott van az esély, hogy Erdogan elnöki rendszerének bevezetése teljesen megszűntetné Törökország európai jellegét, és kemény iszlám törvényeket kényszerítene azokra is, akik nem kívánnak visszatérni egy szigorú, konzervatív saría-rendszerre.

A filiszteusoknak is igaza van?

– Nem lesajnáló a megnevezés: „Menjünk ezeknek a körülmetéletleneknek közelébe!”. Nem lenéző, nem gúnyos, nem is gőgös; – hanem saját magukra nézve, üdvbizonyossággal teljes. Ez a bizonyosság soha nem vetheti el a másikat. Ugyanakkor ez a bizonyosság erőt merít saját hitéből mindenkor. Lehet úgy reménységhez jutni saját hitünk igazságaiból, hogy ezzel nem tapossuk meg a másikét? Lehet-e nem feltenni azt a kérdést, hogy itt kinek van igaza, miközben mi bátran valljuk, hogy a mi Urunk, az Isten, mindent szépen intéz, mert Ő mindig az élet pártján áll? (6)

Steinbach József: "...az Úr előtt nincs akadály..." - igemellett.blog.hu

Nem tudom, ki olvassa rendszeresen a Reformátusok Lapjában évtizedek óta megjelenő rovatot, az Ige mellett címűt, amelyet már elég régóta Steinbach József püspök ír. A református Bibliaolvasó Kalauzt követő napi igemagyarázatok blogként on-line is elérhetők. A mi blogunk, a Reposzt, közéleti blog, tehát okkal vetődhet fel a kérdés, vajon hogy jön erre a felületre az Ige mellett? S már benne is vagyunk a dolgok sűrűjében, ha úgy tetszik, korunk tipikus gondolkodásmódjában: „ott” az igemagyarázat, „itt” a közélet, s vajon a kettőnek mi köze egymáshoz? Csakhogy ezzel a mai írásommal épp azt szeretném egy villanás erejéig bemutatni, hogy az igemagyarázat, az igehirdetés nagyon is tud közéleti lenni, még akkor is, ha a mai világunkat jellemző harsányság miatt sokak ingerküszöbét az Ige üzenete nem bírja elérni, s az igemagyarázat sokak szemében amolyan „ártatlan” műfajként tűnik fel, amelynek semmi köze úgymond közélethez. De ez nem így van. Az igehirdetés és az igemagyarázat igenis közéleti lehet, amennyiben aktuális problémára reflektálva az Ige üzenetét közvetíti. Itt van az Ige mellett rovat is, s Steinbach József rendszeresen foglalkozik mai problémákkal. A sok közül most egyet emelek ki.