Hecckampány végtelenre töltve
2015.09.28. - Jakab-Köves GyopárkaGauck szövetségi elnök a menekültválságot korszakos jelentőségű eseménynek nevezte. Még nehéz megítélni, mekkora lesz, de „a felvevőképességünk határai végesek”. Az uniós tagállamoknak meg kellene védeniük a határaikat.
„Segíteni akarunk, de a lehetőségeink végesek” – Frankfurter Allgemeine Zeitung
Miközben Németországban egyre jobban változik a közhangulat a migráns-kérdést illetően, Merkel népszerűsége ezen a héten jelentősen csökkent, és vezető politikusok ködösítve bár, de lassanként megfogalmazzák, hogy elég volt a menekültekből, mégis továbbra is a magyarok, és elsősorban Orbán Viktor a média kedvenc mumusa. A témában a hétvégén a ZDF közszolgálati tévé megmondó embere főműsoridőben, a Heute-Show-ban alaposan eldobta a sulykot. A német médiában vasárnapig amúgy is reggeltől estig folyt a viktorarban-ozás, amit a Volkswagen-botrány, és vasárnapra a szíriai katonai csapások végre elfojtottak.
Dobd ki a Bibliádat, olvass Koránt!
2015.09.27. - Köntös LászlóA francia kiskamaszoknak kötelezővé teszik a Korán tanulmányozását, a felvilágosodás viszont csak választható tananyag lesz. A két legismertebb „új filozófus” felháborodottan reagál.
A Korán kötelező oktatásának franciaországi terve egészen elképesztő. Persze, nem ez az első eset, amikor az ember azt látja, hogy a szélsőséges balliberalizmus belső logikája egészen abszurd eredményeket tud produkálni. Az ideologikus sablon mindig ugyanaz: küzdelem valamilyen fóbia ellen. Jelen esetben a feltételezett iszlamofóbia ellen. Az eredmény: kötelezővé kell tenni a Korán oktatását, miközben a saját kulturális múlt megismerése nem követelmény. Fóbiák természetesen vannak. Mégis, a fóbiák elleni küzdelem ideológiája tökéletesen alkalmas lehet arra is, hogy fóbiának látasson mindenféle megkülönböztetést, s ezzel lehetetlenné tegye a saját identitás megfogalmazását. Ez a kulturális önfelszámolás ideológiája. Az egyik filozófus, Bruckner egyenesen azt állítja, hogy "végül hamarosan megvalósulhat a Nobel-díjas író, Michel Houellebecq negatív utópiája, és Franciaország muszlim kalifátusra válhat." Finkielkraut pedig rámutat, hogy " Ez az iskola tehát nem oktatni akar, hanem bizonyos ideológiai szempontok szerint nevelni".
Alkonyat
2015.09.26. - Székely Attila„A legtöbb menekült fiatal, jól képzett és rendkívül motivált, pont ilyen munkatársakra van szükségünk” – jelentette ki a minap Dieter Zetsche, a Daimler-konszern elnöke. Az egyik legnagyobb német iparvállalat első embere ezzel elárulta, hogy Németország a magasabb erkölcsi szempontok mellett saját társadalmi problémáinak megoldását is várja a bevándorlóktól. A munkaerő elöregedése miatt évente 400 ezer képzett bevándorlót kellene befogadni ahhoz, hogy a gazdaság ne induljon hanyatlásnak. Jöjjenek tehát szegény szírek és afgánok, ezt parancsolja a szív és az ész, gondolhatja a német nagyvállalati és a politikai elit. Mindez azonban csak akkor működik, ha a menekültek nagy része jól képzett. Márpedig ez nincs így (…).Ha pedig megnézzük, milyen nézeteket, kulturális beidegződéseket hozhatnak magukkal a bevándorlók, attól minden bevándorláspárti liberálisnak meg kellene rémülnie.
Ettől minden bevándorláspárti liberálisnak meg kellene rémülnie - valasz.hu
Szép lassan azért lehull a lepel az európai politikusokról, bár eddig is sejtettük, hogy a humánum és a felebaráti szeretet mögött kőkemény üzleti érdek és pénzügyi megfontolás rejtőzik: a migránsválság, a közel-keleti, afgán, afrikai bevándorlók özöne egyáltalán nincs ellenükre, sőt, kifejezetten kívánják a fiatal, életerős férfiak és nők Nyugat-Európába érkezését. Európa öregszik és fogy, ahhoz pedig, hogy az életszínvonal és a gazdaság teljesítőképessége ne omoljon össze, szükség van a dolgos kezekre. Értem, értjük mindannyian. A kényelmes Mercedes, a tengerparti nyaralás, de legalább a reménybeli nyugdíj érdekében megfontolandó a zömmel muszlim bevándorlók érkezése.
Csakhogy.
Kerekerdő
2015.09.25. - Kutasiné Molnár BoglárkaVasdiplomát kapott Somogy legidősebb erdőmérnöke, akit Horthy Miklós és Rákosi Mátyás is ösztöndíjjal tüntetett ki, később az ő munkája nyomán erdősült a megye.
Horthy és Rákosi is ösztöndíjjal jutalmazta a legidősebb erdőmérnököt - sonline.hu
Az erdőhöz különleges szálak köthetik az embereket. Anthony De Mello indiai jezsuita szerzetes egyik rövid anekdotájában szerepel egy megözvegyült férfi, aki gyászát úgy dolgozta fel, hogy több százezer makkot ültetett. Remélte, hogy a tizedéből fa lesz. Lett is. Így jött létre a sok-sok hektárnyi tölgyerdőből egy hatalmas emlékmű szerettei emlékére.
Miért féltjük a keresztyén Európát?
2015.09.24. - Jakab BálintÉs mitől lenne a keresztény teokrácia jobb, mint a saria? Miért érezné jobban magát a többség, amelynek egyik isten sem létezőbb a másiknál, viszont mindegyik nevében hajmeresztő hülyeségeket próbálnak letolni a torkán? És ami még fontosabb: mit nyernénk azzal, ha kialakulna egy militáns kereszteslovag-réteg, amely már nem a szabadság nevében veszi fel a harcot a muszlim vallási tébollyal és valóban ijesztő beilleszkedési zavaraival, hanem csak úgy, ultraságból, meg azért, mert hangokat hall?
Nem vagyunk semmivel jobbak, amíg mindent elhiszünk, amit a Bibliából vezetnek le. Nem azt az Európát kell megvédeni, amely boszorkányt és tudósokat égetett vallási okokból. Nem is azt az Európát, ahol érinthetetlenek az egyház emberei, és gyerekeket gyalázhatnak halomra büntetlenül. Hanem azt, ahol egészséges, a világi törvényeknek alávetett kisebbséget alkotnak a földönkívüli lényekben hívők, és lehetőleg azt hallják ki a hangokból, hogy szeresd felebarátodat.
Nem csodálkozom, csak elgondolkozom azon, hogy miként tudnak olyan emberek holdudvart kialakítani maguk körül, akik a történelmet nem ismerik vagy szándékosan hamisítják. Tudom: fehér – feketében kell gondolkozni és írni. Mert úgy egyszerűbb és hatásosabb. Így tettek ebben a mostani európai válságban a nyugat-európai médiumok. Vannak a jó és vannak a rossz államok. Le is osztották a szerepeket: mi itt nyugaton vagyunk a jók, ti ott keletebbre a rosszak. Itt a demokrácia, ott a nacionalizmus. Itt a befogadás, ott a kirekesztés. És mindezt beszopja a polkorr média és adja is tovább. Mert egyszerű, mint a kétszerkettő.
Selfie
2015.09.23. - Soós SzilárdIdén eddig nyolc ember halálát okozták cápák, ehhez képest – a Telegraph szerint – tizenkét földlakó vesztette életét selfie készítése közben. A probléma komolyságát jelzi, hogy már létezik Wikipedia-aloldal, ahol gyűjtik azokat az eseteket, amikor az önfotózás következtében elhunyt vagy megsérült valaki. A világ legkülönbözőbb pontjain történtek ilyen jellegű tragédiák; a legjellemzőbb, hogy a fiatalok (leginkább 18-22 közöttiekről beszélünk) magas pontról lezuhannak, vonat alá esnek, áramütést szenvednek a fotó készítése közben; továbbá nem egy (kettő) esetben előfordult, hogy fegyvert sütöttek el az exponáló gomb helyett, és veszélyes állatok közelében megkísérelt selfie-kből is volt már komoly gond.
És ezek csak a végzetes tragédiák – a sérüléssel járó esetek száma ennek sokszorosa, mint ahogy arra már utaltunk a gyaloglással kapcsolatos balesetek arányának növekedéséről szóló anyagunkban.
A természetjáró egyház
2015.09.22. - Németh Tamás
A miniszterelnök hangsúlyozta: a természetjárás területén is most kell összeállítani a következő évek pénzügyi programjait, ezért arra biztatta a Magyar Természetjáró Szövetséget, a civil szervezeteket, az érintett önkormányzatokat, erdészeteket és az egyházakat, „rakják össze” elképzeléseiket és tegyék le a kormány asztalára, hogy beilleszthessék a fejlesztési tervek közé.
Orbán: A természetjárás fejlesztése - mno.hu
Természetjárás és egyház? Nem is rossz... S ha már maga a miniszterelnök szólít meg bennünket, gondoltam, „összerakok”, összeütök sebtiben valamiféle pályázati tervet... (Természetesen igyekeztem a többi megszólítottal való együttműködési lehetőséget is szem előtt tartani.) Előre bocsátom, ötleteimet, elképzeléseimet annyira nem kell komolyan venni, bár az ember nem is gondolná, hogy ahogy keresi az egyház helyét a természetben, közben mennyire megmutatkozik az egyház természete is...
Willkommenskultur evangélium nélkül
2015.09.21. - Jakab BálintNémetországban legalacsonyabb a születési ráta a világon. A kormány előrejelzései szerint a jelenleg 80 millió lakosú ország 68 millió főre csökkenhet 2060-ra. A német vezetést leginkább a munkaképes korúak megfogyatkozása aggasztja. Európa motorját 30 százalékos visszaesés fenyegeti e téren. A munkanélküliek aránya jelenleg 6,4 százalék, ami a legalacsonyabb szint az NSZK és az NDK egyesülése óta.
Néhány napot Németországban töltöttem egy konferencián, aminek a témája is érdekes volt, de még inkább azok a kérdések, amelyek a magyarországi helyzettel kapcsolatosan nekem, nekünk magyaroknak szegeztek. Merthogy a német média jó egy hónapja az embertelenség és idegengyülölet mintapéldájaként tálalta Magyarországot, annak miniszterelnökét pedig ördögként. Odaérkezésünkkor futottunk bele az első nagy határzárba, közel három órát vesztegelve az országhatár előtt, mígnem elérve az első kijáratot, kisfalvakon át, kukoricaföldek között átjutottunk a Duna másik oldalára, ahol ugyancsak rendőrök állták el az utat, de arcunkat látva és a német szót értve egy kézlegyintéssel tovább engedtek, miközben furgonok tucatjait terelték a parkolóból kialakított ellenőrző pontokra.
Tóta W. és a vallás
2015.09.20. - Köntös LászlóNincs mit csodálkozni azon, hogy a vallásosságból irracionális gondolatok és tettek sarjadnak. Hiszen eleve az a felvételi követelmény oda, hogy el kell hinni egy csomó fantasztikumot, csodát, angyalt, dzsinnt, prófétát, csillagközi overlordot.
Tóta W. Árpádot valami megszállta, s úgy gondolta, hogy ő most templomba megy. S ez a valami nagyon jó volt hozzá: hangokat hallott, s pont azt hallotta, amit hallani akart. Szerinte Páll László, a Kálvin téri gyülekezet lelkipásztora úgy általában a migránsok ellen beszélt, természetesen Isten nevében, s nem pedig azok ellen, akik törvénytelenül próbálják meg a magyar határt átlépni. S jön a következtetés: így jár az, aki a Bibliából vezeti le a menekültektől való ösztönös irtózását.
Valóvilágban
2015.09.19. - Székely AttilaAz egyik kérdés az volt, hogy vajon működik-e az államiság Európában, ha megtörténhet, hogy ellenőrizetlenül szakadjon ekkora embertömeg a kontinens országaira. Az USA területére lépve még arról is nyilatkoznia kell az idegennek, hogy járt-e tehénfarmon, van-e valamilyen fertőző betegsége, és az aktuális utazás során meglátogatott-e olyan országot, melyet az USA egészségügyi szempontból veszélyesnek tart. Nehezen fér az amerikaiak fejébe, hogy a számukra is gondot jelentő mexikói bevándorlóknál mérhetetlenül nagyobb tömeg hogy tud ellenőrizetlenül átjutni az Európai Unió határain. Olyan, mintha Európában nem volna törvényes rend. Ha Amerikában valaki törvénysértést követ el és menekülni kezd a hatóság elől, addig mennek utána, míg élve vagy halva érvényt nem szereznek a törvény erejének. Európában meg mintha a rendfenntartók tehetetlenek és erőtlenek volnának még ahhoz is, hogy fegyvertelen embereket a törvényben rögzített menekültügyi eljáráshoz sorba állítsanak.
Nem tudom, hogy igaz-e Szabados Ádám első mondata, vagyis, hogy 1956-ban volt csak szó annyit Magyarországról az amerikai médiában, mint ezekben a hetekben. Azért 1989-ben összeomlott a keleti blokk, 1990-ben szabad választásokat tartottak, mindenesetre tény, hogy az utóbbi időben a média vezető hírei közé kerültünk. És az is tény, hogy el kell olvasni Szabados Ádám nagyszerű írását ahhoz, hogy az ember rádöbbenjen arra, mekkora szakadék tátong a valóság, és a média által kreált látszat mögött. Micsoda meglepetés, mondhatnánk. Kész szerencse, hogy Szabados Ádám visszarántja az embert a földre, mielőtt még végleg belekeserednénk abba, hogy már megint mi vagyunk a világ hülyéi. Pedig dehogy.
Terelősáv
2015.09.18. - Kutasiné Molnár Boglárka- Ha a tengeren át tudtak kelni, komolyan gondolja bárki, hogy egy Duna, pláne egy Dráva megállítja a menekülteket, ha menni akarnak? – felelte megkeresésünkre Tarjányi Péter rendőrségi szakértő, amikor arról kérdeztük: a magyar-szerb határ keddi teljes lezárása után a migránsok alternatív útvonalként megcélozhatják-e a magyar-horvát határ baranyai, illetve somogyi szakaszát?
Új utakon a menekültek: egy folyó nem állítja meg a migránsokat - sonline.hu
Somogy nagy. Különösen, ha református egyházmegyékben gondolkodunk, hiszen még Nagykanizsa is ide tartozik Zalából. Somogy nagy. Egyesek szerint két egyházmegye is kijönne belőle. Hiszen milyen messze van a Balatontól a Dráva! Vagy nincs is messze, ha migráns-féle járóföldet veszünk alapul? Siófok és Barcs, Balatonszárszó és Somogyudvarhely, Fonyód és Kálmáncsa nem jár egymáshoz testvérgyülekezeti kapcsolatokat ápolni... Mert messze van. Egy pillanat alatt megváltozik azonban a kép, és a távolságot, mint üveggolyót megkapod. Itt van a pillanat!
Kendőben
2015.09.17. - Jakab-Köves GyopárkaA videóban a legkülönfélébb embereket lehet látni: kövéret és soványat, nagyon fiatalt és nagyon öreget, feketét, fehéret – és többek között egy fiatal, divatos nőt, aki kendőt visel. Olyan motívum ez, amellyel a nagy reklámkampányokban ezidáig nem lehetett találkozni.
Ki a célcsoportod? Van, akinek a jómódúak, van, akinek a kispénzűek, van, akinek a nők 0-tól 20 éves korig, vagy 40-től 60-ig, van, akinek a 60 feletti férfiak. Amikor egy cégnek mindenki beleszámít a célcsoportjába, ott azért nem árt az óvatosság a vásárló részéről. Pedig úgy tűnik, ezt szeretné sugallni a H&M legújabb reklámfilmje, amely szerint mindegy, hogy milyen vagy, a lényeg, hogy használt ruhádat a ruházati áruházlánc újrahasznosítja.
Természetesen
2015.09.16. - Soós Szilárd2015. szeptember 7-én kezdték meg tudománytörténeti jelentőségű vonulásukat a mindmáig ismeretlen telelőterület felé – adta hírül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A Csele névre hallgató kifejlett tojó és a legalább két éves Pétör nevű hím június 9-én és 10-én kapta meg a mindössze 4,5 gramm tömegű jeladóját Kardoskút és Kiskunhalas térségében. A madarak a költési időszak lezárulta után egy hónappal, szeptember 7-én kezdték meg az utazást. Két nappal később már mintegy 1200 kilométert megtéve Görögországban és Törökországban voltak, innen a Földközi-tenger nyílt vize felett indultak tovább.A madarak Észak-Afrika partvidékét szeptember 10-én érték el, másnap pedig már Egyiptom déli részén, valamint Líbia és Csád határvidékén repültek. Szeptember 13-ára, összesen mintegy 4 ezer kilométert megtéve Kelet-Csádig jutottak.
„Ha e mi földi sátorházunk elbomol...”
2015.09.15. - Németh TamásA menekülttábor Szentgotthárd lakott területétől viszonylag távol, Rábafüzes felé félúton helyezkedik el, maga az ipari park pedig őrzött terület. Ráadásul az ipari parktól néhány száz méterre már ott van Ausztria, ezért nem számítanak arra, hogy a menekültek közül sokan feltűnnének Szentgotthárd belvárosában. A polgármester szerint így nem valószínű, hogy a tábor megzavarná a város lakóinak nyugalmát. Hozzátette, hogy mivel az ide érkezők között sok lesz a kisgyermekes család, szükségük lesz karitatív szervezetek közreműködésére is.
Új menekülttábort húznak fel Szentgotthárdon - index.hu
Nem tudom, az angyal felzavarta-e a vizet? A borgátai gyógyfürdő káliumos, hidrogénkarbonátos vizét. Elkéstem. Tíz osztrák, német nyugdíjas már ücsörgött a medence szélén. Hetykén aggok, derűsen fonnyadók. Fecsegett a felszín, aztán a mélyről felbuborékolt hogy „Flüchtlinge”, meg „Zelt”, meg hogy „furchtbar...” És akkor súlyos csend zuhant a medencére. És akkor egy láthatatlan égi kéz megnyomta a pillanatmegállító gombot. És akkor - Lászlóffy Aladár után szabadon - megállt a világ a délelőttben...
Arany venyigék
2015.09.14. - Jakab-Köves GyopárkaKiugróan jó évjárat lehet az idei. A korai szőlőfajták már most 20 fokos cukortartalmat mutatnak, a később érő fajták - a napsütés függvényében - akár 24-25 fokosak is lehetnek.
Szomorú világot élünk, hogy az aktualitások között már alig jelenik meg hír az éppen meginduló, vagy folyó szüretről. Pedig nem csak munka és gazdasági haszon, hanem örömünnep a szüret. Az idei évi különös örömre adhat okot, régóta nem volt ilyen nagyszerű a szőlő. A 20 és afölötti cukorfok azt jelzi, a 2015-ös évjáratú borokra oda kell majd figyelni.
Mecsetek pedig épülni fognak
2015.09.13. - Köntös LászlóAz öbölmenti országok és Szaúd-Arábia továbbra sem hajlandó befogadni a szíriai migránsokat. A Frankfurter Allgeimene arról ír, Szaúd-Arábia kétszáz mecsetet építene Németországban.
Ne legyenek kétségeink, amennyiben tényleg olyan nagyszámú muszlim menekültet fogad be Európa, amilyenről ma a hírek szólnak, épülni fognak mecsetek. S ezt nem a riogatás szándéka, avagy a xenofóbia mondatja velem, hanem az a szimpla tény, hogy a letelepedők túlnyomó többsége számára a szekularizáció fogalma ismeretlen. Odahagyták hazájukat, mert menekülnek, vagy megélhetést keresnek, de a vallásukat nem hagyják. Sőt, az új környezetben még nagyobb szükségük lesz rá. Szaud-Arábia ajánlata enyhén szólva is cinikus. Viszont ettől függetlenül pontosan jelzi, ők tudják, hogy a muszlim hitű bevándorlóknak a munkán és a megélhetésen túl mire lesz majd igényük: kultuszhelyekre.
"Most még csak valami eszmét kell kitalálnunk"
2015.09.13. - Köntös László(Előszedtem egyik régi olvasmányomat. S hogy miért éppen most, nem kell magyaráznom. Gondoltam, egy részletet megosztok a Reposzt olvasóival. Természetesen, egy ilyen kiragadott rész nem képes visszaadni a dráma teljes mondanivalóját, érdemes az egészet elolvasni. De talán így sem minden tanulság nélküli. Amúgy pedig a szerző szerint a drámája "történelmietlen történelmi komédia", úgyhogy jó szórakozást!)
Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus
Fordította: Fáy Ádám
(Részlet az első felvonásból)
Három képről, érintettség okán
2015.09.12. - Székely AttilaOlvasónk a Keletinél fotózott le több, migránsoknak szóló tájékoztató plakátot, amelyen praktikus információk mellett alapvető kifejezések is szerepelnek németül, angolul és arabul. Például azt is felírták a plakátokra, hogyan kell németül a jogaikat követelni: a „köszönöm” csak ezután, a legvégén jön. A plakátokon a Welcome to Europe nevű szervezet logója látható.
Amit egy migránsnak először tudnia kell németül: „Jogom van...” - mandiner.hu
„Őszintén sajnálom a történteket. Csak mostanra tudtam összeszedni annyira magam, hogy írjak. Gyakorlatilag sokkos állapotban vagyok attól, amit csináltam és attól, amit csináltak velem.
László Petra: Őszintén sajnálom a történteket - mandiner.hu
Tiszta pesti vilájet: kollégánk tegnap esti fotóján a II. János Pál pápa téren táborozó menekültek éppen imára borulnak.
Ilyet se látott még: iszlám imaszertartás a volt Köztársaság téren - valasz.hu
Persze, választhattam volna három másik képet. Vagy négyet. Vagy többet. Vagy egy videót. Választhattam volna a szír gyermek képét, akit holtan sodort partra a tenger, vagy amikor Mamma Merkel szelfizik egy szír menekülttel, esetleg azt, amikor szőke német lányok „Welcome Refugees” felirattal köszöntik a menekülteket. Mindegyik kép üzenet, mindegyik kép beszédes, mert mindegyik kép mi vagyunk. Érintettek vagyunk.
Clean tiszta
2015.09.11. - Kutasiné Molnár BoglárkaA zuhanyzás a legtöbb embernél a napi rutin része. Nem így Dave Whitlock kémikusnál, aki merő kíváncsiságból már 12 éve nem fürdik. Helyette egy saját maga által fejlesztett baktérium spray-vel fújja be magát tisztálkodás címszó alatt. - index.hu
A kutyák 220 millió szaglóreceptorral rendelkeznek, szemben az ember 5 milliójával. Mégsem kell vizslának, boxernek vagy csivavának lenni ahhoz, hogy érezze az ember buszon, postán, templomban vagy boltban a másik ember illatát, szagát, bűzét. Bizony, ez fokozható, mert egyeseknél fokozottabb. Esetleg nincs lehetősége vagy igénye tisztálkodni. Még az is előfordulhat, hogy nem jól tud tisztálkodni, mert nem tanítják meg: sok kisgyerek például fürdik, de közben nem mosakodik meg.
Az ideális ember
2015.09.10. - Jakab BálintAz ideális testkép azonban állandó változásban van. A nyugati társadalom gazdagabb rétegei először az első világháború során találkoztak az élelmiszerhiánnyal és az ínséggel. Jobb híján, a soványság lett a szép, a követendő példa, a kövérség pedig negatív előjelű tulajdonságokhoz csapódott. Utóbbi nézet pedig azóta is tartja magát.
Van, amikor erényt lehet faragni a nyomorúságból, ahogy ez történt az ideális emberkép kialakulásával az utóbbi évszázadban. Bár a második világháborút követően az egységesülő európai piacon a mezőgazdaság iparosítását azért tűzték ki célul, hogy minden európai naponta egyszer ehessen húst. Ehhez képest egész társadalmi rétegek mondanak le részben vagy egészen a hús fogyasztásáról.
- ‹ előző
- 89 / 159
- következő ›