Az ökológiai krízis, amit a szó legszorosabb értelmében a bőrünkön érzünk, ami a levegőben van, nem csupán gazdasági, politikai kérdés, hanem komoly teológiai kihívás is. Ha egyetemes hitvallásainkat vizsgáljuk, feltűnően elnagyolt az első hitágazat megfogalmazása. Ami a hitvallások születése idejében talán elegendő volt, hiszen az emberiség többsége tudatában volt teremtett mivoltának, és igazán nem volt még fenyegetett állapotban a teremtett világ. Manapság viszont a pesszimistább tudományos jóslatok szerint utolsó időket élünk, a huszonnegyedik órában vagyunk. Talán még van esély megállítani a lassan visszafordíthatatlanná váló dekadens folyamatokat és a fenyegető egyensúlyvesztést. De ehhez mindenekelőtt a fejekben kell rendszerváltás, ha úgy tetszik: igazi metanoia, azaz megtérés. Olyan szemléletváltozás, ami hétköznapi, gyakorlati életvezetésünket is radikálisan áthatja és megváltoztatja.
Mintha szívességet tennénk valakinek, néha feltűrjük az ingujjunkat és felcsippentünk némi szemetet. Bólogatunk bőszen, amikor olajömlésről, szeméthegyekről olvasunk egy hírportálról, két évvel Kolontár után csóváljuk a fejünket, hogy milyen emberek is vannak. Szelektálunk kicsit, néha apróbetűzünk, visszanézünk a csöpögő csapra, aztán indulunk tovább - nagy kegyesen tettünk valamit, zöldültünk, akárki meglássa!
A helyzet az, hogy ez édeskevés. A helyzet az, hogy senkinek nem teszünk ezzel szívességet. A helyzet az, hogy ez már régen nem elég. Különben sem kérés, amire mi udvariasan odafigyelünk. Ez parancs, egyértelmű és nyilvánvaló, a Teremtő parancsa.
A keresztények hivatalos formában kicsit késve ébredtek rá a helyzetre. Sőt, a nyugati világ, a maga nagy kirajzásaival, hódításaival, ipari forradalmaival elég sokat rontott a dolgon. De jobb később, mint soha, érdemes felkelni és felmutatni, tudjuk, hogy vétkeztünk/vétkezünk, készek vagyunk a változtatásra. Igen, jól mondja Gáncs Péter evangélikus püspök, ide megtérés kell.
A Teremtés ünnepe egy transzparens, amit a történelmi egyházak közösen tartanak a magasba. Öröm, hogy egyre nagyobb a felülete, egyre messzebbről látszik - ebben az évben elég sok gyülekezet, közösség csatlakozott valamilyen formában a héthez. Azonban ez az egész akkor ér valamit, ha tud tenni azért, hogy változzunk és változtassunk.
Vigyáznunk kell a helyre, ahol élünk. Segítenünk kell azt a csodálatos rendszert, amit otthonunknak kaptunk. Isten nem kéri tőlünk, hanem parancsba adta. Az Édenbe helyezett embernek kijelölte a munkáját: művelje és őrizze (1Mózes 2,15). Ez nem kérés, amire szabadidőnkben szakíthatunk egy kis energiát. Ez alapvető parancs, aminek meg kellene határoznia az életünket - közösségeink életét. Hangadókká kell lennünk, de aprópénzre váltott tettekkel, mert a jelszavak már senkit nem mozgatnak meg.
Én magam az emberre (magunkra) nézve pesszimista vagyok. Aki reményt ad, a visszatérő Úr, ő az új eget és új földet is megígérte. Ettől függetlenül, addig is van dolgunk, a saját életünk terében, a saját házunk tája körül. Vigyázni társainkra a teremtettségben.
Végezetül hadd legyen itt a Teremtés ünnepe honlapján található köszöntő Nobilis Máriótól:
"Ami a legalapvetőbb és a legkézenfekvőbb, azzal szoktunk a legkevesebbet törődni. Minden eszmerendszer a maga módján fejezi ki ezt a felismerést, aszerint, ahogyan a problémát érzékeli. Heidegger szerint „létfelejtésben” élünk, és a létezésre magára kellene újra és újra rákérdeznünk. Jézus Krisztus pedig nemcsak saját kortársait, hanem minden kor emberét a szeretet Istenével akarja újra élő kapcsoltba hozni: azzal, akiben mindnyájan „élünk, mozgunk és vagyunk” (vö. ApCsel 17, 24).
Ennek az alapvető keresztény felismerésnek a mai kor problémáira válaszolni próbáló megfogalmazása, hogy figyelmünk középpontjába kellene állítanunk teremtett voltunkat: az ember és környezete teremtettségét, mégpedig a Jézustól tanult szeretet szemével nézve.
Ahhoz, hogy az emberiség útja elkanyarodjon a fenyegető szakadékoktól, melyek felé rohanni látszik – az éghajlatváltozás csapdájától, a környezetszennyezéstől, a Föld javainak igazságtalan elosztása által okozott egyre nagyobb feszültségektől –, meg kell tanulnunk újra harmóniában élni Isten teremtett világával. És meg kell tanulnunk jól viselni ennek a teremtettségnek a felelősségét is – mert a teremtmények között mi, emberek felelősséget hordozók vagyunk.
Honlapunk ennek a kereszténységből forrásozó, de minden ember számára reményt adni képes gondolatnak a gyakorlati megvalósulását szeretné elősegíteni. A magyar keresztény egyházak körében pár éve kezdett meggyökerezni az a nemzetközi kezdeményezés, hogy szeptember-október folyamán ökumenikus módon ünnepeljük meg a Teremtés Hetét, és fordítsunk fokozott figyelmet a teremtett világ védelmére. Az időpontválasztáshoz a különböző keresztény (ortodox, katolikus, protestáns) hagyományok, de a környezetvédelmi mozgalmak is alapot adnak. Hazánkban szeptember utolsó és október
első vasárnapja közötti időszakot javasoljuk a közös ünneplés és közös cselekvés kiemelt időszakának.
Az ezen a honlapon felkínált gondolatok, kezdeményezések és kapcsolatok elsősorban a különböző keresztény felekezetek közösségeit, gyülekezeteit célozzák és tartják szem előtt, de nem azzal a szándékkal, hogy valamiféle belterjes gondolkodásmódot hozzanak létre, hanem hogy segítsék megnyílni ezeket a közösségeket környezetük, embertársaik felé; legyenek ők az Isten által annyira szeretett világ fenntartható fejlődésének motorjai.
Az evangélikus, katolikus és református, metodista egyházak Magyarországon több-kevesebb ideje már foglalkozni kezdtek a keresztény ember felelősségével a teremtett világ iránt, és eziránt elkötelezett munkacsoportjaik egymással is felvették a kapcsolatot. Ezen a honlapon – az összes többi keresztényekkel is – közös elkötelezettségüknek szeretnék jelét adni, abban a tudatban, hogy Krisztus tanítványaiként nem csak önmaguk javára, hanem elsősorban minden embertársuk és a társadalom közösségeinek szolgálatára kell állniuk az evangéliumból merített bátorsággal."
Mindannyiunknak áldott és gyümölcsöző parancsteljesítést kívánok - nem csak erre a hétre...
Hozzászólások