Sok minden megmagyarázhatatlan számomra az életben. Azokon mindig csodálkozom, s azokat mindig irigyeltem, akik mindenre tudnak magyarázatot. Akiknek minden olyan magától értetődő. A minap például a Pannonia Reformata Múzeum Hajlék az Örökkévalóságban c. kiállítását próbáltam meg valakinek elmagyarázni, s mondtam, hogy a kiállítás a halál-problematikával kezdődik. Azzal a kérdésfelvetéssel, hogy miért halunk meg? De csak nézett rám, s már a kérdést sem értette. Szóval, titkok között élünk, már ha az ember képes még kérdezni és csodálkozni. Számomra a legnagyobb titok az Egyház. Azért, mert ismerem belülről: tökéletlen emberek sokasága, magamat is beleértve. Ha valami halálra van ítélve, akkor az az Egyház. Ehhez képest kétezer év óta létezik, s bármilyen sokan és bármilyen sokszor megjósolták is a végét, csak nem bír megbukni. Az Egyház megmagyarázhatatlan.

A legfontosabb közös célunk, hogy politikai pártoktól független keresztény diskurzust szeretnénk. Ugyanis jelenleg Magyarországon nem papok és teológusok, lelkészek és hitoktatók mondják meg, ki keresztény és ki nem, mi a keresztény kultúra és mi nem, hanem politikusaink. Úgy hivatkoznak Istenre, keresztény értékekre mint pártprogramra. Ez soha, egyetlen történelmi korban nem kecsegtetett túl sok jóval.

Hirtelen felindulásból - Keresztény Kultúra

Megjelent egy új keresztény közéleti blog, amelynek indulásáról Laborczi Dóra főszerkesztő ezt írja: „Ha az ember szinte hetente találkozik olyan szövegekkel, amelyeket nem tud hol lehozni, létre kell hozni egy új felületet. Ebből született, születik most ez a blog, hirtelen felindulásból, a Kötőszó evangélikus közéleti blog egykori szerkesztőitől.” Nem ismerem a konkrét történetet, de annyi azért átjön ebből a néhány mondatból is, hogy manapság éppen nem kockázatmentes vállalkozás egy keresztény/keresztyén közéleti bloggal a nyilvánosság elé lépni. A miértre a válasz nagyon egyszerű: a politika miatt. S mint a Keresztény Kultúra elindításának indoklásából kiderül, Laborczi Dóra és szerkesztő társa, Nagy Szabolcs, szeretnének egy „politikai pártoktól független keresztény diskurzust” elindítani. Ugyanis: „Ugyanis jelenleg Magyarországon nem papok és teológusok, lelkészek és hitoktatók mondják meg, ki keresztény és ki nem, mi a keresztény kultúra és mi nem, hanem politikusaink. Úgy hivatkoznak Istenre, keresztény értékekre mint pártprogramra. Ez soha, egyetlen történelmi korban nem kecsegtetett túl sok jóval.” A diskurzust üdvözlöm. De egy keresztény/keresztyén közéleti blog, már ha tényleg a szó elsődleges értelmében a közéletről szól, soha nem lehet politikamentes. De nincs ezzel semmi baj. Ez nem a szerkesztők hibája.

Nincs ember, aki ma megmondaná, hogyan alakul Európa a közeli jövőben. Ma sok minden eldőlhet, pontosabban körvonalazódhat. Egy biztos: ez a mostani választás azért tűnik olyan sorsdöntőnek, mert repedés keletkezett a II. Világháború után kibontakozó, megszilárduló, s aztán megingathatatlanul stabilnak látszó liberális konszenzuson. Közkeletű nevén, a sokat emlegetett, unos-untalan hangoztatott európai értékrenden. Pontosabban, nem is ezen az értékrenden, hiszen ki ne értene egyet a szolidaritás, az emberi méltóság, a szólásszabadság, a demokrácia, a kultúrák kölcsönös tisztelete, a nemek egyenlősége szép eszméivel? A liberális konszenzuson azért keletkezett repedés, mert minden jel arra mutat, ez a liberalizmus, avagy nevezzük a „progresszió” eszmevilágának, elvesztette az európai értékek értelmezésének monopóliumát. Megjelent egy új-régi ideológiai vonulat, összefoglalóan a konzervatív eszmevilág, amely kétségbe vonja az európai értékvilág liberális értelmezését, s Európa önértelmezésébe be akar emelni két nagyon fontos vonatkozást. Nevezetesen a nemzetet és a kereszténységet.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Református Egység ünnepén Debrecenben, -, ahogy ő fogalmazott - a “reformáció őrvárosában” ünnepi gondolataival köszöntötte a megjelenteket, akiket a református közösség tartópilléreiként szólított meg.

Kijelentette, nem szabad a hitünk megvallásától tartanunk, mert ezzel nem ütünk lyukat páncélunkon. Ellenkezőleg. Beszédében kifejtette, hogy “a hit vér, a Kálvin csillag pedig a jelzés, hogy veletek vagyok, hogy tartozom valahova, hogy van egy egység, amely számomra, számunkra biztonságot, erőt jelent.”

Hangsúlyozta, hogy “reformátusnak lenni jó”. Ha pedig nemcsak tíz, de ötszáz évre tekintünk vissza, akkor arra gondolhatunk, hogy “reformátusnak lenni nehéz, de felemelő elhívás".

Novák Katalain: reformátusnak lenni jó - csalad.hu

Tegnap és tegnapelőtt lezajlott a Magyar Református Egység Napja Debrecenben. Mint köztudott, a rendezvényt az indokolta, hogy tíz évvel ezelőtt jött létre a Magyar Református Egyház, amely kimondta a Trianon óta államhatárok által szétszakított magyar reformátusok szellemi – lelki – kulturális egységét. Akkor létrejött valami, pontosabban ünnepélyesen újra kimondatott valami, ami amúgy mindig is megvolt: a magyar reformátusok szétszakíthatatlan történelmi közössége.

Ha egy szülő választhat, hogy egy több pénzzel gazdálkodó, emiatt jobb állapotú épületben működő egyházi iskolába íratja a gyerekét, ahol a tanárok a magánkiadók jobb minőségű tankönyveiből tanulhatnak, míg a másik oldalon egy omladozó vakolatú, központosított rendszerben működő állami iskola van, hát, akkor valószínűleg – függetlenül attól, hogy vallásos családról van-e szó, vagy sem – nem az állami iskolát választja.

Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra - Index

Az Indexen megjelent egy terjedelmes cikk különböző tanulmányokra és kutatásokra hivatkozva, amely azt állítja, hogy az egyházi iskolák állami támogatása az államiakéhoz képest négyszeres. Természetesen foglalkoznánk ezzel a súlyos állítással, ha az írás megmaradna bizonyos kutatók e téren végzett kutatási eredményeinek ismertetésénél. De nem ez a helyzet. A cikk alapvetően azért íródott, hogy magyarázatot adjon arra a tényre, hogy miért növekszik az egyházi iskolákban tanulók száma. A magyarázat eszerint a következő: „Ha egy szülő választhat, hogy egy több pénzzel gazdálkodó, emiatt jobb állapotú épületben működő egyházi iskolába íratja a gyerekét, ahol a tanárok a magánkiadók jobb minőségű tankönyveiből tanulhatnak, míg a másik oldalon egy omladozó vakolatú, központosított rendszerben működő állami iskola van, hát, akkor valószínűleg – függetlenül attól, hogy vallásos családról van-e szó, vagy sem – nem az állami iskolát választja.”

Bősz Anett: A kereszténységet a legüldözöttebb vallásként emlegetni, hazugság

Facebook

Azbej Tristan egyik bejegyzése hívta fel a figyelmemet Bősz Anett liberális országgyűlési képviselő bejegyzésére, aki a Sri Lanka-i kereszténységmészárlás után képes volt ezt a mondatot leírni: „A kereszténységet a legüldözöttebb vallásként leírni hazugság.” Állítását nem támasztja alá tényekkel, hanem ezzel a mondattal: „Elég csak a zsidók és palesztinok vég nélküli csatájára gondolni Izraelben, a legutóbbi ausztráliai támadások áldozataira, akik muszlimok voltak, vagy a buddhisták által muszlim rohingyák ellen elkövetett, mianmari népirtásra. A buddhista Tibettől megvonni a függetlenséget, vajon a más vallásúakkal szembeni erőszaktételnek minősül-e? Én azt mondom, igen. Aki velem egyidős, vagy csak egy kicsit idősebb, annak gyerekkorában az IRA folyamatos terrortámadásai töltötték meg az esti mese utáni híradók külföldi blokkjait. A szélsőséges katolikus szervezet 1972-ben kezdte meg a protestánsok elleni hadjáratát. Hosszan folytathatnánk a sort.” Mit lehet az ilyen hozzáállásra mondani? Felháborító.

Bősz Anett nyílt levélben válaszolt Azbej Tristan-nak, a levélre pedig Szilvay Gergely reagált. Én viszont szeretnék ezúttal Bősz Anettnek ennél az emlékezetes mondatánál maradni: "A kereszténységet a legüldözöttebb vallásként leírni, hazugság." Jól jegyezze meg az olvasó: a kereszténységet ma a legüldözöttebb vallásként emlegetni poltikailag nem korrekt. A liberális káté szerint. 

A csapból is keresztény rettegés folyik...

Balavány György: A kereszténységre egyetlen komoly veszély leselkedik: hogy a hívők sem veszik komolyan - 24.hu

Hadd csináljak (nem először) egy kis reklámot Balavány Györgynek, a kereszténység nagy ismerőjének és oktatójának. Úgyhogy, direkt kérem az olvasót, legyen olyan kedves, betűről betűre olvassa el kedvenc szerzőnk cikkét a 24.hu-n, amely írás, nem mellesleg, Húsvét vasárnapján jelent meg, s nem mellesleg, a Sri Lanka-i kereszténygyilkolás napján. Azért olvassa el, mert amit mondani akarok, nem vitatkozás a cikk egyes tételeivel, ezt megtette Szilvay Gergely, hanem inkább megállapítás a cikk szerzőjéről. Nos, Balavány úrnak sikerült bemutatnia, milyen is a kereszténység iránti teljes részvétlenség. Ez – más szavakkal – a nyugati-civilizált-humanista krisztofóbia tökéletes példája.

Engem keresztyénként mindig zavart az olyan megfogalmazás, miszerint „a keresztyének úgy hiszik, hogy Jézus Krisztus feltámadt”. Avagy személyesre fordítva: „Én hiszem, hogy Jézus Krisztus feltámadt” Ez a megközelítés, még ha igaz is, emberek hitéről beszél pusztán, s azt állítja, hogy a keresztyének azok, akik hisznek Jézus Krisztus feltámadásában. Ezzel viszont elsikkad az a körülmény, hogy a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló beszámolók mégis csak egy történeti eseményről szólnak. Nem megkerülhető tehát az a kérdés, hogy most akkor Jézus Krisztus „objektíve” támadt-e fel, avagy egyszerűen voltak emberek, akik elhitték, hogy feltámadt, s ennek a hitnek a hagyománya a keresztyénség?

Gondolatban és lélekben mi is ott vagyunk az utcára vonuló párizsiakkal és együtt énekelünk és imádkozunk velük. Leborulunk a mindenható Isten felséges színe előtt, s valami olyasmit élünk át, hogy ennek a templomnak a tragikus pusztulásában velünk történt valami.

Ez a társadalom gigantikus erkölcsi hulla.

TGM: A válságról az ifjúságnak - hvg.hu

Tamás Gáspár Miklóstól, az erkölcsi utópiák rettenthetetlen hazai prófétájától megint megkaptuk. Olyan ő, mint egy mai Savonarola, aki az általa felépített eszményi világot kéri számon a valóságon, s éktelen dühbe gurul, ha azt tapasztalja, hogy a valóság csak nem bír úgy alakulni, ahogyan annak kellene. Ezért aztán válogatás nélkül szórja tüzes nyilait szinte mindenkire, kormánypártokra és ellenzékiekre, és ítéletet hirdet. Szerinte ez a mai magyar társadalom egy „gigantikus erkölcsi hulla”. Hogy miért csak ez a társadalom az, nem derül ki cikkéből.

Mit csinálna ez a társaság, ha Jézus eljönne újra?

Tudjuk a választ: kitennék a plakátra Soros helyére. Tökéletes upgrade. Egyrészt ő is zsidó, ami kampányok esetében kifejezetten előnyös, ezenkívül Sorosnál sokkal határozottabban menekültpárti és még nála is eltökéltebben globalista.

Joga van tudni, mire készül Jézus! - hvg.hu

Mint arra az egy héttel ezelőtti posztomban reflektáltam, a Századvég Alapítvány egy konferenciát szervezett, amelynek ez volt a címe: „Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának?”. Erre reagált eléggé éles és árnyalatlan módon Gomperz Tamás a HVG-ben. A kirajzolódó képlet nagyon egyszerű, ám ugyanakkor pontosan kijelöl egy sajátos frontvonalat, amelynek mentén ma a küzdelem folyik Európa kulturális jövőjéért. S ebben a küzdelemben, nem meglepő módon,  hangsúlyos kérdéssé vált, hogy ki képviseli a kereszténységet?

A Századvég Alapítvány nyolc pontja a keresztény kultúráról

1. Európa kultúrája keresztény, ez nem lehet vitakérdés.

2. A keresztény kultúra felvállalása nem hit, hanem sorskérdés. A közös jövőnk függ tőle.

3. Függetlenül attól, hogy ki hányadán áll Istennel, a keresztény kultúra a mi közös sorsunk. Megvédése kötelességünk.

4. Európa keresztény kultúráját veszély fenyegeti kívülről. Ha az iszlám teret hódít a kontinensünkön, nem élhetünk úgy tovább, ahogy eddig.

5. A keresztény kultúrát veszély fenyegeti belülről. Vannak olyan politikai erők Európában, amelyek gyengíteni akarják a keresztény elköteleződést, mert azt gondolják, az visszafogja Európát.

6. Azért is gyengíteni akarják, mert a keresztény kultúra Európában szorosan összefügg a nemzeti keretekkel. Aki tehát a keresztény kultúrát gyengíti, az a nemzeteket is gyengíteni akarja.

7. Mi, magyarok büszkén vállaljuk keresztény nemzeti elkötelezettségünket.

8. A hit személyes meggyőződés, amelynek védelme a keresztény közösség feladata. Az ebből kinövő kultúra védelme pedig az állam kötelessége.

Századvég: kötelességünk megvédeni a keresztény kultúrát - 888.hu

A Századvég Alapítvány konferenciát rendezett „Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának?” címmel, majd egy nyolc pontból álló nyilatkozatot fogadott el. A konferencia rövid összefoglalója itt olvasható, a nyilatkozat pedig itt. Ennek harmadik pontja így szól: „Függetlenül attól, hogy ki hányadán áll Istennel, a keresztény kultúra a mi közös sorsunk. Megvédése kötelességünk.” Vélhetően ez a mondat sokak véleményébe – hívőkébe és nem hívőkébe – ütközhet, hiszen azt állítja, hogy a keresztény kultúra attól függetlenül létezik, hogy ki hogyan viszonyul az Isten-kérdéshez. Ez nyilvánvalóan ellentmondás, mert a kereszténység mégis csak vallás, s mint ilyennek a lényege a személyes viszonyulás Istenhez. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a kereszténység kulturális dimenziója vajon elképzelhető-e a személyes istenhit nélkül, s vajon az idézett mondatban megfogalmazott ellentmondás feloldható-e?

Én keresztény is vagyok, demokrata is vagyok, éppen ezért soha nem lennék tagja egy olyan pártnak, ami kereszténydemokratának titulálja magát.

Philippe Lamberts: Európa csak együtt működik - SZEMlélek

Érdekes beszélgetést folytatott Gégény István a SZEMlélek magazinban Philippe Lamberts-szel, az Európai Parlament zöld frakciójának vezetőjével. Ebben az ismert belga képviselő hitet tesz kereszténysége mellett, ugyanakkor erős kritikát fogalmaz meg az önmagukat kereszténynek tartó pártokkal szemben. Azt állítja, hogy ezek a pártok valójában nem keresztények, mert a politikai hatalom függővé teszi őket. Mint mondja, „a politika, a hatalom gyakorlása függőséget képes okozni – a természeténél fogva invazív, korrodálja a személyiséget. Még ha csak egy kicsiny hatalmat is kap valaki, olyan függőségi erő hatása alá kerül, mintha elkezdene drogozni. A hatalom hajtóerő, üzemanyag az egoizmus számára, s ha nem figyelsz oda kellőképpen, teljesen felemészt. Ez az invazív része a dolognak, s ez okozza azoknak az emberi értékeknek a korrózióját, amelyekkel korábban rendelkeztél.”  Azt is állítja, hogy „az egyháznak politikai ereje van, pedig ennek nem szabadna így lennie. A vallásnak a lélekről kellene szólnia, nem a törvényhozásról. Ha pedig összekeverednek az eszközök, abból az következik, hogy a vallást felhasználják erőszakosságra, háborúskodásra, kirekesztésre, meg ami ezekből még fakad.” Lamberts feltalálta a politikamentes kereszténységet?

Azt kívánjuk Európa népeinek, hogy "hulljon le szemükről a hályog, hogy lássák és értsék; keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát, és Európa nem lesz többé az európaiaké" - mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken Budapesten, a Múzeumkertben.

Keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát, és Európa nem lesz többé az európaiaké - miniszterelnok.hu

A mai magyar és európai társadalmakban sokak idegeit borzolja, ha Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy pozicionálja politikáját, mint amelyiknek egyik alapvető elvi tartópillére a keresztény kultúra védelme. Ez a küzdelem a kereszténységhez való kulturális viszony kontextusában különös élességgel bontakozott ki a népvándorlás körüli globális vitában. A politikai-világnézeti ellenfelek ugyanis abból indulnak ki, hogy a népvándorlásnak a befogadó társadalmakra gyakorolt várható hatását már nem lehet egy valaha volt keresztény Nyugat felől értelmezni, hiszen ez a Nyugat már rég megszűnt. Tehát amikor Orbán a keresztény kultúrát akarja védelmezni, akkor valójában valami olyasmit akar védelmezni, ami már nem is létezik. Mi több, ellenségképet is kreál, mintha bizony a bevándorló milliók fenyegetést jelentenének egy állítólagos keresztény kultúrára, ami már nincs is. A képlet egyszerű: Orbán egy nem létező keresztény kultúrát vizionál csak azért, hogy elrejtse az amúgy brutális és kérlelhetetlen politikai küzdelmét a hatalomért. A kereszténység számára csak egy nyelvpolitikai harci eszköz.

A CDU és a CSU közös Bundestag-frakcióvezetője, Ralph Brinkhaus nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy muszlim vezesse Németországot. A kereszténydemokrata politikus erről az Idea evangélikus hírügynökségnek beszélt – számolt be a Welt.

A CDU-CSU frakció vezetője szerint egy muszlim is lehetne német kancellár - hirado.hu

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) hagyományosan közös Bundestag-frakciójának vezetője, Ralph Brinkhaus, azt találta mondani, hogy Németországot akár muszlim kancellár is vezetheti. Nyilatkozta ezt egy evangélikus hírügynökségnek. Mondhatnánk erre, hogy ez szimpla árulás, hiszen egy keresztény hátterű pártformáció képviselője nem mondhat ilyet. De azt hiszem, a helyzet ennél rosszabb.

Nem ismerem ugyan a nyilatkozat konkrét hátterét, Brinkhaus motivációit, de azt feltételezem, hogy ő ezt tényleg teljesen ártatlanul, komolyan gondolja. Annál rosszabb.

Miért ignorálják a nemzetközi szervezetek a helyzetet?

Mi politikai okokat sejtünk mögötte: nevezetesen, hogy a liberális politikai narratívába nem fér bele, hogy keresztényeket üldöznek.

A halál völgyében vannak az üldözött keresztények – Azbej Tristan a Mandinernek

Veszprémy László Bernát interjút készített Azbej Tristan-nal, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárral. Ebben az államtitkár elmondja, ami egyébként közismert kellene, hogy legyen, hogy ma világszinten a keresztyénség a legüldözöttebb vallás. Okkal vetődik fel a kérdés, amit Veszprémy fel is tesz, hogy a nemzetközi szervezetek miért nem vesznek tudomást a keresztyénüldözésekről? Azbej Tristan azt válaszolja, hogy emögött vélhetően politikai ok van, s a liberális narratívába nem fér bele, hogy keresztyéneket üldöznek. Ez így van. Viszont ez már annak a következménye, hogy a meggyengült keresztyénség olyannyira elveszítette politikai súlyát, hogy a mellette való határozott és harcos kiállás elmaradása – ami amúgy az emberjogi-humanitárius világképből következne – nem jár politikai kockázattal.

Tegnap eltemettük Bellai Zoltánt.

Vele elment egy kifutó magyar református lelkészgeneráció olyan tagja, aki markánsan hordozott még valamit a régi magyar paraszti világ református kegyességéből, mentalitásából és világképéből. Mondhatnám, hogy nagyon református volt. Nem tudott nem az lenni, s belsőleg mélyen átélt reformátusságát nem könyvekből tanulta, noha sokat tanult, s nem kívülről hozta, hanem mintegy az anyatejjel szívta magába. Beleszületett. Mondhatni erre lekicsinylően, hogy ez kevés. De Ő a maga predestinációs hitével pontosan értette és átélte az ézsaiási ige igazságát:

„Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek…”

Idehaza vasárnap óta határozza meg a közbeszédet Orbán Viktor hétpontos családpolitikai akcióterve, de külföldön is hullámokat vet. A legnagyobb nemzetközi újságok kiemelten foglalkoznak az új ösztönző intézkedésekkel, sok esetben már most megkérdőjelezik azok lehetséges eredményeit.

Óriásit megy Orbán Viktor népesedési programja külföldön - portfolio.hu

Azért az meglepő, hogy egy olyan ártatlannak tűnő téma, mint a család, ekkora felbolydulást bír előidézni a nyugati nyilvánosságban. Amiből csak az derül ki, hogy a hagyományos családmodell intézményének újragondolása, s főleg jelentőségének felemelése a kormányzati politika szintjére nagyon komoly kihívást intéz az eddig uralkodó nyugati, önmagát liberálisnak tartó ideológiával szemben. A kérdés ez: hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen, tényleg politikamentesnek tűnő téma ekkora visszhangot bír kiváltani? Mintha legalábbis azt jelentette volna be Orbán, hogy kilépünk a NATO-ból. Pedig csak a családról van szó. Ártatlan téma, a múltat sirató moralisták és jámbor keresztyén távolbanézők kedvenc terepe. De mint tudjuk, a puliszka nem robban. Most pedig mégis felrobbant. Lehet, hogy ez a család-téma mégsem olyan ártatlan téma?

Bűnnek nevezni egy akaratunktól függetlenül kialakult tulajdonságot: teológiai nonszensz. Ha pedig a homoszexuális orientáció nem bűn, nem lehet megbánni és megtérni belőle.

Balavány György: Tíz tény meleggyógyászoknak - hvg.hu

Ezen a blogon foglalkoztam már eleget a homoszexualitás kérdéskörével és a hozzá való viszony ellentmondásos helyzetével. Nem folytatnám, ha az elmúlt időszakban nem került volna újra az érdeklődés homlokterébe egy olyan keresztyén hátterű nézet, amely a homoszexualitással kapcsolatban egyszerre elutasító, ugyanakkor a homoszexuális emberekkel szemben empatikus. Felvetődött a homoszexualitás gyógyíthatóságának a kérdése. Ez épp elég volt ahhoz, hogy egyesek ebben a viszonyulásban is a rejtett homofóbia jelenségét lássák. Még ezzel sem foglalkoznék (már unom, hogy bizonyos nézetek szerint a homofóbiának márpedig lennie kell), ha nem kapcsolódott volna be a vitába Balavány György, aki a tőle megszokott módon, a teológia mezejére tévedve azt találta mondani, hogy „Bűnnek nevezni egy akaratunktól függetlenül kialakult tulajdonságot: teológiai nonszensz. Ha pedig a homoszexuális orientáció nem bűn, nem lehet megbánni és megtérni belőle.”

Próbáltam keresni valami nekem való közéleti témát, ami valamiképp kapcsolódik a keresztyénséghez is, s van benne valamiféle újdonság. S arra kellett rájönnöm, hogy nincs már itt újdonság, s nem is lesz egyhamar. Az ideologikus frontvonalak kialakultak, sőt úgy tűnik, fixálódtak, s ha történik is valami új, az sem új, hanem variáció egy témára. Mondhatni, kicsit unalmassá vált az európai közélet. De ez csak a látszat, amolyan vihar előtti csend. Minden jel arra mutat, hogy az európai fejlődés valamiféle határponthoz közeledik. Leegyszerűsödtek a dolgok. A képlet végül is nagyon egyszerű, ám a tét annál nagyobb: Európa jövője.