Német és skandináv mérések azt mutatják, hogy sok lelkészben erős a fölöslegességérzet.  Sokan azt érzik, hogy hiába igyekeznek, beszélnek, törekszenek, az emberek közönyösek, ráadásul könnyen megítélik. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a lelkészek nem feltétlenül bírnak biztos egzisztenciával, márpedig egy négy-ötgyermekes családban fontos lenne a tervezhetőség. A kicsiny, megfogyatkozó közösségekben, peremvidéken nem könnyű a helyzet, tehát egészen összetett problémáról van szó.

Lelki segítség a lelkészeknek - reformatus.hu

Ennek az írásnak a főbb „tételei” eredetileg 2012-ben jelentek meg a Reposzton. Azért szedtem most újra elő, mert olvastam a Bogárdi Szabó Isván püspökkel, Zsinatunk lelkészi elnökével készült interjút, amely a lelkipásztori krízistudatról- és életérzésről szól. A püspök emleget német és skandináv példákat is, de – személyes tapasztalatok alapján – bőven hozhatnék amerikai mintákat is. A püspök rámutat arra, hogy összetett jelenségről van szó. Valóban, minden túlzás nélkül állítható, hogy a mai nyugati keresztyénséget egyfajta általános krízistudat hatja át, s a jelenségnek a leginkább kitett áldozatai a lelkipásztorok. A krízist nyilván mindenki egyénileg éli át és meg, s ezért a probléma lélektani-individuális természetű is, s mint ilyent, valamiképp kezelni kell. Ugyanakkor szembe kell nézni azzal a már elég régóta tartó kihívással – amely szerintem az általános krízistudat valódi és végső oka – ,hogy a nyugati keresztyénség drámai hanyatlása, sőt bizonyos fokú összeomlása elképesztő nyomás alá helyezi a keresztyén öntudat hivatásszerű hordozóit, a lelkipásztorokat. Felveti azt a kérdést, hogy mit kezdjünk magának a történeti keresztyénségnek a krízisével? Magyarán, mit kezdjünk azzal a korszellemmel, amelyben ma a keresztyénség – s annak reprezentatív képviselője, a lelkipásztori társadalom – találja magát? Ez az újraközölt írás ilyen szempontból közelíti meg, s próbálja meg – néhány megjegyzés erejéig – értelmezni az általános keresztyén, s azon belül a lelkipásztori krízistudat jelenségét.

A francia Államtanács október 25-i döntésében úgy határozott, hogy a bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló pápaszobrot nem kell elbontani, de a tetején álló keresztet el kell távolítani. A szobor kálváriája 2015-ben kezdődött, mint arról korábban többször beszámoltunk.

Eltávolítják a keresztet Szent II. János Pál szobráról Franciaországban - magyarkurir.hu

A francia Államtanács döntött: nem lehet közintézményekben betlehemet állítani, kivéve, ha „különleges körülmények arra mutatnak, hogy az installáció kulturális, művészi vagy ünnepi jelleggel bír” – írja a Figaro. - mandiner.hu

Tilos francia közintézményben betlehemet állítani - mandiner.hu

Mint azt tudjuk, Európában ma baj van a nyilvános keresztyén szimbolikával. Közeledik a karácsony, s nem kell különösebb jóstehetség annak előre látásához, hogy ismételten fellángolnak majd a viták a keresztyénség szimbolikus társadalmi jelenlétéről. A politikai korrektség világnézetének, avagy a ma liberálisnak tartott világnézetnek a szélsőséges hívei, akik amúgy az egyház és az állam szétválasztásának jogi elve mögé bújnak, természetesen azt állítják, hogy a keresztyén szimbolika megsérti az amúgy semleges teret.

Csak az a baj, hogy ha az ember elég ideig bíbelődik valamivel, akkor a legcsodálatosabb, legnagyszerűbb eszméből, ideológiából, hitből is képes tökéletes idiótaságot fabrikálni. A protestantizmusban már ott szunnyad a liberalizmus, a polgárság és a nemzetállamok ideológiája, ebből lett mára a „gendertudomány” és a 72-féle nemi identitás, vagyis a halál előszobája. A protestantizmus útját pedig a kezdeti 1517-es évszámtól még két ’17-es évszám jelöli ki. Kétszer kétszáz év, és eljutunk a végső borzalomig.

Bayer Zsolt: Toronyórák, zsebórák - magyaridok.hu

Meg kell mondjam, Bayer Zsoltnak ez az írása nekem, a magyar reformátusnak nem csak rosszul esett, hanem meg is hökkentett. A reformáció 500. évfordulóján hogyan tud egy ilyen írást letenni az asztalra? Ezt azért kérdezem, mert ugyan nem vagyok az ismert publicista stiláris harsányságának a híve, sőt kifejezetten taszít, de azért mégis csak egy szellemi táborba tartozónak érzem magamat vele. De ez a cikk olyan nekem, mint egy hátbatámadás. Azon túl, hogy az, amit az írásában állít, nem is igaz, de még ha igaz is lenne, nem valami elegáns. Vannak helyzetek, amikor illő tisztelettel tartózkodunk bizonyos dolgoktól, még ha van is kritikus véleményünk. Például a reformáció félévezredes évfordulóján nem rúgunk a reformációba. Pláne nem úgy – ahogyan ő teszi –, hogy a reformáció kezdetének dátumát, 1517-tet összehozza 1717-tel (az első szabadkőműves nagypáholy megalakulása) és 1917-tel, az orosz forradalommal. Ez azért sok. De azon túl, hogy tiltakozom, próbálom megfejteni, miféle látásmód ejtette foglyul Bayer Zsoltot? Nos, ez a séma, a három dátum összefüggésbe hozása, egyáltalán nem új, de azért annak szinte iskolás felmondása eléggé meglepő tőle.

Miért a gyűlölködés és kirekesztés melegágya a Magyar Református Egyház?

Hol vannak a mai reformátorok? - hvg.hu

Balavány György, az igazi keresztyén, amúgy liberális, vagy mi, ezt a kérdést bírja megfogalmazni a hvg.hun: „Miért a gyűlölködés és kirekesztés melegágya a Magyar Református Egyház?” Balavány György számíthat ránk. Végtére is, ráfér egy kis promóció a valaha szebb napokat látott HVG-re, s a valamikor nem így gondolkodó publicistájára is. Továbbá nem árt, ha ez a „gyűlölködő” és „kirekesztő” magyar reformátusság is szembesül azzal, hogy milyen az, amikor a gyűlölet és a kirekesztés elleni küzdelem professzionális harcosa prófétai hevülettel tükröt tart elé. Mégpedig igazi keresztyén szeretetből. Mert ugyebár az, aki küzd a gyűlölet ellen, nem lehet gyűlölködő. Hogy úgy mondjam, ez ontológiailag kizárt. Ez olyan lenne, mint a zsidó antiszemita, avagy a liberális fasiszta. De mint tudjuk, ilyen nincs. Hogyan is lehetne Balavány úr és a HVG gyűlölködő?

...a második világháború vége óta a jobboldal hagyta magát megfélemlíteni a különfajta baloldali erők (legyenek azok kommunisták, trockisták, szocialisták vagy radikálisok) által, akik a jobboldal szemére vetették, hogy kollaboráltak Németországgal, még ha ez nem is volt igaz. (...) A felszabaduláskor azonban a sartre-i, egzisztencialista értelmiségiek hatására az a nézet terjedt el, hogy a jobboldal a régi, meghaladott világot képviseli. Mindenki a saját társadalmi és humanista haladásával hozakodott elő, elfelejtve azt, ami Franciaország alapjául szolgált. Ez a folyamat természetesen 1968-ban csúcsosodott ki (számtalanszor elemezték már a hátterét és a kiváltó okait ennek), ebben a világméretű jelenségben, mely aztán Franciaországban 1981-ban François Mitterrand elnökségéhez vezetett. Jégkorszak volt ez, ahol hosszú időre minden a baloldal kezébe került, egy "haladó szellemű" baloldal kezébe, mely sokkal inkább társadalmi, mint gazdasági kérdésekkel foglalkozott. A „kultúra” olyan emberek kezében volt, mint Jack Lang, aki úgy vélte, teljesen le kell söpörni a múltat. Ezen időszak óta például a köztelevízió és a közrádió – hiába jelentik ezek elvben az összes francia tulajdonát – szisztematikusan egy balos hálózat irányítása alatt áll, mely példátlan értelmiségi és kulturális terrort gyakorol. És jaj annak, aki az útjukba állna!

Új konzervatív szellem születik Európában – Jacques de Guillebon a Mandinernek

Figyelemre méltó interjú jelent meg a Mandineren Jacques de Guillebon-nal, egy új konzervatív lap, a L’Incorrect főszerkesztőjével. Az interjúban a főszerkesztő részletesen beszél a francia belpolitikai helyzetről, ám vannak olyan általános kitekintésű, és ma bátornak számító (értsd: inkorrekt) megállapításai, amelyeket végre (!) ki kell mondani. Ebből a szempontból az interjú számomra egyik legfontosabb mondata az, hogy „a második világháború vége óta a jobboldal hagyta magát megfélemlíteni a különfajta baloldali erők (legyenek azok kommunisták, trockisták, szocialisták vagy radikálisok) által, akik a jobboldal szemére vetették, hogy kollaboráltak Németországgal, még ha ez nem is volt igaz.” Nos, ebbe a vitába nem megyek bele, már csak azért sem, mert mint tudjuk, a történelem mindig értelmezés kérdése. Viszont amiben de Guillebon-nak tökéletesen igaza van, hogy a második világháború utáni Európa szellemi térképe az általa baloldalinak nevezett gondolat egyértelmű uralmát, sőt diktatúráját mutatja, s az általa jobboldalinak nevezett szellemiség megfélemlítésének a forrása a vád a Holokauszt miatt. Ha jól értem, a de Guillebon által értelmezett új konzervatív szellem nem hagyja magát többé megfélemlíteni, s alapjaiban kérdőjelezi meg a második világháború után uralkodóvá vált baloldali/liberális ideológiát, vagyis a politikai korrektségnek nevezett kulturális hegemóniát. Nagyon helyes.

Az Európát fenyegető legnagyobb veszély nem az orosz kalandorság és nem is a muzulmán bevándorlás. Az igazi Európa azért van veszélyben, mert tév-Európa fojtogató ölelésben tartja képzeletünket.

Az igazi Európa és Tév-Európa - mandiner.hu

Tizenkét európai konzervatív gondolkodó (Philippe Bénéton /Franciaország/, Rémi Brague /Franciaország/, Chantal Delsol /Franciaország/, Roman Joch /Csehország/, Lánczi András /Magyarország/, Ryszard Legutko /Lengyelország/, Pierre Manent /Franciaország/, Dalmacio Negro Pavón /Spanyolország/, Roger Scruton (Egyesült Királyság/, Robert Spaemann /Németország/, Bart Jan Spruyt /Hollandia/, Matthias Storme /Belgium/ ) nyilatkozatot adott ki, amely angolul a The Paris Statement néven vált ismertté. Nem ismerem a nyilatkozat létrejöttének konkrét körülményeit, de az nyilvánvaló az olvasó számára, hogy ez az irat egy valóságos kiáltvány, vagy inkább vészkiáltás, amely arra mutat rá, hogy az európai politikai elit bevándorlás-politikája mögött egy hamis világkép áll. Üdvözlöm a nyilatkozatot.

Ehhez kapcsolódik a – migráció mellett – Önt láthatóan gyötrő második, még szomorúbb egzigencia: hogy miként feleljen meg miniszterelnökünk elvárásainak, talán mert erre indítja Önt a (meglehet, rosszul értelmezett) nemzeti érzés, talán az államtól az Egyháznak juttatott bőkezű ellátmány (de vajon milyen példát fognak látni a felújított egyházi iskolákba kerülő gyerekek, mennyire reális remény a magyar egyház morális és missziós válságában, hogy értékes katolikussá válnak?), illetve vezetheti Önt hibás belátásokra talán a miniszterelnök személye iránti csodálat is – egyebeket nem tudok elképzelni, hiszen Önnél kevés tudósabb embert ismert az Egyház, tehát nem a hitünk alapjaival és a Tanítással nincsen tisztában. Visszautalok ismét a Tanításra: csak éppen szeretet nem látszik Önben, eltévedt az úton, és emiatt annál könnyebb különböző indokokra hivatkozva felsorakozni egy politikai program mellé, noha ezeket – bármilyen politikai programot – pontosan a helyén kezel a Tanítás. Tudniillik világosan óv tőle Krisztus Urunk (»Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!«), óvnak az egyházatyák, az egyház doktorai, a zsinati határozatok és pápai enciklikák: az egész Hagyomány.

Béndek Péter: A katolikusok szabadsága. Nyílt levél Erdő Péter bíborosnak

Béndek Péter filozófus nyílt levelet intézett Erdő Péter bíboroshoz, amely levélben a szerző olyan súlyos vádat fogalmaz meg, miszerint a bíboros menekültügyben megtagadja a keresztyén hit alapvető tanításait. Természetesen nem az én tisztem, hogy a levélre reagáljak. Majd a bíboros úr és környezete eldönti, hogy reagálnak-e, avagy sem. Miután azonban egy nyílt levélről van szó, s miután ebben a levélben az ismert szerző is keresztyénként szólal meg, s miután a bíboros a levélben a magyarországi keresztyénség első számú reprezentánsaként van megszólítva, okkal lehet a levélnek egy olyan olvasata is, hogy itt bizony meg van szólítva az egész magyarországi keresztyénségnek az a része, amely migránsügyben nem ért egyet a határtalan befogadás politikájával. Ez a hihetetlenül arrogáns levél azért érdemel mégis figyelmet, mert a szerző a számára egyértelmű keresztyén tanítás nevében kioktatja a bíborost, s rajta keresztül a keresztyén megszólítottak egészét arról, hogy miben is állna a valódi keresztyén szeretet. Az üzenet az, hogy a bíborossal az élen a magyarországi keresztyénség nagy része migránsügyben megtagadja a keresztyénség alapvető tanítását. Vagyis nem keresztyén. 

Mindkét esetben az a kérdés, hogy a katalán identitás alárendelődik-e egy összspanyol identitásnak.

(...)

...külföldről senki sem nyilatkozott úgy, hogy érvényesnek tekinti a népszavazást, és már alig várja, hogy felvehesse a diplomáciai kapcsolatot a független Katalóniával. Ráadásul, ha egy kisebbség több jogot harcol ki magának, akkor abból erőt merít Európa többi kisebbsége is.

Mi lesz veled, Katalónia? - origo.hu

Vannak helyzetek, amikor a történelem elég brutálisan és nyersen megmutatja önmaga valódi természetét. Ez most ilyen. A katalánok függetlenedni szeretnének, a spanyolok nem engedik, az uralkodó, amúgy melldöngetően értékalapú demokratikus közvélemény hallgat. Borítékolható, hogy a katalán kiválásból nem lesz semmi, szerencsés esetben lesz majd valamiféle megállapodás. S hiába gondolja most úgy az istenadta katalán nép többsége, hogy az egész csak úgymond szavazási kérdés, a demokráciának nevezett berendezkedés végrehajtásának ügye, ha egyszer a közvetlen összspanyol érdek és a nemzetközi hatalmi konstelláció a függetlenedési törekvéseket nem támogatja. A történet nagyon tanulságos, mondhatnám példabeszéd, mert lényegében megmutatja, hogy az amúgy békésre sminkelt történelmi csendéletek mögött valójában mindig az erők valamiféle egyensúlya és kiegyezése áll. De vannak pillanatok, amikor a nyers erő nem bírja elrejteni magát semmilyen erkölcsileg magasztos ideológiába, s ilyenkor a demokráciába világában is beáll a kognitív disszonancia, érték és valóság konfliktusa, s kiderül az igazság: csak az erő számít. Az összes többi csak moralizáló szépelgés. Amivel nem azt akarom mondani, hogy a katalánoknak feltétlenül igaza van.

Nincs tehát többé Európa? A magyar kormányzati beszédekben még tartja magát Belloc tézise. A nyugati realitásokkal szembesülve azonban adódik az a következtetés, hogy ami Európából még megmaradt, az Közép-Európában van meg (esetleg keletebbre).

Csakhogy a valóság az, hogy a kereszténység társadalomformáló tartalékai itt is kimerültek, tömeges megújulásnak semmi nyoma; mindezen semmilyen politikai erőlködés nem segít. Sőt, alkalmasint csak ront.

Szemben az iszlámmal: ez már nem a keresztény Európa - valasz.hu

Nagyon izgalmas eszmefuttatás jelent meg a valasz.hu-n Balázs Zoltán tollából. Az írás valójában viaskodás azzal az ismert kérdéssel, hogy az iszlám megjelenése által előállt kontextusban miként is lehetne megfogalmazni az európai identitást. A szerző szerint két elbeszélés van. Az egyiknek az alapja a keresztyén Európa ideája, az a hit, hogy keresztyénség nélkül Európa nem létezhet, míg a másiké a keresztyénség utáni, szekuláris Európa eszméje. Balázs Zoltán úgy véli, hogy az európai elbeszélés-versenyek sorsa eldőlt, a keresztyénség elvesztette társadalomformáló képességét. Ám ebből szerinte nem Európa összeomlása következik, mert a szekularizációnak komoly erőtartalékai vannak. Mint állítja, „történelmi tévedés” és „politikai hiba” lenne az iszlám okozta kihívás közepette azt feltételezni, hogy a keresztyénség összeomlásával maga Európa került veszélybe, merthogy a szekuláris Európa erőtlen. Szerinte a keresztyén Európának nincs esélye, az iszlámmal szemben csak a szekuláris Európa veheti fel a versenyt, ám a küzdelem végkimenetele kérdéses.

Az a szomorú helyzet, hogy egyházak állami támogatása régóta, mélyen, és egyre mélyebben sérti ezt a jogot; egyszerűen nem veszi figyelembe a nem-hívők, vagy másként-hívők lelkiismereti szabadságát. Akarom én, hogy az adómból a katolikus egyház papjai gazdagodjanak? Hát nem, csöppet sem akarom, de mit tehetnék?

Azt javasolnám, hogy az egyházak versenyezzenek bátran a hívekért, de ne kapjanak egy árva állami fityinget se tovább, ellenben számoljanak el, de nagyon alaposan, az eddigiekkel. Aki pedig egyháztag akar lenni, az legyen kedves, és szálljon be az egyház fenntartásába, ott a persely a kijárat mellett. Pillanatnyilag azonban az a helyzet, hogy az egyházak perselypénzt is beszedik a híveiktől, az állami támogatást is bezsebelik, ráadásul egy csomó vállalkozási formát űzhetnek teljesen adómentesen. És azért ez nem semmi biznisz.

Balavány: Egyházfejlesztés közpénzből, legyen már vége! - hvg.hu

Arról most nem is nagyon akarok beszélni, hogy Balavány György cikkét olvasva déjà vu érzésem van.  Mintha ezt már hallottam volna, mintha ezzel az egyházellenes gyűlöletbeszéddel már találkoztam volna. Pontosan gyerekkoromban, az ötvenes években. Talán Balavány György testvérem a Krisztusban nincs is tudatában, milyen régi sebeket tép fel sokakban, akiknek vannak még emlékeik arról, hogy az úgynevezett kommunisták, miközben tudatosan verték szét az egyház még megmaradt társadalmi bázisát, folyton folyvást a „gazdag egyház”, a „gazdag papok” demagóg szövegeit használták. S lám, most megkapjuk megint. Rosszulesik és fáj.

„Egyáltalán nem vagyunk olyan sokszínűek, amilyennek lennünk kellene az önkénteseink, a munkatársaink és a vezetőségünk köreiben” – írja Adamson, aki büszke arra, hogy személyesen alakítja a Brit Vöröskereszt „befogadási és diverzitási” stratégiáját.

Nem tetszik a „brit” és a „kereszt” szó a Brit Vöröskereszt vezetőjének - mandiner.hu

Az a különös helyzet állt elő, hogy csatlakoznom kell református lelkész kollégámhoz, Kutasiné Molnár Boglárkához, s meg kell osztanom a tisztelt Olvasóval afeletti felháborodásomat, hogy a Brit Vöröskereszt főigazgatójának, Mike Adamson-nak nem tetszik a szervezet elnevezésében a kereszt szó. No, nem az a különösség, hogy a kereszt már megint csípi a szemét valakinek. Ehhez úgyszólván már hozzászoktunk a keresztyén Európában. Ebből is csak az látszik, hogy a multikultúra ideája valójában egy nagy blöff. Ha ugyanis valóban multikultúra lenne, akkor ugyan mi baj lehetne a kereszttel? A különösség ezúttal abban van, hogy református lelkész létünkre állunk ki a kereszt mellett. Tudvalevő ugyanis, hogy a kereszt, enyhén fogalmazva is, nem volt része a magyar református hagyománynak. A kereszt a reformátusok szemében mindig is csak római katolikus szimbólum volt. De napjainkra alapvetően más lett a helyzet.

Az állásfoglalás szerint a retusálással nem akartak semmiféle ideológiai álláspontot közvetíteni.

Lidl: Sajnáljuk, ha bárkit megbántottunk - mandiner. hu

Amint az széles körben ismertté vált, a Lidl az egyik forgalmazott termékén elhelyezett, keresztyén épületet ábrázoló képről levette a keresztet. Lehet háborogni, de ebben semmi új nincs. Hogy úgy mondjam, a kereszt-eltávolítás, a keresztyén szimbolika szisztematikus eltüntetése a mi szeretett Európánkban szinte mindennapos gyakorlat. A rajtakapott Lidl érvelése az érdekes, de az sem azért, mert valami új tartalmi indoklással találkoznánk. Jön a szokványos szöveg a semlegességről, az érzékenységekről, a világnézeti részrehajlás elkerülésének „morális” parancsáról. Szó nincs itt úgymond keresztyénség-ellenességről. Nem azért kerül le a kereszt, mert bárkinek is az lenne a célja, hogy a keresztyénség kulturális-szimbolikus jelenlétét kiszorítsa a nyilvánosságból. Szó nincs itt úgymond a keresztyénséggel szembeni negatív diszkriminációról. Valójában, de facto, mégis ez történik. A Lidl-történet egyáltalán nem rendhagyó, nagyon is beleillik abba a szellemi légkörbe, ahogyan a magát „liberálisnak” becéző uralkodó európai ideológia a keresztyénséget módszeresen diszkreditálja.  A sunyisága abban van, hogy ezt úgymond „morális” alapon teszi. Hja, azok a régi szép kommunista idők, amikor még a hatalmi-ideologikus viszonyok áttekinthetők voltak, s a hivatalos ateista ideológia legalább vállalta önmagát. De ez a mai uralkodó, ál-liberális ideológia sokkal, de sokkal rafináltabb. Úgy keresztyénség-ellenes, hogy közben ezt nem vállalja, s megejtően vonzó ideológiába rejti önmagát. Nem csoda, ha jámbor keresztyének milliói be is vették. De mi is a trükk?

Megbotránkoztató és gyűlöletkeltésre alkalmas viselkedésnek minősítették a svéd hatóságok a muszlimok előtt való sertésből készült étel elfogyasztását – írja a Marsta.nu helyi újság.

Pénzbírságot kapott az a férfi, aki szalonnát evett muszlimok előtt - 888.hu

Olvasom a hírt, hogy egy svéd férfit pénzbírságra büntettek, mert szalonnázott burkát viselő muszlim asszonyok előtt a vonaton. Állítólag közben szóval gyalázta a muszlimokat és a feketéket is, de ezt nem tudták rábizonyítani.  Nos, előre kell bocsátanom: a büntetéssel egyetértek. Amit ugyanis ez a svéd férfi tett, egyértelmű és tudatos, a nyilvánosság előtt elkövetett provokáció. Ilyen leplezetlen módon nem gázolunk a miénktől eltérő hitekbe, még ha nem is értünk velük egyet. Ez több mint illetlenség. Ez nem elegáns. Hála néked iszlám, egyre erőteljesebb jelenlétednek köszönhetően a keresztyén gyökérzetű Európa újra kénytelen lesz megtanulni, hogy mi az, hogy blaszfémia, más hitek sértegetése és gyalázása, s nem lehet mindent igazolni a szólásszabadság, az egyéni szabadság és függetlenség magasztos eszméjével. Hála néked iszlám, egyszer talán még azt is megérjük, hogy a keresztyénséget sem lehet többé már lábtörlőnek használni a nyilvános színen.

 

 

Outrageous Reaction to English Mayor who asks Imam to Pray to Allah Before Official Meeting - Conspiracy Boulder News

 

 

Brit önkormányzat behódolt az iszlámnak: kötelező a mohamedán ima - Dzsihádfigyelo blog videói

Egy brit önkormányzat képviselőtestületi ülése előtt a polgármester imára szólítja fel imámját, aki először arabul (!) szólal meg a hivatalos alkalmon, majd az imát bevezető angol nyelvű szövegben a manchesteri terrortámadás áldozataira úgy emlékezik, mint „akik elhagytak bennünket”. Az imám – vallásához híven – úgy imádkozik Allah-hoz, mint aki „minden világok ura” (Lord of all the worlds), „akiben a legtöbb szeretet van, aki a legkönyörületesebb, aki az ítélet napjának ura, akit egyedül imádunk” (the most affectionate, the most merciful, master of the day of judgement, you alone we worship). Továbbá az imám imádkozik az áldozatok hozzátartozóiért, hogy ne a „negatív” gondolatok uralják őket. Vagyis: ne gondoljanak semmi rosszat az iszlámról.

Nekünk ez egy olyan hét, amikor ki lehet zárni a külvilágot és kicsit el tudjuk hinni, hogy szép a világ. Ezt próbáltuk egy dalba csomagolni" – mondja az énekes.

Ezt hal­la­nod kell, itt a Szi­get fesz­ti­vál új him­nu­sza - ripost.hu

Van abban valami bűbájos ellentmondás, hogy miközben a fesztiválok, a bulik, a popzene jelenségére hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint mai világunk tipikus, mondhatnám lényegi karakterjegyére, addig valójában, ami a fesztiválok valódi vonzerejét adja, az éppen a világból való kivonulás illuzórikus lehetősége.  Mi sem mutatja ezt jobban, mint a fesztiválok gyakori kísérőjelensége, valamiféle általános, eksztatikus boldogságérzet és eufória, s ugyanakkor a végén bekövetkező, szinte törvényszerű depresszió. Mindkettő ugyanarról a tőről fakad: a világból való eksztatikus kivonulásnak az érzete boldogság- és szabadságélményt ad, míg a fesztivál végén a világba való visszaköltözésnek a kényszere depressziót szül. Nagyon úgy tűnik, hogy a fesztiválok hihetetlen népszerűsége és vonzereje a világtól elidegenedett egyén válságára utal, aki immár csak úgy tud azonosulni önmagával, ha bevonul saját szubjektivizmusának a legmélyébe, s euforisztikus érzelmi túláradásban (Dream along reaching for a love solution) kizárja a világot, s létrehoz egy olyan közösséget, amelyet épp azok alkotnak, akik saját hagyományos, organikus és természetes közösségeikben már nem tudják megalapozni identitásukat.

The results of the study “show that across the world, religious belief is intuitively viewed as a necessary safeguard against the temptations of grossly immoral conduct,” an international team wrote in the journal Nature Human Behaviour. It revealed that “atheists are broadly perceived as potentially morally depraved and dangerous”.

(A tanulmány eredményei  "azt mutatják, hogy a vallásos hitre szerte a világon ösztönösen úgy tekintenek, mint szükséges biztosítékra a szélsőségesen immorális viselkedés kísértéseivel szemben" - írta egy nemzetközi kutatócsoport a Nature Human Behavior-ben. A tanulmány kimutatja, hogy az ateistákra széles körben úgy tekintenek, mint akik morálisan romlottak és veszélyesek.)

Atheists tend to be seen as immoral – even by other atheists: study - theguardian.com

(Az ateistákra még más ateisták is hajlamosak úgy tekinteni, mint immorális emberekre)

A The Gurdian ismertet egy, a Nature Human Behavior (emberi viselkedés) - ben, W.M Gervais tollából megjelent cikket (a Nature-ről itt), amely egy nemzetközi kutatócsoport kutatási eredményről számol be ezzel a meglepő címmel: Globálisan evidens az ateistákkal szembeni ösztönösen szélsőséges morális előítélet (Global evidence of extreme intuitive moral prejudice against atheists). A cikk egy, a világ különböző országaiban a Templeton Alapítvány támogatásával lefolytatott kutatást ismertet, amelynek az volt a célja, hogy hitelesen bizonyítsa: világszerte ma is szívósan tartja magát egy olyan nézet, amely az erkölcsöt a valláshoz köti, még azokban az társadalmakban is, amelyek mára már nagyban szekularizáltak. A kutatás arra a meglepő eredményre jut, hogy miközben az általános vélekedés szerint inkább csak a vallásos emberekben van előítélet az ateizmussal szemben, s az ateizmus-ellenesség általánosságban nem jellemző, addig – ha a vallás és erkölcs kapcsolatáról van szó – még az erősen szekularizált társadalmakban is, sőt még az ateisták körében is makacsul tartja magát az az ösztönös (intuitive) vélekedés, hogy az erkölcs alapja a vallás. A kutatás ezt úgy értelmezi, hogy globális szinten létezik egy eddig nem igazán vizsgált ateizmus-ellenesség, az ateizmussal szembeni bizalmatlanság és előítélet, amennyiben a kérdés az, hogy szükség van-e vallásra az erkölcsös élethez. A kutatás arra vállalkozott, hogy ennek a kevésbé bizonyítható, ám önmagát makacsul tartó, világszerte tapasztalható „előítéletnek” a ma is tartó jelenlétét bizonyítsa. Mint a cikk fogalmaz, a növekvő szekularizmus a nyugati társadalmakban sem írta át az ateizmussal szembeni morális előítéletet.

„Tudjuk, hogy ez az elkötelezett pásztor nehezen tudta otthagyni posztját, különösen akkor, amikor a Egyháznak különösen szüksége van olyan meggyőző pásztorokra, akik ellen tudnak állni a korszellem diktatúrájának, és akik elszántan a hit szerint élnek és gondolkodnak. Ugyanakkor, ami a legjobban megérintett, hogy az élete utolsó időszakában megélte azt a mély meggyőződését, hogy az Úr nem hagyja el az Egyházát, még akkor sem, ha a hajó annyi vizet vett már magára, hogy az már a felborulás szélén áll.”

XVI. Benedek: Az Úr nem hagyja el az Egyházát - kereszteny.mandiner.hu

Nem kis örömmel és egyetértéssel olvastam XVI. Benedek volt pápa üzenetét, amelyet Meisner bíboros halálára fogalmazott meg. A volt pápa szavai ugyanis túllépnek a szorosan vett katolikus egyházi belügyön, súlyos üzenetté válnak az egyháznak a mai történelmi helyzethez való viszonyáról. A bíboros halála kapcsán a volt pápa a korszellem diktatúrájáról beszél, s úgy jellemzi az elhunytat, mint aki képes volt ellenállni ennek a diktatúrának. Sőt, XVI. Benedek kimondva - kimondatlanul egyenesen azt állítja, hogy ez az ellenállás mentheti meg az egyház süllyedő hajóját. Nem véletlen, hogy karakteres véleménye élénk visszhangot váltott ki az egyházias hétköznapok szintjén is, és nem csak katolikusokban.

És hogy mi köze a szekularizációnak a gazdasági fejlődéshez? Rubin szerint az, hogy a vallási vezetők és az intézményes egyházi struktúra közhatalmi szerepe megnehezíti a tudomány fejlődését. A vallási vezetők megpróbálják ellehetetleníteni a teológiai dogmákkal ellentétes tudományos kutatásokat. Minél fontosabb szerepe van a vallásnak a politikai hatalom legitimációjában, annál nagyobb politikai befolyással bírnak az egyházi személyek, és annál könnyebben akadályozzák a tudomány fejlődését – véli Rubin. Ráadásul a vallási vezetők gyakran bizalmatlanul tekintenek a bankokra és a kamatos hitelezésre, ami nehezíti a kapitalizmus, a szabad kereskedelem és az iparosodás megindulását.

Miért éppen a Nyugat? - metazin.hu

Köszönet a Metazinnak, ismerteti Joel Mokyr recenzióját egy fontos könyvről, amelyet Jared Rubin amerikai gazdaságtörténész írt egy ma – az iszlám érzékelhető közelkerülésével – ismét nyomasztóan aktuálissá vált, ám annál rejtélyesebb jelenségről: vajon miért van az, hogy a Nyugat gazdasági vonatkozásban „leelőzte” az iszlám által uralt Közel-Keletet? A kérdésre nincs végleges válasz, az okok is nyilván rendkívül összetettek. A recenzióból azonban az tűnik ki, hogy Jared Rubin is követi a már ismert okfejtések sematizmusait, s azzal magyarázza a nyugati fejlődés előretörését a Közel-Kelettel szemben, hogy Nyugaton az egyház elveszítette politikai-legitimiációs hatalmát, s ezzel megszűnt az a képessége, hogy a maga doktrinális merevségével a tudomány útjába álljon. Közel-Keleten az „egyház” – ahogy Jared Rubin kedves következetességgel a kalifátusokat titulálja – nem ment át hasonló hatalomvesztésen, megőrizte erejét, következtetésképp képes volt a tudomány fejlődésének ellenállni, s ez okozta a Közel-Kelet fokozatos lemaradását a Nyugattal szemben. Magyarán, ha jól értem Jared Rubint, a szekularizáció a kulcsa Nyugat sikerének. Ha pedig így áll a helyzet, akkor bizony a jeles szerző nem állt elő semmiféle új elmélettel, sőt, egy eléggé avítt történelem-értelmezési modellt fényez újra, amit az egyszerűség és közérthetőség kedvéért hívhatunk akár marxizmusnak is, ámbár a szekuláris messianizmusnak ez a formája nyilván korábbi eredetű. De menjünk sorjában.

Elmondtam a miniszterelnök úrnak, hogy tudatában vagyunk annak, hogy egy nehéz történelem van a hátunk mögött. Szerettem volna számára is nyilvánvalóvá tenni, hogy Magyarország kormánya egy korábbi időszakban hibát, sőt bűnt követett el, amikor nem védte meg Magyarország zsidó származású polgárait. Szeretném világossá tenni, hogy a fölfogásunk szerint minden magyar kormánynak az a kötelessége, hogy minden állampolgárát származásra való tekintet nélkül megvédje. A II. világháború idején ennek a követelménynek, ennek az erkölcsi és politikai követelménynek Magyarország nem tett eleget. Ez bűn. Ugyanis akkor úgy döntöttünk, hogy a zsidó közösség védelmezése helyett a nácikkal való kollaborálást választjuk. Világossá tettem a miniszterelnök úr számára, hogy ez soha többé nem fordulhat elő, a magyar kormány a jövőben minden állampolgárát meg fogja védeni.

Ami a jövőt illeti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez a látogatás egy új fejezetet nyit. A miniszterelnök úrral alaposan végigbeszéltük a lehetőségeit a most megnyíló jövőnek. Egyetértettünk abban, hogy a két ország együttműködésének potenciáljától elmarad a teljesítményünk, de mind a ketten egyetértettünk abban, hogy a zsidó–magyar együttműködésnek a jövőről kell szólnia. Egyetértettünk abban, hogy a biztonság lesz a legfontosabb. Én köszönetemet fejeztem ki a miniszterelnök úrnak azért az erőfeszítésért, amellyel Izrael hozzájárul Európa biztonságához. Egyetértettünk abban, hogy az antiszemitizmus erősödését Európában meg kell fékezni, és ennek érdekében határozott politikát kell folytatni. A magyar kormány részéről világossá tettem, hogy mi elismerjük Izrael jogát az önvédelemre, és mi is úgy vagyunk ezzel, hogy elvárjuk, hogy elismerjék jogunkat a saját magunk önvédelmére. Világossá tettem, hogy Magyarország komoly vitákban áll az Európai Unióban, Magyarország ugyanis nem akar kevert népességet, nem akarja megváltoztatni a mostani etnikai összetételét, semmifajta mesterséges, külső befolyásnak nem kíván engedni. Szeretnénk olyanok maradni, amilyenek vagyunk – akkor is, hogyha be kell ismernem, hogy nem vagyunk tökéletesek.

Orbán Viktor sajtónyilatkozata Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel történt tárgyalását követően - miniszterelnok.hu

Még idő kell ahhoz, hogy felmérjük Netanjahu magyarországi látogatásának valódi jelentőségét. Ám talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a két államférfi találkozóján elhangzottak alapjaiban kérdőjelezik meg a második világháború utáni európai paradigma eszmei alapjait. Ez a világkép azon a meggyőződésen nyugodott, hogy a Holokauszt borzalmai után az európai történelem folytathatatlanná vált, s egy totálisan új kezdetre van szükség, az identitás felépítésének olyan új eszmei alapjaira, amely nem hagy teret a történelem megismétlődésének, s hátat fordít mindenféle olyan világképi identitáshagyománynak, amelyben Auschwitz egyáltalán megtörténhetett. Ez lett az az európai paradigma, amely levonva a következtetés a Holokauszt történelmi valóságából, arra a következtetésre jutott, hogy a múlt hagyományos közösségi identitáskeretei, mint például vallás és nemzet, immár alkalmatlanok arra, hogy a szabad döntésében nem korlátozott egyén kizárólagos támaszai legyenek. Ebből a nézőpontból a kulturális hagyomány és civilizációs örökség úgy tűnt fel, mint amelyik valójában gúzsba köti az egyént szabad értékválasztásában, s olyan történelmi tragédiákhoz vezet, mint Auschwitz. Ebből logikusan következik, hogy amennyiben nem akarjuk, hogy a történelem ismételje önmagát, magukat az identitáshagyományokat kell meghaladni, s ebben a vallás és nemzet utáni helyzetben megszületik a nyitott egyén, akit immár nem köt a múlt kulturális terhe, s képessé válik a különböző civilizációs hagyományok identitást meghatározó szerepének a meghaladására.

...azért nem megyünk ki a Pride-ra, mert nincs ott keresnivalónk.

Jézus a Pride-on? - 777blog.hu

Igaz, hogy már lecsengett az az érdekes beszélgetés, amely a minap megrendezett Pride kapcsán bontakozott ki arról, hogy vajon Jézus részt venne-e egy ilyen megmozduláson. A témát mégis előveszem, nem mintha szaporítani akarnám az állásfoglalások számát. Sokkal inkább érdekes maga a tény, hogy ez a  tematika – Jézus és a Pride – egyáltalán felmerülhet. Azt kell mondjam, a jelenség újfent igazolja a Pride által is  képviselt, önmagát liberálisnak tartó eszmeiség hihetetlenül erős tematizációs hatalmát. Ha majd egyszer valamikor valaki a távoli jövőben a korunkat meghatározó világnézeti alapvetésekről ír könyvet, bízvást elmondhatja, hogy ez egy olyan kor volt, amelyben egy, az önmagát Pride-nak (büszkeség, önérzet) értelmező kisebbségi megmozdulás a többség számára is viszonyítási ponttá tudott válni. Az lett a kérdés, hogy Jézus részt venne-e a Pride-on. De nem a válasz a lényeges, hanem maga a tény, hogy a Pride-hoz való viszony immár a keresztyén önértelmezés világába is behatol. Mondd meg, hogyan viszonyulsz a Pride-hoz, megmondom, milyen keresztyén vagy. Holott valójában csak a hagyományos keresztyénség liberális kisajátítási kísérletéről van szó.