Hangzavar, lökdösődés, verekedés közben szavazták meg csütörtökön az ukrán költségvetést. Az ellenzéki pártok meg akarták akadályozni a szavazást, de a kormánypártok minden próbálkozás ellenére szavaztak.
Véresre verték egymást az ukrán parlamentben - origo.hu
Január van, egyházunkban ez a díjlevelek és költségvetések elfogadásának ideje. Presbitériumaink összeülnek, sorjában meghánynak-vetnek mindent, szavaznak, és lám-lám nem verekednek. Én legalább is még nem találkoztam ilyen magatartással. Volt már közbeszólás – majd ha fagy -, elégedetlen susmorgás, fejek csóválása, nyílt tagadás, de szemem láttára testek még nem, egészen pontosan már nem feszültek egymásnak. Néhány somogyitól hallottam ugyanis, hogy az egyik falumban régen bizony birokra keltek egymással egy-egy ügyben a presbiterek. Még azt is tudni vélik, hogy ki kivel verekedett meg, hogy szavának ily módon adjon súlyt. (Ha valaki érdekes, mondhatni szaftos esetekre kíváncsi, ajánlom figyelmébe a levéltári anyagok egyházfegyelmi eseteit.)
Minden év januárjában három gyülekezetem három presbitériuma összegyűlik: matekoznak. Nem az elvi kérdés a lényeg: ki mennyit szeretne adni lelkészének; hanem a gyakorlati rész: ki mennyit tud adni lelkészének? Nem látnak bele egymás gazdálkodásába, csak sejtik a valóságot, aminek időnként hangot is adnak a gyűlés előtt: van ott pénz azoknál. Mindhárom presbitérium ezzel a vélelemmel ül le egyezkedni. A lelkész pedig, jelen esetben én, aki mindhárom egyházközség gazdálkodását ismeri, végig hallgatja az alkudozást. Abban az órában irigylem az orvost, a jegyzőt, az óvodavezetőt, akiknek a bérét évről-évre nem a betegek-tanácsa, a falugyűlés és a szülői munkaközösség szabja meg füle-hallatára.
Térjünk vissza fő témánkhoz, az ukrán parlamenthez. Mi volt ott? Zűrzavar. Egymásnak feszültek a kormánypártiak és ellenzékiek olyannyira, hogy elszabadultak az indulatok. Nekifeszültek… Üvöltözés, lökdösődés, ráncigálás, jobbegyenes, homlokon csapás, ereszd el a hajamat. Nem először fordult ez elő az ukrán parlamentben, és láthattunk már Tajvan (2007) és Kuvait (2011) esetében is csihi-puhit.
Nyilvánvaló, a cél nem az volt, ami egy ringben lett volna: kiütöm a velem egy súlycsoportban lévőt, hogy nyerjek. Itt a cél az volt, hogy a káosz által uralják a helyzetet, megakadályozzák a szavazást. Sok lúd, disznót győz(ne). A csavar ott van a dologban, hogy a gépi szavazást a régi mancsemelés váltotta fel, amit ráadásul a zűrzavarban még össze is tudtak számolni. Mi tagadás, ügyes az ukrán parlamenti alelnök, aki a felfordulás közepette is minden egyes témánál látta, hogy pontosan 235-en emelik a kezüket a magasba. Bizony-bizony nem kellett volna verekedni, és akkor a lendülő kezeket nem számolták volna hozzá az igenekhez!
A hírt olvasva legelőször 1960 jutott eszembe. Nem azért, mert akkor vezették be az SI mértékegységrendszert, Kongó önálló állam lett, vetíteni kezdék Hitchcock Psychoját, vagy mert a római nyári olimpiai játékokon (csak) 21 érmet szereztünk. Hanem azért, mert eszembe jutott a pápai refiből a hippi korszak kései leszármazottja, Sugár barátos ném, aki elém rakott egy újságból kivágott képet, és gúnyosan ezt mondta: „hidegháború ’60, ez a keleti stílus”.
A fotó 1960. szeptember 23-án készült az ENSZ new yorki közgyűlésén, amikor Nyikita Hruscsov szovjet párttitkár a cipőjével verte az asztalt. Miért? Mert a gyarmatosítás felszámolásával foglalkozó tanácskozáson Lorenzo Sumolong fülöp-szigeteki delegáltba így akarta belefojtani a szót. Sumolong ugyanis a Szovjetuniót is felelősnek mondta a kelet-európai népek jogfosztásában. Hruscsov reakciója otromba és túlfűtött volt. Abba pedig jobb bele se gondolni, mi lett volna Sumolonggal, ha véleményének nem ott és akkor ad hangot, és Hruscsovnál nem csak egy cipő van… O tempora, o mores!
Mi van hatással viselkedésünkre, szavainkra és tetteinkre? Mi befolyásolja az indulat és düh fizikai megjelenését? Vérmérséklet, példakép, kultúra, kulturálatlanság, a „keleti stílus”? Lelki alkat kérdése az indulat fizikai kifejezése? Véleményem szenti inkább a tehetetlenség és az eszköztelenség érzése hozza elő az agresszivitást. Valami kibillent, negatívan befolyásolja biztonságérzetedet, és ezért válsz agresszívvá. Ez vált ki hangerőemelést, erőteljesebb gesztikulálást, kézzel-lábbal tiltakozást. De így kell maradnia? Változtathatunk-e rajta?
Igen. Aki Krisztusba oltatott, az képes elhagyni ezeket a szélsőséges reakciókat. A keresztyén ember nem válik érzéketlenné, nem lesz nemtörődömmé kínos problémák idején és éles helyzetekben, hanem elfogadja Isten akaratát: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval” (Róm 12,21).
Hozzászólások