Mitől hangolódnak rá a kutyák az emberek érzelmeire, és miért tűnik úgy, hogy a gazdák megértik a kutyáikat? Egyetlen kísérleten belül hasonlították most össze a kutya és az ember agyműködését. És kiderült, hogy jobban hasonlít az agyunk kedvencünkére, mint gondoltuk. Abban, ahogy a hangokat feldolgozzuk, és abban is, ahogy az érzelmekre reagálunk. A kísérletben az ELTE etológiai kutatócsoportja arra kereste a választ, hogy miért tudunk ilyen hatékonyan együtt élni a kutyákkal, miért tudnak ennyire közel kerülni hozzánk, és mi is hozzájuk. Kiderült, hogy olyan régóta élnek velünk, hogy nagyon hasonlóan dolgozza fel az agyuk azt, ami körülvesz bennünket.
A kutyák is emberek kicsit - index.hu
Kutyás vagyok. Nem cicás, nem hörcsögös, nam papagájos, hanem kutyás. Gyermekként is a blökikhez húztam. Főként a kajla féle szimpatikus. No, nem neveletlenségre, hanem játékosságra gondolok. Vizslánk van, ami három éves kora után kezd komolyodni. Öt éves az ebünk, és még a templomi takarítóktól igyekszik egy-egy lapátot, porseprűt, porrongyot megszerezni. Ugri-bugrisága miatt kellett a hivatalig kiskerítést hegesztenie férjemnek: kínos volt, hogy a gyászolók tappancs mintás kosztümben ill. öltönyben távoztak egy temetés-bejelentés után. Zete (magyar név egy magyar vizslának; semmi közünk a ZTE sportklubhoz, bár hajrá, zete!) kajlasága ellenére egy komoly életmentő eb. Neki köszönhetem, hogy három éve túléltem egy szénmonoxid mérgezést. Addig nem nyugodott, amíg fel nem keltett, kétségbeesésében már az arcomat karmolta. Soha nem felejtem el hangos, sírásszerű ugatását, és ahogy lökdösött a házból kifelé. Azóta édesanyám sem mondogatja, hogy igazán kimehetne ez az eb! Sőt, a régi gázkazán sincs már az előtérben!
Úgy gondolom, nem sokra mentem volna egy hörivel vagy papagájjal azon a reggelen. Mindegy nekem, hogy ösztön volt-e Zetében, vagy emberi agyműködéshez hasonló jelenséget váltott ki a veszély felismerése, a lényeg, hogy megmentett. Gyorsan harapjunk egy kis tudományt, kedves ebek, akarom mondani, emberek!
Egy kicsit fennakadtam az ELTE kísérletéről szóló cikk címén. Nem is az az érdekes, hogy mit állít, hanem, hogy bennem, az istenképűséggel megajándékozottban milyen gondolatokat, kétségeket indít el. Amellett, hogy büszke vagyok Andics Attilára és Gácsi Mártára, hogy ilyen jelentős kísérletet tudtak elvégezni (nem kötözték le a kutyákat, hanem időt adva, megvárták, hogy a tizenegy blökkencs együttműködve vegyen részt a vizsgálatban), néhány kérdőjel van azért bennem. Mit akarnak hosszútávon elérni ill. bizonyítani? Miért fektetnek valakik pénzt és energiát ebbe a kutatásba? Mire akarják majd használni egyesek a kutya agyát? Naiv gondolatnak tartom, hogy cél nélküli, és gyakorlati anyagi haszon nélküli kísérletek lennének ezek, bár „kutyák bolygóját” sem vizionálnék e mögött.
Eddig vadásztak, tereltek, hegyi-mentettek, cirkuszi porondon zsonglőrködtek, vakot vezettek, drogot kerestek a kutyák. A tenyésztések során tapasztalati úton haladt az ember, nem neurális képalkotási kísérletek MRI-s útján jutottunk el ide. Manapság már így megy... De mi lehet a cél?
Nem tudom, milyen területek színeződnek el Zete kutyánk agyában, de az biztos, ha azt mondom: dolgozni, elmegy a hivatal ajtóhoz, és ha azt mondom: templomba, odaáll a templomajtó nagy kulcsa alá. Sőt, szólni sem kell, elég elővenni az utazótáskát, és sértődötten vakkant, mert haragszik, hogy egyedül hagyjuk. Bizony az is biztos, hiába megy el a vizsla hivatalba, templomhoz, ettől még nem lesz emberré. Különben is, csak ránk igaz: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt (…) formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét” (1Móz 1,27. 2,7).