A gyanú szerint az ügyintéző tavaly nyár óta többször juttatott magyar állampolgársághoz olyan külföldieket, akik nem feleltek meg az egyszerűsített honosítási eljárás törvényi feltételeinek, például nem tudtak magyarul. A rendőrök a BÁH Harmat utcai kirendeltségéről vitték el a honosítási ügyekkel foglalkozó kormánytisztviselőt, aki ezután beismerő vallomást tett.
Egy korrupt hivatalnokkal kevesebb - index.hu
Keresztelői megbeszélés. Apa karján a leányka, anya kezében a születési anyakönyvi kivonat. Érdeklődnek. Igaz, konkrét elképzeléseik vannak, tehát nem az érdekli, hogy teológiailag vagy egyházi szokásjog szempontjából mi hogyan van, hanem az, hogy amit ő kigondolt, elképzelt és megálmodott, hogyan valósul meg. Apa és anya mindent eltervezett: legyen templom helyett a gyülekezeti házban, mert az egyik keresztszülő jelölt zsidó (kérdésemre kiderül, ő nem is tud a keresztszülőségről), és talán oda bejön; a fogadalom a keresztszülőktől nem is fontos, mert majd ők, mint szülők járatják hittanra a gyereket. (Eltűnődöm: sok-sok beszélgetés áll még előttünk, hogy ne a gombhoz keressenek kabátot.)
Telefoncsörgés. Felveszem, bemutatkozom, a női hang is, és elárulja, hogy keresztelő miatt keres. Kérdésére, hogy alkalmas-e most, kérem, hogy fél óra múlva hívjon vissza, mert egy anyakönyvi bejegyzés miatt van valaki a hivatalban. Eltelik fél óra, egy óra, másfél óra… Visszahívom. A telefont férfihang veszi fel, és közli: „azóta már megoldódott, köszönjük, hogy visszahívott”. (Eltűnődöm: ha nem tudott fél órát várni, miért nem mondta? Hol és hogyan oldotta meg? Valaki azonnal keresztelt? Vagy azóta meggyőzte apuka anyukát, hogy nem is kell keresztelés?)
Nagymosás. Teregetek a kerti szárogatóra. A nagykapun bekiabálnak egy hangos áldás-békességet. Kicammogok, betessékelek, és egyeztetek. Időpont, adatok, énekek, igék. Úszok a boldogságban, hogy előre választottak éneket, hiszen ez nem gyakori. Aztán elakadunk, mert a keresztszülő jelöltek nincsenek megkeresztelve. Hímelnek-hámolnak, szerintük úgysem keresztelkednének meg, szerintük nincs nekik idejük ilyenre, de amúgy a gyermek választotta őket, nagyon szereti őket, sokat vigyáznak rá. (Eltűnődöm: mióta jó keresztszülőnek a gyerekcsősz?)
Hátunk mögött vannak ezek az alkalmak. 2:1 arányban megvalósultak. Az izraelita ember nem is vállalta a keresztszülőséget, találtak egy református keresztanyát… A kereszteletlenek reformátusként álltak az úrasztala mellé… A telefonáló annyiba maradt… Nem kértem és nem fogadtam el keresztelésért soha semmit. Még akkor sem, ha a keresztszülő a kezembe nyomja az istentisztelet után a borítékot köszönet jeleként. Isten dicsségére befizetem a gyülekezeti pénztárba. Jó falusi szokásként, ha meghívnak a keresztelői ebédre, oda boldogan elmegyek. Elsősorban nem a hasam, hanem az emberség és barátiasság miatt. Őszintén megmondom – illetve leírom -, volt már, hogy az űrdög zsongott gonoszul körülöttem: tartsd meg, milyen jól jönne ez neked most. De nemet mondtam rá, mivel ingyen kaptam, ingyen kell adni is (Mt 10,8). Jézustól van elrendelése a keresztség sákramentumának, és a kritikai apparátusban sehol nincs lábjegyzetelve kivételes helyzet pénzkérési lehetőségre.
Úgy gondolom, ahogy a keresztség, úgy a magyarság sem eladó. Persze áruvá alacsonyítható, ahogy azzá tette a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tisztviselője, amikor pénzért odaadta. Akciós termékké degradálta azáltal, hogy csak 20-50 ezer forintot kért érte. Olyan ez, mint egy USA állampolgárság 100 dollárért! Nyilván ne kérjen pénzt saját zsebébe senki a magyar államplgárságért, hiszen kidolgozott szabályrendszere van annak, hogy ki milyen feltételek teljesítését követően kaphatja meg azt.
Ismerünk a történelemből magyarosított nevű, vagy magyarul később megtanuló hazafiakat: Károli (Radicsics) Gáspár, Petőfi (Petrovics) Sándor, Liszt Ferenc, Széchenyi István… Itt éltek, hasznosan tevékenykedtek, egy közösség tagjaivá váltak, magyarnak vallották magukat. Nem egy ügyintéző tette őket magyarrá egy rend ruháért!
Ki a © magyar? Aki megveszi?
