Rambo és Hannibal Lecter előszeretettel szaval magyar klasszikusokat. Ezt tudjuk. De vajon kiknek a versét mondja majd idősebb korában Ryan Gosling, Shia LaBeouf, vagy James Franco? Még szép, hogy a most induló magyar szerzőkét! A költészet napja alkalmából a legtehetségesebb, harmincöt évesnél fiatalabb költőinket, íróinkat kérdeztük tehát.
Tévémaci meghalt: bemutatjuk a fiatal írónemzedéket - index.hu
1964 óta ünnepeljük kishazánkban a magyar költészet napját: dedikálások, versmondó versenyek, tévé, rádió… Valakinek fontos nap, és valakinek fel sem tűnik. Megemlékezhetünk nyilvános rendezvényeken vagy szívünk csendes zugában. Nálunk a megemlékezés gyülekezeti közösségben történik.
Testi-lelki értelemben a mi falunk, illetve azon belül gyülekezetünk szülötte Fodor András költő (1929-1997). Szerény alkalom a mi megemlékezésünk. Nincs hangtechnikus, ünnepi szónok, és hosszú műsor sem. Van ellenben házi készítésű koszorú, egyszerű szavalat, és zsoltáréneklés. A költészet napjához legközelebb eső vasárnapon istentisztelet után a templom oldalban lévő emléktáblánál összegyűlünk, elénekeljük a költő kedvenc 23. zsoltárát, egy konfirmandus elmond egy verset vagy felolvas naplójából egy részletet, a lelkész szól néhány tömör mondatot, végül gondnokuk vagy egy presbiterünk elhelyezi a koszorút. Pár percnyi tisztelgés csupán.
Tisztelem a költőket és a költögetőket is. Az ész szív által vezérelt használatának egy különlegessége az, amire a költ-ész képes. Próbálkoznak vele sokan, de csak az időt állók maradnak meg. Engem mindig is érdekelt, hogy aki ír, milyen hatások közt lett az, aki. Az írók, költők önéletrajz írásai igazi csemegék. Fodor András naplóiban sokszor vallott arról, hogy milyen gazdagító hatások érték. Nem a magány és a tévémaci hiánya, hanem a genfi zsoltárok nyelvezete és az egykori mérei közösség gyakorolt nagy hatást a költőre. Íme néhány gondolata ezekről:
Szülőfalum, Kaposmérő elemi iskolájába jártam. Bölcs döntés volt, ezek nélkül az évek nélkül talán nem is volnék azonos önmagammal. Két könyvvel találkoztam ott a csillagos tornyú templom árnyékában, melyek azóta is kísérnek: a Károli fordította Bibliá-val és a Szenczi Molnár-féle Zsoltárok-kal. Ez utóbbiak életre szóló hatásáról vallottam már: az ének közösségteremtő erejét, a nyelv ízeit, régiességével is meglepő újdonságát, testességét, a magyar költői beszéd képzeletindító gazdagságát ezekből kezdtem megszeretni. S milyen boldog volt apám, amikor a negyven évvel korábban tanult, emlékezete mélyén dermedő énekeket újra hallhatta tőlem: „Az Úr énnékem őriző pásztorom…” S valamiért, talán mert nagyon nehéznek vélte szövegét is, dallamát is, külön örömét lelte a LXXIX-ik zsoltárban: „Öröködbe, Uram! pogányok jöttek…” S tudom, nem utólagos belemagyarázás, akkori buzgóságomban is, mikor előénekesként Pap Jóskával együtt fújtuk, lélekemelő volt reggeli fohászkodáskor szinte megérinteni a mindenség ember formájú urát. (…) Világi könyveket kaposmérei parasztrokonaimnál sem találtam egyebet, mint kalendáriumokat, filléres ponyvát. Mégis ott fordult elő, hogy egy Kaposvárra járó gimnazistánál megpillanthattam az áhított könyvet, melyről már tanítómtól is annyit hallottam, Gárdonyi regényét, az Egri csillagok-at.”
„S a tulajdonképpeni csoda ezután történt. Szenczi Molnár Albertnak, Loys Bourgeois-nak együttesen, vagy Varga Pál tanítóm szerencsés módszerének köszönhető-e, nem tudom, de hamarosan az iskola legjobb hangú zsoltárosával álltam párban a billentyűsor két oldalán, előénekesként diktálva az orgona hatalmas, világoskék hangszekrényének. Amit addig és azóta is ritkán tapasztaltam, kiderült, hogyan lehet a napi kötelesség, például a reggelenkénti templomi könyörgés, pusztán az éneklés buzgóságától, a szöveg és dallam egymásba feszülő mámorától lélekindítóan szép…”
„Minden zsoltárt el kellett énekelnem. Katolikus vallásban nevelődött anyám és két néném arcán, szemén sose láttam még ennyi kétely nélküli, sugárzó odaadást, az átvett élmény ilyen osztatlanul kivirult, boldog pírját. Nem hiszem, hogy saját verseim közösségteremtő missziójával elértem valaha is ennél tisztább sikert.”
Nemcsak rímeket, hanem embert is faragott a zsoltár. Bátor embereket, akik a tiltás ellenére hittek és mertek. Például felnőtt fejjel a mérői tsz irodában harsogva zsoltárt énekelni.
De mi csak fújjuk rendületlen,
csikaró szesz gőzében állva,
szövetkezeti irodában,
kor bútorok ijedt zavarában, -
volt urasági udvar
homokjában tipródó lábak,
csuromvíz ingek,
goromba vállak,
egy-nyári táncok csörgése fölött.
Fújjuk, hogy amit akkor
két harsány hang zenéje
egymást röpítő szárnyon írt az égre,
lantban, hegedűben,
cimbalmi zengésben
Magasztaltassék!
Zsoltárok és közösség: egy költőt faragott. Vajon gyülekezeteink, gyermek-alkalmaink biztosítják-e ezeket a mai kis költőknek? A hitoktatással és gyermekprogramokkal kapcsolatban gyakran hangsúlyozzák az élménypedagógiát és drámapedagógiát. Valóban fontos dolgok ezek, segítik céljainkat. Véleményem szerint bátran kiegészíthetők a zsoltártanítással és énekléssel. Persze ne a lajhár tempójú változattal próbálkozzunk felgyorsult korunk turbó gyermekeinél!