Apa, én miért nem szavazhatok?
2019.10.08. - Németh TamásDemény Pál a modern demográfia nemzetközileg egyik legelismertebb alakja. A magyar származású, évtizedeken át az Egyesült Államok legjobb egyetemein majd kutatóintézetében dolgozó professzor nevéhez két unortodox népesedéspolitikai javaslat fűződik: a gyermekeknek járó, édesanyjuk által gyakorolható szavazati jog megadása és a gyermekvállalás honorálása a nyugdíj összegében. Bár gyakorlattá egyelőre még nem vált sehol, de a demográfiai kihívások napirendre kényszeríthetik bevezetésüket.
A Teremtés hete, avagy egy kultikus hegy
2019.10.01. - Németh TamásKemenesalja központjában magasodik a vidék ékessége, a 279 m magas Ság hegy. 1975-ben nyilvánították védetté. Különös módon éppen az évtizedekig (1910-től 1958-ig) tartó bazaltbányászat, mely végérvényesen megfosztotta a hegyet eredeti, természetes jellegétől, egyben segített feltárni geológiai történetét, majd - közvetve - más értékeire is ráirányította a figyelmet.
A múlt heti írásom arról szólt, hogy nem kellett a nagyvilágban témára vadásznom, mert „kaptam egy podcastot” a gépem monitorjára...Most pedig még nem is kellett kapnom, ugyanis itt áll tőlem alig néhány kilométerre... Már több mint 5 millió éve... Kemenesalja és a celldömölkiek kultikus hegye, Magyarország legnyugatibb tanúhegye, a Ság-hegy..! Ma – egy kicsit a teremtés hete kapcsán is, melyet ezen a héten tartanak a történelmi felekezetek, s az idén a hála és felelősség címet viseli – erről fogok írni... Persze, csak pár mondatban vázolnám fel a Ság-hegy természeti, gazdasági, történelmi, kulturális és vallási vonatkozásait. Ez utóbbi aktualitását az is adja, hogy most vasárnap gyülekezetünk itt a hegyen, az egyik szőlősgazda birtokán tartott rendhagyó, számunkra viszont már hagyományos, szőlőhegyi istentiszteletet...
Kaptam egy podcastot...
2019.09.24. - Németh TamásÉrdekes feladat reposzt-szerzőnek lenni: sokszor az ember órákig, sőt napokig keresi azt a hírt, amelyre érdeklődésének, habitusának, felkészültségének megfelelően, s persze lehetőleg minél szélesebb kör érdeklődését felkeltve reagálhat, máskor pedig rögtön rátalál... Vagy éppen úgy kapja... Merthogy ilyen is van... Hogy nem a (hír)vadásznak kell napokig a(z) (média)erdőt járnia, hanem egyszer csak az ajtaja előtt (vagy a monitorján...) találja a lelőtt és elkészített vadat... Csak tálalni kell... Ez történt most velem is. Egy kedves barátomtól, kolléganőmtől, Horváth Marianntól kaptam egy podcastot, amelyben Szabóné Dr. László Lillával, a Pápai Református Teológiai Akadémia adjunktusával beszélget a keresztyén gyermeknevelésről. Továbbadom, jó szívvel..! Hogy miért?
Keresztyén gyermeknevelés? - Beszélgetés Szabóné dr. László Lillával - anchor.fm
Formaságok..?
2019.09.17. - Németh Tamás2019. szeptember 14-én, szombat délelőtt 10 órai kezdettel Körmenden, a Batthyány Kastély Színháztermében az Őrségi és a Pápai Egyházmegyék közös Presbiteri Konferenciát tartanak.
Jelentem tisztelettel, ezt a konferenciát megtartottuk... Írom továbbá, hogy... De nem is tudom, szabad-e ilyet... Hogy ezúttal úgy számolnék be egy egyházi konferenciáról, hogy nem a programról beszélek... Egy szót sem fogok írni az igehirdetésről, az előadásokról, a bizonyságtételről, tehát az igéről, a lényegről, a tartalomról! Hanem csupán a formaságokról... Nevezzük így jobb híján... De milyen dolgokra, gesztusokra, udvariasságokra, figyelmességekre gondolok konkrétan? Nos, ezeket szeretném felsorolni, ahogy mondani szokták, a teljesség igénye nélkül...
Kezdve azzal, hogy már az épület bejáratánál vártak, köszöntek, behívtak... Mosolygós nénik, ruhájukon a rendezői kártyával... A helyi gyülekezet presbiterei, nőszövetségi tagjai, akár úgy is mondhatjuk, önkéntesei...
Egy mentorprogram áldásai és veszélyei
2019.09.10. - Németh Tamás2019 szeptemberétől mintegy 1000, a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli kistelepülésen élő 7. osztályos kisdiák mellé szegődik „nagy testvérként” egy korban hozzá közelebb álló egyetemista mentor, aki a középiskola elvégzéséig heti rendszerességgel egyengeti majd a hozzá tartozó gyerekek pályáját. A cél, hogy a kistelepüléseken élő tanulók előtt is „kinyíljon a világ”, megismerjék lehetőségeiket, és szert tegyenek a hétköznapi élethez szükséges alapvető ismeretekre, amelyek révén jó esélyük lesz végül szakmát, hivatást találni maguknak.
Tanévkezdő gondolatok Balczó Andrástól
2019.09.03. - Németh TamásHétfőn megkezdődik a Kincsem parkban a budapesti öttusa-világbajnokság, amelyet a Nemzeti Sport az 1969-es budapesti verseny aranyérmesével, Balczó Andrással „nyit meg”. A legendás sportolóval, aki sokakra gyakorolt nagy hatást, és aki már nem azonosítja magát a magyar öttusasporttal.
Balczó András: Ma már csak tisztes távolból szemlélem az öttusát - nemzetisport.hu
Ma reggel becsengetnek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév.
Pálferi, az önszeretet, az oxitocin és a holisztikus gondolkodásmód
2019.08.27. - Németh TamásPál Ferenc római katolikus pap és mentálhigiénés szakember a debreceni Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón az önmegvalósítás lehetőségeiről mesélt. „Most nem katolikus papként fogok beszélni, hanem mentálhigiénés szakemberként. A téma ugyanis a testi-lelki-szociális egészség területéhez tartozik. Azért van a színpadra három szék kirakva, mert az önmegvalósításnak három dimenziója van. Először ezekről fogok beszélni, majd utána az önmegvalósítás három módját is ismertetem.”
Bár ő hangsúlyozottan mentálos szakemberként tartotta ezt a bizonyos előadást, nem papként, mégis úgy gondolom, hogy ezt a kettőt nála nem lehet szétválasztani... Maradjunk abban, hogy – így, egybe írva – Pálferiként... Világosan, tisztán, áttekinthetően... Szemléletesen, sok példával alátámasztva, életszagúan... Lelkesen és (Szent)lelkesen, magával ragadóan... A cím ne tévesszen meg senkit, nem szeretném és nem is tudnám rendszerbe hozni ezt a négy fogalmat, mindegyikről csak röviden írnék egy-egy gondolatot, ami eszembe jutott, csak úgy, fésületlenül...
Reformáció 500, Erdély, plusz
2019.08.20. - Németh TamásA marosvásárhelyi Vártemplomban vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében
mutatták be azt gyűjteményes kötetet, melynek írásait a reformáció 500. évfordulója kapcsán sorozatban közölte a Népújság. A sorozat ötletgazdája Ötvös József vártemplomi – most már nyugalmazott – lelkipásztor volt, aki hétről hétre hatvan alkalommal bocsátott a szerkesztőség rendelkezésére egész oldalnyi anyagot, melynek főszerkesztőnk, Karácsonyi Zsigmond biztosított keretet és megjelenési felületet. A kordokumentumnak számító írások az ötletgazda, Berekméri Árpád-Róbert és Gálfalvi Ágnes szerkesztésében kerülnek az olvasó kezébe.
Szalmakalap
2019.08.13. - Németh TamásA Szalmakalap Múzeum 2001. július 21-én nyitotta meg kapuit ünnepélyes keretek közt. A létrehozásának ötlete már pár évvel az előtt megszületett. A Hargita Megyei Kulturális Központnak szakmai támogatásának köszönhetően az ötlet pár év alatt meg is valósult. Szőcs Lajos kőrispataki lakos akinek családja is szalmakalap-készítéssel foglalkozott, saját költségén vásárolt meg és újított fel egy hagyományos kőrispataki parasztházat, mely jelenleg a múzeumnak ad otthont. Mint minden hagyományos mesterség, akár a szalmakalap-készítés, az elmúlt években hanyatlani kezdett, elsősorban ez volt az első indíték, hogy létrejöjjön ez az intézmény.
Nem tudtam, hogy vannak helyek itt a Kárpát-medencében, ahol a szalmakalap nem csak a strandok, üdülőhelyek praktikus viselete, különösen a múlt hetihez hasonló forró nyári napokon, hanem hozzá tartozik a mindennapokhoz, a munka világához is. Nem tudtam, hogy ez is lehet a népi kultúra része. S nem tudtam, hogy készítése – mint oly sok minden a múltban – apáról fiúra száll... Aztán a múlt héten, gyülekezeti kirándulás keretében Erdélyben jártunk, azon belül Székelyföldön, egész pontosan Kőrispatakon, s ott ifjabb Szőcs Lajos ezeket is elmondta. És még annyi mindent a szalmakalapról...
Szellemi tour de Csallóköz
2019.08.06. - Németh TamásA Csallóköz (szlovákul: Žitný ostrov (régebben:Čalokez), németül: Große Schüttinsel) hosszúkás alakú folyami sziget a Kisalföld szlovákiai részén, a Dunától északra, Pozsonytól délkeletre. A Duna, a Kis-Duna és a Vág-Duna határolja. Pozsonytól (amelynek egy kis része a Csallóközben fekszik) Komáromig húzódik. (…) A Csallóköz 1918-ig a Magyar Királyság szerves részét képezte megosztva Pozsony és Komárom vármegye között. Lakossága az 1940-es évek második felében történt ki- és betelepítések ellenére is döntő többségében magyar.
Fényesebb a láncnál a kard
2019.07.30. - Németh TamásÖsszesen 302 magyar sportoló viseli az olimpiai bajnok címet. Közülük (…) 2 hatszoros (Kárpáti Rudolf, Kovács Pál) és 1 hétszeres (Gerevich Aladár) olimpiai bajnok. A legeredményesebb magyar sportoló Gerevich Aladár vívó, hét aranyéremmel (ebből egy egyéni és hat csapatérem).
Magyarország olimpiai bajnokainak listája - wikipedia.org
A színfalak mögött magyar a magyarnak vájta ki a szemét. Szabó Bence kardvívó olimpiai bajnoknak Csampa Zsolt, a magyar szövetség elnöke tett keresztbe vasárnap este.
Oltári botrány alakult ki a kardcsapatdöntő díjátadása körül - 24.hu
A Budapesten zajló vívó-világbajnokságon a magyar női kardcsapat 45:38-ra kikapott a legjobb nyolc között Olaszországtól, majd az 5-8. helyért Kína ellen Márton Anna remek fordításával győzött, aztán az 5. helyért Ukrajna ellen is nyert – ezúttal Pusztai Liza a meccs közepén bemutatott 11:2-es sikerével fordítva.
Vívó-vb: Pusztai Liza ismét nagyot vívott, ötödik lett a magyar kardcsapat! - nemzetisport.hu
Reményteli jövő kézilabdában
2019.07.23. - Németh TamásA magyar női junior kézilabda-válogatott 27–20-ra legyőzte Hollandiát a hazai rendezésű Európa-bajnokság döntőjében, így története során először – három ezüstérem után – megnyerte a kontinenstornát. „Ha a fiatalok valamit nem tudnak megoldani, akkor kicsit kedvüket vesztik. Az első félidőben ment a szekér, működött, amit megbeszéltünk, így a kapusteljesítmény, a gyors játék és a szoros védekezés is – mondta Golovin Vlagyimir szövetségi edző.– Sajnos a második játékrészben tíz perc alatt leromboltunk mindent, de ez inkább a kapkodás miatt volt. Örülök, hogy a végjátékban sikerült valahonnan erőt meríteni a játékosoknak, és többen is fel merték vállalni a felelősséget, felnőttként viselkedve kritikus helyzeteket oldottak meg.”
Hollandia sem jelentett akadályt, Európa-bajnok a női juniorválogatott! - nemzetisport.hu
Az életrevalóság pszichológiája
2019.07.16. - Németh TamásAz ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára. Az elmúlt évek egyik legnagyobb francia filmsikere megtörtént események alapján készült.
A múlt alkalommal arról „értekeztem”, hogy a nyári uborkaszezonban hogyan csipegethetünk össze magunknak egy kis kultúrát... Így írtam a látnivalók újra felfedezéséről, az élettörténetbe- ágyazottság fontosságáról és az olvasásról... Ma továbbmegyek, s egy konkrét filmélményemet szeretném megosztani a Kedves Reposzt Olvasókkal... Egy nagy sikerű és ismert alkotásról van szó, az Életrevalók c. filmről, amely egyszerre dráma és egyszerre vígjáték, s amelyet már korábban volt szerencsém látni... Most újra megnéztem, ezúttal egy kicsit pszichológiai szemmel...
Privát kultúrnyár.
2019.07.09. - Németh TamásAkár családosként, gyerekekkel, akár egyedül, a barátainkkal vagy a kedvesünkkel töltjük a vakációt, akár utazunk, akár nem, három alapszabályt érdemes fejben tartanunk (és nem csak nyáron):
1. Értelmezzük a lehető legtágabban a kultúra fogalmát, engedjük közel magunkhoz az új dolgokat is!
2. Ne azért vegyünk részt valamiben, mert kötelező, próbáljuk elengedni a „teljesítményművelődést”, és picit több figyelmet fordítani arra, hogy minket mi érdekel.
3. Jó, ha megtervezzük előre a programokat, de amellett se menjünk el csukott szemmel, ami épp az utunkba kerül, legyen az falunap, kézművesvásár, helyi népszokás, utcazene vagy szabadtéri kiállítás, koncert.
Ha ezeket az irányelveket magunkévá tesszük, már nem érhet bennünket olyan nagy baj, de azért néhány gyakorlati tippel is szolgálunk, hogy igazán „művészi” legyen a nyár.Így fűszerezd kultúrával a nyarat! - kepmas.hu
Király Eszter írását olvasva nagyon is ráismertem az én kis világomra... Arra, hogy a média által ránk erőszakolt nyári fesztiváldömpingekkel szemben hogyan csipegethetem össze én magam a magam kis kultúr-elemózsiáit... A magam szerényebb anyagi lehetőségeivel...
Megúsztam!
2019.07.02. - Németh TamásIdén 37. alkalommal rendezték meg a Lidl Balaton-átúszást, amelyen ezúttal 9724-en vettek részt. Mindez azt jelenti, hogy az esemény történetében az úszók összesen immár több mint egymillió kilométert tettek meg. Szombaton az időjárási körülmények tökéletesek voltak, így már az első kiírt időpontban meg tudták tartani a nagy hagyományú rendezvényt, ennek is köszönhetően ez volt az egyik legnépesebb Balaton-átúszás.
A résztvevők a szokásoknak megfelelően az északi partról, Révfülöpről vágtak neki az 5.2 kilométeres távnak. A víz hőmérséklete 26 Celsius-fokos volt, ugyanakkor az enyhe nyári szél miatt kisebb hullámokkal azért meg kellett birkózniuk a korai órákban úszóknak. (...)
A profik is vízbe ugrottak, a férfiaknál a nemrég Balatonfüreden világkupagyőztes Rasovszky Kristóf, Papp Márk és Székelyi Dániel gyakorlatilag végig együtt úszva 1 óra 1 perc alatt ért célba, a nőknél pedig ott volt a mezőnyben a medencés gyorsúszás specialistája, Késely Ajna is, aki 1 óra 17 perc alatt teljesítette a távot.Balaton-átúszás: túl az egymillió kilométeren - nemzetisport.hu
Művészet, misszió, miegymás...
2019.06.25. - Németh Tamás„Katarzisra azért van szükség, mert a művészetnek ki kell zökkentenie a hétköznapiból” – egészítette ki Fabiny Tibor. „Az életművészetet nem véletlenül említettem: vannak csendes művészek, akik élik az életet, és ebben kapcsolódnak a spiritualitáshoz. Ebben a legnagyobb művész Jézus, aki parabolákban, példázatokban beszél, megéli és átéli azt, amit tanít. Közte és a mondandója között nincs különbség, nincs hasadás, megvan benne a teljes egység.” Szabóné László Lilla továbbvitte ezt a gondolatot: „Ha Istenről beszélünk, ő az igaz, a szép és a jó. Akkor tud a művészet és a misszió összekapcsolódni, ha együtt hordozzák az igazat, a szépet és a jót; de azon a nyelven, amin a másik érti.” (…) „A művészet nagyon sokszor egyfajta mellékterméke az Isten és ember kapcsolatának. Ez a teremtettségben való szerepvállalás megélése. Ha nem vagyok hívő, de alkotásomban megjelenik a jó, az igaz és a szép is, akkor is Istenre mutatok. Más dolog, ha az ember ezt tudatosan csinálja, és megadja az Istennek a dicsőséget. Az életem magasabb szinten való megélése már önmagában egyfajta evangelizáció” – magyarázta Lányi Gábor...
Puskás búcsúmeccse
2019.06.18. - Németh TamásÖtven évvel ezelőtt rendezte meg a Real Madrid az akkor már három éve visszavonult Puskás Ferenc hivatalos búcsúmérkőzését. Hetvenötezer tisztelője búcsúztatta a közönségkedvencet a Santiago Bernabéu Stadionban, ahol két nappal később BEK-döntőt játszottak – alig több, mint 31 ezer ember előtt.
Ötven évvel ezelőtt játszotta madridi búcsúmeccsét Puskás Ferenc - nemzetisport.hu
Először nem találtam ezt a cikket, csak a hagyományos, őskori „népsport” újság formájában olvastam... Úgyhogy meg is írtam az első mondatot: „Igazából nem tudom, hogy Csillag Péter: Tiszaszederkény árnyékában c. írása miért nem jelent meg az nso.hu-n is... akkor még többen elolvasták volna, hogy milyen volt a valaha élt legismertebb magyar embernek, az egykori világklasszis futballistának, Puskás Ferencnek a búcsúmérkőzése 1969 májusában, Madridban, a Bernabeu Stadionban...?” Szerencsére, azóta - igaz, a tiszaszederkényi cím nélkül, de – előkerült a nemlétezőnek hitt írás, így tényleg mindenki megtudhat mindent a szóban forgó nagy eseményről, ill. egy kis ízelítőt is kaphatunk a hazai 50-es, 60-as évekről, az akkori gazdasági és politikai viszonyokról, futballról és médiáról...
Konfirmandusaink lelki öröksége
2019.06.11. - Németh TamásA gyermekek és az ifjúság vallásos nevelésének célja a konfirmáció eseménye: a konfirmandus személyes döntése Krisztus és az Ő egyháza mellett.
A konfirmáció értelme az, hogy a megkeresztelt ember, mint aki elnyerte a hit ajándékát, a gyülekezet nyilvánossága előtt tesz bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntéséről. A döntés magába foglalja a bűnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. E döntés kifejezésével a hívő betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe.
Mint a legtöbb protestáns gyülekezetben, mi is pünkösdkor tartjuk a konfirmációt. Néztem a tizenéves ifjakat, amint ott álltak kissé megilletődötten az úrasztala előtt, s elgondolkodtam... Vajon mit kapnak tőlünk – s itt nem csak mint egyházra, gyülekezetre gondolok, hanem egyáltalán az életre, médiára, családra, iskolára – amelytől mi azt várjuk, hogy megállják majd helyüket az életben. Úgy is mint a jövő keresztyén Európájának lelki örökösei. Milyen értékrendet, lelki muníciót, életpéldát? S ami ennél is fontosabb: mit kezdenek ezzel a számukra most még egyáltalán nem fontos lelki örökséggel? Erre nézve hadd mondjak el egy mesét... Egy nagyon is valóságos és igaz mesét...
Érzelmi bank, pro és kontra
2019.06.04. - Németh Tamás„Azt ígérted, hogy este 6-ra itthon leszel, és 6. 00-ra itt is vagy. Ez aztán pontosság!” Ez nem kíván hatalmas energiát, de a pozitív magatartásnak ez a fajta megerősítése még inkább önbizalmat ad.
Ezekkel az élményekkel úgy erősítjük meg az önbizalmát, hogy közben megtöltjük az „érzelmi bankot”, komoly kezdőtőkét teremtve gyermekünk számára. Minden egyes alkalommal, amikor elbizonytalanodik, vagy kétségei támadnának önmaga értékeivel szemben, előveheti ezeket az emlékeket.Hogyan dicsérjünk? – Töltsük fel gyermekünk érzelmi bankját! - kepmas.hu
Amikor megütötte a szemem ez a kifejezés, – érzelmi bank – először úgy hatott rám, hogy ez igen, ez jó, remek, frappáns! Szinte szellemi kielégülést okozott... De aztán szép lassan elillant a szó varázsa... S maradtak az ambivalens érzések, a kétségek és a kérdések... Szóval, miért tetszik és miért nem ez a jelzős szószerkezet...? Elmondom...
Kavicsok
2019.05.28. - Németh Tamás– Hogyan találtál rá a kavicsra, mi fogott meg benne?
– A kavicsok iránti érdeklődés gyermekkoromban kezdődött. A kertvárosrész, ahol laktunk, folyamatosan fejlődött, rengeteg ház előtt volt sóderkupac. Ezek voltak számomra az igazi kincsesbányák! Hazafele az iskolából leguggoltam a kavicsokhoz, és megszűnt az időérzékem. Nem tudtam betelni a színekkel, a formákkal és a változatosságukkal. A kezemben forgatva őket, mindegyikben felfedeztem valami érdekeset. Ez a rajongás hol elhalványult, hol fellobbant, de sohasem múlt el. Rengeteg kreatív alkotást készítettem már különféle technikákkal (ékszerkészítés, dekupázs), a kavics újra és újra „kapcsolódni akart” a változatos területekhez. Mivel szinte állandóan kapcsolatban álltam velük, gyűjteményem nőttön-nőtt, néha kőképeket is kirakosgattam, csak úgy „mellékesen”. Akkor még nem ragasztottam le a kész alkotást, csak játék volt... Pár évvel ezelőtt viszont teljesen magával ragadott a kavicsképkészítés világa. Azóta úgy érzem: hazaértem.Aki életre kelti a kavicsokat – beszélgetés Szilajka Erzsébet kavicsművésszel - kepmas.hu