Ormánság – két keréken...

A Baranya megyében található Ormánság a Dráva árterületén található aprófalvas vidék, melynek elnevezése finnugor „ur” szóból eredeztethető, a vizes területekből kiemelkedő hátságokat jelöl.
Aprófalvas vidékként a falusi turizmus megannyi ágának vonzó tényezőit foglalja magába. Festett fakazettás templomai, múzeumai, kiterjedt erdősültsége, vizekben gazdag környezete együttesen vonzza a közelből, illetve távolabbról érkező turistákat, hiszen minden korosztály megtalálja a maga érdeklődési körének megfelelő elfoglaltságot. A tájegység legnagyobb lélekszámú települései a majdnem 3000 fős Sellye, illetve Vajszló.

Kirándulások a környéken - odlk.hu

A múlt keddi reposztunkban Augsburgba kalauzoltam a Kedves Olvasót, most az Ormánságba invitálnám... Európa közepe után jöjjön Magyarország (egyik) perifériája... Kényelmes buszos utazás helyett ezúttal embert próbáló kerékpártúra... Hiszem azonban, hogy lehangoló elhagyatottsága és szociológiai sivársága ellenére – ahogy a leggyakoribb értelmezés szerint nevében is benne van az orom-szavunk – ezen a tájon,vidéken is vannak kiemelkedő helyek, értékek, látnivalók, s lehetnek még olyan kezdeményezések, fejlesztések, amelyek széppé teszik a kilátást, hogy nem csak veretes múltja van Ormánságnak, hanem jövője is...!

 

Augsburgi időutazás

Ha Augsburg nevét halljuk, nekünk elsősorban a kalandozó magyarok portyázásainak véget vető 955-ös augsburgi csata, vagy az 1555-ös vallásbéke, a "cuis regio, eius religio - Akié a föld, azé a vallás" elve jut eszünkbe. Persze e csendes kisvároshoz egyéb nevezetességek is köthetők, itt született például Brecht, vagy Rudolf Diesel, de Mozart családja is innen származik.

Augsburg: nemcsak vesztes emlék - origo.hu

Egyik lelkész barátomnak köszönhetően a múlt héten részt vehettem egy bajorországi tanulmányi kiránduláson. Utunk során többek között megtekintettük Bajor Lajos nevezetes kastélyait (Neuschwanstein, Linderhof), Innsbruckot, Münchent, Mittenwaldot, utolsó nap pedig a Salzburg mellett található Markus Sittikus-féle kastélyt. Mégis legnagyobb hatással rám a reformáció egyik fellegvára, Augsburg volt, a maga igencsak dús történelmi levegőjével... Javaslom, hogy most egy rövid időutazás keretében szippantsunk jó nagyokat belőle, majd fújjuk is ki...!

 

Tüzek, lángok, parazsak

Július 15-én, a hajnali órákban leégett a Nagydobronyi Déli Cigánytelepen található református imaház és a mellé épült óvoda. Kolozsí András vezető lelkész az Országos Református Cigánymisszió Facebook-oldalán osztotta meg a történetet. “Nagy a gyanú, hogy gyújtogatás történt. Nem tudjuk, hogy kapcsolatba hozható-e a mostanság Kárpátalján élő magyar ajkú cigányság ellen elkövetett atrocitásokkal. Nem kizárt. Várjuk a nyomozás eredményét! Kérek Mindenkit, aki teheti, imádkozzon az Imaházát vesztett Gyülekezetért, hogy adja meg nekünk Isten, hogy áldásul szolgáljon a nagy keserűség és tegye Urunk ezt is a Gyülekezetünk javára! Isten segedelmével újra fogjuk építeni az Imaházat, az Óvodát és a családi házat is. Ehhez várjuk a testvéri adományokat is!”

LEÉGETT EGY IMAHÁZ NAGYDOBRONYBAN, GYÚJTOGATÁSRA GYANAKSZANAK - 777blog.hu

Az igazi világbajnokok

A thaiföldi haditengerészet közölte, hogy mind a 12 gyereket és edzőjüket is kimentették a thaiföldi Tham Luang barlangból. Már mindannyian kórházban vannak. Az ifjúsági focicsapat és 25 éves edzőjük összesen 18 napot töltöttek a mélyben, mivel a sok esőzés miatt nem tudtak kijutni a barlangból. Három turnusban, három nap alatt hozták ki őket.

Kint van az utolsó thai gyerek is, ma véget ér a mentés - origo.hu

Az engem, s bennem futballszeretetemet egy kicsit is ismerők csodálkozva kérdezték, hogy miért nem néz(t)em a VB-t? S erre vagy azt válaszoltam, hogy sajnálom rá az időt... Vagy pedig azt ,hogy ez a játék már nem az, amelybe én még a '82-es Mudiálon halálosan beleszerettem... S az is igaz, hogy ahogy egyre idősödöm, egyre jobban érdekel a valóság... A mesterségesen, euró milliárdokkal felfújt showbiznisz helyett az élet természetessége, maga a játék... Nálam 2018-ban nem a francia lettek a világ legjobb csapata, hanem az a thaiföldi ificsapat, edzőjükkel együtt, amely csaknem a VB-vel egy időben egy barlangban rekedt, 9 nap múlva találtak rájuk, s néhány napja a búvárok már az utolsó gyermeket is kimentették. A legnagyobb meccset ők nyerték meg! Ők az igazi világbajnokok!

 

Folytatjuk a harcot...!

Folytatjuk a harcot a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási rendszer fennmaradásáért, és nem fogjuk feladni az elveinket az ukrán oktatási törvény életbe léptetése kapcsán Kijevvel folytatandó egyeztetéseink során - jelentette ki a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnöke szombaton Felsőszinevéren, a XXVI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem kárpátaljai magyar oktatásról tartott panelbeszélgetésén.
Előadásában Orosz Ildikó kifejtette, az új ukrán oktatási törvény tavalyi elfogadása óta elmúlt csaknem egy év "az iszapbirkózás jegyében telt el", mivel alig sikerült előrehaladást elérni a kárpátaljai magyarságra nézve rendkívül hátrányos jogszabály ügyében. Hozzátette, a legnagyobb probléma az, hogy Ukrajnában a kárpátaljai magyarok esetében az oktatásügyből politikai kérdést kreáltak.

Folytatódik a küzdelem a kárpátaljai magyar tagozatokért - magyarhirlap.hu

„Csapataink harcban állnak...” - tudatta országgal-világgal annak idején, 1956 november 4-én, hajnalban híres rádiónyilatkozatában Nagy Imre... „Folytatjuk a harcot...” - jelentette ki Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke Felsőszinevéren, 2018 július 7-én... A színhely, az idő, a harc módja és eszközei mások, az elszántság és a tét valahol egy és ugyanaz: nemzetünk jövője...

 

Csillagok hullnak, születnek újak...

Amikor Lionel Messi és Kylian Mbappé megölelte egymást a francia–argentin vb-klasszikus lefújása után, napjaink egyik szuperklasszisa – aki valószínűleg utolsó vb-jén szerepelt – és a jövő, sőt már a jelen nagy sztárja adta át egymásnak érzelmeit.

Mbappé a jövő, Messi kis túlzással a múlt - m4sport.hu

A Bubi, a plázaterepjáró, az egoszörf és a hímes templom

A budapesti közösségi biciklirendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) véleménye alapján - közölte az MTI-vel Minya Károly nyelvész Széphalmon. A múzeumok éjszakája keretében, a Magyar Nyelv Múzeumában rendezett programon szokták bejelenteni, mi lett a hazai nyelvész közösség szerint az év szava, antiszava, ifjúsági szava és költői szava.

A Bubi lett a 2017-es év szava - index.hu

Verseny mindenütt... Sportpályákon, színpadokon, a politikában, az üzleti életben, munkahelyeken, iskolákban, a mesterséges és a természeti világban... (lásd pl. az év fája, -emlőse, -hüllője stb.) S most már néhány éve a szavaink között is... Hogy melyiket használjuk leggyakrabban, szeretjük legjobban, hogy melyik a legtalálóbb, s melyik váltja ki belőlünk a legtöbb érzelmet, indulatot, gondolatot, asszociációt...? Szavaink is jönnek és mennek, közöttük is vannak állócsillagok (szeretlek...) és üstökösök, melyek egy ideig ragyognak, majd a feledés homályába vesznek... Nézzük tehát  2017-es „sztárszavainkat”...!

 

Milyen egy jó jubileumi ünnepség?

2018. június 13-án ünnepelte megalakulásának 25 éves évfordulóját a jánosházi Szent Imre Általános Iskola. Szentmisével és nagyszabású műsorral emlékeztek meg a jubileumról. Az iskola tornacsarnoka adott otthont a szentmisének és a délelőtti programoknak. (…) A szentmise után az iskola jubileumi műsora következett, amelyben elsősöktől kezdve valamennyi évfolyam szerepelt. Humoros műsorszámok, zenei betétek színesítették a gálát, amelyben rövid beszédeknek is jutott hely.

25 éves a Szent Imre Általános Iskola - martinus.hu

Bevallom, úgy mentem el erre az ünnepségre, hogy éljem túl valahogy... Élénken élt ugyanis még az emlékezetemben az iskola alapításának 20. évfordulóján megrendezett ünnepi alkalom, az, hogy milyen kegyetlenül hosszú volt... Ahhoz képest – bár ez sem volt egy perccel sem rövidebb – most erről mégis lelkileg-szellemileg feltöltekezve, kifejezetten jó érzésekkel távoztam, s azóta is azon gondolkodom, hogy mik is egy jól megrendezett jubileumi ünnepség főbb ismérvei...? Az itt tapasztaltak rövid összefoglalását ajánlom lelkészeknek, iskolaigazgatóknak és egyéb intézmények vezetőinek szíves figyelmébe...

 

 

Nagy Konstantin mutatóujja

Megtalálták a párizsi Louvre-ban Nagy Konstantin római császár bronzszobrának hiányzó mutatóujját. A császár óriási szobrának maradványait a római Capitoliumi Múzeumban őrzik, azonban most a francia múzeum felfedezte, hogy a testrész már 1863 óta náluk van. (…) A római múzeum igazgatója szerint az ujját még 1564-ben szedték le a szoborról, akkor amikor a földgömböt is amelyet a kezében tartott. A gömböt egy kilométerkőre helyezték a híres római Via Appia úton.                 

Előkerült Nagy Konstantin szobrának másfél évszázada elveszett ujja - mult-kor.hu

Felgyújtottak egy templomot

Szombatra virradó éjjel fedezték fel, hogy ég a kemenessömjéni katolikus templom. Hamar értesítették a polgármestert és a plébánost is.
Súlyos, sokmilliós károk keletkeztek. Németh Zoltán plébános elmondta, az egy éve vásárolt orgona teljesen kiégett, de korom van a falakon is, mindent újra kell festeni. A tűz a kórusban keletkezett, szerencsére az egész épületre nem terjedt át.

Felgyújtották a kemenessömjéni templomot - nyugat.hu

„Apa, hallottad mi történt tegnap Sömjénben?” - kérdezte tőlem vasárnap este nagyfiam. Baleset? Gyilkosság? Ilyenekre gondol először az ember... Aztán „lepergettem” magamban ennek a Celldömölk melletti, mintegy 600 lelkes település nevezetességeit, hogy mivel is történhetett ott valami...? A valaha szebb napokat látott Berzsenyi-és Radó-kastélyokkal? Vagy egy helyi család egyre népszerűbb levendulaültetvényével? Netalán-tán azzal a hiánypótló háborús emlékművel, amelyet egy lelkes nyugdíjas asszony kezdeményezésére éppen aznap avattuk fel...? Persze, már hallottam... „Felgyújtottak egy templomot...!”

 

 

Az embersétáltatás és hasonlók

CHUCK MCCARTHY, EGY LOS ANGELES-I FÉRFI EGYSZERŰEN AZT TALÁLTA KI, HOGY EMBEREKET FOG SÉTÁLTATNI.
Eredeti foglalkozását tekintve színész, és azért indította el vállalkozását, hogy egy kis plusz pénzt keressen. Elsőre a kutyasétáltatás ugrott be neki, de nem akart kutyaszart szedegetni, ezért inkább áttért az emberekre. Mármint a sétáltatás terén. Az elején még csak viccként gondolt az egészre, de aztán beindult az üzlet, és egyre komolyabban vette, amit csinál.
És hogy igazából mit is csinál?
EGÉSZ EGYSZERŰEN ELMEGY AZ EMBEREKKEL SÉTÁLNI. KÖZBEN BESZÉLGET VELÜK, ÉS ENNYI. A DOLOG VARÁZSA PONT ABBAN REJLIK, HOGY NINCSEN SZÓ SEMMILYEN VILÁGMEGVÁLTÁSRÓL, SZIMPLÁN TÁRSASÁGOT AD A GYALOGLÁSHOZ.

Van egy olyan foglalkozás, hogy embersétáltatók - index.hu

Tudom... Nekem is az volt az első gondolatom, hogy ez már megint agy agyament amerikai marhaság... Meg hogy újabb példa, hogy mennyire beteg világban élünk... Ahol jólétükben már nem tudnak mit kitalálni az emberek... És az is biztos, hogy amire van pszichológiai, társadalmi igény, az előbb-utóbb létre fog jönni, magát legalizálva működni fog, sőt, egyre inkább terjed, bármennyire is bizarrnak tűnik első olvasásra-hallásra-ránézésre...

 

Zsiga bácsi

- Legutóbb, 2018 elején a Corvin-láncot kapta meg, de egyebek mellett elnyerte a Bolyai-díjat is. Fontosak ezek a visszajelzések?
– Nem. Minden elismerés kicsit zavar, mert felvetődik bennem, hogy vajon megérdemeltem-e, nincsenek-e olyanok, akik többet tettek nálam. Nem egy esetben kapásból tudtam volna mondani olyan személyeket, akik szerintem jobban megérdemelték volna a kitüntetést.(...)
– Az ember már a görög vagy a római korban is megtett minden elképzelhető rosszat, a mai utódok ezen a téren nem sok újdonságot tudtak felmutatni.
– Sajnos tudnak. A huszadik század a koncentrációs táboraival, haláltáboraival, a holokauszttal bizonyította, hogy az emberi gonoszságot korábban elképzelhetetlen módon lehet kiélni. Némi reményt ad, hogy a rossz mellett a jóság is megjelenik.(...)
– Presbiterként 55 éven keresztül a Kálvin téri gyülekezetet szolgálta. Hívő emberként hogyan látja Európa jövőjét?
– Nagy megpróbáltatások következnek. Elsősorban nem az iszlámra gondolok, hanem arra, hogy elveszőben van Európa keresztény gyökere. Sem az egyház, sem az egyes keresztény ember nem tehet mást, mint hogy életével és szavaival bizonyosságot tesz az igazságról.

SZOPHOKLÉSZ A GIMNÁZIUMBAN - magyaridok.hu

Felhőkakukvár

– Milyen nyelven kellene beszélnie ma a kereszténységnek?
– Egyre inkább úgy érzem, hogy a szépirodalom lesz a vallás nyelvezete. A költők, írók azok, akik képesek úgy szenvedni, hogy arról Weöres Sándor azt írja a XX. századi freskóban: „szurokba hempereg, és meggyújtja magát”, az ordítása pedig számunkra zene. Ők képesek megragadni valamit a jelen lévő titokból, és megpróbálnak olyan szavakat találni, amelyekkel az isteni kifejezhető.

MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS: A SZÉPIRODALOM LEHET A VALLÁS ÚJ NYELVEZETE - magyaridok.hu

LaLaLa-keresztyénség

Tudatos jelenlétre, egymás felé fordulásra és elérhetetlen vágyálmok hajszolása helyett tevékeny részvételre buzdít Vecsei H. Miklós. A Nemecsek Ernőt és József Attilát megformáló színész a Károli-egyetem hallgatósága előtt beszélt hivatásáról és hitéről. (…) „A kereszténység feladata, hogy lazulnia kell, hogy újra le kell térdelnie az elesettekhez, ezen túl pedig még egy dolog: lassítania kell az élet folyásán” – fogalmazott.(...) Szerette volna ezzel az élménnyel megajándékozni kortársait, ezért kezdeményezte azoknak a zsebkönyv-automatáknak az elhelyezését Budapest-szerte, amelyekből okostelefon méretű, minőségi kortárs és klasszikus irodalmat vásárolhat a főváros főbb közlekedési csomópontjain megforduló utazóközönség. Mint mondta, a Sztalker Csoport projektjének csak kisebb részben célja az olvasásnépszerűsítés, reményük sokkal inkább a közösségteremtés.

„Menthetetlenül egyek vagyunk” - parokia.hu

Jeges majális

A magyar jégkorong-válogatott a szombati mérkőzések kedvező alakulásának köszönhetően az elitbe jutás esélyével lépett jégre a budapesti divízió 1/A-világbajnokság záró meccsén, és sokáig úgy tűnt, összejön a feljutás. Csakhogy az utolsó harmadban a britek kétgólos hátrányból egyenlítettek, ezzel ők jutottak fel az elitbe.

Tizenöt másodperc alatt a mennyből a pokolba jutott a hokiválogatott - nso.hu

Úgy terveztem, hogy miután a miután a magyar jégkorong-válogatott a „szapporói csoda” (2008) és a krakkói feljutás (2015) után idén, április 28-án itthon, Budapesten harmadszor is kivívja a világelitbe, az A-csoportba kerülés jogát, rászámolva három napot az ünneplésre, majd azt mintegy megkoronázva, az éppen május elsején megjelenő reposztomban, mint a sikeres, eredményes munka hőseit fogom a csapat tagjait méltatni... A budapesti csoda elmaradt ugyan, 15 másodperc hiányzott az újabb bravúrhoz, a nyilván most ők (és velük együtt az egész magyar sporttársadalom) nagyon csalódottak, de azért le a kalappal előttük! És csak azért is ma róluk fogok írni...!

 

 

K.R., az űrhajós, a királylány, a tűzoltó...és az indián

K. R., az állítólag tizenkettedik évfolyamos diák, aki stílusa alapján valójában vagy sokkal idősebb, vagy az elmúlt tizenkét esztendőben Romana-regényújságokat olvasott tankönyvek helyett, a Wmn.hu portálon közzétett levelében azt ecseteli, miként törte szét álmait a zord oktatási rendszer. „Úgy indultam, mint mindenki más. Gyémántfényű szemeim csillogtak az izgalomtól, ahogy beléptem az iskola kapuján. Kalandvágyó voltam, és élettel teli. Tervezgettük a többiekkel, hogy kiből mi lesz, ha majd felnő. Űrhajós, királylány, tűzoltó, balett-táncos, autóversenyző… És bár messze még a vége, de szerintetek ki tudott hű maradni gyermekkori álmaihoz? Az űrhajós fiú szobájából idővel eltűntek a csillagképek, a királylány rossz társaságba keveredett, a tűzoltó kondiját folyton cikizte a tesitanár, a balett-táncosnak nem maradt ideje edzésre járni, az autóversenyző önbizalmát pedig teljesen aláásta az a tanár úr, aki azt mondta, hogy a nők nem tudnak vezetni, így bizony ő sem lehet autóversenyző.” Majd így folytatja: „Hova tűnt a gyermeki mosolyunk? Miért nem vagyunk olyan felhőtlenül boldogok, mint korábban? Miért nem tudjuk élvezni a napsütést és a madarak énekét? Miért nem tudjuk hasznosítani az iskolában tanultak többségét a való életben?”

Korompay Csilla : Hasznos ismeretek-magyarhirlap.hu

Gyermek, gyermek, gyermek..

A legrombolóbb bűnös érzés, amely, nálunk is eluralkodott egész generációkon: a „kicsi vagy kocsi” mentalitás volt. Lényegében ugyanannak a gondolatnak a megnyilvánulása a „létező szocializmus” kies valóságából, ami a huszadik század elején Franciaországban zengett: kevesebb gyermek, jobb anyagi helyzet. Nagy tévedés volt ez, talán a fehér ember legnagyobb tévedése Európában. Száz éve is látszott, hogy nekünk gyermekre, sok gyermekre van szükségünk. Ez az egyetlen „termelésünk”, amibe senki nem szólhat bele. Fantasztikus hivatás: gyermeket nevelni. De nem „lemondással”, épp ellenkezőleg: habzsolva az életet. Mert a nő, ha anya is (de ha bármilyen okból nem is adatott meg, mégis a lelkében ott ez a bűvös kód) biztosan otthonosabban érzi magát a világban, mint egyedül vagy csak velünk. Praktikusabb, realistább, konkrétabb, de ugyanakkor fogékonyabb az igazi érzelmekre, fájdalmakra és örömökre is.

Szerencsés KárolyMelengető fény: gyermek - magyarhirlap.hu

Kényszerpálya vagy szabad választás?

Egy erdélyi fiatalember levelét vitték be húsvét előtt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületébe a börtönmisszió munkatársai, hogy ott egy fogvatartott felolvassa társainak. (…) „Ha tizenkét évvel ezelőtt valaki azt mondta volna: egy nap Isten gyermekeként bizonyságot fogsz tenni Istenről más országban élő, letartóztatott férfiaknak és nőknek, szembekacagtam volna. És lám, ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges!

Az egyik fő akadály abban, hogy Istenhez közeledjek, éppen a nemzetiségem volt. Roma nemzetiségű vagyok.

A golgotai árfolyam - parokia.hu

A cím sugallata ellenére most kivételesen nem az ország sorsáról és „a” választásról szeretnék írni, hanem egy sok szempontból periférián lévő fiatalemberről, az ő életéről, az ő választásairól. Igazából majdnem hogy azt szeretném kérni, hogy ne is az én irományomat olvassák el, hanem az ő levelét... És akkor mindenki számára világos lesz, hogy nagyon is nem magánügy egy ember lelki élete, megtérése, hogy mit/kit választott kis élete során, hanem kihatással van mindenek előtt szűkebb környezetére, de én hiszem, hogy így az internet segítségével az egész magyar társadalomra és széles e világra is...

 

Tlipszisz

Még intenzívebben imádkozunk a vezetőinkért, a népünkért, Krisztus ügyéért és azért, hogy legyen meg az Isten akarata – jelentette ki a lapunknak adott interjúban a húsvéti előkészületekkel kapcsolatban a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Steinbach József a böjttel egybeeső választási kampányt feszültségekkel teli eseménysorozatnak nevezte, amely „szülési fájdalmakkal” jár. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy „egészséges gyermek születhet a világra”. A püspök a húsvéttal kapcsolatban elmondta: Krisztus megváltó halálával a földi életet az öröklét tágasságába helyezte.

AZ ÚR NEM ENGEDI ELVESZNI EURÓPÁT - magyaridok.hu

Mindig örömmel tölt el, amikor egyházi emberek, főként vezetők világi fórumokon, szabadon elmondhatják véleményüket egyházról és világról, múltról és jövőről, ünnepek öröméről és hétköznapok küzdelmeiről. Amikor lehetőséget kapnak a bizonyságtételre. Steinbach püspök úr ezt megkapta, s jó volt olvasni a vele készített interjúban, hogy tudott kényes témákról – politika, választás, migráció – is úgy beszélni, hogy abból kicsendüljön az egyházra bízott örömhír...

 

 

Biodíszlet

Mint megírtuk, a szakértők törvénysértőnek tartják gyerekek biodíszlet-szerű felhasználását a kampányban. Az elmúlt hetekben, hónapokban több fideszes politikus is olyan képeket tett közzé, amelyeken óvodások, iskolások társaságában látható. A legemlékezetesebb fellépés kétségkívül Simicskó Istváné volt, egy soroksári óvodában; a honvédelmi miniszter azóta sem érti, mi a kifogása a sajtónak a rendezés ellen.

Nem bírnak magukkal - 168ora.hu

Az utóbbi 1-2 évben terjedt el a politikai kommunikációban a címet adó kifejezés, s mostani kampány során többször is hallhattuk, szinte kizárólag ellenzéki politikus szájából. A lényege, hogy a társadalom bizonyos rétegeit – főként gyereket, óvodásokat, de használták már egyetemistákra, nőkre, és nyugdíjasokra is – beállítják a Főszereplő mögé, jelezve, üzenve országnak-világnak, hogy értük dolgozik vagy hogy ők is mögötte, mellette állnak, támogatják politikáját, törekvéseit. Szóval, biodíszlet... Csócsálom a szót, a jelenséget...

 

 

Oldalak