„A jobboldali diktatúrában csalódott, de egyebekben rendes, templomba járó, katolikusnak tekinthető konzervatív jobboldali emberek akkor sem fognak a sifferizmusra szavazni, ha nevezett bandink hiteles, orvosipecsétes igazolást hoz arról, hogy nincs is neki baloldala, de egyáltalán. Továbbá hiába, hogy ő a baloldalt undorral leköpi, meg sáros cipővel meg is rugdalja minden hetivásár, pünkösdszerda és egyéb keresztény ünnepek alkalmával, ezen derék, ámbátor a létezett kommunizmusban (népköztársaság, mindegy) megőszült barátaink megmaradnak amellett, miszerint ugyanis az orbánizmus a jobboldal, minden kommunistasága és egyidejűleg jelentkező (!) fasisztoid hajlama ellenére.

Ami pedig a siffert illeti, ő mindközönségesen csak libsi. Egy fröccs után eszdész-utódpárt, de két fröccs után már komcsi, valamint további igények és fröccsök esetén zsidó is.

Miért zsidó az LMP? - Ki kell ennek jönni

Nem tudom, kedves felebarátaim, lehet-e még ebben az országban árnyaltan gondolkodni és fogalmazni? Egyre inkább az a benyomásom, hogy nem. Elkezdődött a kampány, magyarán elkezdődött a tömbösödés és tömbösítés folyamata, amely lehetetlenné tesz minden árnyaltságot, finomságot, egyéni önértelmezést, elkülönülést és azonosulást. Sztereotípiákban megfogalmazott indentitás-tömbök vannak itt, egy végsőkig hiszterizált országban, amelyek abban versenyeznek, hogy ki tud maradandóbb stemplit nyomni a másik homlokára. Hovatovább már ott tartunk, hogy ebben az országban nem lesznek mások, csak zsidók, kommunisták és fasiszták, csakhogy nem önazonosítás alapján, hanem mindig a másik mondja meg, hogy ki vagyok én. Röpködnek itt az előítéletek, ebben a már társadalmi mértűvé terebélyesedő hiszteroid identitásküzdelemben, amelynek az a címe, hogy "én mondom meg, ki vagy te". És sajnos ebbe a folyamatba belekeveredik az általában vett történeti kereszténység is, ha akarja, ha nem.

A párbeszéd veszélyes dolog. Kimozdíthat a véleményből, amelyben állsz.

Dübörög kishazánkban az őszi Zsinat, miközben egy interjú és a rá adott válasz borzolja a kedélyeket. Lassan már nem bírom követni a hozzászólásokat, és egyre inkább elbizonytalanodom abban, van-e véleményem, vagy ha van, akkor a sok bejövő infó alapján mi az enyém, az interjúról vagy a hozzászólásról, az interjú kikerülésének mikéntjéről vagy az egyházi közösség megszólíthatatlanságáról gondolom-e, amit gondolok. Arról viszont egyre inkább meg vagyok győződve, hogy a webes felület dialógusképtelen, és furcsa-szomorú konfliktusokba lök, ha előbb itt gondolkodom, mint személyes beszélgetésekben. Aki ezért megró, igaza van. 

Asztali beszélgetések - Bagdán Zsuzsi

Én a Reposztra is úgy tekintettem, mintha leülnék egy asztalhoz, aztán nekiállnék beszélgetni. "Képzeljétek, mit írt az újság! Tudjátok, mi erről a véleményem?!" - valahogy így. Nem szószék, nem monológ, hanem második lépés egy folyamatban (első maga, az alapcikk). Nem sikerült. Nem mindig sikerült. Most eltekintek attól, hogy vannak, akik megszabnák, miről írjak, vannak, akik megszabnák, hogyan írjak, vannak akiknek valami érthetetlen okból fáj a palásttalanul asztalhoz telepedés szabadsága. Őket sajnálom. Kár, hogy sokan csendben maradtak. Jó lett volna igazán beszélgetni...

Párbeszéd? - Reposzt

Bagdán Zsuzsa és Bella Péter fontos kérdést vetett fel, amely nekem már régóta szívügyem. Nincs párbeszéd az egyházban, állítják az elektronikus médiumokra utalva, mert ami van, az inkább csak amolyan üzeneteknek látszó gondolat-és indulatfoszlányok össze-vissza száguldozása a neten, a végtelenné kiterjesztett nyilvánosságnak ebben a számunkra  új világában. S ennek a szabályozatlan, határtalan nyilvánosságnak esik áldozatává a Reposzt is, ahelyett hogy az értelmes beszélgetés fórumává válna. Ráadásul - ezt már én teszem hozzá folytatva a gondolatot -, lévén egyházi blog, ha nem is hivatalos, minden jó szándéka ellenére a maga kuszált nyilvánosságával valami olyasmit közvetít az egyházról, amit az egyház nem akar mondani önmagáról, s ami ahelyett, hogy misszió eszközévé válna, inkább csak taszít. Egyházi segédlettel végzett antimisszió?

 A református papok nem mondanak örömhírt. Ledörögnek valamit, hogy utáld Horn Gyulát vagy szeresd Orbán Viktort, vagy utáld Orbán Viktort, és szeresd az utána következőt. Lehet, hogy ez néhány embernek örömhír, de az egy szűk közösség. Engem ilyennel ki lehet üldözni a templomból. És az a szakmámból is fakad, hogy észreveszem, hogy ehhez jön még egy pokoli rossz kántálás, amelyben se nyelvhelyesség, se szórend, emellett alapvető nyelvtani hiányosságok. Ezért magának a beszédnek, az evangéliumnak az értelme veszik el.

Egy elkóborolt református bárány - reformatus.hu

Tisztelt Művész Úr!
Kedves Cserhalmi György!

Meglehetős vegyes érzésekkel olvastam az Önnel készített interjút a Magyarországi Református Egyház honlapján. Ha ez a beszélgetés valamilyen más felületen jelent volna meg, valószínűleg nem érezném szükségét, hogy reflektáljak rá. Hozzá vagyunk már szokva, hogy a világnak ezen a részén a keresztyénség az a kultúrkör, amelyet minden következmény nélkül nyilvánosan bántani lehet. De miután itt jelent meg, akárhogyan is, megszólítva érzem magamat, mint olyan ember, aki „egyházi közegben” gyakorolja reformátusságát. Sokáig tipródtam, reagáljak-e az egész magyar egyházias reformátusságot, s benne elsősorban a papságot sommásan kritizáló szavaira. Aztán végül oda jutottam, nem tudok hallgatni, s muszáj, hogy a megszólításra válaszoljak. S nem azért, mert nem tudom elfogadni az Ön véleményét, mint egy olyan református ember magánvéleményét, aki megfogalmazza és indokolja az intézményes református egyháztól való távolságtartásának okát. Sokkal inkább azért, mert az Ön véleményét nagyon is tisztelem és figyelemre méltónak tartom, olyannyira, hogy hajlamos vagyok azt gondolni, az Ön által most bátran megszólaltatott hang a református egyházról több, mint magánvélemény. Inkább azt gondolom, Sindelyes Dóra beszélgetése Önnel egy nagyon jó kezdeményezés arra nézve, hogy kialakuljon végre valamiféle párbeszéd a ma igenis sajnos széles körben elterjedt egyháziatlan reformátusság és az egyház között. Ez az interjú azért fontos, mert Ön mint az egyháziatlan reformátusság egyik hangja, megtisztelt bennünket, egyháziakat őszinteségével. Ez még akkor is így van, ha kritikusan általánosító véleményével nem értek egyet, s még akkor is, ha, azt hiszem, mondandójával talán akaratlanul is sokakat megbántott.

Végső búcsút vettek a másfél héttel ezelőtt meggyilkolt felsőmocsoládi kisfiútól szombat délután a kaposvári Keleti temetőben. A temetésén nagyjából két és fél ezren jelentek meg. A felravatalozott fehér koporsón ez állt: "Szita Bence, élt 11 évet. Álmodj szépeket!".

Ezrek búcsúztatták Szita Bencét - Origo

Between 600,000 and 800,000 men, women and children are trafficked across international borders annually...Roughly 50 percent of trafficking victims are children (Évente 600.000-800.000 közötti azoknak a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek a száma, akiket emberkereskedők átvisznek a nemzetközi határokon...az emberkereskedők áldozatainak fele gyermek)

10 Facts About Human Trafficking (Tíz tény az emberkereskedelemről) -listosaur.com

Bár a felhasználók többségét egyáltalán nem érdekli, hogyan készült a frissen megvásárolt csodakütyü, az biztos, hogy egyik cég megítélésének sem tenne jót, ha kiderülne, hogy üzemeikben gyerekek, vagy rabszolgasorban tengődő munkások forrasztják helyükre a megfelelő alkatrészeket a gyártósorok mellett gubbasztva. 

Nincsen laptop vér nélkül - Origo

Eltemették szegény Szita Bencét. A történet megrázta az egész magyar közvéleményt. Hál’ Istennek, csak nagy ritkán lehetünk ilyen közvetlen tanúi az emberi brutalitás ilyen hihetetlen megnyilvánulásainak. A tizenegy éves kisfiú életének ilyen értelmetlen vége okkal idézett elő részvétet és gyászt nagyon sokakban. Mégis, azt hiszem, ami ilyen széleskörű részvétet és felháborodást tudott kiváltani az az, hogy a szemeink előtt ismét és újra elkerülhetetlenül érzékelhetővé és szinte tapinthatóvá vált az emberi életben egyébként folytonosan megvalósuló igazságtalanság. Egy ártatlan gyermek ártatlan életének ilyen brutális kioltása ugyanis elkerülhetetlenül szembesít bennünket az igazságosság kérdésével. Miféle világ az, ahol ilyen megeshet? Miért történhetett ez meg? Hol van itt az igazság? Be kell látnunk, hogy az élet végül is nem egy Bruce Willis film, amely bármennyire bugyuta is, de legalább azt az illuzórikus lélektani elégtételt megadja, hogy a rossz elbukik és bűnhődik, a jó pedig győz.

Mi változna ebben a reformációban?

Azt már tudjuk: egyháztudatos gyülekezetet és gyülekezettudatos egyházat szeretnénk. Ezt nem mi találtunk ki, de ez egy olyan szlogen, amire mindannyian együtt mozdulunk. Mindkét irányra szükség van: az egyház a gyülekezeteiben él. A nagyobb szervezetnek, az intézményeinknek a gyülekezetek szolgálatát kell támogatnia. Ugyanakkor pedig a gyülekezeteknek is szükségük van arra, hogy tudják és éljék is, hogy küldetésüket csak a többi gyülekezettel együtt tölthetik be. A novemberi zsinatra elkészül az a dokumentum, amely írásban is rögzíti eszmecseréink eredményét: az egyház alapküldetése az igehirdetés. Eszerint kell végiggondolnunk mindent az egyházunk életében: az igehirdetés felől kell értelmeznünk az egyház létformáját is. Jól szolgálja-e az igehirdetést az a struktúra, amelyben élünk: a parokiális rendtől kezdve az egyházkerületi létformákig? Mert ha nem, akkor újra kell gondolni, ha pedig igen, akkor áldozatok árán is meg kell tartani.

„Jó lenne egy újabb reformáció”  - reformatus.hu

Mióta az eszemet tudom, a református egyház reformációja valamilyen formában mindig téma volt (legtöbbször „megújulás” címén), de leginkább a rendszerváltás óta eltelt több, mint két évtizedben. Megbecsülhetetlen azoknak a konferenciáknak, gyűléseknek, presbiteri - és lelkipásztor találkozóknak a száma, amelyek egytől egyik a megújulásról szóltak. A mindenféle döntéshozó testületek irdatlan mennyiségű határozatairól nem is szólva. Aztán, ahogyan lenni szokott, a hangzatos gyűlések végeztével minden maradt a régiben. Nem történt semmi. Ilyenkor aztán mindig az a magyarázat, hogy tettekre már nincs erő. Holott, ha a retorikus megújulási kísérletek rendre kudarcba fulladnak, akkor az azt jelenti, hogy egyházunk belső érdekeltségi rendszerében nincs igazán erő, támogatottság, amely egy strukturális reformot keresztül tudna vinni.

Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot - állítják amerikai kutatók.

Az önzés boldoggá tesz - inforadio

Nocsak, nocsak!  Megvan a lyuk a kályhacsőben. Egy kutatás kimutatta azt, amit egyébként eleve tudtunk. Mégis üdvözlöm a cikket, mert az emberre magára irányítja a figyelmet. Tulajdonképpen meglepő, hogy az ember mint ember mennyire nem témája a mai általános közgondolkodásnak. A mai Nyugatot ilyen témák uralják, mint demokrácia, jogalkotás, gazdaságpolitika, stb.,szóval olyan rendszerek megalkotása, amelyek a közösségi lét jövőjét biztosíthatják. De nincs szó arról, hogy milyen maga az ember, aki önmaga létfenntartását szervezi. Mintha bizony ezek a rendszerek teljesen függetleníthetnék magukat az embertől, aki ezeket létrehozza.

Milyen ostobaság lett volna azt gondolni, hogy a Higgs-részecske felfedezésével minden a helyére kerül, mindent megtudunk a világról, és unalmassá válik a fizika.

Megérkeztünk a sötét Univerzum kapujához - Origo

Mai, tényleg magas szinten szervezett mesterséges világunknak az a legnagyobb ellentmondása, hogy létrehozza a teljesség képzetét, minek következtében fölöslegesnek tünteti fel a szembesülést a végtelennel. Elégségesnek tételezi önmagát önmaga számára s ezért a végső értelem kérdése nem igazán nyomasztja. Holott nyilvánvaló, hogy a valóság teljességére vonatkozó tudás hiánya nem néhány zaklatott lélek problémája, akiket pszichológushoz kell küldeni, hanem nagyon is valóságos. Az „egészre” vonatkozó tudatlanságunk objektíve létezik, ám ugyanakkor ennek a ténynek semmiféle következménye nincs önértelmezésünkre nézve. Úgy tehermentesítjük magunkat, mintha mindent tudnánk.

Közeledik október 23., s látnivalóan elkezdődött a kampány. Ma már érzékelhető tömegek érzik úgy, hogy egész egyszerűen nem tudják, melyik pártra akarnának szavazni. Ez persze nem feltétlenül csak a pártokról szól, hanem a szavazókról is. A szavazók igen jelentős része a saját privát világából értékeli egy-egy párt teljesítményét, s messze nem érdeklik a nagyobb összefüggések. Lehet ezt egyszerűbben is mondani: a szavazók szeretnek pénzt szavazni maguknak, s nem igazán fontos számukra a szemük előtt zajló történelem. Vélhetően ez a kiábrándultság egyik alapvető oka.  

Magasabb, de 3 százalék alatt tartott hiánycéllal, 1,6 százalékos növekedés helyett 1 százalékos tervekkel készíti el az Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi költségvetést. A tervek módosításával együtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 397 milliárd forintos költségvetési kiigazító csomagot jelentett be. A lépések az idei és a jövő évet is érintik.

400 milliárdos megszorítást jelentett be Matolcsy - Index

Van valami nem szándékolt jelképszerűség abban, hogy a takarossági intézkedések bejelentése az aradi vértanúk emléknapja előtti napon történt. A csomag alapvető célja az idei és a jövő évi költségvetési hiány kordában tartása. Az intézkedést üdvözlöm. Nem mintha személy szerint nem érintene fájdalmasan (a feleségem tanár), vagy mintha az intézkedéscsomagnak ne lehetnének káros következményei is (erről majd később). Nem tudom megítélni, hogy a konkrét intézkedések a lehető legjobbak-e a deficit szinten tartása érdekében. Viszont azt tudom, hogy a 19. század nagy eszméjét, a nemzetállami függetlenséget ma éppen az eladósodottság sértheti. De vajon miféle függetlenség?

Tölgyessy Péter alkotmányjogász egy konferencián azt mondta, felmérések szerint a magyarok a Kádár-korszakban érezték magukat legjobban, az elégedetlenség a rendszerváltás után szinte azonnal megjelent.

Tölgyessy: A magyarok a Kádár-korszakban érezték magukat legjobban - Inforadio

Sajnos Tölgyessy Péternek igaza van. Egyházi emberként erre akkor döbbentem rá, amikor szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy református egyháztársadalom egy része nosztalgiával gondol a Kádár-korszakra, ami ma adott esetben pártpolitikai hovatartozást illetően is kifejeződhet. Természetesen minden magyar állampolgárnak elemi és szuverén joga, hogy politikai nézeteit önállóan alakítsa ki, legyen az illető hívő vagy nem hívő, egyháztag vagy nem egyháztag. Ám a jelenség mégis magyarázatra szorul.

Több muzulmán országban is folytatódtak szombaton az iszlámgyalázó amerikai videofilm miatti tiltakozások, halálos áldozatokat követelő erőszakos cselekmény azonban ezúttal nem történt.

Tüntetések, könnygáz, sérülések az iszlámellenes film miatt - Index

Forrong a muszlim világ egy jó része, mert valami idióták a hitüket gyalázó filmet készítettek.  A reakció a nyugati értékrend megítélése szerint megdöbbentő, mert erőszakban nyilvánul meg. Az iszlám egyes hívő csoportjai, s úgy tűnik, nem kevesen vannak, s földrajzilag is eléggé kiterjedtek, úgy gondolják, hogy a hitük számára blaszfémikus filmre fizikai erővel kell válaszolni. Ez a válasz számunkra nem csak megdöbbentő és meghökkentő, hanem legelsősorban érthetetlen. Számunkra ma már elgondolhatatlan, hogy arra, ami a mi hitünket, meggyőződésünket sérti, vagy egyszerűen csak más vélemény, fizikai erővel válaszoljunk. A Nyugat már túljutott azon, hogy a másik meggyőzésének a leghatékonyabb eszköze a másik megsemmisítése. Sőt, nem csak túljutott, hanem az a típusú gondolkodás, ami a tiltakozáshullámban megnyilvánul, egész egyszerűen érthetetlen és rekonstruálhatatlan. Vajon milyen lehet ennek a gondolkodásnak az alapszerkezete? Nyugatról nézve barbár és primitív. De ezzel még csak a gondolkodási tünetet írtuk le, s nem a lényeget.

A posztmodern egyoldalú kritikája helyett tehát mindezeket: az öngyanakvást; az ebből fakadó elfogadást, amely az ellenkező véleményt a kiteljesedéshez vezető út egy lehetséges lehetőségeként kezeli; az autoriter izomszag bűze helyett a disputáció melletti töretlen elköteleződést, mégiscsak jó lenne valamiképpen idementeni onnan nyugatról a Kárpátok szívtágító rónái közé.

Posztmodern és a dinamiterók - El Mondo

A posztmodern harmadik premisszája az ahistorikus, belső lényegében független ént kérdőjelezi meg, a cogito ergo sum egóját, akinek racionalitása, gondolkodása valamilyen általános, minden emberre jellemző forrásból táplálkozik. Ezzel szemben a posztmodern szerint minden egyén csakis a különböző meghatározottságainak metszéspontjaként érthető meg; (...)

Derrida aztán ezzel az alapvetéssel mondhatja: „semmi sem létezik a szövegen kívül”, vagy „semmi sem létezik a kontextuson kívül”. Majd innen elrugaszkodva mutathat rá az összes nyelvi, fogalmi konstrukció, kultúra viszonylagosságára. Szerinte minden ilyen hálózat mesterséges megkülönböztetésekre, előfeltételezésekre épít. Ha ezeket feltárjuk, azaz dekonstruáljuk a jelrendszert, rögtön napvilágra kerül annak efemer, de legalábbis partikuláris mivolta.

Függelék - El Mondo

Kósa Balázs két részletben közölt írása abból a megállapításából született, hogy ő úgy látja, a posztmodern negatív jelentéstartalommal bír bizonyos keresztyén körökben. Teszi ezt a megállapítását annak okán, hogy az El Mondoban megjelent, Nancy Beckett által jegyzett írásra itt, a Reposzton kritikusan reagáltam, majd Szabó István ugyancsak itt megosztott hozzászólása is kritikus hangvételű volt. Nos, én nem tudom, a „keresztyének” , vagy szűkítsük a kört, „teológiai műveltséggel” is rendelkező keresztyének mit gondolnak a posztmodernről.(Sajnálatos módon erről sem, mint annyi másról sem folyik diskurzus egyházunkban. Vigyázat, ez itt nem kritika, hanem egyszerű ténymegállapítás. A némaság, a közéleti nyilvánosság hiányának az oka nagyon összetett, és valószínűleg történeti eredetű.) Nos, ami engem illett, valóban meglehetős szkepszissel és kritikusan viszonyulok a posztmodernnek nevezett, egyébként nagyon összetett, fogalmilag nehezen megragadható jelenséghez. Csakhogy nem azért és nem úgy, ahogyan azt Kósa Balázs feltételezi.

Az Eston honlapján így hirdetik az ingatlant: „A Rákóczi út déli oldalán, a Kiss János és Luther utca által határolt területen elhelyezkedő, Luther-házkénz ismert épületegyüttes belső udvarában található az egykor templomként, majd kiállító területként használt műemlék épület. Az egykori templomépület nagy belmagasságú belső részének megosztásával és új épületrészek hozzáépítésével az ingatlan szintterülete jelentősen megnövekedett.” A bérleti díj havonta 4-5 euro/m2.

Isteni segítség! Egy templomban bérelhet irodát! - iroda.hu

Hívő ember akár meg is botránkozhatna ezen a híren.  Egy templomot irodaként akarnak hasznosítani. De még mielőtt túlságosan is belelovallnánk magunkat egy ilyen tényleg sajnálatos esemény feletti felháborodásunkba, s még mielőtt a „keresztyény Magyarország” feletti gyászunk eluralkodna rajtunk az eset kapcsán, talán érdemes lenne az evangélikus templom sorsában egy napjainkban egyre nyomasztóbban jelentkező, érzelmileg valóban megterhelő kihívást és problematikát látni. A probléma ez: mi legyen elhagyott templomainkkal? S talán még az is lehet, hogy a könyörtelen szembesülés az érzelmi megrázkódtatásból kiemel, s megnyitja az utat a nosztalgiázásból a cselekvés felé.

Orosz melegellenes csoportok perelték be Madonnát. A szervezetek tízmillió dolláros kártérítést követelnek az ötvennégy éves énekesnőtől, mivel úgy vélik, a fellépése súlyos erkölcsi károkat okozott a szentpétervári lakosoknak. Alexander Pokunyev, a felperes csoportok jogi képviselője a Ria Novosti hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy azok, akik részt vettek a koncerten, illetve látták a Madonna fellépéséről készült videót, pszichológiai és érzelmi megrázkódtatást szenvedtek el, mivel az énekesnő nyíltan pártolta a homoszexualitást, és egy ortodox keresztet is megtaposott.

Tízmillió dollárra perelte Madonnát egy melegellenes szervezet - index

A világ mai kultúrájában megkülönböztetett figyelmet érdemel a popzene szinte mindent átható jellege. Első látásra szórakoztatóipari termékekről van itt szó: teljesen mindegy, hogy Londonban ülsz egy kávézóban vagy Budapesten, ugyanazokat a szereplőket hallgatod. Világslágerek hoznak létre egy valóságos világkultúrát, s emberek milliói öntudatlanul is osztoznak valamiféle, a zene által közvetített életérzésben, ízlésben, magatartásformában, attitűdben. A mai modern zene a tömegfogyasztás mellett a kulturális identitás formálásának egyik legfontosabb médiuma, mert van valamilyen képlékenysége, amorf, megfoghatatlan, szublimált jellege, s éppen ezért áttör minden bezárkózó csoporttudatot, vallási – és nemzeti körülhatároltságokat, túllép minden származási,- kulturális - és társadalmi sajátszerűséget.

Persze, nem új történet ez. Emlékszem ifjú korom nagy élményére, a Beatles-re. Katartikus hatással volt rám, pedig egy kukkot sem értettem, miről énekelnek a fiúk. Azt hiszem azért, mert hallgatásuk egész egyszerűen túllendített öntudatlanul is érzett bezártságomon, s egyszerre abból a fojtó levegőjű helyhez kötöttségből kiemelt és egyenest világpolgárrá tett. Arról nem is beszélve, hogy John Lennon és társai maguk lettek az istenek, teljesen függetlenül attól, hogy mit is üzentek. A dalaik voltak a fontosak, pontosabban a dalaik hallgatása által létrejött életérzés, s még mielőtt felfogtam volna mondanivalójuk lényegét, már elfogadtam őket. Attól kezdve mindegy, mit mondtak, tetszett.

Világviszonylatban is szinte példátlan módon csökken a magukat vallásosnak vallók száma Írországban – derült ki a Red C közvélemény-kutató intézet felméréséből. A hagyományosan katolikus szigetországban 2005-ben még a válaszadók 69 százaléka mondta magát vallásosnak, 2012-re azonban – az ír katolikus egyház szexbotrányai és belső hatalmi harcai nyomán –ez a szám 47 százalékra apadt.

Elhagyja vallását a katolikus Írország - hvg.hu

A hvg.hu a Red C (név: Research - Evaluation - Direction - Clarity)  sajtóközleményének főleg az Írországra vonatkozó elemzésére tér ki, ahol valóban látványosan nőtt a magukat nem vallásosként leírók száma (23%-ról 44 %-ra) az elmúlt hét évben. A hvg.hu korrekt módon megadja hivatkozásának linkjét, s mint kiderül, az írországi adat egy reprezentatív világfelmérés eredménye, amelynek címe: Vallás és ateizmus globális indexe – 2012. (Global Index of Religion and Atheism). A kutatást a WIN-Gallup International végezte, amely intézet, mint hangsúlyozzák (ld. hivatkozott anyag, Disclaimer), nem azonos a washingtoni székhelyű Gallup Inc-kel. A WIN-Gallup International 57 országban végzett kutatást. Sajnos Magyarország nincs köztük. Hét évvel ezelőtt is végeztek ilyen felmérést, tehát az adatok összehasonlítása lehetőséget kínál bizonyos tendenciák felvázolására.

A zenekar tagjai végig egyértelműen arról beszéltek, az előadás politikai akció volt, a valláshoz pedig semmi köze. Azért tartották azt a templomban, mert Krill pátriárka rendszeresen és nyíltan Putyint támogatta és azt mondta, minden ortodox hívőnek rá kell szavaznia. A bíró ezeket az érveket figyelembe se vette. A per fókuszában így nagyrészt a vallás megsértése állt. (...)

A Vice feltette a kérdést, miért hívják így a zenekart. “Egy női nemi szerv, aminek formátlannak és befogadónak kellene lennie, hirtelen radikális harcot kezd a kulturális berendezkedés ellen. A szexistáknak van egy határozott elképzelésük arról, hogy a nőknek hogyan kellene viselkedniük és Putyinnak is szereti megmondani, az oroszoknak hogyan kell élniük. Harcolni ez ellen - ez a Pussy Riot.” “Nem lett volna szabad ezt mondanod, általában nem ezt válaszoljuk" - vágott közbe a zenekar másik tagja. "Amikor az orosz rendőrök erről kérdezzük, mi csak annyit mondunk, ó hát nem jelent ez semmit, csak a cicák lázadását. Oroszországban sosem szabad igazat mondanod egy rendőrnek, vagy a Putyin-rendszer bármelyik hivatalnokának."

Index - Eldől az orosz puncilázadás sorsa

Ukrajnában az extrém tiltakozóakciókról ismertté vált Femen szervezet tagjai úgy fejezték ki támogatásukat a Pussy Riot tagjai iránt, hogy elfűrészelték a kijevi főtérnél álló, 2004-ben emelt feszületet. Anna Hucol, a csoport vezetője kijelentette: "A kereszt a diktatúrát támogató elnyomó vallásos előítélet jelképe. Most a keresztet imádók ártatlanokat akarnak bebörtönözni".

Világszerte tüntettek a puncilázadók miatt  - hvg.hu

Történt ugye, hogy egy orosz női punkzenekar, akik rendkívül eredeti és progresszív módon önmagukat Pussy Riot-nak nevezik (pussy [pʊsi] –barka, cica, punci; riot [ raɪət] –lázadás) a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban a márciusi választások alkalmával Szűzanyához énekeltek, hogy szabadítaná meg őket Putyintól. Mire ebből a rendkívül forradalmi tettből bírósági ügy lett, nem is akármilyen büntetéseket kilátásba helyezve. Mint tegnap kiderült, a lányok két évet kaptak, mire világszerte tiltakozó akciókat szerveztek szabadon bocsátásukért. A magam részéről különválasztanám a dolgokat. Sajnálom a lányokat, európai szemmel nézve ez a büntetés ezért a tettért tényleg szokatlan. De a történetnek mégis csak van egy másik oldala, ami a nyugati sajtóban valahogy nem bír jelentést kapni. Ugyanis a politikai akció egy templomban történt. Egy templom pedig, legyen az keresztény, muszlim vagy zsidó, közösségi szakrális tér, egy közösség identitásának a kifejeződése a szenttel való kapcsolatában. No de e körülmény jelentőségének a felfogásához érteni kellene mi a különbség szent és profán között.  Banális és unalmas történet ez, mondhatnám tipikus, amelyik nem csak arról szól, hogy milyen a vallásilag megtámogatott orosz hatalom belső természete, hanem arról is, hogy a rosszul értelmezett szólás-és véleménynyilvánítás szabadsága miként gázolhat bele mások érzékenységébe. S hogy a történet kiteljesedjék, egy, a Pussy Riot-tal szolidaritást vállaló ukrajnai csoport missziói hevületében már keresztet fűrészel. 

Magyarországon mindezidáig nem készült reprezentatív felmérés arról, hány református lelkész ég ki az évek során, ugyanakkor a reformatus.hu által megkérdezett lelkigondozók szerint a lelkipásztorok akár felét is érintheti e probléma.

Megfáradt pásztorok - reformatus.hu

A magyar református lelkésztársadalom aggasztó lelki állapotáról szóló beszéd ritkán válik nyilvánosságunk részévé. Ami nem csoda, hiszen teoretikusan-teológiailag az egyház egyház voltával ez nem fér össze. Mindig is ellentmondásnak tűnik fel, ha egy lelkipásztornak lelki problémái vannak. Ha meg ezek a lelki problémák tömegesen jelentkeznek, akkor már nem is egyéni krízisekről kell beszélnünk, hanem egyháztársadalmi jelenségről. Olvassuk a fenti összeállításban, hogy ez a lelki krízis a lelkipásztorok akár ötven százalékát is érintheti. Nem tudom, pontos számok nincsenek, de a tapasztalatom nem tiltakozik ellene. Márpedig ha így van, akkor ez a lélektani jelenség messze túlmutat az egyén körén. Ez már nem pusztán pszichológiai kérdés. Ez már több.

"Azt kívánom neki, hogy képes legyen jóvátenni az elmúlt éveket – mondta Köves Slomó. – És ezt azzal tudja leginkább elérni, ha a családi gyökerek megismerésén túl mindent elkövet annak érdekében, hogy más emberek ne tévedjenek hasonló tévutakra. Szegedi Csanád története, sajnos, nem egyedi. A holokauszt után sokan döntöttek úgy, hogy eltitkolják zsidó származásukat. A zsidó vezetőknek minél nagyobb nyitottságot kell mutatniuk, hogy visszahozzák őket a zsidó közösséghez."

Köves Slomó: "Megdöbbentem"  - hvg.hu

Őszintén szólva, engem nem érdekel Szegedi Csanád származása, mint ahogyan senkié sem. S hogy Szegedi Csanád egyéni drámája mégis ekkora nyilvánosságot kapott, az vélhetően korábbi Jobbikos szerepének tulajdonítható, amely párt, mint tudjuk, élénk érdeklődést mutat származási kérdések iránt.

„Nem úgy mentem oda a rajthoz, mint egy kétszeres világbajnok, hanem úgy, mint egy úszó, aki tizenötmillió embernek szeretne sikert és élményt okozni. Tizenötmillió magyar volt a hátam mögött, ez egy nagyon jó tudat. Köszönöm azoknak, akik ezt az erőt adták nekem, de elsősorban az édesanyámnak" – mondta meghatódottan.

Gyurta: Édesanyám vitt be a célba - sportgeza.hu

Az Olimpia egyszerre a nemzeti identitások küzdelmének és az emberi nem egységének talán  leglátványosabb metaforája. A történelem artikulált és humanizált változata. Ülsz egy fotelben, nézed, ahogyan egy-egy nemzet fiai és lányai küzdenek egymással, vélhetően azonosulsz  saját néped szereplőivel, te győzöl és te veszítesz, de azért mégsem megy vérre a játék. Nem a hatalom a tét. Ez nem világháború.

De azért mégis, letagadhatatlanul világos, hogy itt bizony nézők százmillióinak bevonásával a Föld népeinek szimbolikus küzdelme folyik, közösségi identitások megformált és szabályozott harca, mintegy leképezve a történelmet. Miközben tehát azonosulsz a „sajátjaiddal”, s átéled közösségi önmagadat, azonközben ritka pillanatként kibontakozik az egész, az emberi nem, a végső egység, a glóbusz, az egymásra utaltság, a végső összetartozás.