Elvesztette az irányt az LMP - az [origo] által megkérdezett képviselők szerint ez okozza a feszültségeket, amelyek miatt a párt több meghatározó figurája háttérbe vonult. A párt küszködik azzal, hogyan viszonyuljon az MSZP-hez, de megosztott abban is, hogy mennyire keménykedhet a kormánnyal. Bár szombaton Schiffer András frakcióvezető is lemondott, posztja a bizonytalanság miatt nem túl kapós
Lehet Más a Politika?
Nagy cél tűzött ki a maga zászlójára a párt megalakulásakor. Olyan spontánnak tűnt minden, az újdonság varázsa hatott. Úgy nézett ki, ők maguk lepődtek meg a legjobban, hogy bekerültek a parlamentbe. Aztán a varázs megkopott. Beleszoktak, beletörtek, beilleszkedtek a politika világába. Ma én már nem merném kijelentő formában leírni a párt nevét, sokkal inkább a kérdőjel kívánkozik a mondat végére.
Nem kívánok a párt személyi változásaira reagálni, ezt megteszi az idézett cikk. De a mutatott kép alapján az LMP politizálása semmiben nem tűnik másnak, mint a többi párté, ráadásul az a hátrány egyre inkább kijön, hogy nincs gyökér, nincs minimális közmegegyezés, ami összetartaná ezt a formációt. Individumok vannak, akiknek nincs pozitív közös platformja.
De tényleg lehet-e más a politika vagy az egész úgy utópia, ahogy van?
Lehet-e úgy változni, hogy csak nemet mondunk valamire/valakikre, de ugyanakkor nem mondunk igent semmire? Azt hiszem ez az a zsákutca, amibe a leggyorsabban beleszaladunk éljünk bárhol, legyünk akárhány évesek és legyen bármilyen az élethelyzetünk. A kritika gyorsan jön, mi miért nem jó közös dolgainkban, de a megoldási javaslat sokkal nehezebben vagy marad a csönd. A nemek csak ideiglenesen tartanak össze embereket. És jöhet –e ilyen alapból egyáltalán megoldási javaslat? Vagy egyre inkább csak érdekközösségek és nem értékközösségek jönnek létre a közéletben, s ezeknek a sajátossága az, hogy nagyon átmenetiek.
Ez a kérdés gyökereiben kezd arra a kérdésre hasonlítani, hogy megválthatja-e az ember önmagát. A válasz a Szentírás alapján az egyértelmű nem. Próbálkozhatunk ideig-óráig tartó megoldási kísérletekkel, világmegváltó tervekkel, de az eredmény mindig az, mint Bábel tornyának építésénél. Hiába a tervek, mindig homok kerül a gépezetbe, és az építkezés félbe marad. Nem éri el a torony az eget. Az építők egysége megszűnik, nem értik meg egymást többé. Mert nem arra kaptunk mandátumot Istentől, hogy az egeket ostromoljuk, hogy megváltsuk önmagunkat, hanem hogy a földön azt tegyük, amit Ő mond. És így lesz elérhető az ég, a megváltás, mert az Isten ide a földre hajolt alá, itt vállalt velünk Krisztus által sorsközösséget. Sorsközösséget és nem érdekközösséget. Ezért van még mindig egyháza ebben a világban, és ezért nem lesz csak úgy elhatározásból, vagy -tételezzük fel- emberi jóakaratból más a politika.
Hozzászólások