Az idő az a rácsodálkozás, amellyel az ember tekint az időre, és a vele kapcsolatos minden dologra, az ember és az idő közötti különleges kapcsolatból ered. Az állatok és a növények az időben élnek és változnak; az ember a természet élő részeként mégis azt érzi, hogy képes uralkodni az idő felett. Képesnek érzi magát erre, mert fel tudja idézni a múlt eseményeit, és képzelőerejét valamint előrelátását emlékeivel összehasonlítva, szinte elő tudja varázsolni a jövőt, vagy legalábbis annak egy lehetséges megvalósulását. Talán azt is mondhatjuk, hogy ez a képessége tette az embert emberré, hiszen így embertársaival céltudatosan, összehangoltan képes munkát végezni.
A tegnapi és a mai nap jó ürügy az idővel való szembenézésre, meglátni a mulandó dolgok között az állandót. Lehet, hogy sokaknak épp a naptár jelenti az állandóságot, ahogy sorjáznak benne a hónapok, a napok. Pedig ez sem állandó. Van egy híres sírfelirat, amely szerint egy 1683. májusában született baba még ennek az évnek a februárjában meghalt. Ez úgy lehetséges, hogy az 1700-as évekig tavasszal, márciussal kezdődött az új esztendő. De gondolhatunk azokra is, akik 1582. szeptember 2-án lefeküdtek aludni és a naptrárreform következtében szeptember 14-én ébredtek fel. Kre. 153-ban még olyan naptár sem volt, ami 1 évig kitartott volna. Tavasszal, márciusban elhatározták, hogy mikor kezdődik az új év, és akkor elkezdődött. Nem volt Január és Február sem, gondoljunk csak bele, miért is van pl. a 9. hónapunk etimológiájában a 7-es szám?! (Szeptember) Mikor a rómaiak végül is nevet adtak az egyik évből a másikba forduló, köztes időnek, amit csak átmeneti időnek neveztek, Janus istent emelték le a polcról. A köznyelv is használja, hogy Janus 2 arcú, szobrain egyik arca előre, a másik pedig hátra tekint.
Nem, ő nem a politikusok védőszentje, hanem a kapuknak az istene. Egyrészt visszanéz oda, ahonnan jövünk, másrészt előrenéz arra, ami felé tartunk. A régire és az újra, ahogy mi is ezekben a napokban. Érdekes, hogy egyben a háború istene is volt. Temploma kapui békében zárva, háború idején kitárva álltak. Azt remélték a hozzá fohászkodók, hogy isteni erejével véget vet a háborúknak,az imák hatására közbeavatkozik a konfliktusok békés megoldása érdekében.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én roppantul örülök, hogy nekünk keresztyéneknek nem Janus-arcú istenünk van. Nem olyan, aki ott ül vagy áll az idő egy pontján, ahova helyezték, és onnan tekint előre és hátra, kémleli a múltat és a jelent, hanem olyan, aki fölötte áll az időnek. Ott van a kezdetnél és a végnél is - Jézus mondja: "Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég" -, de ott van az idő minden pillanatában is - "Veletek vagyok minden napon az idők végezetéig." Ő nem az átmenet istene. Ő az állandóság, de ez az állandóság formálhatja/ formálja idő alá vetett életünket, és ez nyitja ki létünket az örökkévalóság felé is.
Nekünk nem az istenünk Janus-arcú, hanem mi magunk vagyunk Janusok. Itt vagyunk az idő egy pontján, és egyszerre próbálunk előre és hátra is tekinteni. Talán visszafelé kicsit nagyobb a világosság az elménkben, mint előre. Arra még nagy homály van, mit is hoz a 2013. esztendő. De ne csak eszünkkel/szemünkkel nézzünk, hanem hitünkkel is. És akkor visszatekintve is Jézust láthatjuk, az Alfát, ezért adhatunk hálát akár a távoli, akár a közeli múltban tapasztalt gondviselésért; és előretekintve lehet reménységünk a közeli és ki tudja milyen távoli jövőt illetően, mert Ő ott is ott van, az Omega, ahol már perfektum meglett, befejeződött, elvégeztetett a teremtett világ teljes fizikai szellemi megújulása.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok a Reposzt minden kedves olvasójának kegyelemben gazdag, áldott új esztendőt!