Miért kerül egy református lelkész állásába, ha más vallásúval köt házasságot? Vajon nem lépett túl a 21. század az egyházi törvényeken? Mit üzen az, ha sztárügyvéddel érkezik egy lelkész az egyházi bíróságra? Képmutató, méltánytalan és jogtalan döntések, vagy igazságos ítéletek születnek? Kinek van igaza?
Először a mandineren olvastam annak a Szabó püspökkel készült interjúnak a részletét, melyben felmerült a református lelkészek más vallásúakkal – kivéve evangélikus - kötendő házasságának törvényi tilalma. Egy konkrét esetben történt eljárás hozta fel ezt a témát. Onnan kattintottam a Parókiára, ahol a teljes verziót megtaláltam. Be kell vallani, sokféle érzést - még indulatot is mondhatnék- váltott ki belőlem az olvasás. Le kellett higgasztanom magam, hogy próbáljak meg kicsit tárgyilagosabban gondolkodni a kérdésen, ne csak az érzelmeim vezessenek.
Megint egy olyan magánéleti kérdés, amely érzelmeket és indulatokat kavar, ahol lehet innen és onnan is érvelni, mert ugye a válasz szó szerint nincs benne a Bibliában. A mandineren sok-sok hozzászólás van, de ott kívülről jönnek a vélemények. Nagyobb többségben nem értik az ilyen irányú egyházi törvényt, fegyelmezést, értelmezni sem tudják a helyzetet, a partvonalon kívülről máshogy látszódnak az események. Nem értik, miért ne házasodhatna szabadon egy református lelkész. De mi a helyzet a partvonalon belül.
Nem most jut eszembe először erről a törvényi kitételről gondolkozni. Volt egy szakasza az életemnek, mikor akár létkérdéssé is válhatott volna számomra is a rendelkezés. Mondhatnám most nagy kegyesen, hogy a Gondviselés megkímélt attól, hogy ilyen kenyértöréses helyzetbe kerüljek. Az őszinteség jegyében azonban meg kell azt is jegyeznem, hogy nem a valláskülönbségen múlt, hogy szétváltak útjaink az adott úriemberrel, mielőtt igazán komolyra fordult volna a kapcsolat. A „mi lett volna, ha”… kérdés sokszor felesleges, az idézett cikk azonban újra felhozta bennem az akkori tépelődést. Nagyon szeretem a hivatásom, de nem tudom, mit döntöttem volna, ha másképp alakulnak a dolgok.
A törvény, az törvény- mondhatnánk. Valóban benne van a törvénykönyvünkben a kitétel a lelkészekre nézve. Valóban esküt teszünk, hogy a törvényeket elfogadjuk. De mennyi minden benne van még a törvénykönyvünkben ezen a kitételen túl! De a törvénykönyv nem Szentírás, vagyis módosítható! Nem akarom felhozni ugyanazokat az érveket, melyek elolvashatók a mandineren az ökumenétől az eleve elrendelésig, a látszatáttéréstől a máshol (nem református vs. katholikus, hanem hivő vs. nem hívő) húzódó frontvonalakig. Lépjünk inkább tovább, és tegyük fel azt a kérdést, hogy nem kellene-e módosítani ezt a kitételt?
Ha rajtam múlna, bizony, alkalmaznék némi módosítást a törvényen. Elfogadom Szabó püspök érveit, hogy a lelkész identitás-ember, hogy valóban az az igazi példa, hogyha a lelkész családjával együtt szívvel-lélekkel a gyülekezetben Isten ügyét szolgálja, együtt van az általa pásztorolt gyülekezettel vasárnaponként. A parókus- lelkészek esetében talán meg is hagynám a törvénynek ezt a szigorát. De református egyházunkban nem csak klasszikus parókus-gyülekezeti lelkészek szolgálnak, erről mintha elfeledkeznénk. Vannak intézeti-lelkészek, vannak hitoktató-lelkészek, vannak egyetemi-lelkészek, vannak kollégiumi- lelkészek, vannak kórházi-lelkészek, különböző missziókban dolgozó lelkészek stb. Nem hiszem, hogy ezeken a posztokon is megáll püspök úr érvelése. Sőt, sokszor ezekben a hivatásokban gazdagító is lehet az ökumenikus nyitottság és a közvetlen tapasztalat, kapcsolat.Ne kelljen már valakinek, főleg, ha nem a kezdetek kezdetén - még felszentelés előtt - házasodik, szembesülni a palást vagy házastárs kérdéssel. Persze kérdés, hogy akarunk-e egyáltalán erről a törvényi kitételről gondolkodni, vagy azt mondjuk, hogy ez az állapot is befagyott, akárcsak az ökumené püspök úr szerint. Számomra nagyobb relevanciája lenne ennek, mint pl. a HK 80. kérdése fordításával kapcsolatosan lefolytatott vitának.
Hozzászólások