Az augusztus 20-i ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás. Az aratás után hagyományosan Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér.
A kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy az élet és a haza összekapcsolódik. Az új lisztből készült kenyér az ünnepi asztal ékessége lett, és jelképévé vált az államiság ünnepének.
Szinte sehol sincs már úgy augusztus 20-i önkormányzati rendezvény, hogy arra ne hívnának papot/lelkészt, hogy áldja meg az új kenyeret. A legtöbb helyen az áldás után meg is szegik, meg is törik a kenyeret, és a jelenlévőket megkínálják egy-egy darabkával. Érdekes, ilyenkor mintha más íze lenne a kenyérnek, ilyenkor, mindenki ott tolong, hogy neki is jusson egy darab belőle, és ne adj’ Isten, hogy valaki véletlenül kimaradjon.
Mit látunk ilyenkor az asztalon?
Látjuk a nemzeti szalaggal átkötött kenyeret. Benne van a liszt, a só, a víz és az élesztő. Ezeknek az elegyéért kapkodnak vajon az emberek? Hiszen máskor a szemétben landol, vagy éppen fintorgunk, hogy ez már száraz, ez már nem jó vagy a másik pék jobbat süt.
Mit látunk az asztalon?
Ha jobban megnézzük, meghallgatjuk az ünnepi beszédeket, bizonyára többen kezdik belelátni a kenyérbe a vetés, az aratás, a dagasztás, a sütés munkafolyamatait. Olykor kissé idealizálva a régit, nem igazán ismerve a mai technológiákat. A munka gyümölcséért kapkodnak az emberek? Jó részesedni más munkájából? Élvezni más fáradságának a gyümölcsét?
Mit látunk az asztalon?
Ha még tovább nézzük a kenyeret, felsejlik néhányak számára, hogy mindezek a munkafolyamatok nem jöhettek volna létre, ha nincs a Gondviselés, mely a kellő időben csapadékot és napfényt biztosított a gabonának, egészséget és erőt mindazoknak, akik a kenyér megszületésénél bábáskodtak. Ajándékot kapni jó, a Gondviselés ajándékát szeretnék magukénak tudni az emberek?
Mit látunk az asztalon?
A kenyér messze túlmutat önmagán. Ha gondolunk a kenyérkereső szavunkra, mindjárt tudjuk, hogy a kenyér az élet szimbóluma. A Miatyánk kérése sem csupán a mindennapi pékárura vonatkozik, mikor a mindennapi kenyérért könyörgünk, hanem az élet fenntartásához szükséges alapvető dolgokra. Szeretnénk biztosítani az életünk alapjait? Ezért nyúlunk olyan határozottan és magától érthetődően a kenyér felé?
Mit látunk az asztalon?
Azt, hogy az egész vekni szalaggal átkötve szép ugyan, de hasznossá és értékessé akkor válik, ha feláldozzuk az egészet, darabokra szaggatjuk. Megszűnik külső szépsége, a fogak megőrlik, de jó ízét ekkor tapasztaljuk, ekkor lesz erőforrásunkká. Azért nyúlunk a kenyérért, mert ünnepeljük a feláldoztatást, segíteni és egyben élvezni szeretnénk, hogy a kenyér léte elérje célját?
Mit látunk az asztalon?
Jézust az 5000 ember megvendégelése után másnap lázasan kereste a tömeg. A Mester jól látta a motivációjukat:” Nem az érdekel, fogott meg benneteket, amit mondtam, nem látjátok a csoda jel voltát, azért jöttök, mert tegnap ettetek a kenyérből. Így is fogalmazhatnék: az ingyen vacsora után jól jönne egy kis ingyen reggeli is, ugye? Ne ezt a kenyeret keressétek! Ne a romlandót! Az örökkévaló kenyérért fáradozzatok, amit az Emberfia ad nektek!”
Miért veszünk a kenyérből? A veszendőért, a mulandóért szívesen nyúl mindenki, senki sem akar kimaradni az osztogatásból, senki sem utasítja vissza. Tudjátok, kicsit úgy érzem magam az ilyen alkalmakon, mintha egy profanizált úrvacsora zajlana, igaz bor nélkül. Próbáljuk valami misztikus szentséggel körüllengetni a kenyeret, pedig az önmagában csak só, víz, liszt és kovász.
Számomra a kenyér áldása akkor több egy profanizált, tartalmát vesztő úrvacsoraszerű aktusnál, ha azt is felidézzük, hogy Jézus milyen rangra emelte a kenyeret azáltal, hogy az utolsó vacsorán megtörte, és azt mondta róla: „Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik.” Ez a mondat adta és adja meg igazán a kenyér rangját, méltóságát. Így teljesedik ki a kenyér szimbolikája Jézus személyében és értünk hozott áldozatában.
Az viszont már mélyen elgondolkoztat, és elszomorít, hogy míg a profanizált úrvacsorában mindenki részt akar venni, addig az Isten házában jó páran szinte menekülnek az úrvacsorázástól.
Kedves olvasó, te mit látsz valójában augusztus 20-án, mikor a nemzeti szalaggal átkötött kenyérre nézel? Miért akarsz részesedni az új kenyérben? Akarsz-e ugyanilyen lelkesen valami többet, valamit, ami nem romlandó, ami az örök életre táplál? Mert az örök élet kenyerét is megszegték, és lehet belőle erőt, életet nyerni nemcsak augusztus 20-án.
Hozzászólások