Svájc nemcsak vonzó, de biztonságos úti cél a magyar turisták számára... Svájcban a közlekedés minden fajtája jól szervezett. A svájciak szívesen utaznak vasúttal, amely tiszta, kényelmes és pontos, valamint közvetlen megállója van a zürichi és a genfi repülőtéren is (a budapesti járatok is ide érkeznek). A vasút ugyanakkor különböző kedvezményes akciókat és bérleteket is kínál. A külföldi turisták körében nagyon kedveltek a hegyvidéki kiránduló panoráma-vonatok.
A személygépkocsival utazóknak a svájci autópályák használatához (zöld táblával jelölik) kötelező éves autópályajegyet kell vásárolniuk.... A közutak állapota Svájcban rendkívül jó.
Utazni jó! Minden úton gyarapodik az ember ismeretekkel, tapasztalatokkal, élményekkel. A mi generációnknak, még inkább a nálamnál fiatalabbaknak, már természetes, hogy felkerekedik, és elindul arra, amerre csak akar, ha a szükséges anyagiakat sikerül előteremteni. De nem volt ez mindig így. Hajdanában még nagy kincs volt a nyugatra szóló útlevél, mert nem volt olyan egyszerű elhagyni a kis szocialista mennyországot. Emlékszem, mikor először került be az útlevélbe a világablak, amely érvényessé tette a világ összes országába, persze a szükséges vízumokat még így is meg kellet szerezni. Emlékszem a 150 dolláros valutakeretre is, mely 3 évre szólt (hivatalosan nem lehetett több nyugati valutát forintért váltani). Aztán ez a korlát is eltűnt.
Az elmúlt napokban sikerült átélnem nemcsak egy csodálatos svájci csavargást, hanem láthattam annak az örömét is, akinek ez az út olyan volt, mint mikor Alice csodaországban járt. Ez a valaki az én 76 éves anyukám.
Bepakoltam a kis Micrát, és nekiindultunk a hegyeknek, realizálva egy karácsonyi ajándékot. Igen, megígértem, hogy az én kis nyakas kálvinista anyukámat elviszem meseországba, elviszem a kálvinizmus bölcsőjéhez. Már valamivel karácsony előtt óta készültem erre az útra. Voltak időszakok, mikor egészségügyi problémák miatt egy petákot sem adtam volna érte, hogy együtt útnak indulhatunk, de reménykedtem a végsőkig, hogy mégis összejönnek a dolgok.
Én már korábban is jártam ebben az elbűvölő országban, ezért is szerettem volna megmutatni valamit belőle anyunak is. Megmutatni annak, aki végigápolta és eltemette szinte az egész családot – nagyszülőktől kezdve az édesapámig. Tette ezt zokszó nélkül, mellette felnevelve két gyereket. Nem utazott, egy kulák lányának nem járt nyugati útlevél, és különben is rá itthon volt állandóan szükség. És tette a dolgát az iskolában, tette a dolgát itthon, és a betegek mellet. Voltak barátnői, kollégái, akik mesélték utazási élményeiket. Ő mindig csendben hallgatott. Ő, a földrajz-biológia szakos, hallgatta másoktól, amit tudott elméletben, csak a tapasztalás hiányzott mellőle: Milyen is egy gleccser? Hogy néz ki a hegyekben a felhőképződés? Hol húzódik a hóhatár? Milyen virágok nyílnak a havasi réten? Milyen tehenek tejéből készül a legfinomabb csokoládé? Hol is legelésznek?
Sok szépséget láttunk. Mindig is lenyűgözött Svájcban az, hogy hogyan valósítják meg a természet, az építészeti szépségek és a csúcstechnológia (pl. utak, alagutak, felvonók, vonatok stb.) csodálatos harmóniáját. S mindez a szépség most visszatükröződött egy öregebb szempárban is. Csendes áhítattal simogatta meg Kálvin székét a genfi katedrálisban. Míg én a berni Münster tornyát másztam, ő imára kulcsolta a kezét a templom egyik padjában. Átélni egy kis dunántúli szórványgyülekezetben felnőtt reformátusnak azt, hogy az adott város legnagyobb temploma protestáns, ad absurdum REFORMÁTUS! Éreztem, hogy kihúzza már kissé görbülő hátát a reformáció genfi emlékműve előtt, és soroltatta velem, hogy ki kicsoda, és miért van ott. És persze boldogan, és kellő magyar büszkeséggel ismerte fel Bocskait. Mürrenben – miután kiszálltunk a felvonóból 1600 méteren- csak állt, szinte tátott szájjal nézve a havas csúcsok felé, és látszott, hirtelen azt sem tudja, hogy ez most álom, vagy valóság, valóban vele történnek a dolgok Aztán akkurátus pontossággal be kellett azonosítani az összes látható csúcsot: Jungfrau, Mönch, Eiger, Schrekhorn és a többiek. Mennyi is a tengerszint feletti magasság? Mind eléri a 4000 m-t? Most kéne a növényhatározó – bukott ki belőle a biológiás – mikor az alpesi rétek virágorgiáját szemléltük. Amikor a Sustenpasson jöttünk át, nemcsak a fenti hidegtől remegett meg a keze megtapogatva a gleccserjeget.
Nagy élmény volt látni, ahogy a Thuni-tó kristálytiszta vízében visszatükröződnek a hegyek. De ennek szépsége semmi volt azokhoz a visszatükröződésekhez képest, melyeket édesanyám szemében láttam. Valószínű, hogy főként ezekért a visszatükröződésekért soha nem fogom elfelejteni ezt az utat. Adja Isten, hogy az én Alice-omat még sokszor kísérhessem el ebbe vagy egy másik meseországba.
Hozzászólások