Szabó Istvánt választották a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé - közölte az egyházkerület választási bizottsága december elsejei ülése után.
A püspök megbízatása hat évre szól. Szabó István harmadik ciklusát kezdheti meg az egyházkerület élén.
Miután megkezdődött a választási folyamat és a jelöltek hivatalossá váltak, talán ez az az eredmény, amire a legtöbben érdeklődéssel vártak. Mi lesz Dunamelléken, ahol egy püspök és egy rektor egymás riválisa?
Dunántúl nem volt izgalmas választási szempontból, hiszen egyértelmű volt Steinbach József püspök indulása esetén az eredmény. Tiszántúlon sokkal inkább a jelölést megelőzően zajlottak a csörték, mígnem egy jelölt maradt. Egy cseppet sem leértékelve, de lélekszámát, területét nézve Tiszáninnen kis kerület, bármennyire van ott is két jelölt a püspöki székre, messze nincs annyira országosan az érdeklődés homlokterében, mint Dunamellék. (Ettől függetlenül kíváncsian várjuk az ottani eredményeket is!)
Nos, felszállt a fehér füst Budapesten, megszületett az eredmény, amit rövid úton már olvashattunk is a világhálón. Nagyon örülök, hogy a nyíltság jegyében a legrövidebb határidőn belül értesülhettünk a választási eredményekről. Köszönjük az érintettek gyors munkáját!
Nagyon jó lesz már lezárni a spekulációk hosszú sorát. Mert abból volt bőven. Még úgy is jutott belőle bőségesen, hogy jómagam igazán csak a partvonalon túlról, csak a szomszédból figyeltem az eseményeket. Egyesek igyekeztek mindenféle felhangot adni ennek a választásnak, szerintük nem is igazán a püspök személye volt a tét, hanem a Fidesz és a Jobbik vívta harcát a református egyház birtoklásáért a két jelölt palástja mögül. (Ezen gondolatmenet szerint akkor most a Fidesz győzött!?) Mások az eddigi vezetési stílus és személyiségjegyek alapján próbálták a jelölteket összehasonlítani, kellőképpen felnagyítva többnyire gyengeségeiket, ritkábban erényeiket. Többnyire egymáshoz mérték a két jelöltet. A hivatalos portálok teret adtak mindkettőjük megszólalásainak, bemutatkozásának. Hol az egyik, hol a másik nevet hallhatta az ember az utóbbi időben. Találgatták, hogy ki mögött ki állhat, és ez milyen támogatottságot jelent. Mennyit nyomhat a latban az egyházunkban sokszor tapasztalható nehézségi erő, mely általában a már hivatalban lévőnek kedvez!?
Nos, végre lehullt a lepel, és gratulálhatunk Szabó István püspök úr meggyőző arányú újraválasztásához. És természetesen a többi megválasztott tisztségviselőnek is!
Őszinte legyek, örülök, hogy lassan befejeződik a választási folyamat. Több okból is. Az egyik, és legfontosabb, hogy talán újra lekerül a személyekről a hangsúly, és sokkal inkább a feladatokra, a szolgálatokra figyelünk. Talán épp ideje adventtel visszatérünk a választás központúságból, a személyközpontúságból a Krisztus központúsághoz. Gyakorlati tapasztalat, hogy a személyek központba emelése szinte mindig megosztó. Olyan valaki ugyanis még nem született, aki mindenkinek szimpatikus lenne. Reménység szerint az elkövetkezendőkben inkább az lesz a fontos, hogy mit teszünk, mit mondunk, mit valósítunk meg, milyen áldozatokra leszünk készek együtt, mint a Krisztus teste, mint az, hogy ki teszi, ki mondja, ki indítványozza vagy teszi lehetővé a dolgokat. Az egymáshoz méricskélés helyett inkább Isten igéjéhez fogjuk mérni magunkat. Talán el merjük hinni, hogy Isten akkor is munkálkodhat a megválasztottakon keresztül, ha azok emberek lévén, nem mentesek gyarlóságoktól, hibáktól sem!
Bármennyire is hasonlít elemeiben az egyházi választásunk a demokráciában megszokott választási folyamatokhoz, esetünkben mindig többről van szó. Egy püspök, egy esperes, egy főgondnok stb. ugyanis nem önmagát, nem is csak a választóit, nem is csupán az egyház szervezetét képviseli, hanem a történelem Urát, a Krisztusban karácsonykor emberré lett Istent. Az Ő teremtési és megváltási rendjét, igazságának és szeretetének megbonthatatlan egységét. A képviselet szól kifelé és befelé egyaránt. A képviselet hűséget és alázatot feltételez.
Várunk még eredményekre. Hátra van még az új zsinat felállásával a zsinat elnökségének a megválasztása is. Még nem dőlt el minden. De a nagyja már mögöttünk van.
Idézhetném zárásul emelkedetten, mindannyiunknak megszívlelendőül Pál apostolt: "Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért." (Filippi 3:13-14) De idézhetem kevésbé emelkedetten az egyik -középiskolában anno izzadva lefordított - orosz mese záró sorait is akár: „A mesének vége, menj és dolgozz!”
Hozzászólások