A sportvilág a doppingvétséget csalásnak tekinti és bünteti. De vajon üldözendők vagy üdvözlendők-e az amerikai egyetemisták körében egyelőre illegálisan terjedő, szellemi teljesítményt fokozó szerek?

 

Gyógyszerekkel gyúrnak agyra az amerikai egyetemisták - origo.hu

 

Furcsa szerzet az ember. Mióta elidegenedett Teremtő Urától, nem találja helyét a világban. Valami önmagának is megmagyarázhatatlan belső, és sokszor hasonszőrű társai által diktált külső kényszer űzi és hajtja, hogy feszegesse létének korlátait mindenféle szempontból. Minél inkább elvesztette a koordináta-rendszerét létezése, annál inkább felerősödött a korlátfeszegetés a lét minden szegmensében.


Hol a határ a fizikum számára?
Meddig lehet kialvatlanul, kifacsarva élni az életet, 2 végén égetni a gyertyát? Mennyi munkát tud felvállalni valaki pihenés nélkül, mikor csuklik össze váratlanul az addig rendíthetetlen sziklatest? Meddig lehet tudatosan, vagy kivagyiságból rombolni a féktelen tivornyákban, bulikban, s közben teljes értékűen produkálni munkahelyen iskolában? 
Rövidesen itt az Olimpia, és tapsolhatunk a fizikai teljesítőképesség határfeszegetéseinek. Vajon hol a 100m-es sprint határa, mert ugye 0 másodperc alatt mégsem lehet lefutni a távot? Sportolók készülnek, felhasználva a tudomány eredményeit, ötvözve saját szorgalmukkal, elszánásukkal, adottságaikkal. Hol a határ? A sport tisztaságát megőrzendő, igyekeznek szigorú doppingellenes szabályokat hozni. Határt szabni a határtalanságnak. Korlátok közé terelni azt, ami korlátlanságra törekszik. Ugye vagyunk páran, akik emlékezünk még furcsa kinézetű NDK-s spotolónőkre, akiktől anno a rendszer elvárta a rekordokat, győzelmeket, és a csúcsok ostromlása érdekében minden megengedett volt, azt se baj, ha szülőanyjuk se ismert rájuk.
Hol a határ a fizikum számára?
Addig nincs baj, amíg azt érzi az ember, hogy felfelé ívelő szakaszában van életének, hiszen ilyenkor tágul a horizont, nő a teljesítőképesség. Ilyenkor még az a probléma, hogy gyorsítani szeretné az ember a folyamatot, türelmetlen a korlátok tágulásának ütemével szemben. De mi van a leívelő szakaszban? Hogy tudja elfogadni, feldolgozni egy idősödő ember, hogy a korlátokat már nem ő nyomja és feszegeti, hanem a korlátok szorítják egyre kisebb mozgástérre? Milyen nehezen veszik ezt tudomásul sokan, hogy vannak fizikai korlátok.
Ki ne küzdene az idő korlátaival? Akár egy adott feladat elvégzése közben, akár a mindennapi teendők végzésekor. Akár azzal, ahogy az idő múlása nyomot hagy az emberen. (Egy korábbi megszólalásban volt már szó az örök fiatalság mítoszáról.)


Feszegetjük a korlátainkat szellemi téren is.
A tudományok fejlődése is egyfajta korlátfeszegetés, de vajon határtalan-e? Vagy eljutunk oda, ahova a legnagyobbak, hogy minél többet tudunk, annál jobban látjuk, hogy még mennyi mindent nem tudunk. Hogy mennyire korlátozott ennek az emberi fajtának, benne nekem is, a kapacitása ebben a végtelen világegyetemben.
Szellemi korlátfeszegetés a devianciák sztárolása, állandó exponálása. Korlátfeszegetés a korlátlanság meghirdetése a következmények végiggondolása és láttatása nélkül. Teljesítményfokozó pirulák bekapkodása felelőtlenül, hogy megfeleljenek az egyetemisták a támasztott követelményeknek. Milyen egyszerű, csak egy kis segédeszköz kell és a korlátokat lehetett kijjebb tolni. De meddig? Hol a határ?


És hol van a határ a spirituális szegmensében? Vannak itt is korláttologatások? A válaszom dialektikusan igen is meg nem is. Miért fogalmazok így? Mert talán ez a szegmens adná az embernek a legnagyobb mozgásteret, mégis a más szegmensekben vadul korlátokat tologató emberek tömege lemondott alapból arról, hogy itt lenne egyáltalán bármilyen mozgástér. Ez a tömeg korlátozza magát a fizikai és szellemi létezés síkjára. Saját magára rántja az ajtót, önmagának állítva áthatolhatatlan korlátot. Micsoda logikai bukfenc a fizikum és szellem korlátlanjai oldaláról! Másrészről ezen a síkon is vannak korlátfeszegetők, mindenféle szeánszok, ezoterikus kalandozások, okkult praktikák és gurukövetések stb. formájában.

Ami nekünk nem megy, azt az Isten megteheti. Meg vagyok győződve, hogy az Isten Krisztusban sokféle ledönthet korlátokat akár fizikai, akár szellemi, akár fizikális síkon. Ő igen, mi nem. És nem is lehet ezt részünkről kikényszeríteni.


A korlát azért van, hogy feszegessék és kikezdjék? Ez a felelős felnőtt magatartás? Ez lenne a felnőtt emberiség magatartása? A gyerekség idejét elnézte az Isten, mondhatnánk, akkor a gyerekkori tanuláshoz hozzátartozott a korlátok megismerésének folyamatában a korlátfeszegetés. De mivel indokoljuk most, hogy a korlátfeszegetéses lázadó korszak nem akar befejeződni, és megcsontosodott kamaszdaccal túrjuk ki életünkből a védőkorlátokat?
Az Istentől elidegenedett ember már nemcsak korlátfeszegető, hanem egyszerűen nem akar tudni korlátokról. Pedig minden innen indult. Nem kell sokáig lapozni a Szentírást, hogy lássuk, az embernek vannak Istentől rendelt korlátai: minden fáról ehetsz, kivéve a jó és rossz tudásának fájáról. Miért van ez így? Egyszerűen azért, mert nem mi vagyunk az Isten, hanem Ő. Lehet feszegetni, döntögetni ezeket a korlátokat? Lehet, csak ne feledjük, következményei vannak rövid és hosszútávon is. Lehet, hogy némelyik következmény rövidtávon nem szembetűnő, de ez ne tévesszen meg senkit. Akkor vagyunk a legkorlátoltabbak, amikor a legkorlátlanabbnak hisszük magunkat.