A posta hétfőn az adóbevallási határidő miatt a normál rendtől eltérő nyitva tartással várja az ügyfeleket. Így a Nyugati és a Keleti pályaudvarnál lévő posta éjfélig, a Mammut bevásárlóközpontban működő pedig 21 óráig lesz nyitva. A Budapest Fogarasi úti Tesco posta az általános nyitvatartási rendje szerint, 00:00-24:00 óráig van nyitva.

Azokon a megyeszékhelyeken, ahol nincs az általános nyitva tartás szerint 20.00 óráig (vagy tovább) üzemelő posta, illetve ahol az igénybevétel indokolja, a megyeszékhelyi 1-es posta hosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
 

Adóbevallás: ma éjfélkor lejár a határidő - msn.mainap.hu

Tegnap a csapból is az folyt, hogy itt a határideje az adóbevallások leadásának. Engem kicsit már idegesített a dolog, főleg, amikor arról szóltak a hírek, hogy egyes posták emiatt hosszabbított nyitva tartással üzemelnek. Ugyan miért kell a postán dolgozóknak extra órákat benntölteni?  Elvileg január 31-én mindenkinek meg kellett kapni a munkáltatótól a jövedelmigazolást, és a többi szükséges papírt is, ami kell a bevallás elkészítéséhez. Több mint 3.5 hónap áll rendelkezésre a bevallás elkészítéséhez, az esetleges adótartozás lerovásához. Azokat még csak-csak megértem, akiknek befizetnivalójuk van, hogy a végére hagyják a dolgot – addig is nekik kamatozik a pénz-, de a többieknél nem igazán találok mentséget az utolsó napi sorban állásra, a postai hosszított nyitva tartásra. Márpedig a hatóságok által jelzett még hiányzó adóbevallások nagy számából már csak statisztikailag sem valószínűsíthető, hogy mindenkinek tartozása lenne. Miért kell valamit/mindent az utolsó pillanatra hagyni? Mi lesz akkor, ha mégis közbejön valami? Akkor aztán lehet sopánkodni, lehet mindenkit hibáztatni, lehet kemény büntetéseket fizetni! És lehet tükörbe nézni, s megvizsgálni önmagunkat, hogy mit is gondolunk a határidőkről, hogy is állunk velük.


A határidő ellenség vagy barát? Mitől függ, hogy egyik vagy másik?

A határidő alapvetően a rend eszköze. Betartása alapvetően kifejezheti tiszteletünket, odafigyelésünket egy ügy, egy feladat, egy személy iránt. A határidő betartásával önmagunkat kellemetlenségektől óvjuk meg, alávetjük magunkat egy adott rendnek. A határidő betartásával segítjük mások munkáját. A határidő inspiráló, sőt ihlető is tud lenni, segít az önfegyelem edzésében. Most is épp hétfő este van, s itt a reposzt határideje, nincs apelláta, neki kell ülni, meg kell írni azt, ami eddig csak fejben formálódott. A határidő segít fontossági sorrendet is felállítani. Most is lenne még legalább 2-3 féle, amit csinálni kellene, de mivel a poszt határideje a legsürgősebb, ezért ez került a sor elejére.

 

Mikor lesz ellenség a határidő?
Először is, ha túl szoros. Ha az elvégzendő feladat nem áll arányban a hozzárendelt idővel, s ezért lehetetlenség rendes munkát végezni. Ilyenkor összecsapja az ember a munkát, s max. abban reménykedik, hogy lesz lehetőség hiánypótlásra, javításra, esetleg valami csoda folytán meghosszabbítják a határidőt, vagy kedvezően bírálják el a halasztási kérelmet. Persze az sem árt, ha mindjárt az elején jelezzük, hogy nekünk erre több idő kell, hogy tisztességesen elvégezzük! Tompítani lehet az élet azzal, ha hozzátesszük, hogy de igyekszünk mindent megtenni ami tőlünk telik. A végén már nehezebb ezzel a mondattal előállni.

Lehetetlen határidő esetén törje be az ablakot!

"Lehetetlen határidő esetén törje be az üveget"


Másodszor, ha nem vagyunk tisztában saját képességeinkkel, s nem tudjuk, mihez mennyi idő kell nekünk magunknak a feladat elvégzéséhez. Hányan buktáztak már vizsgákon amiatt, hogy azt hitték, nekik is elég lesz annyi nap a tanulásra, mint egyik vagy másik társuknak társuknak.

Be fogom fejezni a regényem tavaszra, még ha ez lesz is az utolsó dolog, amit megcsinálok!

"Be fogom fejezni a regényem tavasz előtt, még ha ez lesz az utolsó dolog is, amit megcsinálok."
 

Harmadszor, ha nem vesszük komolyan a határidőig eltelő időszakot, eltékozoljuk az időt Pató Pál módjára („Ej, ráérünk arra még!”), s mindent az utolsó pillanatban akarunk összehozni. Sosem értettem meg azokat a társaimat az egyetemen, akik feliratkoztak egy-egy időpontra, majd az utolsó pillanatban mégis elhalasztották a vizsgát. Persze ezzel aztán borult az egész vizsgarendjük, s a vizsgaidőszak utolsó napjai sokszor rémálommá lettek számukra. Elfogadom persze azt is, hogy én meg a másik  végletet képviseltem: az vizsgaidőszakok során szinte sportot űztem abból, hogy lehetőleg elsőnek adjam le az indexemet a dékáni hivatalban. Igaz, hogy a vizsgaidőszak elejét jól meg kellett nyomni, de az utolsó heteket már felhőtlenül nagy nyugalomban, igazi pihenéssel tölthettem, s ez bőven kárpótolt a kezdeti erőfeszítésekért. Azóta se szeretem az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat, főleg nem, ha fontosak.

A határidő az határidő!

"A határidő az határidő!"
 

Negyedszer ellenséggé válik a határidő, ha elfeledkezünk róla. Határidőnaplókkal és egyéb okos kütyükkel szaladgálunk, de mivel emberek vagyunk, van, amiről mégis elfeledkezünk, ki megy a fejünkből. (A kor előrehaladása sajnos nem segít, csak ront ezen :-) ) Meg is nézem mindjárt a személyim és jogsim határidejét! És el is lehet ismerni, be is lehet vallani, hogy elfelejtettünk valamit, nem kell agyonmagyarázni. 


Ötödször, ha nem veszünk tudomást a határidőről. Ha eleve nem vesszük komolyan, csupán tájékoztató jellegűnek vagy még annak sem tartjuk. Sokszor szembesülök ezzel egyházunk életében. Nem vesszük komolyan a jelentkezési határidőket, beküldési, beadási határidőket stb., olykor szinte lehetetlenné tesszük ezzel a másik munkáját. Nem is gondolunk bele addig, míg nem a magunk bőrén érezzük, mit jelent, hogy nem lehet valamit időben áttekinteni, akár létszám tekintetében, akár egy kötet szerkesztésénél, akár jelentések leadásánál stb. Ezzel akarva akaratlan nem becsüljük meg a másik munkáját, az ügyet. Kapkodásnak, kínos helyzeteknek leszünk okozói.

Oh, basszus! Az ma volt?

"Oh, basszus! Az ma volt?"

 

Hatodszor, ha nagyon a végére hagyjuk a dolgokat, mindent kicentizünk, és valami közbejön, amivel nem számoltunk. Elég egy áramszünet, s nem tudom használni a gépet, vagy Murphy törvénye szerint, ami elromolhat, az el is romlik, és általában a legrosszabb pillanatban. Elég egy betegség, egy nem várt látogató, egy közlekedési dugó stb., és le is késte az ember a határidőt. És akkor ki a hibás? Eszembe jut a 10 szűz példázata. Mindegyik viszi a maga olaját. 5 kiceruzázza a dolgot, csak annyi olajat visz, ami számításai szerint éppen elég lesz a lámpásba, míg megérkezik a vőlegény. De a vőlegény késett. Nem készültek fel arra az eshetőségre, hogy valami közbejöhet. S mire szereznek olajat, lemaradnak a menyegzőről. Lekésik a kapuzárási határidőt.  S ha belegondolunk a jézusi példázat üzenetébe, akkor a határidő valódi "deadline" (angolból a határidő szó tükörfordítása halálvonal!) lesz. Élet és halál, kárhozat- és üdvösségkérdése, nem csak pénzkérdése (büntetési tétel) vagy kellemetlen helyzeté, esetleg állásvesztésé, évismétlésé stb.

Hogy érti, hogy nincs hosszabbítás?

"Hogy érti, hogy nincs hosszabítás??"
 

Olyan jó lenne, ha a határidő nem ellenség, nem halálvonal lenne, hanem megbarátkoznánk vele kicsiben és nagyban is, hogy „mindenek ékesen és jó rendben menjenek végbe”, és se magunknak, se másoknak ne okozzunk felesleges kellemetlenséget.

 

Hozzászólások