A változatlanul folytatódó tüntetések megfékezésére irányuló újabb gesztusként a kormány azt a javaslatot tette, hogy nyilvánosságra hoznák az elítélt erőszaktevők nevét, fényképét és címét. Az intézkedést először Delhiben vezetnék be, annak konkrét feltételeiről a rendőrség pénteken tárgyal aktivistákkal és szakértőkkel. Egy a nők jogaiért küzdő aktivista úgy fogalmazott, hogy elégedett a tervezettel, de sem az anyagi forrásokat, sem a politikai akaratot nem látja annak megvalósítására. Öngyilkos lett egy megerőszakolt lány Indiában /index
Több esemény váltotta ki ezt a reakciót az indiai kormányból. Egy orvostanhallgatót és barátját bántalmazták hatan, egy buszon. Erőszakot is elkövettek a hölgyön. Belehalt a sérüléseibe. Egy másik esetben 17 éves lányt bántalmaztak és erőszakoltak meg, aki öngyilkos lett, mert a rendőrség nem volt hajlandó foglalkozni az üggyel. Az összes reakciójuk ennyi volt, fogadjon el pénzt, vagy menjen hozzá feleségül egyik támadójához.
Tüntetések kezdődtek a nőkért. Olyan méretű ellenkezéshullámmá vált, hogy az idei szilveszteri, vagy újévhez köthető ünnepségeket szinte az egész országban lemondták. Volt ahol a partizás helyett gyertyás felvonulást rendeztek az immár az erőszakot ért nők ikonjává váló orvostanhallgató emlékére.
Valami meg fog változni. Ennek egyik jele a nyilvánosság. Nem újkeletű dolog ez. Minden életrevaló közösségben, ahol közösségről is, immunrendszerről is, önvédelmi reflexekről is beszélhetünk, ott a nyilvánosságnak nagy szerepe van. Pozitív és negatív nyilvánosságnak is. Dicsérnek is, de bemutatják a rosszat is. Ha kell személyhez köthetően. Ettől kell óvakodni. Ácsi református templom előtt még mindig megtalálható egy kő, melyre fel kellett állnia a közössége ellen vétkező embernek istentiszteleti időben. Nyilván ezek kisebb vétségek voltak. A nagyobbal már vasba verve a vármegye börtönébe kellett bevonulni, vagy a vesztőhelyre.
Ez a nyilvánosság régóta foglalkoztat. Mikor hatásos? Mikor reklám értékű az érinthetetlen elkövetőknek?
Történt, hogy egy kis boltból lopáson kaptak fiatalokat. Nem először. A tulajdonosnak elege lett. Tehetetlenül tárta ki a karját, ahogy az igazságszolgáltatás sem tett semmit. De a következő esetnél, mikor megfogta a tetten ért fiatalokat, fotót készített róluk. Ezeket kiragasztotta a bolt üvegportáljára tolvaj felirattal. A hatóságok azonnal intézkedtek és a személyiségi jogokra hivatkozva leszedették a fotókat.
De kicsit durvább esetről is lehetett hallani Belgiumból. Pedofil hálózatokat számoltak fel, majd buzgó emberek a pedofilok képeit hozták nyilvánosságra. Erre is lecsapott a hatóság. Ezt nem lehet, mert a pedofiloknak is vannak személyiségi jogai.
Nemrégen Magyarországon egy utca lakóközössége megdöbbenve tapasztalta, hogy közöttük sétál az a férfi, aki kivágta a saját kisfia szívét. Pszichiátrián kezelték és elengedték mondván, ha a gyógyszert beszedi nem lesz baj. Annyit kérdeztek csupán, erről nekik a szűkebb környezetnek nem kellene tudniuk?
Miért féltjük a bűnözőket, bűnelkövetőket, akár a durva pszichiátriai kezelteket a nyilvánosságtól? Nem teszi ez a mi közösségeinket kiszolgáltatottá? Veszély, de nem tudjuk honnan, mikor, kitől.
Ebben a pillanatban nagyon egyetértek azzal az indiai törekvéssel, hogy ismerje meg mindenki az elkövetők arcát, nevét. Mert nem csupán egy személytelen gonoszságkatyvasz ragadja el a védteleneket és bántalmazva fájdalmat és gyászt hagyva vonul tovább. Igenis a bűnnek van arca és neve.
Abban az emberi omnipotenciában hívő kultúrában, ahol valamiért azt gondolják az elkövetők ismét kiscserkészek lesznek a büntetésük letöltése után, persze ha ez nem életvesztés, a nyilvánosságot megpróbálják kizárni. Pedig ez az önvédelem egyik formája.
Tudom, gondolhatunk most azokra, akiket a nyilvánosság nem rettent vissza. Azokra, akiket származásukra, kapcsolatrendszerükre, társadalmi szerepükre, ismertségükre vagy éppen gazdagságukra tekintettel nem ítélnek el, vagy valami minimum büntetést kapnak. A magyar valóság is tudja hozni ezt.
Szerintem a társadalom tagjainak van annyi joga megtudni, hogy ki veszélyezteti a mindennapjait a közösségi normáktól eltérő életével, életmódjával, cselekedeteivel, mint amennyi személyiségi joga van egy elkövetőnek, aki megkárosította őket. Legyen ez szellemi, erkölcsi vagy anyagi kár.
Kapcsolódó link: http://index.hu/kulfold/2013/01/01/egesz_india_a_megeroszakolt_lanyt_siratta/
Hozzászólások