Az egyház persze politikus entitás, de szabadon politizál. Amikor az egyház nagyot tudott alkotni, akkor szabadon foglalt állást politikai kérdésekben, és kész volt megfizetni ennek az árát. Az a modell, ami most megújulni látszik, ismét egyetlen politikai ideológia és az uralmi berendezkedés mellett foglal állást. Ilyen, mindenestül fogva militarista nyelvet használ: az állam "stratégiai partnerei vagyunk". De hát ezt mondta az egyház Hitler idejében is, vagy a fegyvereket készséggel megáldó főpapság mindig is. Azért ismételheti ezeket a borzalmas mondatokat, mert valójában sosem nézett szembe velük, és mert következetesen elhárítja a szabadság és függetlenség valódi kihívásait és a szegénység kockázatát. Ezekben a perekben az 50-es években lelkészekkel együtt civileket is, laikusokat is elítéltek, közöttük nőket is: a protestantizmusnak éppen ez a civilség a lényege. Anna Magda és Patócs Erzsi: nem szeretném elfelejteni ezeket a boldog arcokat. Hitelvi szempontból a magyar reformátusok is az egyetemes papságot vallják, de sehol nem gyakorolják. Dúl az üres klerikalizmus. Apám nemzedékének hűségét az egyház iránt - hiszen mindvégig a református egyház keretein belül maradtak - rendkívül nagyra tartom, de tragikusnak látom. Felőrölte őket ez a hűség.
"VA: Amikor a beteg apját helyettesítette egyszer, ráadásul ünnepi beszédet kellett mondania a Vitézi Rend felkérésére. Minden református lelkész előbb a textust keresi ki a Bibliából a prédikációhoz. És aki a textust keresi, azt a textus is keresi. Egy gyönyörű bibliai történetben Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka elmegy Elizeus prófétához, hogy gyógyítsa meg. A pogány Naamánról azt mondja az írás, hogy "erős vitéz volt, de bélpoklos".
MN: Ez valójában azt jelenti: leprás.
VA: Amikor a vitézek bevonultak a templomba, apám félt felolvasni a bibliai szakaszt, mert ez a "vitéz, de leprás" nagyon erősen szólt. Elmondása szerint azt mondta Istennek, apám ugyanis beszélő viszonyban volt vele, hogy: Ha ezt, Uram, felolvasom, megölnek. A világ ura meg azt válaszolta neki, hogy: Na és? Hát igen, így csak Isten beszélhet, meg a szerelmesek egymással. Végül felolvasta, a beszédet is elmondta. Óriási botrány lett belőle."
Kedves Visky András! Ez nem egy nyílt levél, nem is akarom megszólítani. Csak maga mellé vett a cikkben elhangzott szavaival. Beszélgetni kezdett velem. Kérdezni kezdett és nekem válaszolnom kell. Magamnak. Amit édesapja beszélő viszonyáról említ, az különösen megragadott. Ez ma nagy kincs.
Az Egyház ott van, ahol Jézus Krisztus van. "Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni? Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. ( János evangéliuma 6 fejezet 67-69)
Ebből indul el minden örömünk és bánatunk, szenvedésünk, szegénységünk, bukásunk és megtörtségünk, sikerünk és felemeltetésünk. Kihez és hová mehetnénk? A riportban említi: "Meg is kérdezte a vallató szekus, hogy miért nem megyünk el, ha nem tetszik az ország. Konrád Györgynek volt egy híres válasza erre a kérdésre, egy szamizdatban olvastam valahol, a nyolcvanas évek elején, ott jutott eszembe a Securitate épületében: "Miért nem mennek el maguk?" Valahogy így volt az édesapja is, meg így vagyunk vele ma mi is. Tönkre tette vajon őt a hűség? (Abban az értelemben, ahogy egy gyermek kérdi, nekünk miért nincs kifli az asztalon, vagy lego a nemlétező gyerekszobában, biztosan) De emberileg (mint Isten embere) nem hiszem. Ő volt az egyház és az ő kapcsolata Krisztussal, meg a család, meg a hasonló barátai és testvérei, társai. Talán azt kérdezte ő is: Miért nem mennek el azok, akiknek semmi köze Krisztushoz?
Édesapja hűségéből, édesanyja tűréséből olyan családi kincset kapott, ami nélkül ma nem lenne az, aki. Honnan tudná mit jelent szenvedni, áldozatot hozni édesapja elítélése nélkül? Aki, mint Krisztus ártatlanul ítéltetett el (még akkor is, ha mi protestánsok valljuk, hogy csak Krisztus bűntelen és ártatlan)? Honnan tudná mit jelent hűségesnek lenni édesanyja teljesen kiszolgáltatott helyzetében adott válasza nélkül? Amikor hetedmagával a kitelepítést választja és nem a hűtlen válást attól a férjtől, édesapától, akiről azt sem tudják él-e még. Nem kívánom magamnak, és senkinek sem, amit a családja átélt. Csak azt tudom idézni: "Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség" Ézsaiás 38, 17. Persze én ezt nem mondhatom ki. Mint kívülálló csak azt láthatom, hogy csapás csapás után érte a családot. De azt is látom, hogy most minden szó amit leír, azért súlyos, és éles és hat és üt, mert mögötte egy egész hiteles családi szenvedéstörténet áll.
Ez nem menti fel a református egyház azon vezetőit és tagjait, akik az állami szervekkel kötötték meg a maguk kis alkuját. Persze nem tudom melyik egyháztest felől vannak tapasztalatai, az erdélyiről vagy magyarországiról. Vannak eltérések a kisebbségi lét miatt, de nagy vonalakban végső soron mégis hasonló. "Magyarázat van. Mentség nincs!" Ma is így van ez. Vannak jó szándékú egyházi vezetők, akik megpróbálják "megetetni" az övéit. Megtartani, fenntartani, működtetni és ennek megfelelően kompromisszumot kötnek. A krisztusi hit abban nem köt kompromisszumot, hogy ki a fej, ki irányít és kinek kell engedelmeskedni. De ismerek sajnos olyan helyzetet is, ahol az állam azt mondta valamely lelkésznek, itt leszel, jól élsz és a családod, de nem csinálhatsz semmit. Le is építette egy város gyülekezetét, de egész életében jól élt ő és a családja. Ismerek lelkészeket, akik etikai szabálytalanságot, vétséget követnek el a mai napig. Nincs következménye, mert nem lehet hozzájuk nyúlni, mert valakinek a valakije, vagy közel van a megfelelő pénzcsapokhoz, vagy hatalmi szervekhez. Miért nem szólunk? Miért nem lépünk? Jó kérdések ezek. Ha nem lehet megfelelően beszélni erről, akkor ahogy a riportban is olvastam hallgatni kell és cselekedni. Cselekszünk? Bármilyen furcsa, de igen. Tesszük a dolgunkat nap, mint nap. Nem vagyunk keserűek? Dehogynem. Nem vagyunk szegények? Egyre többen igen. Ez nem kockázat többé. Amit biztosan tudunk az nem kockázat. Mindezt úgy kell nap, mint nap tennünk, hogy közben az a vád hangzik pedofilok, pénzéhesek, antiszemiták, seggnyalók, rasszisták, fasiszták (emgedtessék meg ez a kis önsajnálat). Ha bennünket valamilyen büntetés ér, vagy kvázi üldözés, akkor már a mártírium sem adatik meg, mert megérdemeltük a sorsunkat. Ahogy ma Irakban, Szíriában ölik a keresztyéneket (persze a shitákat és jazidokat is), a nyugati felfogásban ma ez nem probléma, megérdemlik a sorsukat. Használni akarják az egyházat ma is saját céljaikra. MLM (Multi Level Marketing) céges keresett meg, hogy nem lenne hálátlan az egyháztagok címéért cserébe. Ő elad, mi kapunk belőle. A választásokról ne is beszéljünk. Bejönnénk a gyülekezetbe. Hadd tűzzük ki a neveteket a zászlónkra! Ma már nem is kérdezik, csak kitűzik. Tehetünk erről? Bizonyosan.
András! Ön most felemelt fővel mehet édesapja sírjához. Odaviheti az egész családot. Lelki, szellemi tartásuk van és örökségük is, mely jó darabig ki fog tartani. Mindez abból, hogy édesapja és édesanyja hűséges volt a Krisztushoz mindenek ellenére.
Soraimat zárom. Kihez mehetnénk? Hová mehetnénk? Nem segít a kompromisszum, a marketing, a görcsös tenni akarás, a mindent agyonbeszélés, vagy agyonhallgatás. Jézus a mi sorsunk. Senki helyett nem kérhetek bocsánatot. Senki helyett nem bocsáthatok meg. Senkit nem ítélhetek és nem menthetek fel. Csak Krisztushoz invitálhatok, vezethetek, kalauzolhatok, mert nekem is szükségem van rá (Pál apostollal vallom: Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én. 1 Timóteus 1, 15; Meg Radnótival: "Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,")
Ma beszélgettem én is. Uram, ha beszélhetnék Andrással mit mondhatnék neki? Mondd meg, hogy szerettem édesapját és édesanyját, és megáldottam a családját örök szeretettel.
Köszönöm a beszélgetést! Talán folytatódik. Talán kapok jobb válaszokat.
Szeretettel: egy sokszor tanácstalan, vergődő, de nem csüggedő másik "beszélgető"
Hozzászólások