Kedves Jézus! Tudom, hogy mindenható vagy, mert apu azt mondja. Ha tényleg mindent meg tudsz tenni, adj nekem igazi karácsonyt igazi apuval. Ígérem, jó leszek. Jónás Ferike”
A lelkészgyereknek is lesz karácsonya, ugye? parokia.hu/kozosseg
Este nehezen megyek haza. Nem tudok igazán a gyermekeim szemébe nézni, amikor a nyakamba ugranak. Mindegyikben ott látom Jónás Ferikét, ahogy izzadó tenyérrel, a papír fölé hajolva körmöl. Ott látom Frank Jonah-t, ahogy hatalmas amerikai háza tizenkilencedik századi stílusú dolgozószobájában, méregdrága öltönyében, lassan vezeti aranyozott tollát a hófehér papíron: „Kedves Jézus! Adj minden papgyereknek igazi karácsonyt igazi apukával, ha már nekem nem adtál! Jónás Ferike”
A nagy színészek, énekesek gyerekének se könnyű lenni. Főleg ha hasonló pályára megy. A szülőt keresik benne. Hasonlítják. Pedig ez csak kiskorban szokás a "normális" embereknél. A karonülőnek nincs más dolga, mint eszik, iszik, alszik, sír és hasonlít. De felnőttként? Szóval elég nagy feszültséget okoz a felmenők után élni és a felmenőknek szóló elvárásának megfelelni.
A lelkész (pap) és családja is egy külön rendszer. Az Ószövetségben (1 Sámuel 2) Hofni és Fineás fiak Éli főpap apjukat hozzák szégyenbe. Lopják az áldozati húst, meg lefekszenek a kijelentés sátrának szolgáló nőivel. Ezért ítélet alá esnek. Az Újszövetségben: 1Tim. 3.2-5 "Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára?" Igen bölcsnek kell lennie egy lelkipásztornak, ha a gyerekeit gyerekként akarja nevelni és nem mini lelkipásztorként, akire olyan elvárással tekintenek, mint az apjára, anyjára.
Minden lelkész gyereknek lehet az apja, anyja hivatása miatt valamilyen kellemetlen, de kellemes tapasztalata is. Harkányi pénztárosunk, lelkészözvegy mesélte a vasárnapokat. Férjével Hajóson éltek és szolgáltak a kitelepített és oda betelepített felvidéki magyarok között. A tanács alkalmazta a lelkipásztort a település kertészének, hogy megéljenek valahogy. Minden vasárnap, istentisztelet után a perselypénzt a parókia (lelkészlakás) konyhájának asztalán számolták meg. Máshol már megterítettek, vagy tán a gőzölgő húslevest is feltálalták, netalán a krumplipürét a rántott hússal. Ők meg csak számoltak. A gyerekek meg úgy vágytak egy vasárnap déli közös ebédre. Csak ők a szülőkkel. Egészen meg is haragudtak az egyházra ott és akkor, hogy nekik nincs vasárnapjuk.
Persze van ahol kiszúrják a lelkészgyerek biciklije gumiját az apja miatt. Sőt hallottam olyat is, hogy néhány egyházi iskolában egyes tanároknál nem volt jó pont lelkészgyereknek lenni. Ha bármi gond volt a gyerekekkel, csak annyit mondott gúnyosan, majd apád biztos elrendezi. Ebből a feszültségből hogyan is menekülhetne egy kamasz. A többi gyerek is árgus szemekkel figyeli, hogy tényleg csókos-e. Így lettek belőlük a legnagyobb csibészek, mert bizonyítani kellett, hogy vannak olyan vagányak és megfelelően csibészek, bevállalósak, mint a kicsapásra ítélt többiek. Na erre jön a tanári felkiáltás. Na ugye megmondtam! Neki mindent elnéznek.
Sajnálatos dolog, hogy a környezet olyan elvárásokat támaszt egy gyerekkel szemben, amely életidegen, és nem egyeztethető össze a gyerek életkorával. Ezt tetézik még a lelkész szülők, amikor a környezet nyomásának engedve szintén magasra teszik a lécet. Nem engedik gyermeknek lenni. Pedig emlékezhetnének saját életükre. Tévedtek? Vétkeztek? Összekuszáltak? Rontottak? Volt gyönge pillanatuk? Igen! Igen! Igen! Most mégis itt vannak. Szolgálatba állítva. Istentől megszólítva. Hogyan? Persze, ha lehet ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. De mégis neki magának kell felelős döntéseket hoznia. Erre kell megtanítani őket és a gyerekkorban. Amikor még elnézőbbek vagyunk, elnézőbb a környezet. Mikor még van lehetősége az újrakezdésre.
Szép történetet mond el Szakács Gergely. Bátor történet ez. Szomorú is. Mert Jónás Ferike olyan terheket cipel, ami igazán nem is az övé. Nem is tudja kezelni és életreszóló tragédia lesz belőle.
De azért van pozitívuma is. Az így felnövő gyerekek, persze ha a szülők jól csinálják, akkor nagyobb szeletet látnak társadalomból. Nyitottakká lehetnek az emberek felé, hiszen annyiszor találkoznak otthon és utána ismerősként a településen. Ha egymásra figyelő családról van szó, akkor az értékek beépülnek a kamaszok döntéseibe, akkor is, ha tagadják. Ez lesz a vésztartalék, amihez nyúlhatnak. Ha nem vesszük el ezt a lehetőséget előlük erőszakkal, követeléssel.
De hozzá kell tennem, nemcsak a papgyerekekkel történik meg ez. Mindazokkal, akik Krisztus útján járnak. Mindenki szeretné a gyerekét is ezen az úton tudni. De ezt nekik kell járniuk. Mi csak segíthetünk benne, de helyettük nem járhatjuk. Esetleg velük. De a legnagyobb segítség, ha mi jól járjuk az utunkat. Követhetően. Szerethetően. Időt kell szánni a kis családra is, mert ez is szolgálat.