Muszáj

 A keresztelő után a lelkipásztor leginkább a hívőkről és a hitetlenekről beszélt. Kb. ennyi ragadt meg bennem, ugyanis engem az ilyen dolgok egyáltalán nem érdekelnek, és igazából nem is nagyon fogott meg, amit mondott. Sose voltam hithű református és szerintem nem is leszek, bár ki tudja még, mit hoz az élet. Elég sokat álltunk és énekeltünk, elmondtuk a ,,Mi atyánk..”-ott és a ,,Hiszek egy istenben..”-t.  tirekifi.hu Riport az istentiszteletről

"Én összességében valahogy frusztráltan éreztem magam a templomban. Úgy éreztem, hogy nem vagyok ide való ...  Az utolsó 20 percben már nagyon untam az egészet, 2 percenként néztem az időt, hogy mikor lesz már végre vége."

"Az istentisztelet végén emlékharangot hallottunk, egy rég elhunyt idős pár tiszteletére, amiért a családja 10000 forintot fizetett (ezt se nagyon értettem, hogy ennek mi értelme van). A legvégén elkezdtünk énekelni egy dalt, amire mindenki kivonult a teremből. Az ajtónál két oldalt kis perselyek voltak, amikbe pénzt dobott mindenki, persze én is, hogy ne lógjak ki a sorból és ne nézzenek rám még csúnyábban.
Összességében ennyit tudtam írni az egészről, nem hiszem, hogy máskor el fogok menni önszántamból templomba, legfeljebb csak ilyen alkalmakkor, amikor muszáj."

Az istentisztelet egy lelkiállapot is. Nem véletlen, hogy a résztvevők is készülnek rá. Isten Igéje hirdettetik és akik jelen vannak elkötelezik magukat annak megtartására, megcselekvésére. Isten akarata és tisztelete akkor történik, ha hirdetik az Igéjét és megcselekszik. Ebben mindenki részes. A lelkipásztor, aki megküzd az Isten üzenetéért. Leginkább magával, hogy ne a saját okoskodásait mondja és ne a saját önérzete diktáljon. Ne a saját bűne, bűnei (önfelmentés, anulálás)  tegyék az Igét valamilyen sötét hátsó polcra és cserélje le filozófia vagy szépirodalmi ömlengésre. A hallgatók pedig a megértésért és megcselekvésért küzdenek. Ekkor történik a csoda. Amiért ott voltunk. Isten akarata történik. Igehirdető és hallgató közösen tölti be Isten akaratát.

Nem hibáztatom a hölgyet, aki le meri írni az élményét. Bement és kijött. Olyan volt mint egy véletlenül kilőtt és gellert kapott puskagolyó. Nem oda szánták. Bement és kijött valahol. Reméljük mindenki túléli. De mint kiderült neki muszáj volt bemenni. Nem tudom mi volt az apropója, de a muszáj az nagy úr. Mikor muszájból csinálunk valamit. Nagyon ritkán kedveljük.

Valahogy így konfirmáltam. Nagymamámnál rákot diagnosztizáltak. Utolsó kérése az volt, hogy konfirmáljak, mert megígérték, mikor megkereszteltek. Ez olyan visszautasíthatatlan kérés. Olyan muszáj. Isten furcsa humora és fricskája persze nem ismeri a tréfát. Konfirmáltam és még 23 évig büszke volt unokájára. Közben pedig további vicces dolgot tett a Mindenekfelettvaló. Lelkipásztornak nevezett, hívott és készített.

Hogy el akarom-e kerülni azt  a kérdést, mi a nem jó az istentiszteletünkön. Nem akarom. A válasz nagyon egyszerű, a hitetlenség. Bárkinek a részéről. Lelkipásztor, gyülekezeti tag, közösség, bárki. A hitetlenséget is úgy értem, hogy nem vonódunk bele a történésekbe. Olyan színházi élményre számítunk, vágyunk. Kívül maradunk. Nézzük mit csinálnak ezek a lúzerek. Talán még sajnáljuk is őket. A lelkipásztor csak le akarja tudni a kötelezettségét. Egyszer egy kiscsóka hittanórán odaszólt: -Könnyű neked Tiszi, neked ezt kell mondani. Ezért fizetnek.- Köpni nyelni nem tudtam. Mert végül is igaza van. Nem attól a pillanattól kezdve, de az élménytől vezérelve mára már nem túl akarok lenni rajta, hanem végig akarom csinálni. Az elejétől a végéig részt akarok benne. Ez olyan mint a fekvőtámasz, vagy a biciklizés, futás. Nem lehet letudni. A kínlódást nem lehet megúszni. Sem az izzadságot, fáradságot, sajgó bokát, ízületeket. Hiába szeretném nem megy gyorsabban. Ezért a maga ütemében. De a gyülekezeti tag is le akarja tudni. Még be sem lép az ajtón már az jár a fejében, hogy a leves vajon még nem futott ki? A forma 1-es futamon vajon lesz eső? Délután rögvest metszek még, vagy hátra van a szántás, a vízszerelés. De lehet még szerelem, csalódás, gyász, öröm. A lényeg, hogy legyünk ezen is túl. Csak bírjuk ki. Ez nem istentisztelet.

Persze most kezdhetünk különböző tanfolyamokat, bevonhatjuk az alfa és gamma sugárzásokat. Manipulálhatunk. Megtanulhatjuk a legjobb és legszebb retorikát. Jogi, logisztikai képzéseken is részt vehetünk. Szerezhetünk pedagógiai, pszichológiai ismereteket is. De ezek sem fognak segíteni rajtunk, mert csak ennyi lesz a minősítésünk "barátságos kinézetű" lelkipásztor, kedves gyülekezeti tag, jó érzésű "Döm-dö-döm". Természetesen tanuljunk, de ne azért, hogy majd mi magunk mindent rendbe fogunk tenni. Inkább azért, mert valamit az első szeretetből teszünk és ezt akarjuk jobbá és teljesebbé tenni. Ezentúl minden ajándék és kegyelem.

Az istentiszteletek során az történik, hogy egy másik struktúra részei leszünk. Pont ami eddig olyan jól festett, az a világ amiben boldogulni akartunk lesz értelmetlenné. Maga az Isten struktúrája nyer értelmet. Nekem ez azt jelenti, hogy amit Jézus Krisztus tett, annak van értelme.Szétosztotta magát, hogy sokan éljenek általa. Egy emberi élet nagyon gyorsan elmegy. Pontosan annyi időnk van erre rájönni. Lehet bármilyen formája az istentiszteletnek, de hitelessé csak Isten Lelke teszi és az azt elfogadó ember.

Nyilván sok oka van, ha valaki nem érzi otthon magát egy istentiszteleten. Mondjuk a magunkét!