A gyógyult Sabast az Orvosok Határok Nélkül tagjai vitték haza a kórházból, és ekkor került sor arra a lépésre, ami a társadalomba való visszailleszkedése szempontjából kulcsfontosságú volt: mikor kiszállt az autóból, megfogták a kezét, hogy ezzel jelezzék a környezetének, hogy már nem fertőző.
"Azóta az ápoló egy ebolával kapcsolatos ismeretterjesztő-kampányban vesz részt, amelynek célja éppen az, hogy csökkentse a betegségből felépült emberek stigmatizációját. Habár a hallgatóságát többnyire meg tudja győzni azzal, hogy sok külföldi kollégája van, akik nem dolgoznának vele, ha az veszélyes lenne, de legtöbbször még erre is azt a választ kapja, hogy: „Oké, értjük, de ez még így is ijesztő”. A férfi szerint munkájának köszönhetően csökken az ebola túlélőit érő diszkrimináció. Sabas elmondta: egész családját megbélyegezték, amikor a kórházban volt."
A háborúk és erőszakos cselekmények mellett vírusok és baktériumok is hallatnak magukról. Ilyen például az ebola. Veszélyes, mint minden halálos kór. Akár három hét lappangási idő. Magas láz, gyengélkedés, izomfájdalom, fejfájás, hányás, hasmenés, külső és belső vérzés (mutálódott vírus esetében ez utóbbi már nem mindig, ezért nehezebb azonosítani és a maláriával is összetévesztik). Ellenszere kísérleti gyógyszereken kívül nemigen van. Az elhalálozási arány a fertőzöttek körében több mint 50 %, ez akár 80% is lehet, annak függvényében, hogy éppen melyik ebola törzs pusztít. Elkapni vérrel és testnedvekkel lehet. Az emberek tájékoztatása, felvilágosítása a legjobb megelőzés. Hogy viselkedjenek, mit tegyenek ha saját magukon, vagy másokon felfedezik. Az elkülönítés (karantén) a terjedés megakadályozásában a leghatékonyabb ellenszer.
Nem elég azonban, hogy a veszélyes kór fertőz, terjed, szedi az áldozatait, a hozzá kapcsolódó hiedelmek, féligazságok további gondokat okoznak. Az orvosok, betegápolók és segédszemélyzet (a holttesteket eltemetők) is ki vannak téve a fertőzésnek. Ők a betegekkel és a már elhunytakkal is kapcsolatban vannak. A külső, tudatlan lakosság számára ők is veszélyesek. Előfordult, hogy éppen őket tartották felelősnek magáért a betegségért. Mert ezek mindig ott vannak, ahol a betegség és fordítva is igaz. Ahol betegség van, ezek ott vannak. Talán éppen ők terjesztik. Az ebola esetén főleg Afrikai országokról beszélünk (Kongó, Zaire, Sierra Leone stb...) A szükséges óvintézkedések sokszor ütköznek kulturális szokásokkal. Bozótból való majom húsának (állatok is hordozzák a vírust) megevése. A karanténban nem lehet látogatni még egyénileg sem, nemhogy családosan. Nem hagyományos betegség, hagyományos gyógymóddal, vagy temetéssel. Ezért sokan félnek és gyanakodnak. Azok, akik bármilyen módon részt vesznek ebben a munkában, gyógyítanak, takarítanak, temetnek, maguk is állandó veszélynek teszik ki magukat. Megérdemlik az elismerést.
Mi van a gyógyultakkal? Ha azokkal bizalmatlanok, akik találkoztak a betegséggel, mint segítők, akkor mi lehet azokkal, akik túlélték. Itt jön be az a bizonyos szó, hogy stigma, megbélyegzés. De nem csak a beteget éri, hanem a családját is. A megelőzés szempontjából, orvosilag, fontos, hogy tudják ki a beteg, kik a vele érintkező családtagok, barátok, emberek. Egészen addig fontos ez, amíg a betegség lappangási ideje el nem múlt. Illetve, ha életben maradt, fel nem épült. Akkor ki lehet mondani, hogy a család tiszta, a túlélő nem fertőz. Újra részesei lehetnek a társadalmi közegüknek. Itt van a probléma, hogy a stigmatizált embert nehéz visszailleszteni a környezetébe. Az ebolás hiába gyógyult meg, ha továbbra is úgy tekintenek rá, mint halálos vírushordozó emberre. Az emberek képzeletében ott van a homlokán a sárga tábla, veszély, veszély, veszély! Nem annak örülnek, hogy elmúlt a betegség, elmúlt a veszély, és visszatért a halálraítélt, hanem továbbra is gyanúsan méregetik, elkülönítik. (Nem tudom, hogy ez idővel mennyire változik, gondolom a kollektív emlékezés egy idő múlva csökkenti ezt, de el nem múlik)
Vannak más okok is, melyek a stigmatizációt indítanak el. Az ebola halálos betegség (de aki túléli az "normális" életet élhet és lehet, hogy az immunrendszere erősebb is a többiekénél), nem is hasonlítanám ehhez. De létező a probléma.
A testi fogyatékkal élők is stigmatizáltak. A nem fertőző bőrbetegségben szenvedők. A pigment problémával születők. Őket nem is lehet "megjavítani", csak a hozzáállásunk változhat. A szellemi fogyatékkal élők, mely sok esetben kapcsolódik a testi fogyatékhoz is, vagy fordítva.
Az alkoholistákkal, drogosokkal foglalkozók, vagy ők maguk is tudnának erről mesélni. A gyógyulási és tisztulási folyamat során kiszakadnak a környezetükből, abból a helyzetből, amiben alkoholosok és drogosok voltak. Aki sikeresen állja, és nem fogyaszt többé, az azzal szembesül, hogy egyszer el kell hagynia azt a környezetét, amelyben "tiszta" lett és vissza kell térnie oda, ahol minden zajlott. Ott pedig a legtöbb esetben stigmát visel. Ugyanúgy bánnak vele, viselkednek vele, mint mielőtt elment, mintha még alkoholos, drogos szenvedélynek élne. A reakciók, a válaszok még a megelőző állapotra reagálnak. Simán előfordul, hogy megbetegítő környezetté válik a gyógyult számára. Csak azt a mozgásteret engedi, mintha még szenvedélybeteg lenne. Így nem nehéz visszaesni.
Vannak számunkra fájdalmas stigmák. Pedofilok, szexuális erőszaktevők. (Hamis vád esetén életek mennek tönkre) A pszichopaták nem annyira stigmatizáltak, mert egészen jól belesimulnak a kulturális és szociális környezetbe, sőt inkább ők stigmatizálnak. A rasszok, bőrszín, nyelv szerinti stigmák. A társadalmi stigmák, szegény, gazdag. Politikai stigmák. Sok esetben a stigmák kényszerpályák. Egy ideig lehet velük hadakozni, de belefáradva az ember beletörődik és hagyja magát valamilyennek láttatni, neveztetni. Ez baj.
Minden elismerésem azé az ebolából gyógyult betegé, aki a beteg stigmáját lelkében és testében levetve egy új és egészséges ember képét mutatja. Harcol azért, hogy megértsék a többiek is.
Egy stigma van, amit személy szerint elviselek, talán, ha nem értik félre, kívánok. A Krisztus stigmája. Nyilván nem feltétlenül azt, hogy a kezemen és lábaimon szögek helye vérezzen, vagy homlokon a tövis nyomai.
"Hasonlóvá lenni Jézus Krisztus alakjához- ez nem azt jelenti, hogy mi, a magunk módján, valamilyen eszménykép alapján hasonlóak lehetünk Krisztushoz. Nem mi tesszük magunkat hasonmássá, hanem magának Istennek képmása, magának Krisztusnak alakja az, amely bennünk akar alakot ölteni (Galata 4, 19) Saját alakja akar láthatóvá válni bennünk. Krisztus addig nem nyugszik rajtunk végzett munkájával, amíg saját arcát ki nem alakítja rajtunk. Az emberré lett, a megfeszített, és a megdicsőült Jézus Krisztus alakja az, amelyhez hasonlóvá kell lennünk." (Dietrich Bonhoeffer KÖVETÉS Krisztus képmása Plantin Kiadó, Bp. 1996. 157.old.)
"Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szülök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus." (Galata 4, 19)
link: http://index.hu/kulfold/2014/09/06/24_ezer_forintert_temetne_ebolas_halottakat/
http://444.hu/2014/08/01/a-leggyilkosabb-ebola-jarvany-szabadult-el/