"Feleségem 23 év után megcsalt, de bele is szeretett a férfiba. Több hónapig tartott, elhagyott volna érte, de férfi nem hagyta: szakított vele. Azt mondja, próbáljuk meg újra, de hogyan bízzak benne..."
"tud majd engem szeretni újra? Vagy már ilyenkor esélytelen újrakezdeni? A megszokás 23 év után nagy, és persze nehezen engedjük el egymást. Milyen kilátásaim vannak? Mindig lesem, mit csinál, félek, elveszítem."
Csalás, csalatás, féltékenység, árulás. Körülöttünk is történik. Félve írom, hogy akár velünk is megtörténhet, ha még nem történt meg. A férfiak és nők jó része ebben a nyitott, modern társadalomban szabadabban gondolkodik a házasságról, társról, kapcsolatról. Amikor már házasodni sem akarnak, sőt már élettársi kapcsolatot sem akarnak, csak néha találkozni, hogy megéljék vágyaikat, akkor beszélhetünk-e csalásról. Amikor a jövőképpel foglalkozó szakemberek előrevetítik a házasságok számának csökkenését, a szingli létmód, nem mint opcionálisan választható, de megmaradó lehetőséget, a gyermektelenség, egyedüllét képét, akkor milyen kapcsolatot törnek széjjel (Ez az európai életmód trendje. De nyugati típusú társadalomban is elkezdődött egy másik folyamat is, még nem tudjuk hol áll meg, mikor a nők jó része felvesz egy szigorú vallást pl. muszlim, ahol a nő szerepe jól behatárolt, de éppen ezért biztos). Különböző korokban, különböző társadalmakban, sőt különböző társadalmi csoportokban egészen másként viszonyultak ehhez a kérdéshez. Attól is függ milyen alapon épül fel a társadalom. Patriarchális vagy matriarchális. Van ahol megengedett vagy szinte kötelező a több feleség vagy férj. Ugyanakkor személyes beállítottság kérdése is lehet. Beleszólhat a genetika, vagy a tanult viselkedés is. De leginkább a közös értékrend, a vallás, a törvény, az azt elfogadó szabálykövető, vagy elutasító magatartás lesz mérvadó. Nem egyszerű a történet.
Tévedés ne essék, mérvadónak tartom a Szentírás mondatait.
1Móz. 2.18 Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.
1Móz. 2.24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.
Mt. 19.6 Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.”
A protestáns etika úgy beszél a házasságról, mint mandátumról, vagy rendről, amit Isten rendelt, adott. Naponként meg lehet élni azt a csodát, hogy működik. Ugyanakkor meg éppen ezért rémiszt el, amikor azt látni, hogy nem működik. Ezért nem mindegy mit gondolunk egy kapcsolatról, házasságról, társközösségről, a másik emberről. Annak megfelelően rendezzük be az életünket és hozunk döntéseket. Akár egy ilyen törés után is.
Az az ember, aki elve úgy indul el otthonról, hogy ma választhatok magamnak mást is, az előbb utóbb választ is. Aki az érzéseire hagyatkozik, ami ma egy különösen szeretett kategória, talál alkalmat, hogy ezt megtegye és azt is mondja nem tehetek róla (céges buli, sokat ittunk). Vannak közkeletű hitek is és persze van benne mindig kis igazságmorzsa is. A férfinak szabad, a nőnek nem. Egy kapcsolatban a női szerep nagyon fontos. Ha ez a szerep sérül, ami az anyasághoz, utódláshoz kapcsolódik, akkor dől minden. De igazán csalás sem kell hozzá, elég csak lebecsülni, lenézni, lejáratni a férfit és jön a "Hogy csináljunk alkoholistát a férjünkből?" kérdésre a literekben mérhető válasz és a külön eltöltött órák hossza. Persze egy nőt is fel lehet hergelni. Amikor odaszánja magát egy férfi mellé, akkor fel is adja magát, és rá is bízza magát, kiszolgáltatja magát. Hiszen az anyaság nem egyszemélyes műfaj. Az aki ilyen végletekre is képes, ha nem érzi biztonságban magát és gyermekét, az más végletekre is képes lesz.
A kapcsolat megléte és fenntartása döntés. Két folyamatosan változó ember, folyamatosan változó kapcsolatban folyamatosan illeszkedik, gondolkodik, érez. Ezt nem lehet rutinból csinálni. Ráadásul biztos pontokra van szükség, ami segít tájékozódni. Ilyen a Szentírás házasságképe is. Mint amit Isten ad nekünk kapaszkodónak, korlátnak. Két ember között eligazodni ez nagy segítség.
Tévedés lenne azt gondolni, hogy aki ilyen segítséggel él, annak nincsenek válságai, nem történnek megingások, csalások. Ezt nevezzük kísértésnek. Létezik. A lutheri megfogalmazás nagyon jó. Azt nem akadályozhatom meg, hogy egy madár elszálljon a fejem felett, de azt igen, hogy fészket rakjon a fejemre.
Csavarjunk még ezen a dolgon. Nem gondolom, hogy csak rajtunk áll. A mondás szerint nincs rossz nő, csak kevés bor. Vagy mindennek ellent tudok állni csak a kísértésnek nem. Nem véletlen az Úri imádság "ne vígy minket kísértésbe" kérése. Hiszen ha a kapcsolatunk normális mederben folyt, akkor ez ennek is köszönhető. Bizonyos szituációkban nem volt részünk. Ezt Istennek tulajdonítom.
Mit mondhatnék ennek a megcsalt férfinak? Egy biztos, soha nem lesz olyan mint azelőtt volt. Ha azt keresik nem fog menni. Mindkettőjüknek nehéz. Mert az igaz ugyan, hogy az egyik fél kacsintott ki a kapcsolatból, de nekik ez az egy közösségük, kapcsolatuk van. Az törik meg. A kikacsintó fél egyedül nem tudja megoldani. Lehet, hogy egyedül törte, de egyedül nem ragasztja meg. Nagyon úgy tűnik újból fel kell építeniük egy kapcsolatot.
Ha Krisztusban testvérem ő és a felesége is, akkor szembesülniük kell még azzal is, hogy szembe mentek Uruk akaratával, kérésével. Nem csupán a saját közösségüket törték meg, de olyan közösséget, amit rájuk bízott, hogy ápolják, vigyázzák és óvják. Éppen ezért, ha kaptak egy új esélyt, éljenek vele.
Elítélnék bárkit? Nem hiszem, hogy jogom van hozzá, csak azért mert velem nem történt meg. Inkább hálát kell adnom, hogy eddig úgy kaphattam a körülményeket és úgy dönthettem, hogy a társas lényem, kapcsolatom nem sérült meg, vagy nem szenvedett maradandó károsodást.
További gondolkodásra:
http://divany.hu/eletmod/2014/02/09/haziasszonynak_keszul_az_uj_generacio/
http://www.nlcafe.hu/csalad/20131226/joos-istvan-parkapcsolat-parkereses-csalad-hazassag/