Robert Owen gyártulajdonos 1817-ben fogalmazta meg először a munkások követeléseit: 8 óra munka, 8 óra rekreáció, 8 óra pihenés. 8 óra munka, 8 óra rekreáció, 8 óra pihenés atv.hu
30 évvel később, 1886. május elsejére a chicagói munkások szerveztek sztrájkot a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A negyedik napon, május negyedikén a tüntető munkások közé vegyült anarchisták bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Az úgynevezett Haymarketi zavargásban hét rendőr mellett négy tüntető vesztette életét. ...Ennek az eseménynek az emlékére 1890-ben döntött úgy a II. Internacionálé Párizsban, hogy a következő évtől kezdve május elseje a munka ünnepe lesz....1917 után Szovjet-Oroszországban, a második világháborút követően pedig a „népi demokráciákban” is kötelező felvonulási nap, állami ünnep lett május elseje. ... A rendszerváltás után – bár nem vesztette el jelentőségét május elseje eredeti mondanivalója – a kötelező ünnepélyek és felvonulások helyett jellemzően majálisokat tartanak országszerte, sörsátrakkal, zenével, színes programokkal, munkásokkal és megannyi munkanélkülivel.
Mi jut eszünkbe, ha meghaljuk ezt a szót, hogy MUNKA? Állás, karrier, fizikai munka, munkaügyi hivatal, munkanélküliség, munkaszüneti nap, munkaközvetítő, külföld, kerti munka, megint fel kell kelni, fárasztó, jó ha van, multi, fizetés, paraszt, munkás, csicska, lúzer.
A mi társadalmunkban a munka nem szerves része az életnek. Elvált tőle. Munkahely, ahová el kell menni. Be kell lépni. Kerítés, kártya, biztonság, őrök. Munkafeltételeknek meg kell felelni. Önéletrajz, bemutatkozás. Meghatározott létszám. Valamennyi emberre szükség van, de a többi meg menjen haza. Olyan rendszer alakult ki, vagy olyan feltétel rendszert alakított ki a "fejlett társadalom", ami addig lett szabályozva, hogy az Ember is beszorult a szabályai közé. Az Ember is csupán egy a szabályozható feltételek között. Jóllehet még lélegzik, van saját akarata, szükséglete, érzelmei, és hibázni is tud. A május elseje ennek a rendszernek a hibáira hivatott felhívni a figyelmet. Ember, munka és élet szétváltak. Ez egy embertelen rendszer. Már szó sincs emberi lélekről, létről, életről. Csupán az egyszerhasználatos, vagy eldobható emberekről, akik pont annyit érnek, amennyi hasznot hajtanak akárkinek. Gazdasági társulásoknak, egy ország hadiiparának. Pont annyi ellátást kapnak (egészségügyi, pénzügyi, kultúrális stb...), amennyit ár érték arányban még megéri, hogy fenntartható legyen ez az emberlétnek csúfolt állapot a legkevesebb ráfordított energiával, a legnagyobb haszon mellett.
Ebben a rendszerben vergődnek a résztvevők. A munkaadók, munkavállalók, hozzátartozók, szakszervezetek, munkavédők, tanácsadók. Nincs kétségem, hogy a munkaadókban és tulajdonosokban is van lelkiismeret és lelkiismeret-furdalás. Abban sem, hogy a munkások és érdekvédők is inkább tulajdonosi körben szeretnének lenni. De a rendszer életidegen. Ezt állandóan szervezni kell. Ha kell restartolni. Változó a tulajdonosi kör, de a probléma továbbra is marad. Nem lehet mindent tökéletesre szervezni. A hatékonyság, gazdaságosság, termelékenység kiiktatja az emberi szempontokat. Az ipari forradalom óta ebben szenved az emberiség. A városi létmód (értem alatta a minél több ember együttélését) is létrehozza ezt újból és újból.
Falunkon a márciusi hidegben, a fagyos földön idős emberek szorgoskodtak. Nem bírtak magukkal. Itt az idő, elő kell készíteni a magvetést. A földeken a márciusi hideg miatt kimaradt jó hónapnyi munka. Most éjjel nappal dolgoznak, mert csak akkor lesz megélhetés. Senki nem skandálja a 8 óra munka és 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás rigmusát. Nem ez határozza meg az életet. A létfenntartás határozza meg a napi ritmust. A kisiparos is akkor dolgozik, amikor és ameddig lehetősége van. Az autógumi szerelők. Most cserélték a téli gumit nyárira. Az egyházmegyénknek volt egy kórustalálkozója és ide nem jött el egy kórus, amelynek férfi tagjai főleg gumiszerelők és vállalkozók voltak. Beszéltem egyikükkel, aki elmondta nem tudják vállalni. Most van a munka dandárja és ideje.
A munka jellege meghatározza az élet ritmusát. Miért csodálkozunk, ha a rabszolga jellegű termelő munka, rabszolga jellegű, kiszolgáltatott emberi élethelyzeteket teremt. Ez ellen lehet küzdeni, de amíg ez a rendszer, újratermeli magát. Esetleg csak a szerepek cserélődnek. Lesznek osztályok. Uralkodó, munkás stb... Néha megcserélik ezeket az erőviszonyoknak megfelelően. Mindegy, hogy nevezik.
Persze más ritmusa is lehet az életnek. Az élet olyan misztikum, amiben együtt van jelen a létfenntartás, szaporodás, az alkotás, a fáradozás, a halál, születés, törődés, elvetés, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, remény, újjászületés, bűn és bűnhődés, megbocsátás, harc, béke, elválás és találkozás. Ezért a legtöbb társadalom mégiscsak vallási alapon szervezte magát. A hetedik nap. A megszentelés, elkülönítés és pihenés napja. Mindig van minősített idő, amikor újjá kell születni. Újra kell kezdeni. Újra kell indulni. Mert ha nem, akkor az a halál.
Ha nincsenek ilyen napok, ünnepek az életünkben, akkor összefolyik minden. Az időtlenség az Isten kiváltsága. Az időiség az emberek alávetett sorsa. De azt hivatott jelezni, hogy része lettünk egy nagy egésznek. Része. De nem azért, hogy tovább szeleteljük, hanem ezt a részt teljesen kitöltsük.
Munka, mint munka igazán nincs is. Nem létezik. Létfenntartás van, amelyben bizonyos folyamatokat, amely része a létnek, munkának nevezünk. Lehet fárasztó, veszélyes, halálos és könnyű is. Ha kivesszük az eredeti helyéről és értelméből, akkor a mai rendszerben csak áru lesz, amivel üzletelni lehet. A hiánya pedig elfelejteti az élet igazi célját és értelmét.
Végső soron egy kérdést kellene feltenni: miért élünk? Erre egy életen keresztül, minden nap jó vagy kevésbé jó választ adni. De ha erre a válasz az emberből magából indul ki, akkor csak a ma látott rendszert tudjuk létrehozni. A munkára, rekreációra és pihenésre osztott világot. Ez mindig az igazságtalanság érzetével fog eltölteni. Miért élünk?