A Wall Street Journal információi szerint az eurózóna vezető döntéshozói azt mérlegeik, hogy görög belpolitikai bizonytalanságra tekintettel elhalasztják a holnap esedékes 5,2 milliárd eurós nemzetközi hitelrészlet kiutalását a dél-európai államnak, írja a Portfolio.hu.
A hír további mélyrepülést eredményezett a világ tőzsdéin, gyengült az euró is a dollárral és a svájci frankkal szemben. A forint is tovább gyengül, a reggel még 287 forint körüli euró 291,2 forint fölé ment, a dollár 225 fölött is járt, a frank átmenetileg 242,5 forint fölé emelkedett.
Egy átlagos hír a napi gazdaságból, amelynek logikáját senki nem tudja megfejteni. Ha erősödik az euró, romlik a forint, ha esik az európai valuta árfolyama, akkor is. Valahol napvilágot lát egy nyilatkozat, megzuhan a nemzeti valuta értéke, egy másik nyilatkozat szárnyakat ad a tőzsdének. Valakik valami ismeretlen benyomások alapján játszanak emberek millióinak munkájával, illetve annak értékével. Nincs törvényszerűsége a történéseknek, ez ebben a borzasztó. Beraknak valakik valahova és eldöntik, hogy ki mire hivatott.
Ez a beskatulyázás nemcsak megfejthetetlen, hanem megteremti a bizonytalanságnak azt az érzését, amelyben már mások fogják megmondani, hogy ki az ember, mit gondol, avagy mit szabad gondolnia. Itt nincs kilógás, vagy beleillik valaki a mainstreambe, vagy stigmát kap. Sőt többet is: büntetést. Mások tematizálnak valamit, és a szabadságod, hogy elfogadod, vagy elfogadod. Mert mást nem tehetsz, megbélyegzett leszel. Bűnösök barátja, így mondták Jézusról kora véleményformálói. Nem attól vagy hiteles, aki te vagy, aki vállalja véleményét, netán népét, nemzetét, történelmét, saját, talán másként értékelt múltját, hanem, hogy mennyire állsz be csápolni a valakik által „korrektnek” mondott szlogeneket.
Gondolatdiktatúra. Öncenzúra. Egysíkú történelemértelmezés. Ez a megengedett. És egyidejűleg kényszer is. Ha mást, másként mersz gondolni, majd beáraznak téged, mint a tőzsdei árfolyamot.
Nem konszenzus kellene, egyszerűen csak leülni és meghallgatni a másik történetét. A fájdalmát. Az örömét. Az átörökített történetet. A legbensőbbet, az érzést, amelyhez különbözőképpen viszonyulunk. Nincs egyetlen érvényes igazság, mondják ma. Keresztyén emberként mégis azt kell mondanom, hogy van, csak nem itt. Itt megközelítések vannak. Egybecsengő érzések, azonos hullámhosszok, vagy éppen ellenkező vélemények. De hogy bármelyik érvénytelen lenne, ki meri állítani?
Gondolat és véleménydiktátorok hatolnak be nemcsak a gazdaságba, a tyúkketrecbe, kutyaólba, hanem a legbensőbb szférákba: a családba, a szülő-gyermek viszonyba. A hitbe. Az egyházba. Meg akarják mondani, hogy mik az értékek, kik az értékesek. Nem nyilvánosan mindig, sejtetik, unszolják, ösztönzik, összehasonlítanak, mérlegelnek, noszogatnak. De mindig kijelölik a határokat.
De vajon ezek-e a szabadság határai? Vagy csak egyszerűen megváltozott a ketrec mérete.
Hozzászólások