A protestánsok maguk alatt vágják a fát, amikor a Szenthagyományt támadják, ugyanis ez a hagyomány hozta életre a Bibliát. Egyház nélkül nem hihetünk a Bibliában.
Vagy luxus, vagy egzisztenciális szükség gyűlölni a másikat. Különösen, ha azonos értékrendet vallókról van szó. Nem ugyanazt, de azonosat. Fontos a distinkció, merthogy ma a nyelvi megértés sem a könnyű utak egyike, hát még véleménykülönbségek áthidalása. Különösen döbbenetes, – bár nem meglepő -, hogy van, akinek identitását a másikkal való érdek- és értékellentéte kinyilvánítása jelenti. Mondanám, a negatív önmeghatározás.
Olvasom a fenti nyilatkozatot, ellenőrzésként végig hallgattam a hivatkozott katolikus püspökkel való beszélgetést, és szétáradt bennem a keresztyén szeretet. Az együttérzés, mi több, a felismerés, hogy milyen országban élek.
És többé már nem is kívánok többet, mint morzsolgatni az excathedra kijelentett „igazságokat”.
„A protestánsok maguk alatt vágják a fát, amikor a Szenthagyományt támadják, ugyanis ez a hagyomány hozta életre a Bibliát.” Tehát nem Isten jelentette ki. A Szenthagyomány ez állítás szerint megelőzte az isteni kijelentést, merthogy ez a kijelentés nem feltételezte hitet, sőt, az ellenállni vágyókat találta meg, Mózest az egyiptomi jólétben, később a pusztában, Jeremiást gyermekkorában, s a történelemben nagyot ugorva, a tárzuszi Sault a damaszkuszi úton. Ő pedig hagyománytisztelő volt. Ezért keveredett konfliktusba Krisztussal, illetve a Krisztus-követőkkel. Most akkor melyik ennek része? A damaszkuszi út előtti (Tóra, Talmud, Haggada), vagy az azutáni, ami tényleg nem írott, hanem felismert, de később mégis írásba foglalt az ószövetségi kijelentésre, mint igazságra tekintettel a hagyomány ellenében. S mindezt tizenhárom levélben.
A hagyomány hozta létre a Bibliát. Nem enged a gondolat. Ahogy Jeremiás ott ül az ostromlott városban, egy pöcegödörben, mert prófétai igazságát nem hallgatta el, ő egyedül nem volt a hagyomány része? Mert azt hirdette, hogy a király és nép mondják, de csak mondják, hogy „ez az Úr temploma, ez az Úr temploma”. Ennek ellenére elpusztul a város. Ő egyedül volt a hagyomány? Vagy az, akitől vette az üzenetet, Isten volt a hagyomány?
Amikor Pál, Timóteus, Barnabás vagy Lukács megindulnak az európai kontinens felé az evangélium hirdetésére, mit vittek magukkal? Semmiről nem akarok tudni közöttetek, írja egy helyen Pál, csak Jézus Krisztusról, s róla is, mint megfeszítettről. Ez volt a botrány és szembehelyezkedés. Pál nem a hagyományban, hanem a hagyomány ellenében, sőt azon „kívülre” is bátor volt értelmezni az Írást az athéni areopágoszon. Így tehát maga is része volt csupán a hagyománynak, vagy maga volt a hagyomány? Tehát volt vagy lett?
Egyház nélkül nem hihetünk a Bibliában. De, annak ellenére is. Azon kívülről is. Ha nem így lenne, nem térnének vissza sokan az egyházba. Ez pedig az európai keresztyénség tragédiáját jelentené.
Nem is tudom, miért akad meg a gondolkodás egy-egy ilyen elejtett mondatban? Merthogy minden végül nem az egyház, hanem Isten igazságában méretik meg.
S ez elég is.
Hozzászólások