Az Eb legjobbjának választott spanyol válogatott futballista jótékony célokra ajánlja fel a győzelemért járó 300 ezer eurós prémiumot, írja a spanyol El Razon. A napokban Valencia környékén pusztító erdőtűzben sokan váltak hajléktalanná, Iniesta nekik adományozza a 85 millió forintnak megfelelő bónuszt.

Erdőtüzek áldozatai és a sztár- Sportgéza

Mit mondjunk? Több mint méltó befejezése az idei, történelmi jelzővel joggal illetett Európa-bajnokságnak, amelynek utóéletéhez kapcsolódó hír, miszerint a legjobbnak választott játékos Andrés Iniesta, a címért járó összeget jótékony célra ajánlja fel, olyan emberek megsegítésére, akik természeti katasztrófákban elveszítették majd mindenüket.

Jó helyre került a kupa (pedig bevallom, a torna kezdetén kívántam, hogy valamelyik csapatnak sikerülne feltartóztatni ezt a tökéletesen működő tiki-taka gépezetet) és méltó személyre esett a választás. Nemcsak ezért a felajánlásáért. Ez benne van egész lényében. Feltűnt korábban is ez a termetre nem daliás, kissé kopaszodásnak induló, sovány fiú épp azzal, hogy nem akart feltűnő lenni. Intelligens játékosnak tartják. Hurcolja a középpálya terhét, nem csinál presztízst, hogy ki lövi a gólt, igazi csapatjátékos. Ritkán gyűjt be sárgalapot, de ha a csapatért meg kell tenni, nem fél odalépni keményebben. A sípszó utáni ártatlan mosolya néha még a bírókat is zavarba hozza. Szóval, szimpatikus.

Valószínűleg történelmi jelzőt a 2010-es világbajnokságon nyújtott teljesítményéért, s még inkább a hosszabbítás lefújása előtti negyedik percben rúgott góljáért fog kapni, amely egyben Spanyolország első világbajnoki címét is jelentette. Az dicsőséget jelentett egy egész nemzetnek.

Ez a mostani tette más és éppen attól szép, hogy miközben a nemzet ünnepelt egy újabb sikert, ő észrevette azokat, akik kimaradtak ebből. Azokat, akiknek öröme talán az volt, hogy kimenekíthettek néhány személyes holmit a lángokból. Vagy egyszerűen az életüket és családjukat.

Az ember attól ember, hogy észreveszi a másikban is az embert: nemcsak a lángpokolból menekülő kormos, könnybarázdált arcot látja, nemcsak a pörkölt hajak orrfacsaró bűzét érzi, hanem ismeri a szívet és tudja, egy gesztus néha maga a remény. Remény az újrakezdésre.

Képek forrása:Google

Hozzászólások