Jövőre végleg megszűnhet az államilag támogatott jogász- és közgazdászképzés az egyetemeken – erről a felsőoktatási helyettes államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek.

mno

 

Hát bizony alaposan hozzányúltak az oktatási rendszerhez az arra hivatottak. Idén első iskolai évét kezdő kisfiunk napirendjén érezzük ezt már alapfokon. Néha a késő délután veti haza, holott nem írattuk napközibe. Szerettük volna, ha ő is a nagyobbak után a keveseknek megadatott szabad délutánokkal élhet még néhány évig,

de döbbenten kellett tudomásul venni, hogy a csak két évvel idősebb bátyó szabadságában neki már nem lesz része. Lassan nyolc órás munkaidő-rendbe kell beállni gyakorolva magukat arra az életre, amelyben egyetemi diplomához egyre nehezebb lesz jutni. Legalábbis bizonyos szakokon. Hiszen az a jövendő, amelyet jelenlegi politikacsinálóink meglebegtetnek, nem ígér sok jót a szegény ember gyermekének. Olcsó populizmus lenne tanúként hívni az emlékezetet, hogy néhány évvel ezelőtt a tandíj micsoda vörös posztó volt azoknak szemében, akik most lassan piaci alapra álmodják a magyar egyetemi jövendőt. Vagyis szegregáció lesz ez a javából, csak éppen másképpen, amolyan virilistásan. Félő, hogy nem kevés virilis marad ki belőle.

Vagyis körvonalazódni látszik egy olyan jövendő, ahol bizonyos lehetőségekből eleve kizáródnak egész társadalmi csoportok. Itt nem a lecsúszott és ma is a szegénység peremén vergődő családok gyermekeiről van szó, hanem azokról a középrétegekről, akik egy átlag magyar polgári életszínvonalon élni, kulturálódni igyekeznek még nem kevés erőfeszítés árán. Akiknek házába még be-betér egy társadalomtudományi, irodalmi, szakmai folyóirat, ahol talán hangszereket is fognak kézbe gyermekek, hogy a lélek és szellem szépségének más árnyalatait is megérezzék. Itt bizonyos jövedelmi szint alatt és gyermekszám fölött predesztinálva lesznek fiatalok, hogy álmodni se merjenek ügyvédi, bírói, vállalatvezetői, netán bankigazgatói állásról. Lehetnek ácsok és krepácsok, tanítók és tanárok. Állami igény szerint.

Itt visszafordulni látszik önmagába egy jelenség. A piac logikája. A karvalyszemlélet. Retorikailag nem lehet ellentételezni se keresztény, se demokrata jelzőkkel. Mert álságos nemzethalálról vizionálni, meg öt gyereket szűltetni magyar anyákkal, édesded családi harmóniáról ábrándozni patriarchális méretekben, akik majd pótolni fogják a fogyó magyart, ha lehetőségeik épp helyzetükből fakadóan eleve korlátozottak lesznek. Melyik szerény anyagi körülmények között élő, de öntudatos polgárasszony akarna szolgahadat szülni a kevés kiváltságosnak?

Nem mintha az élet bizonyos szegmenseibe lehetne csak boldog az ember, sőt, de üzenetében nagyon rossz, hogy a 21. században, Európában, egy szociális jogállamban a tehetség eleve, álmaiban kudarcra ítéltetett.

Ez nem érinti azokat, akik eleve nem is gondolkodnak önmaguk vagy gyermekeik jövendője felől. Azok, akik az érvényesülésnek módját abban látják, hogy két szülő, sőt négy nagyszülő életének munkáját egy utódra szánják, igyekeznek arra, hogy egy másik utód ne zavarja meg az egynek lehetőségét, vagyis uralkodóvá válik a ma is már szignifikánsan jelenlévő egygyermekes családi/közösségi modell. Lehet, hogy lesznek megrögzöttek, akik el tudnak vonatkoztatni minden jövőbeli lehetőségtől és rábízzák magukat a láthatatlanra. A számokat illetően pedig egészen egyéniek lesznek. És lesznek olyanok, akik álmodni kezdenek gyermekeik helyett a külföld lehetőségeiről. Ha számot vetnek egy budapesti lakáslehetőség és tandíj összesített összegével, illetve egy bécsi lakhatási lehetőség és tandíjmentes tanulási lehetőség alternatívájával, illetve a helyzetből fakadó előnyökkel, nos, akkor piaci alapra lehet helyezni az egész magyar felsőoktatást. Mert akkor Afrika, Közép-Ázsia vagy a Távol-Kelet tehetős csemetéi jönnek, akik meg tudják fizetni mindazt, amiből kimaradtak a magyar deákok. Piaci oldalról nézve jobb vircsaft is, az állami pénzen kiképzett tanárok munkához jutnak nyelvi alapozókként mire kiccsit mekktanulnak matyarul azok, akik majd a nagy suskát betolják – szintén piaci alapon – a magyar felsőoktatásba.

A magyar középosztályt megint püfölik, most már nem csupán személyes egzisztenciájában, hanem gyermekeinek jövőjében. Amíg lehet.

Hozzászólások