A házasság nem egy talált üzlet, nem egy talált szövetségi szerződés, hanem Isten ajándéka – mondta. Hozzátette: a házasság soha nem lesz válságban, hiszen az Isten ajándéka.

A házasságról a Biblia fényében – reformatus.hu

 

Messziről kell kezdenem a történetet, éspedig onnan, hogy van egy keskeny utca a szülőfalumban, amit Őszök szorosának hívnak. Szoros az a legjavából, a ráfos szekér tengelyvégét is figyelni kellett, nehogy megakadjon valamelyik gyakakertben. Nevét az azóta már teljesen eltűnt Ősz nemzetségről kapta, akik közül többen lakhattak itt valamikor, én csak Ősz Pista bá malmáról hallottam mondókát, aki az egyetlen vízimalmot működtette a faluvégen. De régen volt az is, még a két háború között. Nagy Ádám bátyám, aki nagyapámnak katonakollégája volt, nálunk pedig gyakran vendég, sokszor és jókedvvel adta elő az apja, Nagy Pista által fabrikált csipkelődést, amit sajnos el is vitt magával a sírba. De hogy visszakanyarodjak az Őszök szorosához, itt lakott az én gyermekkoromban Kinda Lina nén’, aki az édesapám kérdésére, miszerint, hogy van Lina nén’, összefoglalta nemcsak az akkori létállapotát, hanem a házastársról való életbölcsességét is:

- Istennek hála, jól. Miért ne lennék jól fiam, mikor három uram a fődbe tettem, s én még mindig jó egészségnek örvendek?

Az ilyesfajta népi bölcsesség hosszú ideig érlelődött nemcsak a fejekben, hanem a tapasztalatban, amelyik aztán kompenzálta valamiképp az élet árnyasabb oldalát. Mert Lina nén’ három férjet eltemetett tisztességgel. S önmaga állapotát is ehhez képest tudta mérni. Hogy mi minden volt az akkor már leélt nyolc évtizedében, nem fedte fel, de önértékeléséhez hozzátartozott a társas kötelék halálig tartó hűsége. Hogy neki több is jutott ebből, nem lehetett véletlen. De amibe belelépett, abba halálig. Pedig az a világ nem volt kíméletes sem asszonnyal, sem férfival. A nyers erő érvényesülésének világa volt, ahol a gyengeséget ésszel, ahogy arrafelé járta szó, rafinériával kellet pótolni. Vagy éppen kedvességgel, selymes szavakkal, keményre vasalt csipkés szélű fodros szoknyával, vagy kifényesített keményszárú csizmával és suvickolt bajusszal.

Ha fellapozom emlékeimet, nagyszüleimnél mindig voltak apró csipkelődések. Az elégedetlenség vagy pillanatnyi lelkiállapot kifejeződésére utaló mondatok. A disznóvágás nemcsak vér, pálinka és töltött kolbász volt, hanem villanások a szemek és szavak között, a hiány kényes egyensúlyú felfedése és leplezése, a „kőttség” (kolbász, májas, véres, gömbec stb.) ízének kritikája és elismerése, a sokadik pohár gyalázatát kritizáló asszonyi átok és mégis a kölcsönös segítés, az egy irányba húzás akaratának végig vitele.

Valahogy így volt az élet összerakva. Mint az ember: sárból és lélekből. De senki nem akarta ezt szétválasztani, senki nem akarta a másik nagy örömét piszlicsáré aprósággal ellopni. Néha a sokadik pohár, néha az asszonyi düh nyitotta meg az igazság zsilipjeit. S talán ebben rejlett az egyik kapocs, hogy nem volt kettős lét, egy mások elől rejtegetett, s befelé mégis emésztő és egy kifelé szépet mutató. Ezt tanulta, látta már egy kisgyerek. Ebbe cseperedett bele egy gömbölyödő lány vagy serkenő bajszú fiú. A szerelem rózsaszínjét mindig árnyalta a látott és tapasztalt minta.

Nem szentek kerültek a házasságba, hanem a szentségben megmaradni akarók, ahhoz a fogadáshoz hűek, amit maguk mondtak el, amit vállaltak Isten és ember előtt. „…sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában… hitetlenül el nem hagyom”! Micsoda átértelmezés, ahogyan a legújabb református esküszövegben a „hitetlenül” „hűtlenül”-re változik. Erénnyé lesz az, ami hitkérdés. Hinni, hogy lehetséges, még úgy is, gyengén, elesve, sokszor egyet nem értve, feszülten - de lehet. Hinni, hogy örömmel, kitartóan, megértve, lehajolva, simogatva, átölelve - lehet. Mert az alap mélyebben van, mint erények vagy azoknak hiánya.

A jó házasság közös értékek megélése, a hozottak átértelmezése, az újak felfedezése és a házasságba, mint semmivel össze nem téveszthető kapcsolatba való beépítése. Titok és fecsegés, ártatlanság és felismerés.

Egy várandós asszonyka ellenőrzésre megy az orvosához. A vizsgálat után szégyellősen megszólal:

- A férjem megkért, hogy kérdezzek meg valamit.

- Tudom, tudom - feleli a doktor. Megnyugodhat, a testi együttlét nem veszélyes egészen a terhesség utolsó hónapjáig.

- Nem egészen erről van szó. Hanem arról, hogy nyírhatom-e továbbra is én a füvet.

Másik ági nagyszüleim a családi hagyomány szerint nem igazán illettek össze: nagyapám botlábú, fahangú, s olykor bajsza alól cifrákat elengedő, de végtelenül szorgalmas és törekvő ember volt. Nagyanyám csengő hangú, könnyű táncos és bibliás asszony. Lentről kezdték az életet. Hogy kinek miről kellett lemondania, nem tudom, de azt igen, hogy olyan szeretetben neveltek fel öt gyereket, ami ránk, terjedő rokonságra máig is sugárzik. Alig emlékszem nagyanyámra, éppen négy múltam, amikor meghalt. De azt tudom, hogy nagyapám, aki kilenc évvel élte túl, élete utolsó napjáig egy szobában volt vele, ápolta, etette. Özvegysége idején nagyanyámnak takargatta az őszi rózsákat heteken át a korai fagyok elől, halottak napjának délutánján levágta az összeset és kivitte sírjára.

Nem is tudom, miért meséltem el dióhéjban egy eltűnt világ személyes töredékeit. Régi történetek ezek régi emberekről. És mégis több. Hitelesség egy élettel megpecsételve, hogy lehetséges a holtomiglan, holtáiglan.

Csak annak titkát kellene még megfejteni, hogy miért hat ekkora erővel két nemzedékkel később is az általuk végigvitt élet?

 

Hozzászólások