Mindenki káromkodik, a munkahelyen is. Ráadásul a ma a médiából is az látszik, hogy a munkahelyi káromkodás menő dolog – írja a Quartz. Elég csak belenézni Scorsese legújabb filmjébe, A Wall Street Farkasába: a karakterek 506-szor mondták, hogy fuck (basszameg), ami rekord a játékfilmek között. 

Rossz helyzetben a káromkodás alá áshatja a dolgozó tekintélyét, professzionalizmusát – derült ki a Career Builder kutatásából.

Beilleszkedés a munkahelyi környezetbe – index.hu

Ha megjelenik egy ilyen hír, hogy „mindenki káromkodik, a munkahelyen is”, nincs hírértéke. Mögé kell tenni egy bizonyítékot: jelen esetben a Wall Street Farkasa című film szóhasználatát. Csakhogy az nem a valós élet, hanem egy mímelt utánzat. Film, ahogy az már köztudomású. S még sorolni lehetne ugyanezen év produkcióiból néhány tucat filmet, ahol nem káromkodnak munkahelyen kívül, s még ott sem parttalanul.  Szóval ennyi is lehetne a történet. Egy bizonyíték nem bizonyíték.

Csakhogy az emberek tényleg káromkodnak: munkahelyen és azon kívül is.Ezen a rövid híren is ösztönösen akadt meg a szemem, ugyanis egyik gyülekezeti tagunk azért kényszerült elhagyni munkahelyét, mert kifogásolta a káromkodás napi jelenlétét, illetve jómaga nem volt hajlandó részt venni benne. Nem utólagos sírása volt ez, hanem a munkahelyi feszültség megjelenése idején felkeresett engem, a lelkészét, hogy mit is tegyen? Elviselni nem képes a trágárság folyamatos jelenlétét. Először hallgatott, azután szelíden jelzett. Későbbi jelzései visszahullottak rá, közvetlen főnöke „véletlenül” a konfliktussal járó ügyeket bízta szinte kizárólag rá. Előmenetelt és év végi jutalmat nem ő, az ötvenes hölgy, hanem a huszonéves csajszi élvezett, aki mindennap válogatott trágárságokat engedett meg önmaga és mások irányába. A lassú felmorzsolás taktikája hatott, talán másfél-két éves küzdelem után a munkanélküliség kockázatát vállalva elhagyta munkahelyét. Magyarul: kicsinálták. Amint mondta, nem csupán a káromkodás volt bántó, az is, hanem Isten nevének folyamatos gyalázása. „Bántott téged Isten?” – volt egyik visszatérő kérdése. Ezzel sokaknál „kiverte a biztosítékot”. Megnyilvánulásának nem volt hatása, visszahatása annál inkább, aminek a már említett módon lett vége. Egy a sok történet közül nem a filmvászonról, hanem a mai magyar valóságból.

A szívnek teljességéből szól a száj (Mt. 12,34.), tanítja a Biblia, márpedig ha a kimondott szó a belső értékrend kivetülése, akkor válik különlegessé a trágár beszéd. Mert az csak az agresszivitás verbális megnyilvánulása. Kezdet. Az igénytelenségnek, a másik meg nem becsülésének, az elfojtott indulatoknak a kivetülése.

Nem tudom, miért és mióta vált zavaróvá a káromkodás, de gyermekkorom óta az. Édesapámat nem hallottam káromkodni, Isten nevét pedig szentségtelenül kiejteni sohasem. Pedig ő kétkezi munkásember volt, az élet minden szenvedésével, sérülésekkel, feszültséggel. Emberi életet élt, igyekezett, ehhez az emberséghez szabni a létét. Munkahelyén is tudták, hogy ő a sikamlós vicceket nem díjazza. Valami kimondatlan hajlandósága volt (és van) az elvont humorra, illetve a pikareszkre. Édesanyám Bibliát olvasó asszony volt gyermekkorunkban, nála örökség volt a biblikus szóhasználat, noha édesapja, az én anyai nagyapám olykor nem fukarkodott a nem szalonképes jelzőkkel. De nagyanyám annál inkább. Kiimádkozta családja egészének, csúnya szájú férje ellenére öt gyermekének az istenes élet szóhasználatát. Megszenteltetett általa a ház népe. Ma is csodálattal állok ezen örökség fölött. Édesapám talán csak finomított az ő édesapja (nagyapám) szóhasználatán, akitől szintén nem hallottam Isten elleni szót. Zsigerileg került az emberbe a trágársággal szembeni borzalom. A szót és annak következményét láttuk a trágárságban elmerülő családok sorsában. Riasztó volt ez az átláthatóság.

Talán ma épp ennek hiánya engedi az embert a következményekkel való nem számolás „szabadságába”. A trágárság önmagában kulturálatlanság. A káromkodás, Isten nevének gyalázása pedig bűn.

S ha ma sorsunk eredőjét keressük, érdemes lenne ezt is számba venni. Kulturáltságunkat vagy annak hiányát ugyanúgy, mint Isten-káromló létünk következményeit, ami elől a jóléti nyugati világba sem lehet elmenekülni.

És felnő a következő nemzedék azzal, amit elődeitől örökségként kapott.

 

Hozzászólások