A tavalyi visszaesés után az idén újra nő a magyarországi pezsgőfogyasztás. A piac forgalma 13–15 milliárd forintra rúg a kivitellel együtt.
Valóban, ismét egyre több pezsgőt veszünk és fogyasztunk - kortyolgatunk, szopogatunk, iszogatunk, felhajtunk, vagy nyakalunk. De mit, kérem szépen? Ez itt a nagy kérdés.
Советское Игристое. Ez a neve az óriásplakátokon hírdetett, retro-érzéseket életre hívó magyar gyártmányú terméknek. Szovjetszkoje igrisztoje – csupán a nálam fiatalabbak kedvéért írom le, hiszen ők már ritka kivételtől nem ismerik a cirill-betűket. De legyen bármilyen szép is az orosz nyelv (merthogy az), a szovjetszkoje igrisztoje mégsem azt jelenti, amit a hirdetésben elárulnak róla. Mármint hogy az „orosz pezsgő” lenne, sőt mi több, az óriásplakát szlogenjével élve: „a pezsgők cárja”. Hát kérem szépen: a szovjet, az szovjet marad. Tanácsuralmi rendszer, egy letűnt birodalom jelzője, amely diktatúrát, és szenvedést hozott számos országra, így a miénkre is. Nincs mit szépíteni, a szovjet, az szovjet. A magyar gyártó törekvése érthető, a marketing jól megtalálja azt a réteget, amely egykori fiatalságát szeretné visszahozni, vagy visszasírni az egykori mulatérozások italával. Számomra ugyanakkor a jelenséget magát az sem mentheti, hogy ugyanez a magyar cég kibocsátott egy pezsgőt, amely államlapítónk nevét viseli.
A pezsgő fogyasztásakor történelmi tudatunk igen-igen bódult állapotban leledzhet, hiszen van ám itt puccos, drága termék, amely Fürst von Metternich nevét viseli. Hogy illető uraság a feudalizmus őskövülete volt, és a bécsi polgárok maguk üldözték el 1848-ban? Mit számít az? Én pedig ne szóljak semmit, egyelőre nem iszunk sem Haynau-pezsgőt, sem a retro jegyében Rákosi Mátyást.
Van-e történelmi emlékezete a magyar népnek? Ha van, akkor is csak kótyagos, mondhatnánk spicces. Így nem csoda, hogy állandó emlékezetekiesésben szenved. Erről tudósít egy kedves kép a hálón. A fotóhoz mellékelt felirat a következő:
„Ferenc Jóska sírja kossuth-címeres gyertyákkal (szerintem nem tettszene neki)”. A helyesírási hiba sem te(t)szik, de azért köszönjük a képet, mert szerintünk sem tetszene Franz Josephnek Kossuth gyertyája. Persze, ki is készít nagy katolikus tömbgyertyákat köztársasági címerrel? És mire?
. . .
Engedtessék meg végül egy személyes megjegyzés. A 2011-es évvel együtt elbúcsúztam alteregómtól, shva-tól. Nevét úgy találtam meg, mint ahogy a nagy felismerések jönnek. Bámultam a képernyőt, míg vártam, hogy belépjek a postaládámhoz, s akkor akadt szemembe a szó. Ami az internet biztonsági nyelvén egészen más jelentéssel bír, mint a nyelvészetben: a „should have valid authentication” rövidítése. Agyamban rögtön összeállt a kép, a modern és az ősidőktől fogva való összekapcsolása. A svá a héber nyelv egyik legkülönösebb magánhangzója. S bölcsek már régen megmondották (nem zsidók), hogy az angyalok az égben talán éppen héberül beszélnek. Búcsúzunk a titkos névtől, de nem egy stílustól. Ígérem, nyelvem csípőssége a titkos álca leleplezése után is megmarad. De mivel én nem szoktam verset írni, csak a törékeny hölgyek, mint amilyen shva, emlékül álljanak itt az ő szavai:
A svá a hang, amely titok,
maga a csend,
nélküle mégsincs teljesség,
se kör, se rend.
Vele nincsen görcs, se feszültség,
se félelem,
mert a szóban megnyílik majd
a végtelen.
S én ki vagyok?
Ízig-vérig nő, s anya,
egyik bloggerünk hites asszonya,
gyermekeim a tűz, a víz,
a föld, s a lég,
kitatáltad-e, ki vagyok én?
