Pulóverbe öltöztettek fákat Kőszegen. A várost akarják így színesíteni. Az ötlet mindenkinek nagyon tetszik, több vállalkozó ingyen fonalat is felajánlott. A tervek szerint padokat, korlátokat, is felöltöztetnek majd pulóverbe, karácsonyra pedig a Hősök Kapujára kötnek egy óriási sálat.
Egy hét, és advent első vasárnapját ünnepeljük. Miközben magamban rendezem adventi gondolataimat, hogy az Isten szavára ráhangolódva tudjak várakozni, filcszívek és tobozkarácsonyfák, ragasztópisztoly és cukormáz jut eszembe. Az ember bedarálódik. Ha jön az advent, kellően fel kell készülni kreatív ötletekkel, és persze időt, meg energiát kell rá szánni. Legalábbis az elvárások kereszttüzében.
A kreatívkodás lényege, hogy semmi sem az, aminek látszik. Az még hagyján, hogy a kis hóemberek, mikulások, angyalkák apró bábucskák, varrt és ragasztott figurák. De gondolkodtak-e már azon, milyen morbid szóösszetétel a ragasztópisztoly-szavunk? Készítünk ételeket, amik karácsonyfának vagy korcsolyának néznek ki, és készítünk ételnek látszó ehetetlen tárgyakat. Almákat a fára, cukornak látszó gipszet. Karácsonyfát vászonból, papírból, tobozból, gyöngyből, mézeskalács-tésztából. A szándék többnyire nemes. Nem azért készítünk tárgyacskákat, hogy papír-pazarlásunkkal előbbre hozzuk az esőerdők pusztulását. A barkácsolás lényege az ajándékozás. De van, amikor mindez tökéletesen önmagáért való időpazarlás lesz.
Olvasom, hogy Kőszegen buzgó hölgyek egy fának pulcsit kötöttek. „Hihetetlen odaadással és hozzáállással álltak neki a hölgyek azoknak a gyönyörűséges kötött daraboknak, amikből létrejöhetett ez a színes "fakabát", amit múlt héten már fel is varrhattunk az első fára. Több mint 60 óra munkájuk volt vele, amit mindennapi teendőikkel kellett összeegyeztetniük”, olvasható a Kőszeg régen és most című Facebook-oldalon. A cél a fák színesítése. Hozzátehetnénk: Másik nemes eredménye eme rendkívüli kezdeményezésnek, hogy a fák végre nem fáznak. Most gondoljuk el! Itt a nyugati végeken az utóbbi időben amúgy is rengeteget esik. Kinézek az ablakon, zutyog az eső. Pánikriasztást adtak ki a várható locsogás-pocsogás miatt. Ezek a szerencsétlen fák meg ott állnak. A büdösek még csak nem is színesek ilyenkor télen. Ugyan van még rajtuk néhány sárga levél, mert túl meleg volt – ez is milyen dühítő –, és még nem hulltak le. Szóval nem valami szép látvány, ez a néhány árva vöröses és sárga falevél. Igazán kell egy kis vidámság, valami női kreativitás. Meg kilószámra kötésre alkalmas fonál. Amiknek ma az ára gombolyagonként 500-1200 forint körül mozog. Többségük nem is tíz dekás, ahogy annak idején, a szegény időkben, hanem 50 g-os. Láttam én 50 g-os, 3400 forintos fonalgombolyagot is. Szóval, a fák örülnek a sok szeretetnek, amit kapnak. Meleg pulcsiba burkolják őket. 60 órát dolgoznak egy fa-pulcsival. A fák meg is köszönik szépen, már régen nem törődtek velük ennyit.
Közeledik advent, a nők ilyenkor beindulnak. Nálunk még nem dívik az a szokás, hogy esténként összejöjjenek ebben az időszakban barátok, ismerősök, és egy kis forralt bor és mézes keksz mellett csak úgy, beszélgessenek. Nálunk most kreatívkodás van. Szándékosan torzítom a szót. Az igazi kreativitáshoz nem túl sok köze van ennek a barkácsolásnak, díszítésnek, ami egy nagyon is eredendő női igényünket elégíti ki. A nők ugyanis szeretik a kézimunkát. És nem csak a hímzésre gondolok, egyáltalán a kéz dolgozni vágyik, az akarat és a szív pedig szeretne valami újat teremteni. Ez egy nagyszerű belső ösztökélés. Ami azonban többnyire létrejön, az csupán pótcselekvés. Az alkotás előregyártott anyagokból, kész ötletek alapján történik. Nincs benne egyedi. Értéke sincs sok annak, amit ilyen egyediséget és igazi, komoly háttértudást nélkülözően hozunk létre. De legyen akármilyen félresikerült, butácska és ostobácska: jó, ha szeretetből, az adás, a másoknak adni vágyás erejével készítettük. Még az se baj, ha csak az idő mulatására, magunk megnyugtatásra böködjük tűvel az anyagot. Van azonban egy olyan tevékenységi kör, ami már az öncélúság és a pazarlás kérdését veti fel minden jó szándékú emberben. Ez mire jó? Ha már annyit dolgoznak vele, ha már annyi anyagot belepazarolnak, miért nem lehetne értelmes dolgot kihozni belőle?
Boldog vagyok, hogy egy olyan női csoportot vezethetek, amelyik szégyellné magát, ha öncélú tevékenységeken kapnák rajta őket. A segítésnek, az értelmes közösségépítésnek számos lehetősége adott, és várva-várjuk azokat, akik együtt akarnak a józanság lelkével szolgálni. Önmagáért való ez is, amennyiben önmagáért való az, hogy örülünk, ha sikerült egy rendezvénynek hátteret adni, ha feltöltekezhettünk mi is, ha a közös munka erejével tudtunk hasznos ajándékot adni másoknak.
Most tehát végképp elhatároztam, hogy rászólok magamra, ha lelkifurdalást érzek a kreatívkodásban tapasztalt súlyos lemaradásaim miatt. Inkább megvarrom a gyerekek szakadt nadrágját, akármennyire sincs kedvem hozzá. Nem kötök pulcsit a fészerre, és nem fogok sógyurmából készíteni szaloncukrot. Inkább készítek ehető díszt, és nem fogok háborogni, ha falánk kisfiúk lemajszolják majd a fáról. És lesz, amikor egyszerűen nem csinálok semmit. Gyönyörködöm szeretteimben, és Jézus Krisztusra gondolok. Nem a kis bábura ott kinn a vásárban, amelyiket körülveszünk bugyuta embermeséinkkel, hanem a dicsőséges Feltámadottra. Közeleg advent. Meg kell tanulnunk letenni a munkát.
Addig pedig megyek. Betöltöm a pisztolyt. A ragasztópisztolyt.
Kép forrása: Facebook