Nyáry írók, költők és művészek szerelmi életét tálalja a Facebookon könnyen fogyasztható, korabeli fotókkal illusztrált webkettes karcolatok formájában. Két-három perc alatt befogadható intim történeteket ír a reggeli kávé mellé, amelyekből egy kötet már született.
Szerelem- és szextérkép - jön Nyáry Krisztián második kötete - hvg.hu
Augusztusban Koltón jártunk egy csoporttal. A nap amúgy is szürreálisra sikeredett, olyan benyomások értek minket az út során, mintha legalábbis lementünk volna Európa térképéről. Elképesztő gazdagság mellett nejlonsátrakban élő cigánycsaládok az út mentén, óriásplakáttal lefedett echós-szekerek és monumentális ortodox templomok. Koltó volt az egyik legszebb pontja a kirándulásnak. Suhogó fák alatt áll a szerény vidéki kastély, a „vad gróf”, Teleki Sándor egykori vidéki lakhelye. Petőfi itt töltötte mézesheteit Szendrey Júliával. Ma a kastélyban múzeum működik, megtekinthető a híres hálószoba, amelynek ablakából Petőfi az ő Júliájával kitekintett, s látta a völgyben a kerti virágokat, meg a hótól deres csúcsú bérci tetőt, a kékes fénybe borult nagybányai hegyvonulatot.
Az idegenvezető egy gyorsbeszédű, tűzről pattant helyi hölgy volt, aki kivezette csoportunkat a kellemesen árnyas tetőtéri teraszra. Ez az épületrész még nem volt meg Petőfi idején, de éppen alkalmas arra, hogy egy nagyobb csoport, mint a miénk, végighallgassa a koltói kastélyban megesett érdekességeket. A sarokban a somfa, ami alatt a költő egykor gyönyörű verseit írta. Az egykori lombos növény ma feketére korhadt csontváz. Az idegenvezetés hamar átcsap az irodalmi bulvár témakörébe. Az idegenvezető hölgy humoros felhanggal ecseteli Petőfi szerelmi életét. A hallgatóság, azaz csoportunk legnagyobb jóindulattal is átlag ötven feletti, még ha beleszámítjuk a hozzánk tartozó néhány kiskorút is. Mindenki udvariasan és jóízűen hallgatja a történeteket, hogy Petőfi miként csapta a szelet a gyönyörű színésznőnek – aki tényleg gyönyörű volt, s akinek házát utána megtekintjük Máramarosszigeten, meg a cigánylányhoz fűződő vad, romantikus kapcsolatáról, amit később Jókai megénekelt. Vadul csap be olykor a szél az erkélyre, az idegenvezetőnő jelzi is, hogy volt már, amikor sikerrel megidézte Petőfi szellemét, s majd szétfújta a terasz tetejét a vihar. Nos, lehet, hogy valaki épp háborgott, s annak szele csapott be közénk. 
Mert valahogy nem eresztett az egyre erősödő rosszérzés, hogy „mi közünk ehhez”? Egy huszonéves – még nem házas – fiatalember szerelem-keresésén milyen jóízűen csámcsognak a középkorú hallgatók, senki nem kérdezi, te miket csináltál annak idején, fiatal korodban? Aztán kicsit csócsáljuk a nászágyat – ha egyáltalán ez volt az akkori nyoszolya – és végül kinézünk a virágtalan völgybe, a kékesbe játszó nagybányai hegyvonulatra. Van, aki még kicsit elidőz Szendrey Júlia hűtlenségét, aki merészelt huszonkét éves özvegyként, egy kisgyermekkel, vagyontalanul újra férjhez menni. Pedig szegény Petőfi megírta…! Meg ám! „Ha eldobod egykor az özvegyi fátylat…”
Nem szeretném bántani kedves koltói vendéglátóinkat. Nem ők tehetnek róla, hogy az irodalmi bulvár és pletyka iránt mindig is nagy volt az igény, ma talán még nagyobb, mint valaha. Amúgy is nehéz különválasztani az életrajzi ismereteket a pletykától. Hol van a határ a között, ami az olvasók számára informatív és fontos, és hol van az a pont, ahol a nyilvánosság kizárható, sőt kizárandó? Néhány író és költő, önkitárulkozásra hajlamos művész szabályosan kiteregeti minden szennyesét. Valahol ott kezd bántóvá válni a dolog, ahol erre a művész nem ad feljogosítást, ahol szemérmesen kerüli magánéletének részleteit, s az utókor mégis csámcsog a feltáruló mozzanatokon. Ítélkezik az egykori emberek felett, jólértesültségét fitogtatva, hisz összeveti a művet és a megismert életrajzokat.
Azt olvasom, hogy második kötettel jelenik meg Nyáry Krisztián bulvárirodalma, az Így szerettek ők. Aki beleolvas a Facebook-on közölt történetekbe, annak van elképzelése arról, mit várhat. Egy igényes megfogalmazású könyvet, ami komoly irodalomtörténeti háttérrel olyan történeteket oszt meg, amik elsősorban az egykori hírességek titkolt magánéleti visszásságaira vetnek fényt. Szerelem, de főként szex, mindenféle furcsa emberi kapcsolatok. Szerencsétlenek: híresek voltak, hát most közprédává tesszük sorsukat. Nyáry Krisztián célja az, hogy igazi, hús-vér embereket mutasson be, akiket az életük furcsaságainak megismerése révén talán annyira megszeretünk, hogy utána nagyobb kedvünk lesz elolvasni műveiket. Nem kétlem a jószándékot. Azonban éppen itt van a nagy tévedés. A sárba rántott művész már csak egy összesározott szánalmas emberkupac. Az én művelt nagyapám például nem volt hajlandó Adyt olvasni. Rettenetesen felháborítónak tartottam ezt, és összevitatkoztunk. Nagyapám azt mondta, Ady züllött volt. Számára ez egyben hiteltelenséget is jelentett. Ma már értem, mire gondolt, még ha Ady számomra továbbra is az egyik legnagyobb magyar költő.
Az olvasók mindig is szerették az irodalmi pletykákat. Anekdoták és pletykagyűjtemények, szubjektív visszaemlékezések mindig is voltak és lesznek. Híres írók és költők halála után hozzátartozóik megírtak egy-egy életrajzot, amiről később bebizonyosodott, hogy ezt is, azt is elhallgattak. Ugyan, miért? Talán mert méltatlannak érezték, hogy mások számára kitudódjanak titkolt dolgok. Talán mert úgy érezték, nem tartozik másokra a belső szobák emléke. Talán mert úgy gondolták, szeretnék, ha nem vetne árnyékot későbbi, saját életükre a nagy ember.
Eszembe jut József Attila Óda című verse. Egy furcsa szerelmi történet áll a vers hátterében, amit általában a gimnáziumi irodalomkönyvek is elmesélnek. A lényeg, hogy nem egy életre szóló nagy szerelem volt az ihletője a versnek, hanem egy valószínűleg be sem teljesedett kaland. Ha tudjuk a vers hátterét, mit változtat ez a költemény erején és hitelességén? Levon bármit is az érvényességéből? Hogy a magyar líra egyik legnagyobb szerelmi verse született meg egy értelmezhetetlenül banális történet kapcsán? Egy hihetetlen vers, ahol a plátói vágyakozás találkozik egy teljes belső testi utazással, a legszebb, amit a test tájairól el lehetett valaha mondani. Az örök női körforgás, a szerelem ijesztő mélységei, az ember és szellem univerzummá nyíló nagysága mind megjelenik. Magány és száguldó öröm, meghittség és félelem a légüressé vált lélekben. Ezt mind el tudja mondani József Attila. Úgy, hogy közben nyelvi erő, zseniális költői tudás és formai érzék csiszolta tökéletessé az ódát. Mit számít, hogy ki volt az a nő? Mit számít, hogy szóltak-e egyáltalán egymáshoz, vagy csak pár futó pillantás keresztezte tekintetüket?
Nem szeretném kizárni a maguk helyéről a szórakoztató olvasmányokat. És bizonyára van helye az Így szerettek ők című könyvnek a nap alatt. Valahogy mégis az a kényelmetlen érzésem támad, hogy a jóból is megárt a sok(k). Szívesen találtam volna sikerlistát arra nézve, hogy az első kötet megjelenése után a tárgyalt művészek könyveinek eladása ugrásszerűen megugrott a könyvesboltokban. Ehelyett csupán Nyáry Krisztián kötetének eladása vált sikertörténetté. Talán majd a második kötet eléri az előbb óhajtott célt. Vagy nem arról van szó, hogy újra a lehető legtöbbet kifacsarják az irodalmi bulvárból, akár azon az áron is, hogy védekezésre már aligha képes írók és költők botrányhősökké válnak?
Hozzászólások