A három írót – erdélyiségükön kívül – csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze.
Néhány éve egy polgári társaságban asztaltársaim egy Wass Albert-estről lelkendeztek. Van egy rossz szokásom: ha irodalmi témát szagolok, elfeledkezem az udvarias csevej szabályairól, és bevetem magam, mintha ki tudja, mi múlna az én saját bejáratú véleményemen. Akkoriban friss élményeim voltak Wass Albert könyveivel kapcsolatban, nehézbombázókkal vetettem magam a beszélgetésbe, és kezdtem kielemezni, melyik műve kitűnő olvasmány, melyik kevésbé, s mindezt vehemensen – ahogy már említettem. Asztaltársaim arca megmerevedett, szemük üvegesen meredt rám, s én megszeppenve hallgattam el. Nem reagáltak, és már tudtam, nem olvastak semmit Wass Alberttől. Lelkesedésük a rajongási hullámnak és a rajongók táborának szólt, nem az írói életműnek.
A Wass Albert körüli vitát többnyire ez jellemzi. Sokan beszélnek róla, nyilatkoznak, állást foglalnak, tiltakoznak és ítélkeznek, közben pedig a vitázók egy része jobb esetben is csak kiragadott szemelvényeket olvasott Wass Alberttől, nagy részük mások ítéletére támaszkodik. Az új Nemzeti Alaptanterv kapcsán ismét közbeszéd tárgya lett Wass Albert, a bejelentésre, miszerint Nyírő József és Szabó Dezső mellett Wass Albert is bekerül az irodalomoktatásba. A Magyartanárok Egyesülete ezzel kapcsolatban indulatos nyilatkozatot tett közzé (csak jelzem, az eredeti szöveg jelenleg sem publikus), amelyben Wass Albertről két ítélet áll: „Wass Albert – néhány korai művétől eltekintve – inkább népszerű lektűríró”, valamint „A három írót – erdélyiségükön kívül – csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze”.
Mindenek előtt hadd meséljem el személyes WA-történetemet. Volt bennem valami viszolygás, hogy bármilyen Wass Albert-kötetet a kezembe vegyek. Az irodalmi transzilvanizmus stílusa messze állt tőlem, és hosszas unszolásra fogtam bele az író legjobb regényébe, a Farkasverembe. Nem véletlen, hogy a könyv megjelenésekor azonnal elismerték a kortársak a mű nagyságát. Ha más nem, ez az alkotás mindenképpen odakívánkozik a háború előtti irodalom leghitelesebb, legjobb prózai művei közé. Persze, hogy egymás után kapkodtam le a polcról a további regényeket. Felemelőek, nagyívűek, katartikusak voltak. Jöttek aztán olyanok, amiket félredobtam, mert nem érdekeltek, volt nem is egy, amin átküzdöttem magam, és megállapítottam, hogy csapnivaló, silány férc. Őszintén bevallom, nem olvastam minden regényét, egyszerűen belecsömörültem, hogy egyetlen szerzőtől olvassak folyamatosan. Igaz, Jókait sem olvastam A-tól Zet-ig.
Tudnivaló, Wass Albert nagy mesélő volt. Olvasmányos regényei messze állnak a modernizmus elidegenítő eszközeitől. A lektűr (azaz ponyva) vádját már sokan megkapták, akik letehetetlen könyveket írtak. Móriczot is időről időre megvádolják lektűrnek minősítve egy-egy művét, például a Kerek Ferkót, ami megbocsáthatatlan módon happy end-del végződik. Hogy közben micsoda nagyszerű jellemrajzokat, a móriczi mélypszichológiát, vagy milyen nagyszerű életképeket rejt a regény, az nyilván nem érdekes. Attól tartok, ez egy magyar, de legalábbis mélyeurópai betegség, valami mazochista nyavalya, hogy csak azt tartjuk igaz művészetnek, ami fáj és amihez kell némi önsanyargatás. Ahol az élvezet és a rekreáció lehetősége felmerül, ahol már azt mondhatjuk, ezen el tudtam szórakozni - na, azt rögtön lektűrnek nyilvánítjuk.
Jöjjön most a keményebb dió. Hogy Wass Albert antiszemita volt-e, ezt a kérdést tökéletesen érdektelennek tartom az irodalom-tanítás szempontjából. A lényeg a mű lenne. Feltehetjük itt a kérdést kicsit költői módon, mi az irodalom-tanítás célja? Az általános műveltség körébe tartozó irodalmi művek bemutatása, vagy írói életutak bemutatása és minősítgetése? Érdekes az, hogy a műközpontú irodalomszemlélet csak addig működik, amíg az adott szerző elfogadhatónak számít a kritikus számára, azon nyomban, amint Wass Albert neve előkerül, mindig az ember, és nem a mű kerül a vita célkeresztjébe.
Azt kívánnám, bárcsak megjelenne egy vak-szemelvénygyűjtemény a vaktérképek mintájára. Ebben szerző és cím megjelölése nélkül a szöveg minősítene. Bárcsak így lehetne végigolvasni néhány megbélyegzett művet! A személyes életút, egy író magánélete nem azonos a művel. Nyilván éppúgy szeretjük Faludi György verseit, még ha láttuk is öregkori bohóc meztelenkedését. A Wass Albert körüli hisztéria már rég túlment ezen a körön is, nem az életút a meghatározó a megítélésében, hanem valójában a Wass Albert-rajongókkal kapcsolatos szimpátia és gyűlölet. Azért szeretjük, mert a táborunkon belül ajnározzák őt. És azért gyűlöljük, mert azok, akik ajnározzák őt, azokat mi, - hogy is mondjam? – nem kedveljük. A szoboremelések és a rajongók egyéb túlzásai ilyen szempontból kimondottan kárt tettek Wass Albert irodalmi utóéletének.
Nem tudjuk, a három erdélyi szerző a tantervben egyáltalán mekkora hangsúlyt kap. Tudjuk jól, egy kisbetűs utalás és a kötelező olvasmány között van különbség. Annyi bizonyos, hogy Wass Albert neve nem hagyható ki egy teljes felsorolásból. Nem kötelező szeretni őt ahhoz, hogy ismerjük.
A vitát jelenleg szakmainak titulálják. Számomra ez volt a legaggályosabb az egész történetben. Hiszen a vádak siralmasan olcsók és nyilvánvalóan politikai töltetűek. Jobb lenne arról beszélni, irodalomszerető és irodalomértő fiatalokat találunk-e majd az érettségi után az iskolapadokból kikerülve, vagy vizsgastratégiát elsajátítani igyekvő, érdektelen félműveltek hadát, akiknek a felsőoktatásban is egyetlen céljuk a papír megszerzése lesz? Eretnek lennék, amikor azt mondom, egy-egy nagy klasszikus mű, egy szépséges vers, a megértéshez vezető út sikerélménye, és nem kötetnyi bemagolnivaló kell ahhoz, hogy olvasnivágyó embereket neveljünk?
Végezetül egy gondolat bánt még engemet. Belekukkantottam Wass Albert szidalmazásokba, antiszemitázásokba, Wass Albert saját védekezésébe. Hej de nehéz megállni olyan vádak előtt, mint hogy miért kapott kitüntetést egy vesztes hadseregben? Miért közöltek tőle írásokat olyan lapban, ahol csupa antiszemita írt? Beleképzeltem magam a helyzetébe és ijedten gondoltam végig: te hol jelensz meg? Kik vannak még ott? Ismered egyáltalán őket? Lehet, hogy antiszemiták? Sőt, az is lehet, hogy egy vesztes ország polgára vagy? Nem szégyelled magad? Szóval, előre szólok: én nem tudok semmit, nem látok semmit, nem hallok semmit.
Hozzászólások