Matematikából tizenhárom, szövegértésből hat, természettudományból pedig kilenc ponttal szereztek kevesebbet a 15 éves magyar diákok a PISA 2012-es felmérésén, mint három évvel korábban: a jelenlegi átlagpontszám matematikából 477 (2009-ben 490 volt), szövegértésből 488 (2009-ben 494 volt), természettudományból pedig 494 (2009-ben 503 volt). Úgy tűnik tehát, hogy a 2009-es, bizakodásra okot adó eredmények után - 2000 és 2006 között a magyar tanulók szövegértési teljesítménye változatlan volt, 2009-ben azonban Magyarország is elérte az OECD országainak átlagteljesítményét - ismét romlani kezdtek az eredmények, az idei pontszámok nem érik el az OECD-átlagot, derül ki a legfrissebb felmérés kutatási összefoglalójából, amelyet kedd délelőtt hoztak nyilvánosságra.
PISA-felmérés: rosszabbul teljesítenek a magyar diákok, mint 2009-ben – eduline.hu
Kint már sötétségbe borul a város, a gyerekszobában ücsörgünk kisfiammal. Másodikos szövegértési házi feladatot készítünk. Szerepem a segítés és a gyorsaságra való motiválás között ingadozik. „Most húzz egy vonalat ahhoz az állathoz, ami ezt a mondatot mondta a mesében.” „A nyuszi…” Ez nem nyuszi, ez farkas.” „De úgy néz ki, mint egy nyuszi.” „Tényleg úgy néz ki, mint egy nyuszi, de a szövegben farkas.” „Jó, akkor húzom a nyuszihoz.” „Csak a füle túl nagy…”
A másodikos szövegértési munkafüzet három oldalas feladatsorokat tartalmaz. Már első ránézésre látszik, hogy aki az anyagot elkészítette, nem hallott még tördelési szabályokról. Ez a felszínes megtekintés után kiegészül azzal, hogy szövegalkotási szabályokkal is hadilábon áll. A párbeszéd minden elválasztás nélkül olykor belecsúszik a narrációba, a bekezdések hol tabulátorral, hol anélkül kezdődnek. A nagy önbizalommal megfogalmazott előszóból kiderül az is, hogy a szemelvények „szépirodalmi” szövegek. A „szépirodalmi” jelzővel ugyanakkor erős jóindulattal sem lehet illetni a lekopaszított meséket. A szöveg feldolgozásának menetében a feladatok először klasszikus szövegértési kérdések. Utána jön a cifrázás. Az „összekeveredtek a betűk, találd ki, milyen állatokra gondoltunk” típusú kérdésekben természetesen olyan állatnevek szerepelnek már, amelyek a szövegben nincsenek. Alaposabb elmélyedés után egy dicséretet elmondhatok a munkatankönyvről: tökéletesen életszerű, hiszen pontosan azt a felnőttek által ismert szituációt modellezi, amikor el kell valamit olvasnunk, amihez tökre nincs kedvünk.
De nézzük a kedélyeket borzoló PISA-tesztet, amelyen a magyar tanulók ismét nagyon messze kullognak az élbolytól, sőt, a korábbi mérésekhez képest is esett teljesítményük. A „nemzetközi tanulói teljesítménymérés programját" az OECD dolgozta ki, és 2000 óta végzi a tagországaiban. Három területen mérik a tizenöt éves diákokat, alkalmazott matematikai műveltségükben, alkalmazott természettudományos műveltségükben, illetve szövegértésben. A mérések mindig más súlyponttal készülnek, a szövegértés például 2000-ben, és 2009-ben került központba. 2000-ben Németországban ezért PISA-sokkról volt szó, a német közvélemény akkor szembesült először azzal, hogy nemzetközi viszonylatban milyen messze kullognak diákjai más országokhoz képest. A vezetés a Kelet, elsősorban Kína kezében van jelenleg.
Kézeljük el kicsiben a PISA-mérést: János bácsinak van egy fia, Jancsika. Jancsikát tanítja a kedves tanító nénije, és Jancsika hűségesen és szeretettel tanul tőle mindenféle ingyom-bingyom ismereteket. Jancsika boldogan kergeti hazafelé a lepkéket, elégedett önmagával és a világgal. János bácsi is elégedett kedves kisfiával, de attól tart, talán még sincs jó kezekben az ő nevelése. Elmegy tehát a kereskedőhöz. A kereskedő felbérel egy városi minőségbiztosítási céget, hogy állapítsa meg, milyen szinten van a nemzetközi versenyben Jancsika. Kiderül, hogy a világban fokozódik a helyzet, és Jancsika igen-igen alul van a versenyben. Kistigrisek jobbak nála. János bácsi ezért azt mondja tanító néninek, hogy szedje össze magát, s dolgozzon ki új módszertant Jancsika nevelésére. Tanító néninek városi cég amúgy is megmondja, mit kellene tennie, így kénytelen a nemzetközi versenyre trenírozni Jancsikát. Ha ez nem sikerül, otthon János bácsi még jól el is veri a gyereket. Jancsika mostanában nem kergeti hazafelé a lepkéket. Tanító néni depressziós lett, és gyógyszereket szed óra közben.
Október 31-én került a német nyelvű mozikba az „Alphabet” című osztrák dokumentumfilm. Alkotója, rendezője az osztrák Erwin Wagenhofer, aki a világ több országában forgatott, hogy bemutassa a nevelés lehetséges útjait. Megszólaltatott gondolkodókat, biológusokat, gyermekeket. Bemutatta a kínai iskolai rendszert, amely az OECD mérései szerint a legjobb gyerekanyagot szállítja, igaz némi veszteséggel: a távol-keleti országban a legnagyobb a gyermekek öngyilkossági aránya, illetve az arra tett kísérletek száma. Nem véletlen, hogy dokumentumfilmjének alcíme: „Félelem vagy szeretet”.
Félelem vagy szeretet? Személyes meggyőződésem, hogy a nevelés nem elsősorban pedagógiai módszer és felszerelés kérdése. Nem a palatábla vs. interaktív tábla párbajának függvénye. A nevelés pedagógiai attitűd kérdése, de még ezen is tovább lépnék: emberi hozzáállás kérdése.
A hagyományos zsidó iskolában az a mondás járta, hogy a jó tanuló a jó kérdéseiről, és nem a jó válaszairól ismérszik meg. Érdeklődés, motiváció, természetes szellemi kíváncsiság, személyiségfejlődés az egyik oldalon, a másik oldalon a – a nevelő részéről – pedig őszinte érdeklődés a diák gondolatai iránt. Milyen az ő személyes, egyéni szemléletmódja, milyen új megközelítési lehetőségeket ismer? Egyáltalán, ki ő, mit akar, és mi érdekli, s ha mindezt tudja nevelője, mi módon kelthetné fel érdeklődését? A zsidó társadalom sok évszázados szellemi fölénye ezzel az emberséges pedagógiával alapozódott meg. Mint ahogy igaz ez az antik görög műveltségre, ami szintén egy párbeszéd, egy dialógus volt. Interaktív tábla, csilivili tankönyv nélkül (is).
Iskoláinkból sokszor hiányzik az emberség. A gyermek iránti őszinte odafordulás és szeretet. Az irgalom és elnézés. A pedagógus önkorrekciója, hovatovább tökéletesedési igénye. Az empátia. Ezeknél a hiányoknál el is dől a motiváció kérdése. Nem tudja érdekeltté tenni a gyerekeket, és hamarosan bekövetkezik az a pont, ahol már a piros pont sem jelent majd kellő vonzerőt arra, hogy jól teljesítsen a gyermek. Mivel pedig így van, kizárólag az erőszakos motiválás lenne a megoldás. Ha eredendően demotivált maga a pedagógus, akkor őt is a kényszer, az elvárások alatti nyomás vezeti, és ezt átviszi a tanítványaira is. Azt a stresszt, amit átél az állandó verseny révén, a gyermekek hajtásában vezeti le. Elindul görögve az a rossz verseny, amit eleve a külső elvárások gyilkos kényszere indít el. A folyamat csakis rossz irányba tarthat. Rossz, mert rossz az elgondolás. Az igazi jó verseny pozitív, belső indíttatású küzdőszellemből születik. Ha a tudásalapú versenyről van szó, akkor a szellemi kihívás bennünk lévő ösztökéje indítja el. Érdekel, kíváncsi vagyok valamire, vagy szeretném tudni, mennyit ér az én tehetségem. A nemzetközi tanulmányi mérés ugyanakkor egy piacorientált szemléletet hoz be. Egyetlen ország számára sincs következménye a méréseknek, aki kitalálta, mégis tudja, hogy a helyben tapasztalt rossz eredmények majd egy-egy országon belül elindítják a nagy lavinát. A végén úgyis az általuk diktált módszerek lesznek mérvadóak.
Ránézek saját gyermekeimre és azt kérdezem magamtól, számít-e, hogy egy nemzetközi felmérésben hol állnak? Érdekel egyáltalán? Űzzem őket egy teljesítménykényszerben? Mert úgy gondolom, a kínai gyerekekkel kellene mérnem az ő tehetségüket és tudásukat? A kínai gyerekek vezetnek a PISA-méréseken. És Kínában a legnagyobb az öngyilkossági arány közöttük. Erwin Wagenhofer filmjében hangzik el egy kínai felnőtt szájából a megdöbbentő mondat: „Gyermekeink nyernek a startnál, és vesztenek a célnál.”
A kérdés nem csupán az, milyen a nevelési rendszerünk, hanem az is egyben, hogy mi társadalmunk alapja? A piacorientált versenyszellem, a gazdasági szisztémák diktatúrája, vagy a boldog, személyiségükben érett és kibontakozott egyedek által fenntartott és működtetett világ? Erwin Wagenhofer osztrák filmes elkísért egy PISA-bizottságot keleti útján. A német vizsgabiztos némi határozatlansággal azt ecsetelte, milyen nagyszerű, jövőbe mutató a keleti nevelési rendszer hatékonysága. A rendező minderre egy riportban megjegyezte: Milyen szánalmas mindez! Állandóan csak a jövőről beszélt. De hiszen nem a jövőben élünk, hanem a jelenben!
Gyerekeink a jelenben élnek. A jövőt alapozzák meg, de mivel? Egészséges személyiségfejlődéssel, vagy teljesítményorientációval? A kérdéstől függ a jövőnk. „Félelem vagy szeretet?” Én a szeretetre szavazok.