A táborban Kisküküllő-menti, pálpataki, sóvidéki, mezőmadarasi és mezőpaniti táncokat oktatnak László Zsolt, Mátéfi Csaba, László Csaba, Imre Béla és táncos párjaik. Lesz zeneoktatás is a szászcsávási zenészekkel és Sinkó Andrással
Az ember bizonyos információforrásokról leszakadva morcos szellemi tunyaságra kárhoztatik. Egy kis faluban, ahol a gyönyörű kilátás, és a mindennapos eső után feltűnő szivárvány sem tudja elfeledtetni, hogy nincs térerő, nincs tévé, a rádió számomra érdektelen adásokat ad, nem érkezik hozzánk újság, és nincs egyetlen wi-fi, amire rácuppanhatna keresve szimatoló gépem. Gyermekeimnek panaszolom, hogy nem írtam még meg a Reposztot. Ez egy családi ügy. Nincs témám, biggyesztem ajkam. Friss témám mi is lehetne, távol minden hírforrástól? Írj a kocsmáról, javasolják.
Ebben a hegyes faluban éppen az alattunk fekvő telken néhány éve vendéglátó-helyiség létesült. Nevezhetjük sörözőnek, nagyfiam szerint kulturális központ, ahol esténként a helyi feltörekvő ifjúág a kortársas irodalom kérdéseit vitatja meg. Mondhatjuk azt is, hogy bolt, mert ezen a tájékon a bolti portékák, kenyértől a szappanig, és a vaslábasig jól elférnek a söntéspult mellett. Errefelé bárnak hívják az efféle létesítményeket, ha elfogy odahaza a kenyér, úgymond a bárba mennek el.
A kissé tájidegenre sikeredett épületet amúgy igyekeznek csinosítani, virágok, kis tuják állnak a bejáratnál. A tulajt egyszerűen csak Bruce Willisnek hívom magamban, kigyúrt férfiemberről van szó, aki kis atlétában és katonai sapkában járkál. Bruce Willis építtetett egy elég nagy fedett kerthelyiséget is a bár elé, ami a helyi fiatalok, és a nyaranta városról ideérkező unokák kedvelt találkozóhelye. Este nincs kivilágítás, ám ez a fiatalokat kevéssé zavarja, s éjfélig megy a zene, nevetgélés és tánc. Többnyire a lakodalmak zenei aláfestését vélem felismerni. Lakodalmas ritmusra kavart szintetizátor-zene, hozzá tenor-énekhang, szinte teljesen ugyanazzal a hangszínnel mindvégig. Mollosan szomorkás alájátszás az egyszerű csárdás ritmushoz, ez felidézi bennem azt a beletörődős hangulatot, amit jómagam – nem túlságosan rajongva a lakodalmas-rock világa iránt – mindig érzek, ha kénytelen vagyok hallgatni, s közben jó képet vágni hozzá.
Egyik este nagylányom ott maradt a sörözőben újsütetű barátai között. Egész éjjel táncoltak. Közben férjemmel elmentünk pár faluval arrébb, ahol egy népzenei tábor minden este bált tartott. Autóval megkerültük az egész hegyet, állítólag gyalogosan ennyi idő óta átérhettünk volna, ha felmegyünk a hegyre. Ennek volt azért némi kis akadálya. Például az, hogy korom sötét volt, leszállt valami nyálkás köd, s a környék vaddisznóállománya mind ott darvadozott a még le nem aratott földeken. A népzenei tábor bálja amolyan igazi, régi bál volt. Majd mindenki táncolt, a por a fejek fölé ért, s a zene szünetében öreg cigányasszony locsolgatta vízzel a deszkapadlót. Helyiek is voltak, de rengeteg szombathelyi érkezett. Másnap erről körülbelül úgy számoltam be, hogy ott volt fél Szombathely. De egész Magyarországról érkeztek? – szólt a kérdés. Persze, feleltem, voltak Jákról is! Ja, meg Gencsapátiból. Szólt az autentikus népzene, a mesze földön híres szászcsávásiak Küküllő-menti táncrendet húztak.
A helyi rögvalóság azonban jelenleg inkább „afürediannabálon” típusú táncrendet diktál. Nem ítélhetünk el ezért senkit. Lehet, hogy egyszer a helyi fiatalság kiköveteli, hogy kizárólag régi stílusú balladákat kíván eztán hallgatni, de a mostani nem ilyen. Az ízlésnek és igényeknek ez a változása teljesen természetes.
Tudom azt, hogy Szombathelyen sok-sok pedagógus áldozatos munkája, és a családok otthoni szemlélete kellett ahhoz, hogy negyven-ötven fiatal egy olyan bálban érezze jól magát, ahol autentikus magyar népzenére táncolhat. Az a spontán közösségi igény, amit Bruce Willis kerthelyiségében megmutatkozik, mégis éppoly szép, mint az egykori „autentikus” parasztemberek közös szórakozásra és kikapcsolódásra, ismerkedésre és párválasztásra is lehetőséget adó zenélgetése jelentett.
Hozzászólások